Felsőoktatási Szemle, 1959 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1959 / 4. szám - AZ OKTATÁS ÉS A NEVELÉS KÉRDÉSEI - Ladányi Andor: Néhány megjegyzés a világirodalmi oktatás kérdéséről folyó vitával kapcsolatban

megszabnunk,­­hogy jövendő pedagógus­unk mit fog tanítani az általános és közép­iskoláiban. Ez szűklátókörű, tudománytalan prakticizmus lenne. Mégsem lenne helyes, ha az egyetemi tantervek az oktatás igényeire semminő figyelemmel nem lennének. A magyar szakfelügyelőik 1959. január 21-én lefolyt vitája alapjául szolgáló tervezet pl. a IV. gimnáziumi osztályban a XX. század irodalmából Gorkij, Majakovszkij és Solohov, valamint három haladó nyugati író megbeszélését kívánja. Ismerve taná­raink ízlését és olvasottságát, ez utóbbiak között ott lesz Th. Mann, Aragon és Nexe, de Proust és Gide aligha. Az átlagon felüli, olvasni szerető tanulók számára rendel­kezésre áll Kéry László kitűnő világirodalmi antológiája, de az érettségi szabályzat nem írja elő ennek vizsgái számonkérését. Hasonló módon kellene eljárnunk az egyetemi vizsgák követelményeivel kapcsolatban is. Ismétlem, hogy bizonyos óvatos­ságot feltétlenül előír hallgatóink újra jelentkező túlterheltsége. Ebben a vonatko­zásban pedig legjobb segítség a vizsgai anyag körültekintő megállapítása. Megjegyzé­seim ilyen irányban akarták a kérdést megvilágítani, s nem óhajtották a világirodalmi oktatás legcsekélyebb­­korlátozását sem. Egyébként hiszem, hogy karfásaim, akik tu­dományos és oktató munkámat ismerik, ezt nem is tételezték fel rólam. Néhány megjegyzés a világirodalmi oktatás kérdéséről folyó vitával kapcsolatban Ladányi Andor főelőadó, Művelődésügyi Minisztérium A világirodalmi oktatás — elsősorban a világirodalmi szigorlati köve­telmények — kérdéseiről érdekes vita bontakozott ki a Felsőoktatási Szemle hasábjain. Szabad legyen e sorok írójának is — aki ugyan nem tartozik e tudományszak művelői közé, de aki hivatali beosztásánál fogva évek óta figyelemmel kíséri a világirodalmi oktatás problémáit — a vitá­hoz hozzáfűznie szerény megjegyzéseit. Úgy vélem ugyanis, hogy a „tör­ténelmi előzményeket” ismertetve, a szükséges adatok birtokában, — ha a vita lezárására nyilvánvalóan nem is vállalkozhatom — néhány ponton talán ki tudom egészíteni az eddig kialakult képet. 1. Talán nem felesleges leszögezni azt a tényt, hogy a világirodalmi oktatás bevezetése népi demokratikus felsőoktatásunk jelentős vívmánya. Erre Kéry László röviden utalt, Bán Imre cikkéből és válaszából azonban ennek megálla­pítása sajnálatos módon kimaradt. Pedig, ha provincializmusról beszélünk, akkor elsősorban a régi egyetem irodalomtörténeti oktatására gondolunk és nem a „dogmatikus vezetés éveiben uralkodott” provincializmusra. A régi középiskolai tanárvizsgálat követelményeiben a világirodalom egyáltalán nem szerepelt.­ (A Középiskolai Tanárképzőintézet előírta ugyan két féléven át speciális kollégiu­mok hallgatását „az esztétika, a kritika, az összehasonlító irodalomtörténet és a folklore köréből” —, de csak vagylagosan.) Nem véletlen, hogy a haladó diák­mozgalmak 1918—19-ben kiálltak a világirodalmi oktatás bevezetése mellett. A Galilei Kör 1918. november 18-án kelt kultúrpolitikai reformjavaslataiban sze­repelt az „összehasonlító irodalomtörténeti tanszék’’ felállítása is.­ A budapesti tudományegyetem bölcsészeti karának hallgatói is követelték 1918 decemberé­ben az általános irodalomtörténeti tanszék felállítását, „melynek előadásait min­den magyar szakos tanárjelölt kötelezően hallgassa”.3­ 1 Középiskolai Tanárvizsgálati Szabályzat. Budapest, 1940. 41—45. o. 2 Művelődésügyi Minisztérium Irattára (a továbbiakban MM. It.) 239 119/1918. 8 MM. It. 96 604/1919. 255 4*

Next