Felsőmagyarország, 1933. július-szeptember (2. évfolyam, 146-222. szám)

1933-08-29 / 195. szám

8 SPORT Szép játékkal győzött Észak Észak Dél 3:2 (2:1) Váratlanul szép eredményt ért el Észak vá­logatott csapata Szegeden Dél válogatott csa­patával szemben. A csapat sokkal jobban sze­repelt, mint az elmúlt válogatott mérkőzésen és ha Presovszky játszhatot volna a balössze­kötő poszton, akkor ma nagyobb gólarányú győzelemről számolhatnánk be. A mezőny legjobb játékosa Zsengellér volt, aki egymaga két gólt rúgott, a 3-ik gól pedig az ő szépen ivert szögletrúgásából származott Rigó révén. Rajta kívül Takács IV. és a vé­delem játszott jól, a csapat többi tagjai is átlagosan telül szerepeltek. A mérkőzés mindkét félideje állandóan vál­tozó játékkal telt el. A déli bíró: Vezér II. nagyon nyomta Észak csapatát, különösen a második félidő­ben, amikor egy teljesen szabályos Észak gólt nem adott meg, ezt a sajnálatos körülményt a déli vezetők is belátták. Országos kerékpárverseny Ózdon Az ózdi Vándor Kerékpáros Egyesület va­sárnap délelőtt Ózd—Eger közötti útvonalon 105 Kittbe országos kerékpár­versenyt rende­zett. Részletes eredmények: I., II. és 111. oszt. versenyzők csoportjában: 1. Iván Kispesti AC 3:25, 2. Groszmann Mis­­kolci AK 3:25:40, 3. Vétek Világosság KK 5:27:25, 4. Murányi Ózdi VKE, 5. Tóth L. Miskolci AK. IV. és V. oszt. versenyzők csoportjában: 1. Ludányi Miskolci AK 3:32:50, 2. Tóth P. Ózdi VKE 3:37:22, 3. Tóth K. Miskolci AK 3:45:35, 4. Vizi Ózdi VKE, 5. Nagy Debrece­ni VSC. Ifjúsági versenyzők csoportjában 90 km: 1. M. Nagy Debreceni VSC 3:17:01, 2. Szakács Ózdi VKE 3:22, 3. Bodonyi Miskolci AK 8:28:25, 4. Engelhardt Miskolci AK, 5. Ma­­kár Diósgyőr-Vasgyári TK. Ponteredmények: 1. Miskolci AK 66, 2. Ózdi VKE 3ü, 3. és 4. Debreceni VSC és Bős­­pesti AC 22—22, 5. Világosság KK 12, 6. Diósgyőr-Vasgyári TK 2 pont. B­efe­j­ezt­ék a kerületek közötti csapatversenyt Lillafüreden A csapatverseny harmadik napján dőlt el az elsőség kérdése a Rothermere vándordíjért. A versenyből ezúttal — mint tippeltük, — a pestvidéki férfi csapat és az Alföldi kerület hölgycsapata került ki győztesként. A Felvidék hölgycsapata az első napi gyen­ge szereplése miatt a harmadik helyre került annak ellenére, hogy a pestvidéki csapatot gémaránnyal verte. FELSŐMAGYARORSZAG Ugyanez az eset a Felvidék férfi csapatá­val. A gyenge szereplésnek azonban az az oka, hogy a kerület nem állította sorompóba a legjobb erőit, így hiányzott a kerület baj­noka, Sándor, holott szereplésével könnyen megtörténhetett volna, hogy a tornából ennek a kerületnek a csapata kerül ki győztesen. Eredmény a férficsapatoknál: 1. Pestvidék 10 ponttal, 2. Alföld 4 ponttal, 3. Felvidék 4 ponttal, (rosszabb szetaránnyal). A hölgyek­nél : 1. Alföld 5 ponttal, 2. Pestvidék 4 pont­tal, 3. Felvidék 3 ponttal. Pontokat szereztek a férfiaknál: Silbersdorf 2 és fél, Földes , 1, Bakos fél pontot. A hölgyeknél Ráczné 1 pon­tot, Ardey 1 pontot. A lovasversenyek második napjának eredményei Miskolc, augusztus 28 A Tiszáninneni Lótenyésztő és Lovasegylet versenyeinek második napján a mezőnyök a szombati versenyhez hasonlóan nem voltak nagyon népesek. Elsőnek a Hevesi díj került döntésre. Öt fogat indult: I. Sára, Fáy I—H. Rebeka, Fáy B.—III. Csongor G., Dadányi S. 2. Komjáti díj. Öt induló. I. Darling, Fáy B. —II. Molinári, Stein J.—III. Röpke, Koós K. 3. Ónodi díj. Három induló. I. Dada—Top­rongyos, Fáy I. és Koós K.— II. Sejk—Sonny Boy II., Schweitzer E. 4. Sajószentpéteri díj. Öt induló. I. Urbér, Székelyi ménes.—II. Mámor, Dadányi S.—EH. Dada, Fáy J. 5. Pótverseny: I. Kohinoor—Lolla, Almás­­sy. II. Szertelen—Sonny Boy, Stein, il. Brummbär—Csongor, Dadányi S. A kisgazda szekérversenyen 10 induló volt A polómé­rkőzésen a Szondi tüzérek I. és­ H. csapata küzdött egymással. A 1 + drukkeres mérkőzésen az I. csapat nem tudta leír­vőzni a II. csapatot, amelynek 7 gól előnyt adott. Az összeállítás a következő volt: I. Juhász, Papp L., Bürger, Szalay, II. Papp Kálmán, Matus­­kovics, Horchler, Hlára. Végeredmény 7:5, a II. csapat javára. házi NyKISE és a debreceni TTAC tagjai is támogatják. A start szeptember 3-án, vasárnap reggel 6 órakor, a miskolci Népkert előtt lesz, innen a verseny résztvevői Lillafüreden át Egerbe, majd Füzesabony, Kerecsend, Tiszafüred, Egyek, Balmazújváros, Debrecen, Nyíregyhá­za, Tokaj, Szerencs, Gesztelyen át Miskolcon keresztül,­­a diósgyőri papírgyárig futnak. Az útvonal hossza 337 kilométer. A papírgyárhoz befutott versenyzőket, diósgyőri az úgy­nevezett „hegyiversenyre’* ismét starthoz ál­lítják, a hegyiverseny a Palota szálló ellőtti forduló után a Lilla szálló előtti célnál ér vé­gett. A hegyiverseny tartalmára, vasárnap dél­után háromnegyed 4 órától 5 óráig a Diósgyőr- Lillafüred közötti útszakaszt kordonnal lezár­ják és azért már most felhívja a rendezőség a közönség figyelmét, hogy akik szeptember 3-án, vasárnap Lillafüredre akarnak menni, délután háromnegyed 4 előtt induljanak el, mert fenti időpont alatt, a lillafüredi út min­dennemű jármű és gyalogos forgalom előtt el lesz zárva. A hegyiversenyt a Palota szálló erkélyéről és díszpáholyaiból legalkalmasabb végignézni, mindkét erkélyre, a közönséget külön meghívókkal hívja meg a versenyinté­­zőség. A hegyiverseny lefutása után vasárnap es­te 7 órakor a Palota szállóban vacsora és a nyeremények kiosztása, majd autósbál lesz. A verseny résztvevőit a MÁK autóklub nép­­kerti székházában díjmentesen szállásolják el. Nevezések augusztus 31-ig, utónevezés szep­tember 2-ig MÁK autó és motorszakosztály Miskolc, Urak­ utca 21 szám alá küldendők. A verseny minden résztvevője gyönyörű plaket­tet, a győztesek értékes tiszteletdíjakat kap­nak, amelyeket a Palota szálló, a KMAC, Diós­győri m. kir. vasgyár, a Vegyesdandár pa­rancsnokság. Heves vármegye közönsége, Bor­sod vármegye közönsége, v. Borbély-Maczky Emil főispán, valamint Hepke Arthur erdő­igazgató és még számosan ajánlottak fel. Páratlanul érdekes autó és motorversenyt rendez szeptem­ber 3-án a MÁK Az őszi sport szezon egyik legérdekesebb eseménye lesz az az autó és motor verseny, amit a MÁK autó és motorklub a Hevesvár­­megyei Automobilosok Egyesületével együtt szeptember 3-án rendez. A motor és autóver­seny Lillafüredtől—Lillafüredig az országnak legszebb részén, olyan útvonalon zajlik le, amilyenen eddig még autó és motorversenye­ket nem rendeztek. A verseny iránt az ország minden részéből rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg, lebonyolításában a Királyi Magyar Automobil Club is részt vesz, de a miskolci és egri autósokat valamint a nyíregy­ Sporthírek Amatőr eredmények: SISE—­MMTE 3:3 (2:0), Miskolc. Füleki TC—SISE 2:1 (0:0), Salgótarján. A három tartalékkal kiálló SISE könnyen győzhetett volna, azonban a csatár­sor gólképtelen volt. DAC—MESE 3:1 (1:1), Eger. A DAC nagyon szépen játszott. Profi eredmények: 1. bajnoki: Nemzeti— Kispest 3:3 (2:1), Somogy—Budai­­ 11. 3:2 (2:0), Attila—Phőbus 4:1 (2:0), Újpest— Bocskai 2:0 (1:0). Ezen a mérkőzésen Alberti, már a Bocskai színeiben játszott és a pesti vezetők szerint is szenzációs formában látta el feladatát. Nemzetközi mérkőzések: Katalán válogatott—Hungária 3:1 (2:0), Barcelona. Ripensia — Ferencváros 2:1 (2:0), Buka­rest. Az Országos Vasutas bajnokságokat a mis­ Kedd, 1933 augusztus 29. kolci vasutas atléták 40 ponttal a 3. helyre kerültek. Részletes eredményeket lapunk leg­közelebbi számában. A HAC vasárnapi atlétikai viadaláról la­punk legközelebbi számában fogunk beszá­molni. Európai Evezősbajnokságok során a magyar evezősök három Európabajnokságot nyertek: kormányos nélküli kétevezősben, kormányos kétevezősben és a nyolcasban. Pontverseny végeredménye: 1. Magyarország 3 gy. 4 pont, 2—3. Olaszország és Dánia 1 gy. 1 és fél pont, 4—5. Franciaország és Lengyelország 1 gy. 1 pont. Szondi tüzérek—Sajószentpéteri ILCs 9:1 (3:0). Szép játék volt. Góllövők: Béres I, 2, Vermes 2, Győrfi 2, Hernádi 1, Bartha, Lő­rinc, illetve Hajdú. Jók voltak Hernádi, Bé­res, Kis (Bartha a mezőny legjobbja), illetve Hajdú, Nagy és a kapus. Szilárd a készárupiac A készáru piacon külföldi magasabb jegy­zések hatása alatt különösen búzában igen szilárd volt az irányzat, úgy hogy árfolyamát 10—20 fill. javította. A rozs tartott, változat­lan. A tab. cikkek piacán javult a zab. A kü­lönféle termények piacán szilárd volt az irányzat. A forgalom mindvégig igen élénk volt. Élénk a határidőpiac Az irányzat barátságos, a forgalom igen élénk. Búza 77-es tiszavidéki 8.60--8.80, fel­sőtiszai 8.40--8.55, 78-as tiszavidéki 8.70— 8.90, felsőtiszai 5.50—8.65, 79-es tiszavidéki 8.80—­9.00, fe­lsőtiszai 8.60—8.75, 80-as tisza­vidéki 8.90—9.10, felsőtiszai 8.70—8.85, zab közepes nj 6.90—7.00, a többi és a lisztárak változatlanok. Az ó-zab jegyzése a mai nappal megszűnt. | ) 20529. Fk. sz. 1933. Árverési hirdetmény-kivonat A miskolci kir. járásbíróság Pk. 5011/1933. sz. végzése alapján Szigethy Ferenc javára P. 569.22 tőke és jár. erejéig lefoglalt és össze­sen P. 1550.A becsült ingókat mégpedig csép­lőgép garnitúrát a végrehajtást szenvedők Ar­­nót község 74 szám alatt levő lakásán 1933. évi augusztus hó 30. napján délelőtt 9 órakor megtartandó bírói árverésen eladom. Miskolc, 1933 évi augusztus h­ó 7. napján. Leránth József kir. bírósági végrehajtó. Felelős szerkesztő: Boda Andor Felelős kiadó: Hubay Kálmán Nyomatott: ifj. Ludvig István könyvnyomdájában. Miskolc, Hunyadi utca 13. szám. házasság__ Ha jól akar nősülni vagy férjhez menni, keresse fel Wertehimemé házasságközve­­títő irodáját, Széchenyi u. 37. ALK ..WAZAöX KERES Érettségizett, perfekt köny­velő, 4000 holdas bérgazdaságot 3 éve önállóan vezető, nős, tart. főhadnagy november 15- re megfelelő állást keres. Aján­latokat a kiadóba kóréig_____ 21 éves hadiéivű fűszerke­reskedő segéd szakmájában bár­milyen állást betölt, csak hogy a kenyeret megkereshesse. Cím a kiadóban:_________________ Fiatal nő ajánlkozik szerény igényekkel gyermek mellé, vagy háztartás vezetésére. — Kun József ucca 50.________ Hudák András nős gépla­katos Va­y ut 20. sz. alatti la­kos, lóvasaláson kívül minden­nemű lakatos munkát vállal, gazdaságba is elmenne. ALKALMASA?! NTER Biztos egzisztenciái Ügyes, szorgalmas, mozgékony urak­nak állandó megélhetést nyúj­tunk. Cím megtudható a kiadó­ban. Intelligens, agilis urakat ál­landó kereseti lehetőséggel al­kalmazunk. Cím a kiadóban. Rikkancsot alkalmazunk jó kereseti lehetőséggel. Jelentke­zés a kiadóhivatalban. Jó hölgyfodrászsegédet azon­nal fölveszek, Tóthné Emmi hölgyfodrász, Arany János u. 23. szám. OKTATÁS Iskolásgyermekek tanítását okleveles tanítónő vállalja. Cím a kiadóban:_________________ Lelkiismeretes, alapos zon­­goratanítást gyakorlással vál­lal. Millner József, Palóczy ucca 19. ELLÁTÁS Diákleányt vagy fiút teljes ellátásra elfogad 1933—34. is­kolai évre özv. Solymossy Ba­­lázsné, Miskolc, Lévay József utca 32. Főiskolát végzett tisztviselő keres teljes ellátást — lakás, étkezés és mosás — havi 60— 70 pengőért. Ajánlatokat kiadó hivatal továbbit „józan­­a életű és szerényigényü” jelle­gére. BLATlAft Világmárkás rádió 2+1 csö­ves, hangszóróval együtt P 50, míg a készlet tart. Feld, Hu­­nyadi utca 5. szám. „Kémia” ruhafestő, Vásár­­csarnok, 4.50 P-ért vegytisz­títja férfi öltönyét. Vidékiek­nek postán hazaszállítva 5 P. 2 nap alatt elkészül. Kerékpár külső P 5.80, belső gumi 1.70. Reich műsze­rész, Buzatér 3. Csoda olcsóság RADVÁNYI- nál! Ruhára fehér műselyem méterje hatvannyolc fillér és színes Bemberg Cserebogár és ibolya mintás műselyem, mé­terje kilencvennyolc fillér, fe­hér ripszkelme méterje egy pengő tíz, Panama-kelmék min­den színben, méterje egy pengő tíz fillér Radványinál. Buret kelmék egy pengő tíz fillér, gyönyörű szép mintás, dupla­széles Mouslinok kettő pengő ötven fillér, sima Georget dup­­laszéles, zöld, Teget-színben, három pengő zöld, Radványi­nál. Crepp de chine, magyar ipar, magyar gyártmány, min­den színben. Marocén műse­lyem és Ribuldin méterre há­rom pengő ötven fillér. Rad­­vány­inál, Széchenyi utca 21. 8 lóerős fagázgenerátoros motor garantáltan üzemképes, olcsón eladó. Érdeklődni lehet 510. telefon alatt. ________ írógépek újrendszerű kar­bantartása, alkatrész raktár, speciális javító műhely. Szem, Vásárcsarnok épület.________ Egy jókarban levő gyermek kocsi eladó. Jókai ucca 4. Beszélhetnek! Mondhatnak! írhatnak! Hirdethetnek! akár­mit, mégis a legolcsóbban Rad­­ványinál vásárolhatunk. Inté­­­zeti, iskolai fedérneművásznat legjobb, a legszebb nemes anyagokból, abroszok, asztal­kendők, paplanok, flanelltaka­­rók, ágylepedők, törülközők, zsebkendők, sót, olcsón Radvá­nyinál, Miskolc, Széchenyi utca 21. szám. Spiegel Zoltán olcsó férfi fo­hérnemű vására. Cserkészing 2.20 Apacsing 1.98 Panamaing 2.65 Munkásing 1.75 Gombos rövid alsó 1.98 Köpper rövid alsó 1.58 Köpper hosszú alsó 2.20 Spiegel Zoltán, Horthy Miklós­­tér 16. (Városházával szem­bem)_______________________ Intézeti zsebkendők, jelző számok és betűk, fiúingek leg­olcsóbban Graczánál. Közér­­dekhitel. ______________ Gyopár pamutfonál vászon Radványinál. Hajdanában, ré­gen, ezelőtt, azelőtt, most és mindig, míg a világ világ lesz, a Gyopár pamutfonál vászon mindig a legjobb lesz! Egyedü­li lerakat Radványinál. Mely­nek a jósága, finomsága, tar­tóssága tette ismertté minden háziasszony előtt, hogy csakis Gyopár vásznat vesz, ágyne­műre, kelengyére, fehérneműre, mert a Gyopár pamutfonál vá­szon a legszebb, a legjobb, a legnemesebb anyagból készül. Kapható egyedül Radványi Ig­­nácnál, Gyopár-vászon lerakat, Miskolc, Széchenyi utca 21. Irógépek rendkh­üli olcsó árusítása, jótállással Krämer Gyulánál, Szécheny utca 67. 30 drb. faj postagalamb, egy tételben jutányosan eladó. Cím: Tetemvár 52.__________ Iskolai kézi- és hátitáskák, hátizsákok legolcsóbban Bar­­tosnál, Széchenyi ucca 76. Nyári rózsaburgonya 100 kg. P. 4.80 házhoz szállítva, takar­­mányburgonya igen olcsón. Zuszmann, Búzatér. VÉTEL Keresek karban levő egy használt, jó­­kerékpárt. Szi­lágyi Dezső ucca 38. INGATLAN A Werbőczy utca legszebb he­lyén 16. számú ház eladó, nagy telekkel felerészben is. Kedve­ző feltételek. A Bódéban a Glósz-kitérő­­vel szemben, egy újonnan épí­tett 25 évig adómentes villa, a villamosig vezető magán út­tal, az épülethez tartozó 1000 négyszögöles telekkel, a telek 63 méter ucca fronttal, négy holdas jókarban levő szőlő­vel eladó. — Nagyon alkal­mas katonatisztnek vagy tiszt­viselőnek állandó lakásul. — Bővebbet Bodóalja, Andor ucca 34. LAKÁS 3 vagy 4 szobás földszintes lakás novemberre kiadó, Fürdő utca 2. Szeptember 15-re keresek különbejáratú bútorozott szo­bát, lehetőleg a Batthyány, Horváth Lajos, Bizony Ákos utcán vagy ezen utcák köze­lében. Címeket a kiadóba. Kiadók 30 és 21 pengőért csinosan bútorozott szobák, mosás és vasalás beleértve, Toldi utca 3. nwiii'i im i iiiiiii in ■iiiiiiiiwfir Szeptember 1-re kiadó szép, nagy, világos, üres szoba és egy bútorozott azonnalra, Wertheimer, Széchenyi u. 37. Különbejáratú két egymás­ba nyiló bútorozott, parkettás szoba, üvegezett verandával, fürdőszoba használattal, ju­tányosan kiadó. Mélyvölgy ucca 7._________________ Kiadó szeptember 1-re nagy szoba, konyha, kamrából álló lakás. Major ucca 14. Különbejáratú, előszobás bútorozott szoba teljes ellá­tással kiadó. Tót ucca 8. VEGYIBB Tetemvár középsor 152. sz. alatt több pincelyuk azonnal kiadó. Értekezni lehet Akác utca 56. sz. alatt.____________ Kisiczky István villany­rádió szerelési vállalata, Szé­chenyi utca 111. Oroszlán­­gyógyszertárral szemben. Úri szabóságom Széchenyi u. 24. (Abbázia-udvar) helyeztem át. Tanulót felvesz Bolla angol úri szabó.___________________ Függönyök, párnák, térítők készítése, montirozása leg­olcsóbban Weiszberger Vil­mánál, Kazinczy ucca 6. Érdekes, hogy ezer és ezer legújabb kézimunka minta kö­zül választhat és mégis olcsóó előnyomtat Schwartz Gábor sablonkészitő, Széchenyi ucca 113. udvarban. Előnyomdákat berendezek. Rajzoláshoz értő leány sablonkészitő tanulónak felvétetik.___________________ Árpát, kukoricát darálok olcsó vámért. Major ucca 14. APRÓHIRDETÉSEK --------- ^■oooq——

Next