Fejér Megyei Hírlap, 2019. december (64. évfolyam, 279-302. szám)

2019-12-03 / 280. szám

Ünnepi díszbe öltözhet a lakás 9. IDŐJÁRÁS -1 °C 3 °C Fagyos hajnal, majd élénk, erős szél várható Ma FERENC nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt. Fejér megye! Figyelni kellene minden utolsóra. Az utolsó szóra, az utolsó kinyíló ajtóra, az utolsó ölelésre, az utolsó kézszorításra. Az utolsó hó­napra úgy, mint egy utolsó perc adta esélyre. Az utolsó esélyre úgy, mint a szívben hagyott végső lenyomatra. A végső lenyomatra úgy, mint a túlélés zálogára. A zálogra úgy, mint szeretet­teljes emberi működésünk szigorúan őrzött titkára. A ti­tokra pedig úgy, mint meg­váltásunk egyetlen lehető­ségére. Az örök körforgás fényesen csillogó talizmán­jára, amit nem tarthatunk meg soha. Egy ideig melen­gethetjük a szívünk alatt, de utána át kell adnunk a mellettünk állónak anél­kül, hogy kétségbeesetten, utánpótlásért könyörögve magunk mögé néznénk. Bíznunk kell benne, hogy újra lesz majd valaki, aki a vállunkhoz ér, tenyerében szorítva egy új év ígéretét. PÉTER KINGA FRUZSINA fruzsina.peter@fmh.hu A MEGYE NAPILAPJA 2019. DECEMBER 3. KEDD - 64. évfolyam 280. szám - 185 Ft - WWW.FEOL.HU Havazás és balesetek A szépen szálló hópelyhektől csúszóssá váltak az utak FEJÉR MEGYE Sokáig vártunk a télies hidegre, hiszen jócskán kitartott a meleg ősz. Most pedig, szinte mint egy varázsütésre, a tél be­álltával, december elején megindult a hóesés is. Ablakunkból merengve szemlélhettük hétfőn délelőtt, hogyan potyognak a fehér pelyhek, vékony takarót borítva a háztetőkre. A vidéki tájakon, a kis falvakban, ahol jobban megmaradhat a hó, még szebb lehetett a látvány. A havazás persze nem csupán jót és szépet hozhat A csúszósabbá vált utakon ezúttal is volt egy-két baleset. Hétfőn reggel Csákberény és a Dánt-Csákvár-Zámoly körforgalom között egy személyautó lesodródott az útról, majd a vízelvezető árokban felborult. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól megtudtuk, az autóban egy nő és egy gyermek utazott, de mindketten ki tudtak szállni a járműből. Vi­gyázzunk az utakon, az éjszakai fagy után csúszóssá válhatnak! Bl­írásunk, 5. oldal. Fotó: katasztrófavédelem Új gépek a kórházban MÓR Egy 17 és fél milliós beruházás valósulhatott meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató­kórház móri telephelyén. Egy alapítványi pályázatnak köszönhetően többek közt új kültéri sporteszközökkel és EKG-vel gazdagodott a kardiológiai rehabilitációs részleg. Az osztály fejlesztéséhez nél­külözhetetlen volt az elavult eszközpark cseréje, valamint az ellátást fejlesztő új gépek be­szerzése. Számos fontos eszköz kerülhetett Mórra: egy echocar­­diográfiás gép, mellyel többek között a szívbillentyűk felépí­tését, funkcióját, a szívizomzat működését, a szívüregek nagy­ságát, a nyomásviszonyokat vizsgálják. Az új EKG gép a betegszám növekedésével vált szükségessé. Szintén a beteg­­szám-növekedés, valamint az eddig használt kerékpárok el­öregedése miatt a tornaterembe új edzőkerékpárok kerülnek a forrásnak köszönhetően, így a tréninget nagyobb hatásfokkal, egyszerre több betegnek, tart­hatják. Az újonnan beszerzett kültéri eszközöket (evezőpad, sétáló-lábemelő gép, dupla hát­­erősítő-lehúzógép, dupla mell­­izom-erősítő gép, bicikli, sífu­tó) a kórház udvarán állítják fel. Az új gépparkot gyarapítja egy futószőnyeges terheléses EKG is, amely a nevének megfele­lően futószőnyegen való járás mellett méri folyamatosan az EKG-t és a vérnyomást. Az alsó végtagi Doppler készülék pedig az érszűkületet vizsgálja. FMH/STR d3SIS­AVJ.­ Szépséges mosollyal az arcukon vették át nyereményüket A Tündérszépek verseny Fejér megyei körében olvasóink ok­tóber 28-án éjfélig értékelhet­ték a szépségeket. A szakmai zsűri döntése alapján az első helyen a 18 éves gárdonyi Dett­­re Anna végzett (ő egyéb elfog­laltsága miatt nem tudott eljön­ni). Mögötte a 27 éves bicskei Nagy Csilla (képünkön balra) végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a 24 éves per­­kátai Mészáros Réka állhatott fel (jobbra), míg a közönség a 23 éves dunaújvárosi Szabó Kitty Georginának (középen) szavazott bizalmat. A győztes lányok hétfőn vehették át az értékes vásárlási utalványokat szerkesztőségünkben. EG További részletek, 3. oldal Fotó: Pesti Tamás Sipiczki Kitti Győr Tudjon meg többet Kittiről a 3. oldalon. További képek és értékelés: FEOL.hu Már óvodát is örökbe fogadhatunk FEJÉR MEGYE Halmozottan hátrányos helyzetű térségek szintén HHH-s óvodáinak, óvodásainak segít egy idén ősszel indult akció. Az ötletgazda egy kétgyerme­kes édesanya, Barát Hella, aki az ismerőseitől hallott szemé­lyes tapasztalatok, élmények után döntött úgy: óvodáknak, pontosabban az ott nevelődő gyermekeknek segítene. Az országos megmozdulás mögött civil szervezet nem áll, a kezdeményezők pénzt nem gyűjtenek, csupán arra kérik a hozzájuk csatlakozókat: támo­gassák a hozzájuk rendelt évit bizonyos időközönként egy kis csomaggal! Megyénk több településéről is jelentkeztek már jótékonykodók. Fejérből jelenleg négy évit fogadhatnak örökbe a jelentkezők. SZNJ Részletek, 5. oldal Kijjebb tolódnak a fizetős övezetek SZÉKESFEHÉRVÁR A vá­rosi közgyűlés legutóbbi döntése értelmében janu­ár 1-jétől emelkednek a fehérvári parkolási díjak, július 1-jétől gyarapodik a fizetős területek száma. Marad a sárga övezet napi egy ingyen órája! Az I. övezetben 390 Ft/órára, a II. övezetben 290 Ft/órára, a III. övezetben 190 Ft/órára változik a díj. Az elfogadott határozati javaslat emlékez­tet arra, hogy 2016 óta nem változtak a parkolási díjak Fe­hérváron, annak ellenére sem, hogy az elmúlt években 30 százalékkal megnövekedett a városban bejegyzett gépjár­művek száma, s nőtt a város­ba vidékről beáramló autók mennyisége is. A II. övezetbe kerülő Hor­­vát István-lakótelep és az an­nak garázssoránál lévő Köl­csey Ferenc utca külön eset, mivel jellemzően ezeken a te­rületeken parkolnak a Horvát István, a Széchenyi utca és a Prohászka út egyes szakaszain élők is. Vajon ők is jogosultak lesznek a kedvezményes la­kossági bérletre? MAi írásunk, 4. oldal Napi egy óra a Horvát-lakótelepen is ingyenes lesz Fotó: FG

Next