Fejér Megyei Hírlap, 2019. november (64. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-23 / 272. szám

MTOHI­______ folytatás a 1. oldalról | helyőrség 2019. november 3 A számot 1895 végén módosította, amikor már nem kötéllel kötözték össze a kezét, hanem a közönségtől kapott bilincs foglya lett. Ez volt az első nyilvános, bilincsből szaba­duló mutatványa. Később turnéra indultak, és minden rendőrkapi­tányságon bemutatta a művészetét, de arról is gondoskodott, hogy a sajtó megírja az egyre nehezebbé, ugyanakkor egyre elképesztőbbé váló szabadulószámokat. Igazi áttörést az 1899-es év ho­zott: Martin Beck, az amerikai Or­­pheum-hálózat üzemeltetője szer­ződtette, így eljutott Chicago, San Francisco és Los Angeles nevesebb varietéműsoraiba is. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a szokatlan bi­lincsfajtákból való szabadulásra, és ekkoriban dolgozta ki a kényszer­zubbonyból szabadulást is. „Ó, az emberek mindenhol egy­formák. Ha tetszik nekik valami, nevetnek és boldogok, ha pedig úgy érzik, becsapták őket, szomorúak. Ilyenkor vádaskodók, dühösek és szitkozódnak” - mondta Edna Fer­­bernek. Máshol meg: „Amikor Hou­­diniből már semmi nem marad, úgy gondolhatnak rám, mint valakire, aki megpróbálta szórakoztatni az embereket.” Fegyelem, reklám, titok Mi lehetett ennek az alig 167 cm-es, vékony testalkatú férfi sikerének a titka? Mit csinált, hogy mindenki őt akarta látni? Megmutatott valamit a szabadság természetéről - mond­hatnánk kissé patetikusan. De si­kerének volt egy földhözragadtabb receptje is. Kiváló fizikai és szellemi képességekre volt szüksége - foly­ton edzette magát, naponta nyolc kilométert futott, sosem ivott vagy dohányzott, megtanulta uralni a tes­tét, folyton újabb mutatványokon törte a fejét. Emellett ugyanilyen fontos volt az is, hogy érdekes ka­rakter volt, évtizedeken át titokzatos tudott maradni, gondoskodott arról, hogy akár egymásnak kissé ellent­mondó legendák is szárnyra kapja­nak a személyét illetően, például jó ideig a születési dátuma is vitatott volt. Tudatosan használta a médiát, korán felismerte a reklámok erejét. De újságírói vénája is volt, európai turnéja idején a New York Mirror kihelyezett munkatársa volt, a lap egész oldalakat szentelt a kedélyes és szórakoztató leveleinek. De ami a legfontosabb: megőrizte a titkait. 1900-ban is, amikor Berlinben szin­te meztelenre vetkőzve, háromszáz rendőr előtt hat perc alatt szabadul ki a bilincsekből, de az olyan nagy­szabású mutatványok esetében is, mint amikor egy elefántot tüntetett el, vagy amikor a kor másik ismert szabadulóművészét, Bonfinit hívta ki, hogy a Hudson folyóba ugorva szabaduljon meg a bilincseitől. Hou­­dini sztár lett, ellenfele pedig szinte belehalt az életveszélyes párbajba. 1910-ben az elsők között repült át Ausztrália fölött, később újabb szenzációként egy víz alatti ládából is kiszabadult, majd kidolgozta az egyik legismertebb számát, a kínai víztartálytortúrát, amikor fejjel le­felé, megkötözve belelógatták egy óriási vízzel teli fém-üveg tartályba, amelyet felülről lezártak. A folyóbe­li szabadulásra és a víztartályos mu­tatványra is sokat edzett, 3 perc 45 másodperc volt a rekordja - ennyi ideig tudta visszatartani a lélegze­tét, ennyi ideje volt megszabadulni a kötelékeitől és bilincseitől. „Tedd, vagy megteszi más!” - fogalmazta meg szállóigévé vált mondatát. 1913-ban meghalt az imádott édesanyja, a világhírű Houdinit pedig megkörnyékezték a magukat médiumnak tartó csalók, és azt ígér­ték, tudnak segíteni, hogy a túlvilá­gon is kapcsolatba lépjen az édesa­nyjával. Houdini küzd a gyásszal, miközben folyton jelet vár, hogy az eltávozott édesanyja ismét szól­jon hozzá. Az élete másik fájdalma, hogy Bess bármennyire is szerette volna, nem született gyerekük. Hou­dini képzeletben teremtett egyet, akiről naponta levelet írt a feleségé­nek, megírta, hogy fejlődik a kisfiú, hogy nő és ügyesedik, mígnem ő lett az Egyesült Államok elnöke. Mind­eközben olykor napi három élet­­veszélyes szabadulószámot is elő­adott - naplójába fel is jegyezte: „A munka megöl! Más módot kell talál­nom!”­­, öt filmet forgatott, 1923- ban a New York-i St. Cecile szabad­­kőműves páholy tagja lett, öt hét múlva pedig már mester. A fiatalság megőrzésének kérdése éppúgy fog­lalkoztatta, mint a halhatatlanság elérésének útjai. A halállal viasko­dott minden alámerüléskor vagy ha épp szédítő magasban csüngött fejjel lefelé egy kényszerzubbonyba kötve, és jelképesen a halált győzte le minden kiszabaduláskor. A túlvilág vonzásában Houdinit - bár újra és újra próbál­kozott kapcsolatba lépni az édesany­jával - bosszantotta, hogy ennyien nyerészkednek mások gyászán, és igyekezett leleplezni az állítólagos médiumokat. Több könyvet is írt a témában. A spiritiszták elleni had­járatának egyik híres csatája több mint fél évig tartott, de végül 1925- ben egyértelműen leleplezte Mar­gery (Mina Stinson) szeánszainak trükkjeit. Ekkor jósolták meg töb­ben, hogy egy év múlva már halott lesz. (Az igazsághoz persze hozzátar­tozik, hogy Houdini halálát évek óta jósolgatták a médiumok, és mivel nap mint nap az életét kockáztatta, nem meglepő, hogy egy-egy jóslat előbb-utóbb igaznak bizonyult.) Houdini 52 évesen hunyt el Det­­roitban. Halálát valószínűleg a perforált vakbél okozta. De a tör­ténethez hozzátartozik az is, hogy bár beteg volt, nem akart orvoshoz menni, sőt lázasan és nagy fájdal­mak között is megtartotta az elő­adásait. Épp sérült bokával pihent az öltözőjében, amikor néhány diák jött hozzá, hogy megrajzolják a portréját. Amíg beszélgettek, egy harmadik fiatalember is érkezett, aki arról kérdezte Houdinit, igaz-e, hogy bármekkora ütést kibír a ha­sán. Ez ismert mutatványa volt: megfeszítette a hasizmait, és a kö­zönség legerősebb férfijait szólítot­ta fel, hogy üssék meg - ő pedig rez­zenéstelen arccal állta az ütéseket. Most viszont nem volt ideje meg­feszíteni az izmait, a diák ugyanis azonnal támadt, így az ütései az amúgy is gyulladt vakbélre mérve végzetesnek bizonyultak. Houdini az esti előadást kínok között tar­totta meg, másnap Detroitba utaz­tak, megműtötték, de az életét nem tudták megmenteni. 1926. október 31-én halt meg. Feleségének meg­ígérte, hogy ha a halálból is ki tud szabadulni, a túlvilágról felveszi vele a kapcsolatot, és a jelzéseket is előre megbeszélték, ugyanis Hou­dini számított rá, hogy az özvegyét majd zaklatni fogják a spiritiszták. Végakarata szerint a családi sír­boltba, az édesanyja mellé temet­ték, a koporsóba, a feje alá pedig édesanyja leveleit tették. Jézus, Sherlock Holmes és Harry Houdini Bess és Houdini egykori jó barátja, Sir Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmesról szóló detektívregények szerzője is reménykedett abban, hogy akárcsak a bilincsek fogsá­gából, Houdini most is kiszabadul. Sir Arthur Conan Doyle-lal a ba­rátságuk korábban azért gyengült meg, mert a spiritizmus kérdései­ben nem értettek egyet. Míg Hou­dini nagy vehemenciával támadta a szellemidéző szeánszok sztárjait, addig Doyle nemcsak támogatta ezeket, hanem azt is meggyőződés­sel állította, hogy Houdini maga is paranormális képességei miatt tudja az utánozhatatlan mutatvá­nyait véghezvinni. Houdini nem tudta a barátját meggyőzni arról, hogy mindezek csak ügyes trükkök. Miután barátságuk zátonyra futott, többször az újságokon keresztül üzentek egymásnak, a szenzáció­­hajhász újságírók pedig gyakran generáltak vitákat köztük, nem­csak félreérthető módon idézték a nyilatkozataikat, hanem külön kikérték a véleményüket olyan kér­désekben is, mint például az akkori világszenzáció, Tutanhamon sírjá­hoz fűződő átkok. Sokan úgy tartják, G. B. Shaw Nobel-díjas ír drámaírótól szár­mazik a megállapítás, miszerint „A legtöbbet emlegetett három név a világon: Jézus, Sherlock Holmes és Harry Houdini”. Hangzatos ki­jelentés, de valószínűleg ez J. B. Shaw-hoz kötődik, azaz John Ben­nett Shaw-hoz, Sherlock Holmes nagy rajongójához és nem George Bernard Shaw-hoz. Még ha túlzásnak is tűnik egy ilyen hármas kiemelése, az viszont tény, hogy Houdini, aki a maga korában az amerikai álom megvalósulásának lehetőségét is jelentette, az ember, akit nem lehetett fogva tartani, a szabadság különleges és titokzatos felkentje ma is ikon. Alakja filmeket, könyveket ihlet, mai illuzionistákat inspirál - David Copperfield és a magyar származású David Merlini nagy tisztelője -, és szenvedélyesen gyűjtik a hozzá kapcsolódó tárgya­kat, emlékeket. Merlini a budai Vár­negyedben Houdini Ház néven ötle­tes és inspiráló múzeumot rendezett be a gyűjteményéből. Pár hónapja azonban egy tragé­dia kapcsán is szóba került Houdi­ni neve - az ő mutatványát szeret­te volna megismételni az az indiai szabadulóművész, akinek leláncolt testét már csak holtan tudták ki­menteni a Gangeszből. Houdini a titkai miatt is örök. A mutatványai nagy része ugyan megismételhető, de az a csoda, amit ő tett hozzá, nem. Ahogy az özvegye fogalmazott: „Houdini tit­ka maga Houdini.” Harry Houdini 1899-ben Forrás: Wikipédia Mekk Elek parányi mása a fővárosban a Széll Kálmán téren áll - az egykori Moszkva téren bármi­lyen kereseti lehetőség reményében ugyanígy várakoztak a vendégmunkások Fotó: Kolodko Mihály ■ LAPSZÁMUNK SZERZŐI Ady Endre (1877-1919) költő Ágoston Szász Katalin (1996) irodalomszervező, kulturális újságíró, szerkesztő Babits Mihály (1883-1941) költő, író, irodalomtörténész, műfordító Bánkövi Dorottya (1994) költő, író Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő Kántor Mihály (1974) szakíró Karkó Ádám (1997) költő, író Lecze Bence (1996) író Mihályi Katalin (1961) újságíró, szerkesztő Nagy Betti (1963) költő, író IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET

Next