Felsőmagyarország, 1932 (1. évfolyam, 1-76. szám)

1932-03-19 / 1. szám

2 olyanok lába, alatt, akik képviselnek egy olyan politikai és gazdasági irányzatot, melynek — netaláni uralomra jutása ese­tén — éppen a kisbirtokos társadalom lesz legelső és legtöbbet vesztő áldozata. Még ha őszintének vesszük is mindazt, amit a szociáldemokrata párt ma a föld népének ígér, ne felejtsük el, hogy ennek a szociál­demokrata pártnak 1919-ben sem volt ere­je ahhoz, hogy a hatalmat át nem adja a kommunista pártnak s ne felejtsük el azt sem, hogy ez a kommunista uralom a maga brutális terrorját elsősorban éppen a kis­gazdákon mutatta meg, midőn rövid úton küldötte őket százszámra a másvilágra, akiket pedig életben hagyott, azt minden értékéből kifosztotta. Nem látunk garan­ciát arra, hogy a szociáldemokrata párt ma a lelki erőnek azzal a mértékével ren­delkeznék, amely adandó alkalommal en­nek a vészes 1919-nek megismétlődését ki­zárná. Intelem a politikai bűvészinasokhoz — De szólanom kell azokhoz is, akik nemzeti törekvéseket hangoztatnak ugyan, de harcmodoruk, agitációjuk nem is an­­­nyira a szociáldemokrata, hanem az ezek háta mögött ugrásra kész , csak a megfe­lelő alkalmat leső vak erők célkitűzéseit szolgálja. Én ezeknek az uraknak, akikhez szólani szeretnék, nemzeti meggyőződésük­ben, jószándékaikban egy pillanatig sem kételkedem. Sok esetben már csak szociális elhelyezkedésük sem engedi meg, hogy olyan irányzatok szolgálatába szegődjenek, amelyek a nemzeti célkitűzésekkel ellenté­tesek. De abban már nem vagyok bizo­nyos, hogy elmondható-e ez azokról is, akik­ hátulról, a háttérből doppingolják őket s akiknek kezében ők esetleg csak eszközök. Kérem őket, legyenek óvatosab­bak. Ne felejtsék el, hogy a tömeget kön­­­nyű felizgatni, de nehéz lecsillapítani , hogy akik az izgalmi állapotban, mint ve­zérek, mérsékletre intenek, rendszerint maguk lesznek az elszabadult szenvedélyek első áldozatai. Az események, amelyeket ők akarnak felidézni, átgázolhatnak raj­tuk és vak rohanásukban összemorzsolhat­ják őket. A bűvészinas felidézhette a szel­lemeket, de uralkodni már nem tudott fe­lettük. A politikai bűvészinasok is így járhatnak. A Gironde története Francia­­országban jó példa erre. Vigyázzanak, ne­hogy ők legyenek a magyar Kerenszkyek! —Különösen figyelmeztetem azokat, akik két politikát szolgálnak, akik egy párton belül elhelyezkednek s más politi­kai pártokkal kacérkodnak: a politikai morált ássák alá. Vigyázzanak! Munkát szerezni mindenkinek, aki dolgozni akar — Hogy ezeknek az irányzatoknak lát­tán mik a teendők és mi nekem, mint a vármegye politikai vezetőjének a törekvé­sem? Elsősorban munkát akarok szerezni mindenkinek, hogy aki ebben a vármegyé­ben komolyan dolgozni akar, annak szá­mára a lehetőség szerint legyen munka ál­­ben komolyan dolgozni akar, annak számá­ra a lehetőség szerint legyen munkalka­­lom és biztosítva legyen számára ha gond­talan nem is, de mindennapi kenyeret biz­tosító megélhetés. Ezért járom most is, fá­radságot nem ismerve, vármegyém járá­sait, hogy közvetlen érintkezésbe lépve a községi jegyzőkkel, tudomást szerezzek a legsürgősebb tennivalókról s akár az in­­segakció lebonyolítása, akár munkaalkal­mak teremtése, akár például a mezőköves­di sommásmunkások elhelyezése, akár a gyárak, bányák üzemének fenntartása te­kintetében munkaerőmet, munkakészsége­met, összeköttetéseimet, személyesen és ál­lásom tekintélyét vármegyém szolgálatára bosássam. Nemzül ö­szefog­v — Most már, túl az elsősorban megol­dandó kenyérproblémán, a politikai kér­dések rendezését, a felforgató, nemzetelle­nes erők ellensúlyozását én nem képzelhe­tem el másként, mnt az összes nemzeti erők becsületes egybefogáával. Lássa be min­denki, hogy a mi legerősebb veszedelmünk a nemzetköziség. Ez ellen össze kell fogni minden nemzeti erőnek, legyen akármi­lyen párton és valljon akármilyen politi­kai felfogást, csak tegye magáévá a leg­fontosabb két szempontot: a nemzeti gon­dolat és a keresztény erkölcsi felfogás szolgálatát.­­ Ebben látom én ennek a lapnak, a Felsőmagyarországnak az értelmét is. Szolgálja ez a lap töretlenül a keresztény erkölcsi alapon nyugvó és nemzeti FELSŐMAGYARORSZÁG irányzatot. Ne vezessen személyes bosszú fűtötte támadásokat és ne tömjénezzen senkit. Ne legyen pártlap, legyen függet­len, tudja magasabb nézőpontból szemlélni az eseményeket. Dicsérje a jót tetteket, de éljen kritikával minden és mindenki el­len, ami és aki megérdemli a kritikát. Ha ilyen lesz a lap, úgy örömmel köszöntöm. Ha nem, nincs reá­ szükség ... Vármegyei kérdésekről szeretnénk még nyilatkozatot kérni a főispán úrtól. Egész röviden felel: — Installációs beszédemben mondtam: nem keresem a civakodást, de ha valaki belém akar marni, bárki legyen is az, an­nak irgalmatlanul lefogom a kezét. Ehhez ma sincs hozzátenni valóm. Feltartózha­­tatlanul haladok azon az úton, amelyet jártam 12 éves politikai pályám alatt és amelyet két vezérlőgondolat határol: a nemzeti eszme és a legmagasabbrendű ke­resztény erkölciség. Szombat, 1932 március 19. Megbízható, k­es­ árat vásárló közönség jelszava Méth Jenő Elejtették a sajószentpéteri járásbíróság megszüntetésének tervét Dezsőffy Aurél ny. államtitkár, a sajó­szentpéteri kerület országgyűlési képvise­lője eljárt Zsitvay Tibor igazságügymi­­niszternél a sajószentpéteri járásbíróság­­ érdekében. A miniszter megígérte, hogy f­elejti a sajószentpéteri járásbíróság meg­szüntetésének tervét, így nem lehet arró­l a szó, hogy a járásbíróság területét feloss­­­­­szák a többi, szomszédos járásbírósága­­­l között. A magyar társadalom és a mezőgazdasági válság Irta: Vitéz Árpád Új lap indul, a Felsőmagyarország. Fel­sőma­gyarország! Feldobban a szívünk. Eeszünkbe jut a Bujdosók szent hamvait őrző Kassa, a kedélyes, úri Sáros, a ked­ves, hű Szepesség, a Tátra, gyönyörű Vág völgye s mind-mind az a kincs, amit Felső­magyarországnak neveztünk s amit üres szólamokért nem gyáván, de botorul elté­­kozoltunk. S eszünkbe jutnak fiatal éveink forró,­­bohó élményei, melyek mint egy messziről ragyogó napnak sugarai bágyad­tan törnek át 15 év nehéz, sűrű ködén. Uj lap indul, hogy zászlajára a gazdák érdekeinek támogatását írva, szolgálja a kis csonka Hazát s amit hiszünk: a Na­gyot. Segítse Isten! De segítsük mi is, gazdák, akik nemcsak alkalmasnak látszó jelszóként hirdetjük, de érezzük és tudjuk is, hogy velünk áll vagy bukik az ország. Segítsük s mutassuk meg azokat az uta­kat, amelyekre rá kell lépni, azokat a te­rületeket, amelyeket meg kell hódítania célja felé törtetésében. Egy ilyen ős­ta­lajnak látom és hazai társadalmunkat, ci­nizmusát, mely útjában áll annak, hogy közönségünk a maga ereje és módja sze­rint kivegye részét abban a munkában, a­mit a mezőgazdaságnak kell elvégeznie. Mert ha vele bukik, vagy áll az ország, akkor általa léphet az erősödés útjára is. Akkor a mezőgazdaság az a nagy mester, aki épít s akkor mindennek és mindenki­nek az építőmester kezére kell járnia, se­gítenie, a­ „handlanger“-jának lenni, hogy a munka minél serényebben folyhasson, az építés minél gyorsabban befejezést nyer­jen. Ez így igaz, de sajnos, nem így van. Széchényi István hirdette már, hogy „a gazdaságnak a belső fogyasztás a valódi kútfeje, a belső fogyasztás pedig csak ak­kor emelkedhetik, ha a vagyonosodás útja senki előtt nincs bezárva.“ örök igazság, melyet nyomon követ az a másik, hogy „csak a vagyonos nemzet szabad, — sze­génységből elaljasodás, abból pedig végre szolgaság lesz, vagy pásztori és rablói élet­mód, mely farkashoz illő inkább, mint em­berhez.“ Mit ér ma a kultúr­fölény? Ki beszél még arról? Vagy, ha igen, legfel­jebb a rosszalás hangján a felett, hogy az átalakulás, a meszeről látható világ­gazda­sági válság közeledtét figyelembe nem vé­ve, minden ayagi erőnk felhasználtatott s minden hitelünk kimeríttetett arra s olyan alkotásokra, aminőkre a boldog, nagy nemzetek gondolni sem kívántak. Nemcsak készületlenül, de súlyos ter­hekkel vállain jutott mezőgazdaságunk a világgazdaság­i válság örvényébe, azzal a feladattal, hogy vele együtt el ne bukjon az ország is. A feladat igen súlyos, — minden erőt, minden izmot próbára tesz, — annál inkább, mivel úgy látszik, társa­dalmunk — bár maga is érzi a vihart, — közömbösen nézd a tusát anélkül, hogy megértő szívvel jönne a Nem sokkal, csak annyival, támogatására, amennyi ki­­nek-kinek a nemzethez, a­ hazához való kis ragaszkodásától telik, amennyire életkö­rülményei között alkalom adódik. Mi lenne akkor, ha az ország népességé­nek mintegy nyolctized részét kitevő gaz­da és földművelő jobban tudná termelvé­­nyeit értékesíteni, s ezzel maga is beállná­­na a vásárlók közé, a többet fogyasztók köré. Ismét járna orvoshoz, ügyvédhez, gyógytárba, szórakozna, több lapot, köny­vet vásárolna stb. Nem indulna-e meg az az élet, ami után mindenki vágyik. Nem állítom, hogy ezt az életet egyedül a ma­gunk erejéből meg tudjuk indítani, — de segíthetünk ebben. Egy kis lemondás, egy kis belátás, egy kis emberszeretet, de sok­sok szívós, törhetetlen nemzeti érzés. Mert ebből kevés van. Nem szeretek más nemzetekre hivatkozni. Hibáink mel­lett sem tartom azokat különbeknek. De még­sem hányhatok szemet öntudatos ma­gatartása felett pl. a cseheknek, akik nem tűrnek idegen portékát boltjaikban, vagy az angoloknak, akik a magyar pulyka­­ egyik lábát levágták, gyöngéd figyelmezte­tésül, hogy ez idegen. Ez a csonka láb bi­zonyára elég volt arra, hogy kevesebb ma­gyar pulyka kerüljön az angol asztalokra. Nálunk biztosan ható, csalogató hivalko­dással kiabál a kirakatokban a prágai sonka, a különböző svájci sajtok, strass­­burgi libamáj, kaliforniai gyümölcs, bosz­niai szilva, spanyol szőlő, stb.-re figyel­meztető s a már messziről méteres betűk­kel pilseni sört kínáló felirat, nem is be­szélve arról a déli gyümölcs és olasz pri­mőr áradatról, amelyik vásárcsarnokunkat már a téli hónapokban elönti. Mindez ak­kor,­­amik­or a magyar gazda verejtékes munkájának eredményével, rongyosan és koldus módra itt áll anélkül, hogy azt el­adni tudná. Kiben van a hiba? A kereske­dőben, vagy a vásárló közönségben? Mind a kettőben, — de leginkább abban, ami — bizonyára idegen hatás alatt — a nem­zeti öntudatból, magyar élniakarásból el­veszett. London gazdagjai, télen a nedves, kö­dös, egészségtelen idő miatt elmenekültek eddig a kék tenger partjaira, a kevésbbé tehetősek is legalább falura, jó levegőre. Olvasom hogy ez idén a gazdasági válság miatt, mely Angliát sem kímélte meg, ott­hon maradtak. Nekünk gyönyörű főváro­sunk a legszebb üdülő és fürdő­hely, még mellé téli sport és kiránduló helyeink nagy áldozatokkal épülve apellálnak azoknak jobb belátására, akik még gondtalanul ál­dozhatnak a sportnak, a kirándulás örö­meinek, tengerünk, a gyönyörű Balaton és környékének szépségei más nép tulajdo­nában büszke megbecsülésnek­ örvendené­nek, emellett pénzünk époly kevés, mint amily rengeteg az adósságunk, amit mind a nemzet vagyonosodásával kéne ellensú­lyozni, deviza­korlátozás is van, s mégis még mindig túlon-túl sokan vannak, akik más országokba, ellenségeinkhez, mert mindenki­ mindenki ellen vívja a gazdasági harcot, hordják­ ki a pénzt. Va­jon mi történt volna azzal, aki a nagy háború idején a harc eszközeivel ugyanezt cselekszi? Az egész gazdasági élet vérkeringése szinte megállott a pénz visszatartása s az uzsorakamatok miatt, — minek következ­tében az alap, — aminek állóképességéből függ az ország sorsa, a föld s mind az, amit kitermel, elértéktelenedett. Pokoli gondolat! Tönkre­tenni azt, ami van s az egekbe emelni azt, ami nincs s ha van is, nagy nemzetközi hatások és parancsok alatt áll, akkor hagy cserben, amikor jó­nak látja, s akkor szökik meg, amikor mun­kájára és becsületére számítani kéne. De ez csak a pénz általában. Van azonban speciális magyar pénz is, amelyiket ma­gyar munka, magyar verejték termelt ki. Ez is minden szégyen és a nemzeti társa­dalom megtorlása nélkül szökött ki, pont amikor bajba jutottunk. Va­jon mi tör­tént volna azzal a gazdával, aki a háború alatt búzáját kilopta volna a határon, vagy (a kamatokra gondolva) a maxi­­máltnál magasabb áron adta el? Voltak ilyenek is? Igaz! De az is igaz, hogy akit rajta csíptek, azzal el is bántak! Talán a pénzszöktetők­ névsora ismeretlen? Az uzsora­kamatok szedői rejtve vannak? Vagy már el is bántak velük? Ha igen, — kár eltitkolni. Megnyugtató lenne az izzó hangulatra a nevek nyilvánosságra hoza­tala. A tanult emberek ezrei ténferegnek ál­lás nélkül, de még mindig vannak állás­halmozók. Ezer és ezer csatá i, — az egész ország — szenved a kartellek inatM, de még mindig vannak mamutfizetések. Állí­tólag a tehetséget meg kell fizetni. Nem hiszem, hogy bármely vállalat prosperitása fontosabb lehetne, mint az ország boldo­gulása. Nem hiszem, hogy bármely tröszt­vezérnek vállára nagyobb felelősség, lelké­re több gond nehezedne, mint pl. minisz­terelnökünkére. Annak a kancsal elvnek alapján vajjon hány millió pengő fizetést érdemelne? De nem hiszem azt sem, hogy ha a 100 ezertől 1 millió pengőig terjedő fizetéseket pl. havi 1000—2000 pengőre redukálnák, ne lenne ez befolyással az ár kedvezőbb, t. i. ránk kedvezőbb alakulásá­ra, s ne jutna — talán rövidebb munka­idő mellett — sok ezer munkanélkülinek kenyér, abból a búzából, amit hiába ter­melünk, s amivel külföldön hiába kilincse­lünk s néhány pohárral abból a borból, amit hiába szüretelünk. Nem remélhetünk újjászületést addig, amíg a nemzeti öntudat és élni akarás el nem jut annak a megismeréséig, hogy en­nek az áldott földnek, mellyel országunk áll vagy bukik, minden értékét és termé­nyét meg kell becsülni; míg a pénz társa­­dalma —önzését levetve — meg nem ta­nulja, hogy nem elég egy testben, ha csak a nagyobb erők folyása szabad, hanem a vérnek a legtávolabb, a legkisebb erekbe is kell meleget és életet vinni, amíg meg nem érti, hogy — Széchényi szavai szerint — „a pénz csal, el van helyezve nála, s az nem az ő tulajdona, mert nem azzal lép az ítélőszék elé, hanem az elszámolás köte­lezettségével.“ Ahhoz magyar munkások verejtéke és könnyei tapadnak s hogy eze­ket felszáríthassa, a pénz jelentékeny ré­szének vissza kell kerülnie hozzá­juk; s amíg mindannyiunk annyiszor emlegetett büszke magyar öntudata fel nem ébred s át nem érzi, hogy a magyar nemzeten csak a magyar nemzet segíthet. Szolgálja a Felsőmagyarország a gaz­dák dolgának védelmén keresztül ennek a szilárd nemzeti öntudatnak kifejlődését, hogy ennek útmutatása szerint éljünk és cselekedjünk, — ha élni akarunk, — s mert élni akarunk. Hatalmas húsvéti választék a Halmos Divatházban leszállított olcsó ünnepi árak mellett férfi és női fehérneműek, harisnyák, „Habselyem“ áruk, kalapok, és finom kötött ruhák Egyenruházati felszerelések

Next