Evangélikus gimnázium, Felsőlövő, 1904

Kis Rezső 1866-1904. r Újra gyászjelentéssel kell kezdenünk értesítőnket, mert újra veszteség ért bennünket már a tanév küszöbén. Alig hogy meg­nyitottuk az új iskolaévet, alig hogy kezdetét vette a tanítás, máris a siralomnak napjára virradt intézetünk. Megdöbbenéssel meg kellett élnünk, hogy Kis Rezső tanártársunk hirtelen, váratlanul elköltözött az élők soraiból. Elszomorító és lesújtó az ő elválása annál is inkább, mert életének delén, önelhatározásából lemondott az életről, bánatot hagyva özvegyére, kisded gyermekeire, tanártársaira és tanítványaira egyaránt. Fáj az, hogy úgy kellett tőle elválnunk, miként soha nem hittük volna, szinte szemreh­ányólag kérdhetnők : „miért cselekedted ezt átívelünk“?! — mert ő vele kidőlt a tanári testület egyik legérdem­esb tagja, aki évek során át szolgálta intézeteink érdekét, válságos időben is híven megállva helyét, lelkes odaadás­sal, példás kitartással fáradozva az ifjúság nevelésén. Legelső, leg­szentebb kötelességének ismerte, a vezetésére bízott ifjak mindegyiké­ből jó hazafit, jó magyart nevelni. Ha valaki, úgy ő igazán fára­dott, nem kimért sem fáradságot, sem időt az ifjúság tanításában, ha néha le is hangolta, sőt elkeserítette annak tapasztalása, hogy a remélt eredmény alig érhető el, még­sem lankadt el buzgósága, sőt csak annyival több gonddal foglalkozott szabad idejében is a gyengébb tanulókkal, hogy — ha csak lehetne — mégis láthassa fáradságának jutalmát tanítványainak haladásában. Félreértették némelyek és félreérthették gyakran azok, kik közelebbről nem ismerték. Ha tavasz vagy nyár idején magában üldögélt „kedvenc helyén“, az intézet udvarán lévő vad gesztenyefa alatt, tudományos vagy szépirodalmi munkával a kezében, — mert a szünidő java részét továbbképeztetésére fordította — vagy gon­dolatokba merülve fel és alá sétált , mogorva, elzárkózott ember benyomását kelthette ; de­ rögtön változott a kép, ha kis gyermekei !*

Next