Fejlesztő Pedagógia, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 3. szám
63 Ha megérik, bornak szűrik, S a szép leányt férjhez kérik. Kimentem én a szőlőbe, fej, haj, haj, Ráléptem a vinyigére, fej, haj, haj, Vinyigéről, vinyigére, fáj a szívem egy szőkére, Megőszül a fejemen a göndör haj. Hazánk sok táján hímeznek térítőkre, kendőkre, párnaszélekre szőlőfürtöt, szőlőlevelet. Bordalj be sok hal terem a nagy Balatonban! Minden ágon egy mérce makk a Bakonyban. Örül ott a halász, rikkongat a kanász örömében. Szépen illik a sült kappan a cintálban. Jó bor terem Füreden és Köveskálban. Igyál, jó barátom! Neked ezt kívánom. Sokáig élj! Addig kell a vasat ütni, amíg tüzes. Semmit sem ér az a hordó, amely üres. Kell hát bele tenni, ki kell aztán venni. Ha szükséges. Kodály Zoltán zenéjével a Háry János című daljátékban hallhatjátok e bordalt egy kissé más szöveggel. Bort iszik a magyar ember Az a vád ellenem, hogy antialkoholista olvasmányt írtam az olvasókönyvbe, amit a szőlőbirtokos fiának is meg kell venni, és az olvasmányomnak ez a címe: A jókedvű gyilkos. S hogy én ezalatt nemcsak a pálinkát értem, hanem minden alkoholt beleveszek, a bort is. S azzal a „sose hallott közmondás”-sal rémítem a gyerekeket, hogy „bor be, esz ki”. S odáig megyek az alkoholtámadásban, hogy gonosztevőnek mondom azt, aki gyereket alkohollal megkínál. Ha a világ minden szőlőtermelői megharagszanak is rám az elvetemedettségemért, akkor is azt vallom, a gyerek nem arra való, hogy alkoholt töltögessünk bele. Kivétel csak Hessen némely borvidéke..., „Ahol született ecetet sírnak a hegyek”. Azt mondják, ott azért nincs analfabéta, mert ha a gyerek nem akar iskolába menni, akkor egyet se ütnek rajta érte, se mérges szóval ki nem szidják, csak azt mondja neki szép csöndesen az apja: Megállj csak, mindjárt belédöntök egy pohár grünebergert. Ilyenformán a bor is alkalmas nevelési eszköznek. De csak a grüneberger. A tokaji nem. Részlet Móra Ferenc: Fele se tudomány című kötetéből. Présházak kapuját szőlőindás, szőlőfürtös faragásokkal díszítik. Közmondások, szólások, találós kérdés a szőlőről. Savanyú a szőlő. (Nem tud elérni, megszerezni valamit, ezért lekicsinyli, vagy megvetéssel beszél róla.) Úgy maradt, mint a szedett szőlő. (Semmi nélkül maradt, teljesen elszegényedett.) Hámozva szereti a szőlőt. (Arra mondják, aki jobban szereti a bort, mint a szőlőt.) Miért kapálják a szőlőt? (Mert nem szánthatják.) Vízinövények Ajtóm előtt sárga nád. Miért susog az a nád? Szemre-főre nem látszik. Miért születik ez a gond? Rengedező nádszál, Zörög a levele. Rengedező nádszál, Zörög a levele. népdal A nád akkor sárgul meg, mikor megérik, s „nem zörög, ha nem ujja a szél”. Hej búbánat, búbánat, Nem török én több nádat, Ha török is, egy szálat, A rózsámnak dudának. népdal A nádduda, más néven nádsíp, nádpikula arasznyi hosszúságú, mindkét végén nyitott nádcsőből készül. Úgy szól, mint a szilveszteri trombita, csak változtatható a hang magassága. Kévébe kötöm, Kévébe kötöm, Kévébe kötöm én a nádat, Megcsókolom rózsám a szádat, népdal Magát egy kiszáradt nagy nádasba vette: Ott is azt susogta a nád minden szála: Széles e világon nincsen árvább nála. Nádtörzs jön az ágya, zsombok a párnája, Isten kék egével födve a tanyája. Arany János: Toldi című művéből És hiányzott a nád az embereknek is, akik nem sokra becsülték, mert csak nád volt, de a házaikat fedték vele, jószágaikat vele etették, békés kunyhókat csináltak belőle, és ha tüzet raktak a nádból, arra gondoltak, hogy hitvány nádtűz csak, amit mindig etetni kell. De azért nagyon hiányzott. Fekete István: Köd című könyvéből Sehol sem olyan beszédes a legkisebb szellő is, mint a nádasban. Rengeteg erdő a nádas, amellyel a legnagyobb vihar sem bír. A nap mindenütt átcsúsztatja közte a sugarait, a sűrű nádas vize mégis árnyékban van. Hajó nem bírja áttörni, de a kis kéregcsónak úgy siklik közte, mint a vízimadár. Bársony István: Erdőn, mezőn című könyvéből A gyékény leveléből sok minden készíthető: babtartó, tojástartó, kenyértartó, méhkas, szatyor, gyékényszőttes stb. A gyékényt a férfiak szedték aratás után és a nők dolgozták fel a szétválogatott, megszárított leveleket. A gyékény torzsavirágzatát a nép sok néven ismeri: baka, buzogány, bambusz, káporty, hordósás, kotorca, nádbotikó, páka, páska, sémény. Egyszerre kint vagyunk a nyílt tavon, és akkor megállunk, de a szájam is tátva marad az előttem táruló látványra. Tele van a tó fehérséggel, mintha hóbab borítaná. A temérdek tündérrózsa csak úgy szorong a vízen, és mintha mind a letűnt nap után nézne. A sok egybefolyó fehérség a kerek nimfalevelek zöldbe-barnába játszó szőnyege közül emelkedik. Részlet Bársony István: Erdőn, mezőn című könyvéből Közmondások, szólások a nádról, a gyékényről Olyan (egyenes vagy karcsú), mint a nádszál. (Karcsú és szép sudár termetű, főleg nő.) Nádszálra támaszkodik. (Olyan emberben bízik, akitől nem várhat segítséget.) Egy gyékényen árul valakivel. (Ugyanolyan szegény, mint amaz; jól megvan, összefér valakivel; ő sem különb nála; egy húron pendül vele.) Kihúzzák alóla a gyékényt. (Mindenből kiforgatják, tönkreteszik, elbánnak vele, ellátják a baját.) Szemelvénygyűjteményünk végére egy olyan Fekete István-írást tartogattunk, mely az ember felelősségét veti fel. Érdemes alaposan végiggondolni mindazt, amit a Köd című elbeszélésében az ember és a természet viszonyáról leírt. A ködből aztán kiválik egy rigó, amint suhan a bokrok alá, nyomában pedig egy karvaly olyan kicsire húzott szárnyakkal, mintha nem is lennének szárnyai. Lábai előrenyújtva, karmai nyitva, markolásra készen, s a rigó csak egy pillanattal előzte meg a halált. A karvaly pár méterre zúgott el mellettem, és már majdnem elveszett a ködben, amikor utánalőttem. A lövés után tisztán hallottam, hogy valami tisztásra esett, mert tompán puffant, és ág se, levél se zörrent utána. népdal