Evangélikus gimnázium, Felsőlövő, 1904
Kis Rezső 1866-1904. r Újra gyászjelentéssel kell kezdenünk értesítőnket, mert újra veszteség ért bennünket már a tanév küszöbén. Alig hogy megnyitottuk az új iskolaévet, alig hogy kezdetét vette a tanítás, máris a siralomnak napjára virradt intézetünk. Megdöbbenéssel meg kellett élnünk, hogy Kis Rezső tanártársunk hirtelen, váratlanul elköltözött az élők soraiból. Elszomorító és lesújtó az ő elválása annál is inkább, mert életének delén, önelhatározásából lemondott az életről, bánatot hagyva özvegyére, kisded gyermekeire, tanártársaira és tanítványaira egyaránt. Fáj az, hogy úgy kellett tőle elválnunk, miként soha nem hittük volna, szinte szemrehányólag kérdhetnők : „miért cselekedted ezt átívelünk“?! — mert ő vele kidőlt a tanári testület egyik legérdemesb tagja, aki évek során át szolgálta intézeteink érdekét, válságos időben is híven megállva helyét, lelkes odaadással, példás kitartással fáradozva az ifjúság nevelésén. Legelső, legszentebb kötelességének ismerte, a vezetésére bízott ifjak mindegyikéből jó hazafit, jó magyart nevelni. Ha valaki, úgy ő igazán fáradott, nem kimért sem fáradságot, sem időt az ifjúság tanításában, ha néha le is hangolta, sőt elkeserítette annak tapasztalása, hogy a remélt eredmény alig érhető el, mégsem lankadt el buzgósága, sőt csak annyival több gonddal foglalkozott szabad idejében is a gyengébb tanulókkal, hogy — ha csak lehetne — mégis láthassa fáradságának jutalmát tanítványainak haladásában. Félreértették némelyek és félreérthették gyakran azok, kik közelebbről nem ismerték. Ha tavasz vagy nyár idején magában üldögélt „kedvenc helyén“, az intézet udvarán lévő vad gesztenyefa alatt, tudományos vagy szépirodalmi munkával a kezében, — mert a szünidő java részét továbbképeztetésére fordította — vagy gondolatokba merülve fel és alá sétált , mogorva, elzárkózott ember benyomását kelthette ; de rögtön változott a kép, ha kis gyermekei !*