Felsőmagyarország, 1935. január-március (4. évfolyam, 4-74. szám)
1935-01-05 / 4. szám
ffl 2 I A legjobb vászonárak a legolcsóbban BLOCH ÁRMIN cégnél Széchenyi utca 43. sz. (az udvarban) Wein féle tendamastárak és külföldi finom ajovros combinált terítékek nagy választékban, előnyös árak mellett_________ Beiktatták ^ Szendy Károlyt Budapest, január 4 Hagyományos külsőségek és ünnepségek között iktatták be méltóságába péntek délután Szendy Károlyt, Budapest székesfőváros új polgármesterét. A székesfőváros egyesítése óta pénteken délután játszódott le sorrendiben a hetedik polgármester választás. Az első 61 évvel ezelőtt volt 1873. november 4-én. Baleset érte a fascista]párt országos főtitkárát Torino, január 4 Starnec, a fascista párt országos főtitkára, aki a fascista párt országos tanácsának értekezlete alkalmából Turinban tartózkodott. Kiment a Turin melletti Alpokba, hogy résztvegyen az ifjú fascisták lábszán 1oó gyakorlatain, kiélés közben oly szerencsétlenül esett el, hogy lábát törte és kórházba kellett szállítani. Megszűnt az önálló bajor jogszolgáltatás München, jannuár 4 Péntekén ünnepélyes keretek között vette át ,a német birodalom a bajorországi igazságszolgáltatási ügyek intézését. Ezzel megszűnt Ba jorország több mint KMK esztendőre visszatekintó önálló jogszolgáltatási fejlődése. Emigránsok támadásai a Saar-vidéki németek ellen Saarbrücken, január 4 Az emigránsok naponként újabb és újabb támadásokat intéznek a Saarvidék német lakossága ellen. Az elmúlt éjszaka ismét több támadást követtek el a német arcvonal tagjai ellen és több személyt súlyosan megsebesítettek. Egyik támadás alkalmával az azonnal értesített rendőrség hat támadót letartóztatott. FELSŐMAGYARORSZÁG Szilveszteri verekedésből — bányászsztrá Pécs, január 4 Szilveszter éjjelén az egyik pécsi bányatelep korcsmájában összeverekedtek a keresztényszocialista és szociáldemokrata bányamunkások. A verekedésből kifolyólag a szociáldemokrata bizalmi férfiak kérték a bányafelügyelőségtől, a mégy keresztényszocialista bányász áthelyezését. A bányafelügyelőség a szociáldemokratákat panaszukkal az illetékes hatóságokhoz utasította,, mire a pécsi bányatelep Andrássy és Széchenyi aknákba pénteken délután mintegy 300 szocialista munkás innem szállt le. A pécsi szociáldemokrata párt titkársága kijelentette, hogy a korcsmár verekedést nem hajlandó pártkérdéssé nyilvánítani és hogy a bányászok ismét megkezdik a munkát. Földrengés Istamb és a Balkánon Istambult pénteken délután heves földrengés rázta meg. A lakosság páni rémületben a szabadba menekült. Dél-Bulgáriában délután 16—18 óra között helyi időszámítás szerint, három erős földi lökést éreztek, amelyek Szófiában is érezhetőek voltak. A meteorológiai állomás megállapítása szerint a földrengés Szófiától 400 kilométernyire déli irányban volt. Bulgária déli részeiben, különösen Burgas és Plovdiv városokban a földrengés következtében hatalmas pánik tört ki. Az emberek elhagyták lakóházaikat és az est nagy részét a szabadban töltötték. Károlyi és Kállay tanácskozása a telepítésre Gróf Károlyi Gyula volt miniszterelnök ma délelőtt felkereste Kállay Miklós földmívelésügyi minisztert , akivel több mint másfél óra rosszat tartó tanácskozást folytatott. Értesítésünk szerint a tanácskozás a telepítés kérdése körül forgott. , j Szerelmi dráma egy hálónál, egy letartóztatással Giregos Sándor 30 éves repülőmester a Szombathelyi repülőiskola alkalmazottja szívenlőtte Kővári-Krámitz Margit 26 éves csinos leányt, azutáni önmaga elleni irányította a fegyvert. Mint utólag kiderült, i két lövést adott le önmagára, de annyira izgatott volt, hogy az első lövés nem talált, a második lövés pedig csak vékonyan súrolta a halántékot és a koponyát nem érte. Állapota nem veszélyes. Gregös Sándort már csütörtökön este kihallják. Elmondotta, hogy a leánnyal közös elhatározással akart a halálba menni, mert a leány szülei nem egyeztek bele házasságukba. E vallomással szemben kihallgattak tanukat, akik elmondották,hogy a leány a lövés elől menekülni akart és segítségért kiáltott. Ezt látszik igazolni az a körülmény is, hogy éppen a kilincset fogta, amikor a gyilkos lövés érte, tehát nem közös elhatározással mentek a halálba. Gregos Sándort rövidesen bekövetkező felépülése után előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés címén letartóztatják. A szerelmi dráma áldozatát holnap délután temetik. Báliselyem különlegességet! Megkondították a lélekharangot 2500 erdélyi magyar postás felett Kolozsvár, január 4 Szomorú újévi ajándékot kaptak az erdélyi és bánáti magyar postások. A kolozsvári kerületi postaigazgatósághoz az elmúlt év utolsó napján érkezett meg a hivatalos leirat a nyáron megtartott nyelvvizsgák eredményéről. A vizsga ténye azonban még a legsötétebben lé '''elmét is túlhaladja, olyan katasztrofális. •Július közepén Kolozsvárt 2500 magyar postás állott nyelvvizsgára. Nagyon sokan voltak közöttük olyanok, akik már többször vizsgáztak és mindig kitűnő eredménnyel feleltek meg a követelményeknek. De ez a júliusi vizsga nem is vizsga volt, hanem inkább a „fájdalom nélküli“ kivégzés egyik legújabb formája. A magyar postások féltek attól, hogy a magyar vasutasok, jegyzők, tanítók és tanárok nyelvvizsgájának eredményéhez hasonlóan őket is tömegesen fogják elbuktatni és róluk is megállapítják, hogy nem bírják a szolgálat érdekének megfelelően a hivatalos nyelvet. Ennek pedig csak az a következménye lehet, hogy elvesztik kenyerüket. Félévi várakozás után a következő hivatalos értesítést kapták újév napján: „Értesítjük, hogy a júliusi nyelvvizsgán megbukott. Megállapítást nyert, hogy nem bírja a szolgálat érdekeinek megfelelően a román nyelvet. További rendelkezésig, a fegyelmi bizottság elé való állításáig, maradjon meg jelenlegi szolgálati beosztásában. A posta vezérigazgatóság:“ Ez a kis értesítés a lélekharang megkondulását jelenti a magyar postatisztviselők és alkalmazottak sorsa felett. Rövidesen összeül a fegyelmi bizottság, amely a vizsga eredménye alapján megállapítja, hogy az illető magyar postatisztviselő fegyelmi vétséget követett el, mert nem tud megfelelően románul és e megállapítással egyidejűen előterjesztést tesz a bizottság a tisztviselő elbocsátására. A kolozsvári nyolcvan magyar postás közül mindössze négynek sikerült a júliusi nyelvvizsgája. Ugyanez az eredmény a többi postásnál is. A legszomorúbb az, hogy olyan postatisztviselők buktak el, akik húsz-huszonöt évi szolgálati idővel rendelkeznek, felelős vezetőállást töltenek be, naponta tömegesen írásban, hibátlan románsággal válaszolnak a bukaresti vezérigazgatóság különböző megkereséseire, szolgálati jelentéseket készítenek és munkájukat román főnökeik legteljesebb megelégedésére végzik. És most mégis megállapítják róluk, hogy nem tudnak románul. A magyar postások sorsa tehát eldőlt. Hiába kaptak éveken keresztül dicsérő elismerést kötelességük pontos és lelkiismeretes teljesítéséért, most távozniuk kell attól az intézménytől, amelynek vezetői többször hangoztatták, hogy az impérium átvétele óta felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tettek a román államnak. Beteljesedett tehát 2500 magyar postás végzete, mert a vizsgázók 95 százaléka most már koldusbotot vehet kezébe. „Csodadoktor“ lett a „szolgálatonkívüli“ csizmadia Prága, január 4 A prágai Károly-egyetem környékén nagy f eltűnést keltett: a következő tartalmú címtába elhelyezése: Frantsik Zronek, szolgálatonkívüli cipész,eltaláló. Világhírű gyógypreparrátumok gyúrása és eladása. A 37 éves cipész Bata miatt tönkrement és ezért elhatározta, hogy csodadoktori rendelőt nyit. A csehszlovák egészségügyi törvényhozás tátongó hiányait felhasználva, nyugodtan megnyithatta a kuruzslóüzemet. Csehszlovákiában ugyanis nem iktatták még törvénybe a sarlatán paragrafusokat. Zronek műhelyét az avosi kamara palotájának tőszomszédságában, a Károly-egyetem orvosi intézeteinek közvetet közelében nyitotta meg. A kirakatban „Népeimhez” megszólítással ellátott kiáltványt függesztett ki. A kiáltványban elmondja, hogy Mindenható csodás látással és erővel ajándékozta meg. Nem kell azt hinnni, hogy a tudomány és a gyógyítóerő csak a tanult diplomásoknak adatott meg, mert a kifürkészhetetlen égi erő a tudást, a tisztánlátást és egyenes gondolkodást megadhatja mindenkinek. Nincs többé reumás ember, nincs többé cukorbaj, angina, 9 nap múlva minden elmúlik. Az ügyben az a legfeltűnőbb, hogy a csodadoktor csizmadiához valósággal tódulnak a betegek. Zronek „szanatóriuma”, amely egy kis szobából áll és a női termet a férfi teremtől csupán egy szakadozott lepedő választja el, állandóan zsúfolt. A szanatóriumiban 16 kórházi ágy van. Nők ne menjenek olimpiai küzdelmekre London, január 4 Az olimpiai küzdelmek nem valók a nőknek — jelentette ki egy beszédében dr. A. Abra * Vér-, bőr- és inként többször, reggel természetes ..KERENI vizet, mert ez mindig és méregteleníti agy ezenkívül az emésztést és jótékonyan befolyásolja. A mány legjelesebb képviselői málgoztatják, hogy a FERENC « hatásával minden tekintetben n elégedve. Három napra betiltották a Temesvári Hírla p temesvári sajttóeUe iőrzőhivatal háró napra betiltotta a Temesvári Hírlap megjE mesét, mert a lap újévi számában Gyárfásmér Öt. szenátor vezércikkének azt a rés is közölte, amelyet a sajtó ellenőrző hivatalaölti. A cikknek ez a része ugyanis azt állította, hogy az Universal állandóan izgat a hétmillió lelket számláló romániai nemzeti kisebbségek ellen. i—»Jl—ro— .... Kibővítette a Máv a turistakedvezményeket Mint a Magyar Turista Szövetség közli az Államvasutak igazgatósága a Szövetség kérésére a turista állomások jegyzékét január 1-től kiegészítette. Az Államvasutak pótintézkedése értelmében ezentúl többek között Sátoraljaújhelyre és Egervár-kitérőre is lehet csoportos utazás esetén kedvezményes turistajegyet váltani. Sarkvidéki madár tévedt a Donát-patakhoz Varsádon a Donát-patak partján teljesen elgyengült ismeretlen vizimadarat találtak. A madár színiben és nagyságban vadludihoz hasonló, de nyalka tkigyószerűen karcsú, csőrre pedig hegyes és hosszúkás volt. Ritkán hallható hangja emlékeztet a vadlúd hangjára, de annál sokkal dallamosaibb. A madarat bevitték a gyönki madár vártára, ahol megállapították, hogy sarki búvár (colymibus arcticus) és valószínűleg téli vonulásában kerülhetett ily mésszét délire. A madárnak a vártán húst és vizet adtak, de nem akart semmit sem enni és néhány nap múlva elpusztult. hams, az angol olimpiai együttes orvosa az angol testnevelési egyesület gyűlésén. — A női szervezet nem bírja jól az olimpiai sportküzdelmek rettenetes erőit — mondotta. — Az izmokat és az idegesrrt, a tudőt és a szívet egyaránt kíméletlenül igénybe veszi egy nagy sportverseny, amelyek feltétlenül rekordszerű eredményt kell elérni. A tenisz aránylag könnyű sport, de a fontos bajnoki teniszversenyek is olyan testi fáradsággal és lelki izgalommal járnak, amelyeket azután a női szervezet idegileg alaposan megszenved. Azt ajánlom az angol nőknek, hogy ne vegyenek részt az olimpiai bajnokságokcon. A Magyar Távirati Iroda a Jugoszláviából kiüldözött magyarokért Budapest, január 4 A Magyar Távirati Iroda, a Magyar Telefonhírmondó és a Rádió, valamint az MTI érdekkörébe tartozó vállalatok munkatársai és tisztviselői a Jugoszláviából kiüldözött magyarok felsegélyezésére 1623.31 pengőt ajánlottak fel önkéntesen. A Magyar Távirati Iroda r. t. ezenkívül a Magyar Film Irodával a menekültekről hangos filmet készíttetett, amelyet a Film Iroda azzal bocsájtott a mozgásszínházak rendelkezésére, hogy annak tiszta jövedelme a menekültek javára fordíthassák. Ez a film nemcsak a belföldöm, hanem külföldön is meleg fogadtatásban részesült és remény van arra, hogy a film forgatásával körülbelül 4000 pengő fog befolyni, amelyet teljes egészében a Menekülteknek juttatnak. Kétszáz pengőre ítéltek egy földbirtokosnőt hamis tanúzásra való rábírásért. A Csorba tanács a pénteki tárgyaláson kétszáz pengő pénzbüntetésre ítélte Ungár Józsefné zilizi földbirtokosét, mert még 1933-ban a miskolci bíróság előtt lefolyt polgári perében arra akarta rábírni Pogány Sándor és Szabó Ádám kőműveseket, hogy hamisam valljanak. Az ítélet ellen az ügyész , a védő is fellebbezést jelentett be.