Fejér Megyei Hírlap, 2019. augusztus (64. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-03 / 179. szám

is'inni'— helyőrség 2019. augusztus 7 . »Mit ^3 A BALATON TÜNDÉRÉBŐL VILÁGSZÉPE Száztíz évvel ezelőtt a Balaton partján született az a keszthelyi lány, akit előbb szülővárosában, majd a fővárosban, nem sokkal később pedig Párizsban, valamint Deauville-ben koronáztak meg. Simon Böske Keszthely szépeként és a Balaton tündéreként indult az első Miss Hungárián, amit meg is nyert, majd egyre nagyobb magasságokba jutott: megválasztották Miss Európá­nak és Miss Universe-nek is. Világszerte ünnepelték, hollywoodi filmes karrier várt rá, mégis inkább itthon akart élni. „A házunk előtt húzódó Kossuth Lajos utca avanzsál minden dél­után és vasárnap délelőtt városi korzóvá, amire mindenki elmegy, így a kislányok is. Az elvégzett lec­ke s az uzsonnakávé minél gyor­sabb bekebelezése után egy pillan­tás a tükörbe, és elő a legfrissebb kalappal, kis- vagy nagykabáttal, mamával, Imrével, a testvéremmel vagy esetleg barátnőkkel. Az em­ber megy szép csendesen az Ama­zon Szállótól a Hungária Szállo­dáig, ott megfordul és visszasétál. Ez a korzózás. Közben mindenkit lát, az ismerősöknek illedelmesen köszön, de az ismeretleneket is is­meri, így találkozik előbb-utóbb mindenki a keszthelyi korzón” - írja naplójában Simon Böske. Ad­dig jársz a korzón...­­ míg fel nem fedeznek. Az akkori világ legszebb nőjének tündérmeséje 1925-ben, Keszt­helyen kezdődött, amikor a gyö­nyörű kislány még az iskolában jeleskedett, jól tanult, sportolt és kitűnően zongorázott. Két lecke között pedig rendszeresen korzó­zott a balatoni kisváros főutcáján barátnőivel, akik, dicsérve a kis Böske szépségét, rávették, hogy induljon a Korzó Szépségverse­nyen, amelyre tréfából jelentke­zett, és amit legnagyobb megle­petésére meg is nyert. A 16 éves szőke hajú, kék szemű, nyúlánk - 170 centiméter magas - szép­ség ezután nem sokkal Siófokon, a balatoni korzók szépeinek ver­senyén állt színpadra, immár a Balaton Tündére címért. Ő lett a tó tündére, és miután sikeresen leérettségizett, 19 évesen beneve­zett a Miss Hungáriára, amelyen - szintén legnagyobb meglepeté­sére - 1929. január 6-án, a szép­ségmustrát meghirdető Színházi Élet Erzsébet körúti épületében, megkoronázták: „szegény kicsikém” A naplója szerint az egyik barátnő­jénél zsúrozott Budapesten, amikor a Színházi Életben olvasta, hogy Párizsban rendezik meg a Miss Eu­rópát, amelyen először vehet majd részt Miss Hungária, és fiúismerő­sei azon tréfálkoztak a lányokkal, hogy nosza, próbáljátok meg, és in­duljatok a szépségversenyen, hátha összejön Párizs. „A barátnőim azonban kijelen­tették, hogy csak én jöhetek szá­mításba, s kérleltek, nevezzek be” — írja naplójában Simon Böske.­­ „Na, jó, a tréfa kedvéért beneve­zek, ígértem meg nekik, de azt is megígérem, ha nem nyerek, akkor sem megyek a Dunának! így tör­tént meg, hogy néhány héttel ké­sőbb, 1929. január 6-án én is star­toltam a versenyen.” A délelőtt 11 órára meghirdetett találkozó napján azonban fél li­ker még az ágyban volt. A hideg, téli reggelen ugyanis csak nagy ne­hezen szánta el magát a felkelésre, édesanyja unszolására kapta össze magát gyorsan, de így is fél óra ké­séssel esett be a rendezvényre. „Rágyújtottam egy cigarettára és azon gondolkodtam - írja nap­lójában -, hogy mi hozott engem erre a versenyre? Hiúság? Feltű­nési vágy? Szerencsepróbálás? Nem, nem és nem! Minden, ami a győzelemmel jár, Párizs, világlá­tás, új emberek, váratlan dolgok és változatosság - mindez együttvé­ve érdekel. És most, ezért ülök itt a sarokban, s várom sorsomat... De úgysem választanak meg! Én ma­gam két-három lányra tippeltem a végső győzelemre, akiket igazán szépeknek tartottam.” Tévedett. Őt koronázták meg, és ezzel egy csapásra megváltozott az élete - legalábbis rövid időre. Va­lóban karnyújtásra került álmai városától, Párizstól. A Miss Hun­gária megnyerése után hetekig ün­nepelték Magyarország legszebb hölgyét, tiszteletére partikat, bá­lokat rendeztek országszerte, a menükártyákon a fényképe szere­pelt, és a halfogást többnyire így hívták: Fogas á la Miss Hungária. A szépségkirálynőt tejben-vajban fürösztötték és elhalmozták aján­dékokkal, de gondolatai már az európai megmérettetésen jártak... Márai Sándor a Színházi Élet hasábjain így reagált Simon Bös­ke győzelmére: „Mielőtt útra megy Párizsba, engedjen meg egypár szót, szegény kicsikém. Maga nem is tudja, a Maga kedves és leg­szebbnek deklarált fejében, hogy mire angazsálta magát. Már egyet­len egy embernek tetszeni is hal­latlanul veszedelmes és bonyolult valami. Hát még egy zsűrinek, a világ zsűrijének, mit gondol?” Az esélytelenek nyugalmával Édesanyjával 1929. február 2-án az Orient expresszel utazott a francia fővárosba, ahol újságírók, fotóriporterek hada várta, és már másnap találkozott is vetélytár­­saival — tizenheten voltak — egy hotelben rendezett ebéden. Simon Böske végignézett rajtuk, majd a naplójába a következőket jegyezte be: „A »királynők« sokkal szeb­bek voltak, mint ahogy azt elkép­zeltem. Most igazán úgy éreztem, hogy nincsenek esélyeim, én itt a jelentéktelenebbek közé tartozom, és magam is a jugoszláv, az angol és a lengyel lányra szavaztam vol­na, tiszta szívből és pártatlanul! De tetszett nekem a többi is.” Simon Böske megint tévedett. Az esélytelenek nyugalmával vo­nult végig a színpadon, és szűnni nem akaró taps fogadta. A napló tanúsága szerint szíve a torkában dobogott, a lélegzete elakadt, mert ilyen fogadtatásra nem számított. Sok vita és tárgyalás után már csak négyen maradtak a döntőben, rajta kívül a francia, a spanyol és a lengyel lány. Az eredményre órá­kat kellett várni, mire kihirdették: Miss Európa nem más, mint Mad­­moiselle Elisabeth Simon, Miss Hongrie! „Ami ezután következett - ol­vassuk tovább a visszaemlékezését -, az már valóságos káosz a fejem- Temesi László­ ben. Az újságírók megostromol­tak, a filmfelvevő gépek kattogtak, fénykévek estek rám, királynővé koszorúztak és felzúgott megindí­­tóan a magyar Himnusz, miközben kibontakozott a magyar trikolór, a magyar zászló, ezer mérföldnyire a magyar hazától! Felemelő ér­zés volt, patakzott a könnyem, és éreztem, hogy ez a siker mennyire túlnő az én jelentéktelen kis sze­mélyemen...” Báli ruha Trianon-jelvénnyel Simon Böskét ezután hetekig ünne­pelték Franciaország-szerte­­ több, a tiszteletére rendezett fogadáson, bálon is feltűzte estélyi ruhájára a Trianon-jelvényt, jelezve az ország megcsonkítását, mire egy magyar lap publicistája megjegyezte: „A fényes párizsi bálokon Böske fel­lépése többet használt Magyaror­szágnak, mint sok, ügyetlen politi­kus évekig tartó működése.” A Pesti Hírlapnak ezt nyilatkozta a kinti ünneplésről: „Nem, ezt sohasem lehet elfelejteni... mindenki jó volt hozzám... és a magyar zászló min­denütt, a még nemrég ellenséges földön... felejthetetlen! Szinte csak képek vannak előttem: állok egy nagy párizsi palota erkélyén, lent tízezerre menő tömeg, franciák, és lengetik a kalapjukat, és százszor, ezerszer kiáltják: »Vive la Hongrie! Vive la Hongrie!« Nem olyan ez, mint valami álom?” Annak ellenére, hogy a legtöb­ben elismerték, ő a legnagyobb propagandája hazánknak, nem mindenkinek tetszett a zsidó szár­mazású keszthelyi szépség­világra szóló győzelme, igaz, már a buda­pesti diadala sem... Dr. Szarka La­jos történész Simon Böske naplója című könyvében írja, hogy a hazai zsidó sajtó örömmel fogadta a bu­dapesti győzelmét, annál is inkább, mivel a második helyezett Lefko­­vits Daisy szintén az izraelita fele­kezet tagja volt. Valaki megjegyez­te, hogy ugyan magyarosabb neve is lehetne, „a zsűri szerint mégis Lefkovits kisasszony képviselte a versenyzők közül a legtisztább formában a magyar faj szépségét.” Az Új Nemzedék című, szélsőjobb­­oldali lap viszont a magyar fajiság megcsúfolását, Trianon emléké­nek meggyalázását látta a zsidó lányok, Böske és Daisy sikerében. Az európai győzelme után pedig azt írta néhány magyar lap, hogy Simon Böske az európai szépsé­gideáit testesíti meg. „A tökéletes európai forma, amely a kis balato­ni lányban testet öltött” - olvasha­tó például a Magyar Hírlapban. A világsajtó heteken át mint a ma­gyar faj büszkeségéről zengede­­zett. A neológ Egyenlőség című lap harsányan adta közre, hogy Simon Böske győzelme diadal a magyar antiszemitákkal szemben. Ám úgy látszik, mégsem, mert például lapjuk, az Új Nemzedék állította, hogy a Miss Európa-választásnál a zsidóság nemzetközi összefogása érvényesült, és megkérdőjelezte: vajon a zsidó származású Simon Böske mint szépségtípus képvi­selheti-e a világszépségversenyen Európát, az árja népek világrészét. Ne feledjük, 1929-et írtunk ekkor! „Szerencsém volt” Simon Böske júliusban újra Fran­ciaországba utazott, hogy megmé­rettesse magát a világversenyen... De amióta tavasszal elnyerte a Miss Európa címet, elárasztot­ták kabarékba, színházakba szóló szerződésekkel, de egyetlen aján­latot sem fogadott el. „Csak csodá­lom, hogy az emberek azt képzelik, színésznőnek vagy énekesnőnek kell lennem, mert a szépségdíjat megnyertem. Szerencsém volt, hogy győztem a versenyen. Ha éreztem volna magamban színé­szi tehetséget, már régen megpró­bálkoztam volna vele.” Így hiába csábították Hollywoodba is a Miss Universe győzelme után. 1929 júliusában hetekig forró lázban égett Franciaország egyik legelőkelőbb üdülőhelye, Deau­ville, ahol megrendezték a világ­szépségversenyt, amely két for­dulóban zajlott le közte és Miss Amerika, azaz Ella van Huesen között. Nehéz döntés előtt állt a zsűri, mert a két szép lány közül kiválasztani a szebbet szinte le­hetetlen volt, hiszen az amerikai és az európai lobbi egyaránt erős volt, ezért maradt a salamoni dön­tés - mindketten nyertek! Simon Böske máig is az egyetlen magyar lány, aki ilyen magassá­gig jutott a szépségversenyeken, és csaknem egy évszázadot kellett várni, míg Laky Zsuzsa személyé­ben legalább egy kontinens rangú királynőnk született... Szépségkirálynő a Balatonon Simon Böske SIMON BÖSKE REGÉNYES ÉLETE Simon Böske 1909. február 15- én született, édesapja dr. Simon Sándor körorvos, édesanyja Hoffmann Janka, egy kereskedő lánya. Simon Böske kétszer ment férjhez, először Brammer Pál ke­reskedőhöz, majd Jób Dánielhez, a Vígszínház művészeti igazga­tójához, akivel annak haláláig, 1955-ig boldog házasságban élt, majd mozgáskorlátozottként gondozásra szorult. 1970. októ­ber 8-án hunyt el Budapesten elfeledve. Szarka Lajos Hévízen élő író-történész több cikket is pub­likált az első szépségkirálynőnk­ről, akinek az életét évekig ku­tatta, munkájának eredményét a Simon Böske naplója című könyvében 2017-ben adta közre. „A magyar szép lányok között a mai napig ő vitte a legtöbbre, dicsőséget szerezve az ország­nak. Gondoltam, az élete és az a korszak a zűrzavaros történelmi hátterével megér egy könyvet. A kutatómunkámban Simon Böske egyetlen, Londonban élő rokona segített" - mondta a történész. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET

Next