Felsőoktatási Szemle, 1955 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1955 / 10. szám - EGYETEMI OKTATÓINK KÜLFÖLDÖN - Bárczi Gusztáv: A Siketek és Nagyothallók Világszövetségének II. Világkongresszusa Zágrábban : 1955. aug. 23-27-ig

A Siketek és Nagyothallók Világszövetségének II. Világkongresszusa Zágrábban 1955 aug. 23—27-ig. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége egészségügyi osztálya felmérte a hozzá­tartozó államokban élő felnőtteket és gyermekeket, akik olyan defektusban szenvednek, amely fejlődésüket gátolja, illetve, akik a termelő munkában csak mint csökkent munkaértékűek vehetnek részt. Tehát a vakok, csökkentlátók, sike­tek, nagyothallók, értelmi fogyatékosok, rokkantak (bénák, kar- vagy lábnélkü­liek stb.) számát. Kiderült, hogy a fel­mért területeken a nagyothallók száma 26 millió, a siketeké 8 millió. Ennek az adatgyűjtésnek az ala­pján indították el világszerte azt a szervez­kedést, mely országonkénti szövetségeket hozott létre: Vakok és Csökkentlátók Szövetsége, Siketek és Nagyothallók Szö­vetsége, s ezeknek a szövetségeknek ösz­­szessége képezi a Vakok és Csökkent­­látók Világszövetségét, a Siketek és Na­gyot­hallók Világszövetségét. Ez utóbbi 4 év előtt alakult meg Párizsban. A ju­goszláviai Siketek és Nagyothallók Szö­vetsége vállalta azt, hogy megszervezi Zágrábban a Világszövetség II. kongresz­­szusát. A szervezést az ENSZ támogatta, amennyiben képviselőjét, Asger Holm­eyborg-i siketnéma intézeti igazgatót a kongresszus előtt 2 hónappal Jugoszlá­viába küldte a jugoszláviai szervező bi­zottság segítségére. A kongresszus védnöke Tito marsall, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnöke volt. A kongresszust ez év augusztus 23-án nyitották meg a zágrábi katonai kaszinó helyiségeiben. A megnyitó ülésen 33 nemzet küldöttei vettek részt. Mind az öt világrész képviselve volt a küldöttek között. A kongresszus érdekessége foko­zódott azzal, hogy a küldöttek fele halló szakember (orvos és pedagógus), a másik fele siker volt A bizottság tárgyalta a szervező bizottság által megjelölt problé­mákat. Az orvosi bizottság a prevencióval és a hallásvizsgálatokkal foglalkozott. A pe­dagógusok a nevelési problémákat tár­gyalták. A szervező bizottság a pályavá­lasztás kérdéseit tűzte napirendre. Ugyan­ez a bizottság foglalkozott a siketek hely­zetével államonként. A siketek maguk között is tárgyalták legfőbb problémáju­kat, a beszédet. Az 5 világrészből egybe­gyűlt siketek tárgyalási eszköze a ter­mészetes jelbeszéd volt, és érdekes volt megfigyelni, ahogy a néger, a japán, a kínai, a magyar, a francia stb. siket fi­gyelte a dán szónokot, aki azt kívánta, hogy mindenütt a világon minél tökélete­sebben tanítsák a siketeket a hangos em­beri beszédre. A siketek hatalmas taps­sal fogadták el a dán javaslatot. Az orvosi bizottságban szenzációt kel­tett Wedenberg stockholmi kollégának dokumentációs anyaga a corticalis siket­­ségre vonatkozóan. 10 év munkáját dol­gozta fel audiometer segítségével. Az audiogrammok a magyar prof. Békésy irányításával készültek. Wedenberg ki­mutatta, hogy a Bárczi-féle módszer al­kalmazása corticalis siketsége esetében a teljes emberi beszéd elsajátítását és a hallókészülék használatát biztosítja. Ez a dokumentáció rendkívül felkeltette mind az orvosok, mind a pedagógusok érdek­lődését a „magyar gyógypedagógia“ új szervezete, ennek fiziológiai megalapo­zása és a tanárképzés egysége iránt. Mi­után az ENSZ köreiből a defektológia fogalma sugárzik, megállapították, hogy e felfogást gyakorlatilag a magyar gyógy­pedagógia tükrözi a legjobban, és egy­séges tanárképzése mély betekintést biz­tosít a defektológia egész területére. 4 éves tanárképzésünk minden részlete iránt érdeklődtek. Tanárképzésünk gya­korlati útmutatója, a pavlovi fiziológia gyógypedagógiai vonatkozásai komoly ér­deklődést váltottak ki irodalmunk iránt. Az éremnek azonban két oldala van. Alkalmunk volt megnézni 4 jugoszláviai intézetet: Belgrádban, Zágrábban, Ljub­ljanában és Portorcseben. Minden inté­zetben ott van az audiometer és a mag­netofon. Ezt láttam Kelet-Németország­­ban és most Jugoszláviában is. A na­gyothalló gyermekek részére külön is­koláik vannak. Természetesem sokkal magasabb tantervi követelmények alap­ján tanulhatnak itt a nagyothallók, mintha siketnéma intézetekbe járnának. Mi sokat beszélünk ezekről a kérdé­sekről, de a gyakorlatban marad min­den a régiben. Az intézetek rendkívül szépek, gondo­zottak, tágasak. Legfőbb érdemük, hogy a siketnémákat nem keverik össze na­gyothallókkal. Ez azután jól megoldja a tanítási módszerek kialakulását, és biz­tosítja a tanítási eredmény érdemleges elbírálását. Egyébként a kongresszus ha­tározatai között szerepel ez a probléma

Next