Felsőoktatási Szemle, 1983 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Bihari Mihály: A felsőoktatás helyzete Magyarországon és fejlesztésének fő irányai
A felsőoktatás helyzete Magyarországon és fejlesztésének fő irányai DR. BIHARI MIHÁLY főosztályvezető, Művelődési Minisztérium Ha szakmai vagy laikus fórumokon manapság a felsőoktatásról — vagy akár az oktatási rendszer egészéről — esik szó, gyakran hallunk szélsőséges véleményeket. 1968 körül több országban a diákok tízezrei követelték az egyetemek és főiskolák gyökeres átalakítását, de ezt követően is oktatással foglalkozó szakemberek gyakran elmondták, leírták, hogy a felsőoktatás válságban van, állandó funkciózavarral küszködik, fejlődése lassú, sőt néhányan a társadalmi konzervativizmus legfőbb támaszának tartják. E nézetek mellett kapnak hangot azok a vélemények is, amelyek a kulturális forradalom részeként az oktatási rendszer robbanásszerű változásáról, óriási ütemű fejlődéséről, hihetetlenül gyors korszerűsödéséről, állandó reformjáról szólnak. Ezek a vélemények nemcsak különböző országok oktatási rendszerére vonatkozva hangzanak el, de gyakran ugyanannak az országnak az oktatási rendszerét ítélik meg ennyire szélsőségesen a szakemberek és a laikusok. Az oktatási tevékenység a legbonyolultabb emberi tevékenységek egyike, ezért annak szervezeti és intézményi rendszere, az azt fenntartó tevékenységek összehangolódó hálózata, vagyis az oktatási rendszer egésze az önállósult társadalmi tevékenységek legbonyolultabb alrendszere. Ezért olyan nehéz az oktatási rendszer sui generis törvényszerűségeit feltárni, a társadalmi egészéhez - de különösen a gazdasági, a politikai és a társadalom kulturális rendszeréhez - fűződő kölcsönös meghatározottságokat hordozó kapcsolatait megértetni, e bonyolult társadalmi alrendszer fejlesztésének cél- és eszközrendszerét meghatározni. Minden társadalom politikai vezetése politikai programjának központi elemeként határozza meg oktatáspolitikai céljait, elemeit. Ez természetes is, mivel a társadalmi újratermelés folyamatában az oktatási rendszer a társadalom innovációs folyamatainak legfontosabb láncszeme. Azáltal pedig, hogy az előző nemzedékek által felhalmozott ismereteket intézményes oktatási folyamatban átadja, továbbá a meglévő ismereteknek új helyzetekben, új feladatokra, új módon alkalmazását gyakoroltatja —, az emberiség életében a történelmi kontinuitás legfontosabb fenntartója és biztosítója. Az iskolarendszer ugyanakkor szelektálja is az előző nemzedékek által felhalmozott ismereteket, kihullajt, vagy új módon, más jelentőséggel őriz meg korábban fontosnak tartott ismereteket, kíméletlen szelekcióval válik meg a „holt ismeretektől”, kemény és szigorú ítéletet mond előző nemzedékek világraszóló felfedezéseiről, elméleti divatjairól. A világ legtöbb országának szinte minden felnőtt kort megérő lakója évekig, egye- 130