Felsőmagyarország, 1896. július-december (12. évfolyam, 149-300. szám)

1896-10-10 / 233. szám

Kassa, 1896. XII. évfolyam 233. sz. Szombat, október 10. előfizetési árak helyben házhoz hordva és vidékre posta szétküldés­ 1 sei: egész évre 10 írt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr., j Felelős szerkesztő: Ries Lajos, egy hóra 1 frt. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. j Főmunkatárs: Ressler István. Megjelenik a hétfői nap kivételével mindennap. i • Szerkesztőség és kiadóhivatal : Kassa, főutcza 58. sz. i Hirdetések díjszabás szerint vétetnek fel­­ a kiadóhivatalban, és Budapesten, Bécsben Páris, Berlin és Hamburgban levő hirdetési irodákban. i Előfizetések és a lap anyagi érdekeit illető küldemények a kiadóhivatal czímére küldendők. Választási ármányok, Kassa, okt. 9. Bizon­nyal nem kell különösen hangsú­lyozni, hogy az általános választások kezdetével mozgósítani fogják mindama c felvetéseket és ár­mányokat is, melyek a választók félrevezetésére számítva, a tömegek hiszékenységére appellálnak és a józanok s belátásosak elégtelen óvatossága mellett csak ritkán tévesztik el czéljukat. Ilyen fegyverekkel küzd tehetetlen dühében már most is a kassai közösségben élő ellenzék. A szabadelvű párt alig, hogy kibontotta zászlóját, alig hogy szózatával a választó­pol­gárság elé lépett, már ez is szálka a tisztelt el­lenzék szemében és hogy ennek szemmel lát­ható hatását lerontsa, nem kíméli a fáradságot és fulmináns igaztalan ráfogásoktól duzzadó körle­vélben fordul a választókhoz és hamiskodó tó­nusban igyekszik befeketíteni a szabadelvű párt nyilt és tiszta fegyvereit. Olyan eljárás ez, a­mely a józanul ítélni tudó közönség előtt erkölcsi undort kelt, de a­mely a gyengébb felfogású egyént nagyon is könnyen tévedésbe ejti, mert ez nem elég erős arra, hogy disztingválni tudjon az eléje tett ha­mis ráfogások értéke fölött és a­mit ma a hal­lott tiszta igazságokból elméje befogadott, azt hamar ledönti a cselvető ármánykodások hangza­­tossága. Az szúrja szemét az ellenzéknek, hogy a szabadelvű párt körlevelében a legteljesebb igaz­ság hangján kimondani bátorkodott, hogy a sza­badelvű párt „a munka, a szabadelvűség és a demokráczia“ nagy eszméinek letéteményese és hogy a szabadelvű párt ez eszméknek az ellen­ségeivel küzd meg és veszi föl a harczot. És a tisztelt közösségben levő ellenzéknek ez a borsos igazság adja a hamis ráfogás fegy­verét a kezébe és ebből kiindulva adja közre ma ezrivel szétküldött körlevelében a választó­­polgárságnak a maszlagos dirádimentumokat, a­melyek az igazságnak legképtelenebb elferdítései. A kortesfogások legizléstelenebb fajtája azon­ban ezek között a körlevélnek az a része, a­mely a következő pontban nyer kifejezést: „És végre gondoljon Ön arra, hogy a kassai társalgási egy­letnek, a­hová Önt Polgártárs, a szabadelvűség és demokráczia ne­vében értekezletre hívták meg, tiszta vizű szabadelvűekből és de­mokratákból álló igazgatósága a közelben is megtagadta egy tisztelt polgártársunknak az egyletbe való fölvételét, a­ki ellen a 13 próbás demokraták csak azt tudták felhozni, hogy zsidó.“ Ez a legnyilvánvalóbb elferdítése a való tényeknek, mert azt a zsidót néhány év előtt a kaszinóban éppen a kaszinó választmányában levő néhány ellenzéki tag azzal utasította el, hogy minek ide annyi zsidó, maholnap ezek fognak minket kitúrni, és ezek az urak, a­kiknek azok a zsidók nem tetszettek — ma is ott szerepelnek az ellenzék táborában, ma is ott numerálnak azok­nál, a kiknek az antiszemitaság legelső hit­vallásuk, a kik a szabadság legfőbb palládiumát, a lelkiismereti szabadságot és a vallás­szabadsá­got a sötétség fegyvereivel elpusztítani szeret­nék, a kik még a nagy és halhatatlan emlékű Kossuth Lajos szent igéjű levelét is meghazud­tolták, a­melyet a kötelező polgári házasság napirendre hozatala első idejében ugyancsak az ő pártjukhoz intézett­­— mondván, — hogy a 48 küzdelmeinek ez egyik legelső és legfőbb attribútumát támogatni éppen ennek a pártnak erkölcsi kötelessége és nem szabad nekik azt nézni, hogy e nagy eszméket a kormánypárt akarja megvalósítani, hanem támogatni kell bár­kit is, a­ki ezeket az ideálokat, a­melyekért ő — Kossuth Lajos — küzdött és küzd, a magyar nemzet javára életre akarja kelteni. Nos? Hát mit hazudnak akkor és akarják téve­désbe hozni a választókat? Vagy a kassai polgárság talán olyan éret­len, olyan hülye elméjű, hogy ilyen kortesfogá­soknak fel fog ülni? Nem hisszük, sőt az a meggyőződésünk, hogy a tisztelt közösségben élő ellenzéknek ez a vas­­kosbangú poézisa az a bizonyos szalmaszál, a­melybe mint a fuldokló kapkodik, mert már ma érzi, hogy itt Kassán is eljátszotta kis játékát, mert ma a szabadelvüpárt tömör, harczra kész táborával áll szemben, a­honnan egetverően hang­zik feléje: Éljen Éder Ödön ! k FELSŐMAGYARORSZÁG TÁRCZÁJA. Énekek éneke. Ha lantom dalra hangolom. Csak rólad zeng az éneket, Oh érted mennyi dal fakad, Mennyit daloltam már neked! Lelkemnek lángja érted él, Mi dalra készti lelkemet, Hiszen szeret az engemet, Kiért feszül a lant-ideg, Felejteném már képedet, Szép arczodat szerelmemet, De nem lehet szép kedvesem, Te sem felejtsz el engemet, De meddig tart e hallgatás, Mikor tudjuk meg a valót, Nem lesz-e álom, képzelet, Mely csak két szív ábrándja vett ? Várjunk tehát egy jobb jövőt, Mi lesz az álom••• ébredés, S megvalljuk akkor majd híven, Igaz volt-e, vagy tettetés­•• S ha az leszen majd válaszunk, Hogy szívünk mégis hőn szeret, Legyen a sors bár mostoha : Nem tép el tőled engemet; S ha egymásé nem lehetünk A földön­• • az égben az leszünk- Nyugtot ad nekünk majd a sír S az égben együtt élhetünk. Czettler Rezső. H október 9. = Apponyi Albert gróf — mint jeleztük — tegnap Nagy-Szalánczon volt gróf Forgách István vendége. A nemzeti pártnak most különösen nyugta­lanul bolyongó vezére azért látogatott el a szalánczi vár tövében álló fényes grófi kastélyba, hogy ott némi orvoslást keressen bánatos hazafi lelkének, a melyet újabban az a hir sújtott le még jobban, hogy Kassán Beöthy Ákosnak a krétája körül nagy hiba kezd esni [egyrészt, de még másrészt Horánszky Nándor, a nem­zeti párt elnökének is rosszul állanak az akc­iói a szepsi választókerületben, a­hol meg Géczy Gyula, a szabadelvű párt jelöltje olyan erős kon­dramint csinált, hogy a vezér főkatonája ott minden kétséget kizáró­lag elveszti a csatát. Nagy-Szalánczon tehát a vezér Forgách István és Károlyi grófoktól kért támogatást, hogy két hűséges fegyvertársa valahogy ki ne marad­jon a mostani választás során a parlamenti arénából. Úgy vagyunk megbízható helyről informálva, hogy a szalánczi gróf megígérte Apponyinak, hogy a garbócz­­bogdányi kerületet, a melyet a Forgáchok és Káro­lyiak dominálnak, miután ezúttal gr. Károlyi László itt nem lép föl, a két kibukófélben levő nemzeti-párti matadorok egyikének olykép fogja fenntartani, hogy ide strohmant választat meg. Ezt a hírt kételkedve fogadjuk, de csak azért, mert ez idő szerint a garbócz­­bogdányi kerületben a szabadelvü-párt erős mérkőzést fog kifejteni a nemes gróf ellen és az e kerületben levő választók zöme nem egészen tartozik a grófi ko­rona jogara alá és ugyanezt tudják Szalánczon is. Tizenhat éves leányok. — Csevegés. — Irta : Ifj. Gily Ede. Nem szeretem a tizenhat éves leányokat ! Nem azért nem szeretem, mintha nem volnának valamennyien bájosak és üdék, vagy mintha nem vol­nának elragadóan kedv­esek, hanem azért nem szeretem őket, mert minden foglalkozás között a gyermekkerté­szet a leghálátlanabb. S ki tagadná, hogy egy tizenhat éves leány még gyermek, ha mindjárt kitünően végezte is el a felsőbb leányiskolát . Pedig mihelyt elvégezte, nyomban bevezetik a világba. S ő szépnek látja azt a világot már az első pillanatban. Annyira szépnek, hogy egyszerre akarná keblére ölelni az egészet. Mihelyt pedig a leány ölelni akar, már baj van. Nem kisebb a baj annál, hogy az a tizenhat éves leány már szerelmes. Igen ! Szereti a világot. Szereti szűzi szeméremmel, gyermekes hiszékenységgel, odaadóan, forrón, igazán és szereti millió félszegségével, hiú ra­gyogásával együtt. Már pedig nem tanácsos idegen emberbe szeretni. A világ meg, akárhogy szépíteném is a dolgot, telje­sen idegen ember egy eléje toppanó tizenhat éves leány előtt. Idegen, mert csak a leányt mutatják be eredeti mivoltjában a világnak, de viszont a világot csak elő­nyösebb oldaláról megpillantva, ajánlják az apró kis­­asszonyka kegyeibe. Ezért nincs jól a földön elrendezve, hogy a ti­zenhat éves leányok mindjárt szeretnek és hogy leg­először a világot szeretik. Az igaz, hogy a világ is csalja meg őket legelőször, de ez nem képezhet eny­hítő körülményt. Mentségük csak az lehet, hogy ez a szerelmük nem tartósabb a kezdő primadonna lámpa­lázánál, melyet már az első melegebb tapsvihar is elsöpör. A világnak nevezett nagy kimédiában, olyanok a tizenhat éves leányok, mint a kezdő primadonnák. Örülnek a tapsnak, fogékonyak a habituék udvarlásá­val szemben s nyomban hangolva vannak komoly sze­relemre. De első szerelmük még egyre kisért, akár csak a már egyszer leküzdött lámpaláz. Mikor már a világ szerelme nem kísért, akkor valamelyik tánczosukba szeretnek bele a tizenhat éves leányok. Nem tudom ugyan elképzelni, hogy hogyan lehet egy olyan embert szeretni, a­ki tánczolni szo­kott, de azért ezt a szerelmet már komoly szerelem­nek tekintem, mert hiszen akárhány házasságról tud­nék beszélni, amely nem az égben, hanem a bálban köttetett. Már pedig a házasságok komoly dolgok, ha végeredményükben nem a drámák, hanem a vígjátékok, operettek, vagy éppen a bohózatok és roodvillek kasszjába sorakoznak is. Valóban csak a házasságokat megillető komoly­ság gátolhatna meg abban, hogy a tizenhat éves le­ányoknak a második négyes, vagy a souper csárdás alatt megnyilatkozó szerelme ellen agitáljak, ha egy tizenhat éves leány házasságát komolyan tudnám venni. De nem tehetem, mert egy tizenhat éves leány nem való még komoly szerelemre. Hiszen a szive alig for­dult még el a bábujától, a melyet — ha csak akkora kiadásban is, mint a kisujjam — mindig gyöngéden vesz elő a hosszú szoknyája zsebéből, valahányszor egyedül van. Beczézgeti azt a porczellán bábut, reá­mosolyog a festett arczára s ha meglepik gyermekes szórakozása közepette, hát olyan zavarba jön, mint egy tizenkilencz éves leány, ha szemben találkozik a papájával, mikor valamelyik apailag kikosarazott imá­dójával sétál a korzón. Aztán meg, ha a szívét kutatjuk egy tizenhat éves leánynak, olyan az, mint a tavaszi verőfény. Tiszta, ragyogó. Poézisre, érzelemre hangol, de erejét megtöri a legelső bárányfelhő, nem marad belőle egyéb, mint a nálunk felhangolt érzelem, a bennünk fölkel-

Next