Fejér Megyei Hírlap, 2020. december (65. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-03 / 283. szám
2 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Súlyosabb büntetést kapott FEHÉRVÁR A Székesfehérvári Törvényszék a december 1-jén megtartott tárgyaláson osztotta a Fejér Megyei Főügyészség jogi álláspontját mind a bűncselekmény minősítését, mind a büntetés súlyosbításának indokoltságát érintően azzal a férfival szemben, aki többször bántalmazta három gyermekét és házastársát - adta hírül a főügyészség. A férfi 2012-től ittasan többször bántalmazta kiskorú gyermekeit, valamint a házastársát a kiskorúak előtt is, a gyermekek előtt szexuálisan közeledett a feleségéhez, a kiskorúak szobájába késsel a kezében ment be. Az elkövetővel szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott pénzbüntetést 2 év börtönbüntetésre súlyosbították, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztették. STR. FMH Szemtanúkat keresnek DUNAÚJVÁROS A rendőrség kéri, hogy aki látta november 30-án 11 óra 15 perckor Dunaújvárosban azt a balesetet, amely a Szórád Márton úton található kereszteződésben történt jelentkezzen. Egy autó fordult jobbra a Piac tér irányába ebben a kereszteződésben, ám eközben elsodort egy szabályosan haladó kerékpárost, aki megsérült. FMH, STR Útavatás - hordógurítással Kossuth utca felső: a történet az első két ütem átadásával folytatódott V. VARGA JÓZSEF jozsef.varga@fmh.hu ÚRHIDA Befejeződött a Kossuth Lajos utca felső szakaszán a komplex útfejlesztés első és második üteme, a projektzárót szerdán tartották szűk körben, a vírushelyzet által megkövetelt szabályok betartásával. A Kossuth utca fejlesztése folytatásos történet - mondta el lapunknak Bognár József polgármester. Az önkormányzat a jogerős építési engedélyt már 2009 szeptemberében megkapta, az alsó szakasz annak rendje és módja szerint időközben el is készült. A felső szakasz felújítása azonban váratott magára. A tavaly októberben újonnan megválasztott képviselő-testület úgy döntött, hogy a mára már 300 millió forintot is meghaladó költségvetésű beruházást több ütemre bontja. Az első ütem (cukrászda - Szegfű utca) kivitelezésére az idén májusban benyújtott pályázatuk a Magyar Falu programban 30 millió forintos támogatásban részesült. Az összesen 72 millió forint költségvetésű beruházáshoz az önkormányzat 42 millió forintot tett hozzá önerőként. A második ütem (Szegfű utca - kis Jókai utca) 33 millió forintos költségét a korábbi évek megtakarításának terhére tudták biztosítani. A munka augusztus 10-én a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésével vette kezdetét. Az elmúlt három és fél hónap során mintegy 350 méter hosszan a korábban 4 méter szélességű út teljes pályaszerkezetét kicserélték, helyette 5,5 méter (a kis sugarú két ellenívben 6,5 méter) szélességű, kétrétegű aszfaltburkolattal ellátott új út épült. A kiépített új útburkolat teljes hosszában elkészült a zárt csapadékvíz-elvezető rendszer, és felette az útburkolattól kiemelt szegéllyel elválasztott 1,5 méter szélességű járda. A területen összegyűlő víz befogadója a Kossuth utca már megépült alsó szakaszának vízelvezető rendszere, a végső befogadó pedig a Sárvíz-Malomcsatorna. A mai napon olyan beruházást adunk át, ami településünk fejlődését, gyarapodását szolgálja, a lakosság komfortérzetét, valamint a balesetmentes közlekedését javítja. Köszönet illeti a képviselő-testület tagjait, akik 2002 óta Zárt csapadékvízelvezető, aszfaltos út és járda lemondtak tiszteletdíjukról, hogy az önkormányzat finanszírozni tudja a falu fejlesztéseit - hangsúlyozta az elöljáró. A két ütem szakaszcsatlakozásánál a nemzeti színű szalagot Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője, Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Bognár József, Úrhida polgármestere és Nemes Károly, a kivitelezést végző társaság cégvezetője vágta át. Az úrhidai szokásokhoz híven ezt követően hordót gurítottak a flaszteren. A szokásokhoz híven hordót gurítottak. Molnár Krisztián, Törő Gábor, Bognár József Fotó: Pesti Tamás Sikeresen zárul az év Újabb ingatlan került az önkormányzat tulajdonába ISZKASZENTGYÖRGY Az év vége jó híreket hozott a településnek, amely most három sikeres pályázatot könyvelhet el. Éppen jókor, mert az idén korábban beadott és végül nem nyertes pályázatok miatt kissé elkeseredtek az önkormányzatnál. - Sem a játszótér-felújításra, sem pedig közterületi gépek vásárlására nem sikerült támogatást szereznünk az idén, ezért is örültünk annak, hogy az év végén három fontos pályázaton is nyertünk - kezdte Gáli Attila polgármester. 15 millió forintot kapott a falu az óvoda tetejének részleges felújítására, arra az épületrészre, amelyre nyolc évvel ezelőtt napelemeket szereltek. Akkor már látták, hogy a tető nincs tökéletes állapotban, ám az idő és a lehetőség most jött el a cserére. Az önkormányzat már tavaly is adott be erre pályázatot. A felújítás természetesen már csak jövőre kezdődhet el, és ha ez is megvan, elmondható, hogy az óvodában minden nagyobb renováció megtörtént. Ugyancsak támogatásból sikerült megvásárolni az úgynevezett török házat, amely egy igen régi és jelenleg rossz állapotban lévő, szalmatetős kőépület. A faluban úgy vélik, hogy a környék török alóli felszabadulását követően egy Magyarországon maradt török építette. Később gátőrházként funkcionált a tó mellett, amely mára eltűnt. A házat alapos felújítás után közösségi célra használnák, bár konkrét elképzelések egyelőre nincsenek. Végül, de nem utolsósorban 15 millió forintot nyert az önkormányzat, amelyből a falu határában kialakított 15 építési telek közül négyet tudnak közművesíteni. Nem titkolt célunk ennek az utcának a létrehozásával az, hogy a településtől egy kicsit távolabb eső Márványkertet, illetve annak lakóit - azáltal, hogy beépítjük az eddig üres területet a falu és a lakópark között - bekapcsoljuk Iszkaszentgyörgy vérkeringésébe - értesültünk. Előkerült az újonnan épült bölcsőde megnyitásának kér KRÓNIKA 2020. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Hirdetés-ÉV VÉGI ÁRZUHANÁS! KIEMELT AJÁNLATOK VIGYE EL ÁLMAI FORD AUTÓJÁT MOST! a) Puma TitarMn 1.0T 125LE 6 279 OOO Ft-tól* újKuga Titanium 1.51 Ecotoost 150LE 7 999 OOO Ft-tól* fp) PLUG-IN HYBRID Focus S aitós Technology 1.0 ícoboost 125LE 5199 OOO Ft-tól* Ecosport Connected 5 ajt. 1.0T 100LE 5 270 OOO Ft-tól* Wax Transit Custom Kombi twnl5Ecoboostl65LE L2HlTtte«ium2.0TDai30LEmHEVM6^ 7150 OOO Ft-tól** 7 290 OOO Ft-tól** na*» családos állami támogatással nagy családos állami támogatással VÁRJUK ÖNT IS AHOL KÉSZLETRŐL AZONNAL HOZZÁJUTHAT ÚJ FORDJÁHOZ. AZ ÖNÉ LEHET. FORD CREDIT FINANSZÍROZÁSSAL! Minden új Ford Focus most akár 8 év Ford Protect garanciával. SZOFOK, DUNAÚJVÁRO További izgalmas hírekért , látogasson el ide: FEOL.hir dése is, amely azért nem indulhatott el szeptemberben, mert akkor a katasztrófavédelem mellett a népegészségügyi központ is hibákat talált az épületben, és a gáz bevezetése is késett. Nos, a gáz kész, a katasztrófavédelem már zöld utat adott az intézmény működésének, és megtörtént az egészségügyi hatóság által kifogásolt hibák kijavítása is. Az ő engedélyükért a napokban jelentkezett ismét az önkormányzat. BB Ha elkészülnek az óvoda új tetejével, minden nagyobb felújítás elkészül az intézményben Fotó: PT Gyűjtés a Hatpöttyösért SZÉKESFEHÉRVÁR Nyolc évvel ezelőtt a megyeszékhelyen nyílt meg az ország második olyan étterme, ahol megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztatnak. Az elmúlt időszakban viszont nem csak a járványhelyzet miatt kellett nagy nehézségekkel szembenézniük a dolgozóknak és a tulajdonosoknak. Július utolsó napján el kellett hagyniuk szeretett Piac téri üzlethelyiségüket. Az ott töltött évek alatt az éttermet felújították, saját képükre formálták és a dolgozók mellett az Ezredéves Iskola diákjai - tanulmányaik gyakorlati részében is itt főztek. A nyár utolsó hónapjában sikerült kibérelniük egy kis konyhát, ahol kiszállításra továbbra is működhettek. Ebben az épületben viszont már nem tudták fogadni a tanulókat, mert túlságosan pici volt a hely. Később kiderült, itt sem folytathatják a munkát, ugyanis a konyhát eladták. A tulajdonosok viszont ekkor sem adták fel, hiszen a 15 sérült állandó foglalkoztatottal együtt körülbelül harminc család boldogulását jelenti az étterem. Most talán megtalálták a helyet, ahol nyugodtan dolgozhatnak tovább az ételeken túl a fogyatékkal élők társadalomba való integrációján is. A Prohászka úton található helyiségben már zajlanak a felújítások, de szükség van egy nagy teljesítményű elszívó berendezésre, amely nemcsak a konyhán tevékenykedők, de az épület környékén élők mindennapjait is megkönnyítené. A speciális eszköz viszont 5 millió forintba kerül. A megvalósulás érdekében hat nagykövet vezetésével kérnek segítséget, hiszen akár egy menü ára is nagy támogatást jelent. A globális méretű Adakozó Kedd nevű kampány keretein belül indították el akciójukat, amely egészen karácsonyig tart majd. Az adományozás részletei az étterem honlapján olvashatók. Mindazoknak, akik már részesei lehettek a Hatpötytyös hangulatának, nemcsak egy éttermet jelent, hanem egy erősebb kapcsot egészséges és sérült személyek között, ahol mindenki egyformán lehet része a társadalomnak. BE