Felsőoktatási Szemle, 1983 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Bihari Mihály: A felsőoktatás helyzete Magyarországon és fejlesztésének fő irányai

A felsőoktatás helyzete Magyarországon és fejlesztésének fő irányai DR. BIHARI MIHÁLY főosztályvezető, Művelődési Minisztérium Ha szakmai vagy laikus fórumokon manapság a felsőoktatásról — vagy akár az oktatási rendszer egészéről — esik szó, gyakran hallunk szélsőséges véleményeket. 1968 körül több országban a diákok tízezrei követelték az egyetemek és főiskolák gyökeres átalakítását, de ezt követően is oktatással foglalkozó szakemberek gyakran elmondták, leírták, hogy a felsőoktatás válságban van, állandó funkció­zavarral küszködik, fejlődése lassú, sőt néhányan a társadalmi konzervativizmus legfőbb tá­maszának tartják. E nézetek mellett kapnak hangot azok a vélemények is, amelyek a kulturális forradalom részeként az oktatási rendszer robbanásszerű változásáról, óriási ütemű fejlődéséről, hihetetlenül gyors korszerűsödéséről, állandó reformjáról szólnak. Ezek a vélemények nemcsak különböző országok oktatási rendszerére vo­natkozva hangzanak el, de gyakran ugyanannak az országnak az oktatási rendszerét ítélik meg ennyire szélsőségesen a szakemberek és a laikusok. Az oktatási tevékenység a legbonyolultabb emberi tevékenységek egyike, ezért an­nak szervezeti és intézményi rendszere, az azt fenntartó tevékenységek összehango­lódó hálózata, vagyis az oktatási rendszer egésze az önállósult társadalmi tevékeny­ségek legbonyolultabb alrendszere. Ezért olyan nehéz az oktatási rendszer sui generis törvényszerűségeit feltárni, a társadalmi egészéhez - de különösen a gazdasági, a politikai és a társadalom kulturális rendszeréhez - fűződő kölcsö­nös meghatározottságokat hordozó kapcsolatait megértetni, e bonyolult társa­dalmi alrendszer fejlesztésének cél- és eszközrendszerét meghatározni. Minden társadalom politikai vezetése politikai programjának központi elemeként hatá­rozza meg oktatáspolitikai céljait, elemeit. Ez természetes is, mivel a társadalmi újra­termelés folyamatában az oktatási rendszer a társadalom innovációs folyamatainak legfontosabb láncszeme. Azáltal pedig, hogy az előző nemzedékek által felhalmozott ismereteket intézményes­ oktatási folyamatban átadja, továbbá a meglévő ismeretek­nek új helyzetekben, új feladatokra, új módon alkalmazását gyakoroltatja —, az em­beriség életében a történelmi kontinuitás legfontosabb fenntartója és biztosítója. Az iskolarendszer ugyanakkor szelektálja is az előző nemzedékek által felhalmozott is­mereteket, kihullajt, vagy új módon, más jelentőséggel őriz meg korábban fontosnak tartott ismereteket, kíméletlen szelekcióval válik meg a „holt­ ismeretektől”, kemény és szigorú ítéletet mond előző nemzedékek világraszóló felfedezéseiről, elméleti divatjairól. A világ legtöbb országának szinte minden felnőtt kort megérő lakója évekig, egye- 130

Next