Fejér Megyei Közlöny, 1997 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1997-02-14 / 1. szám

Takács János 1942. január 23- 1997. február 15. 1942. január 23-án született a Bács-Kiskun megyei Ágasegyházán. Általános iskolai tanulmányait a szülőfalujában, középiskolát a kecskeméti Katona József Gimnázi­umban végezte. 1960-1965. között a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett biológia-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet. 1965. szeptember 1-jétől 1967. február 28-ig a Móri Gimnáziumban kollégiumi neve­lőként dolgozott. 1967. március 1-jén került a bicskei Vajda János Gimnázium és Kertészeti, majd 1973-tól Postaforgalmi Szakközépiskolába. Új iskolájának szakmai elvárását elfogadva jelentkezett a budapesti Kertészeti Egyetemre, ahol 1971-ben kertészmérnöki diplomát kapott. 1973-tól a kertészeti oktatás megszűnte után középiskolai tanári szaktárgyait, vala­mint társadalmi alapismereteket és környezetvédelmi ismereteket tanított. Munkája elismeréseként 1977-ben megkapta az oktatási miniszter által adományo­zott "Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója" kitüntetést. Fontosnak tartva szakmai megújulását az 1987/88-as tanévben jelentkezett az Eöt­vös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szervezett középiskolai tanárok intenzív továbbképzésére, földrajz szakon. Szaktanári és osztályfőnöki munkájában fontosnak tartotta a kiemelkedő képességű tanulók tanulmányi versenyekre, majd felsőfokú intézmények felvételi vizsgáira való előkészítését, támogatását. Fejér Megye Önkormányzata az elhunytat saját halottjának tekinti. Emlékét, munkásságát kegyelettel megőrzi. Székesfehérvár, 1997. február 19. Szabó Gj Gábor a Fejér Megye Közgyűlés elnöke Nappali tagozaton végzett munkája mellett szívesen vállalt tanítást a levelező tago­zaton is, 1993-tól e tagozat vezetője lett. 1995. nyarán pályázta meg és nyerte el augusztus 1-jétől a bicskei Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola igazgatói posztját. 1996. július 1-jétől az intézmény a Fejér Megyei Önkormányzat fenntartásába került. Ezt követően is új kapcsolatokat kialakítva nagy igyekezettel, új tervekkel teli végez­te elhunytéig igazgatói munkáját. Tragikus halála is munkájának végzése közben érte.

Next