Felsőmagyarország, 1901. március-június (17. évfolyam, 52-147. szám)
1901-05-15 / 111. szám
4. oldal. ő maga kereket oldva Amerika felé vette útját. A nyomozás mindkét irányban megindult. A károsult kereskedők a következők : Kaisler Emánuel, Keresztessy Lajos, Heimlich, Békefi Ignácz, Szipszer Samu, Weisz Mór, Hirsch Samu és Friedman Samu. FELSŐMAGYARORSZÁG Május 15. Itt vannak Barnumék. (Az idegen imádás.) Kassa, május 14. Barnum urék csodasereglete képviseli a testet öltött százfejü kozmopolita sárkányt. Barnumék a nemzetköziségnek a vándorló beduinjai, ők hát leginkább tapasztalhatták, micsoda alkalmas föld az idegenekre ez az úgynevezett Magyarország. Tárva-nyitva ennek az országnak a kapuja, az erszénye, a kamrája, a szíve minden előtt, ami idegen. Magunk szegényedünk, rongyoskodunk, koldusodunk, nemzeti erkölcsünk és vagyonunk pusztul, de nálunk vagyont gyűjt, meghízik az élelmes idegen. Barnumék alig néhány hétig kóborolnak nálunk, de pár milliót bizonyosan szipolyoznak a nemzeti vagyonból. Hát még az az ezernyi és ezernyi idegen, mely nem igy átfutólag, de éveken át pióczáskodik az elbódított magyar nemzet zsibbadt, kimerült testén? Mert a csalók, léhák, erkölcsnélküliek, a fosztogatók Eldorádót találnak itt, ellenben a magyar föld évszázadokon át hű népéből évről-évre tízezernyi és tízezernyi bus karavánok vándorolnak az idegenbe. Verejtékezve keresik a napi kenyeret, mit a letarolt szegény magyar földön már nem szerezhettek meg. Minden idegen előtt tárva-nyitva áll országunk kapuja. Szinte hívogatjuk őket, Barnumékat és a többi kapzsi idegent. A gyertek édes idegenek, a gyertek, csak minél többen, csak minél többször, van még itt kenyér, mit a magyar elől fel lehet falni, van még itt pénz is, mely telhetetlen erszényeket kövériti, van még itt föld is, a melybe ekéiket belevethetik, hogy a föld örökre kiforduljon a jámbor magyar lába alól. Ó hát jettek kedves drágák, csak minél többen, csak minél többször. * Imádott idegen bankárok, gyárosok, vállalkozók, művészek, beamterek, kóklerek, Barnum urék csodaseregletei jettek kedves drágák, van még itt magyar földmives, iparos, kereskedő, az élelmes, okos, szemérmetlen, nagyhangú idegennek lehet még itt pusztitani, aratni. Hisz ez a föld az, ez a nép az, a mi népünk, mely az idegent elé helyezi saját vérének, csak nézzük, hogy a föld micsoda védtelenül van odadobva bármely jött-ment idegennek, hisz nálunk idegen ország polgára is vásárolhat uradalmakat; csak nézzük az idegen vállalkozók, az idegen gyárosok, sokszor huncut módon, az úgynevezett magyar ipar köpenye alá bújva, miként fosztogatják hiszékeny népünket, miként kergetik a végső nyomorúságba az egykor erős, magyar iparos osztályt ; csak nézzük, népünk felfogását, erkölcseit, mint mételyezték meg, mint ölték ki a magyar lelkekből a nemzeti szellemet, a nemzeti eszményeket. Az a csökönyös maradi, az a hülye abderai honpolgártárs, az a nem a mai világba való csúfmadár, az a bústuzok, aki ma a magyarság, a magyar nemzeti szellem érdekében nyíltan szót emel és elég merész küzdelemre szólítani testvéreit. Szegény bolond, hidd el hasznosabb az idegen imádás. Csak te élj jól barátom, a fajgyilkos bérenczeket szívesen busásan fizeti az idegen, ne törődj tehát vele, ha pusztul a nemzeted, hadd pusztuljon, hadd pusztítsa az idegen, melynek legelső sorban osztrák, néha Barnum, ismét máskor más idegen a neve. És Barnum holnapra eltűnik, nem marad más utána, csak a szemét a Griasszén, amit nekünk kell eltakarítanunk s a társzekerei alatt megrongálódott kocsiút, amelyet nekünk kell kijavítanunk. Eltűnik és vele megy a közönség sok-sok ezer koronája, amiből oly sok sötétségre világító mécsest, annyi sebre gyógyító tapaszt lehetett volna a magyarnak magyartól magyar részére vásárolni.* No jó, hát menjen Barnum, vigye a pénzt, kiheverjük mi azt, sok Barnum járt már ezen a földön, török, német, labancz s ki tudja minevű zsebrákok, a magyar — pénzzel, vérrel, gavallérosan fizetett és fizet, elszenvedjük ezt is. De tanuljunk tőle valamit ! * Barnum nem név csupán, nem is egyén, hanem megtestesült fogalom, élő igazság, uj kor, uj világ, a munka. Széles e hazában megadóztatta minden falu népét, szinte mutogatni fogják azt a pár makacs embért, aki nem ugrott be reklámjának. Vajjon az a sok százezer adófizető tudja-e hát, hogy mit látott ? minő emléket visz haza, a struczgyomrú ember képét-e, aki mindent eszik, iszik és csak ezt teszi, avagy kiérezte-e ebből a világjáró nagy szervezetből a benne rejlő törvényt, a munka parancsát, az igazságot, a munka győz, a munka szabaddá tesz, az okosságot, a munka kenyeret ad, a morált, aki dolgozik — él, aki nem dolgozik — elpusztul. * Ha Barnum mester megtanított erre benneteket, édes magyar véreim, akkor ne sajnáljuk, hogy itt járt, s hogy kivette zsebeitekből a magyar koronákat. Ha tőle se tanultatok, akkor pedig megérdemlitek sorsotokat, aludjatok és fizessetek tovább, vak embernek ne mutass színeket, süketnek ne zenélj, élőké az élet, halottaké a halál. Mister Barnum pedig halad tovább, s fog haladni mindörökké, szárazon és vizen, keleten és nyugaton, előre és fölfelé, mindig remélve, sohasem csüggedve, — tovább, tovább....... tekinti s korzózik akkor, mikor hazafelé mennek az iskolás leányok, bájos, apró, 13—14 éves gyerekek. Közben történt, hogy az egyik médium, könnyelmű élczelődések médiuma elmaradt. Hire jutott hamarosan, hogy beteg, azért nem mutatkozik s erre a diák felöltötte magára az úgynevezett „nagyképüsködő mivoltot.“ Ál-diskrét volt, mint egy államtitkár, fontoskodott, akárcsak a modern smokkok valamelyike s gyanúsan mosolygott, ha a leány betegségéről esett szó. A pajtások körülfogták: — Te talán tudod, hogy mi a baja a kicsikének. — Nem, nem tudom, mondta a diák és újra diskréten mosolygott. Utóvégre tudnám, de ti gyerekek vagytok, veletek nem lehet az ilyent letárgyalni. Mindez csak olaj volt a tűzre, mert az indiskrét diskréczió leple alatt előhozakodott aztán a maga titkával, amely — eltekintve attól, hogy nem lehet mást mondani rá, mint hogy éretlen viczcz — hasonlít a régi anekdotához. — Náczi te dicsekszel! A pletyka azonban ment, terjedt, eljutott a szülők fülébe is, akik a nádpálcza hasznos közintézménye helyett a járásbíróságnál kerestek elégtételt. JŠaddcU diét Vij>' S'- Via’Viy'(3 MV S’-'tSíS) Hogy terem az aszphalt betyár. Éretlen apróság még, akinek a könyvek mellett volna a helye s mégis másutt torkoskodik. Megvan benne is a legifjabbak blazirtságából minden rossz vonás. Az utczasarkon álldogál könyveivel és ahelyett, hogy a hazamenésre gondolna, rossz vicczeket farag a járókelőkre, sőt olyanokat is mond, ami arczába kergeti a kis iskolás lányoknak a vért . A tanárok talán nem is tudnak erről a divatról, mert meg vagyok győződve róla, hogy tudnának tenni róla holmi karcerrel, a jelen esetben talán pálczával is. Mert az aszfaltlovagok így nevelődnek. Az olvasmányaikból csak a rosszat szívják magukba, a jó fölött elsiklanak. Aztán előhozakodnak a kalandjaikkal, amiket a pornografikus irodalomból merítenek s históriákat vindikál szerény egyéniségének, amely talán a holdban történt valamerre, legkevésbbé ő vele. A mi kis diákunk is ebből a fajtából való. A tanulást alárendelt foglalkozásnak NAPIHIREK. Kassa, május 14. Napról-napra. Guruló koronák. Tele az ország panasszal, hogy nincs pénz, ügyes külföldiek mégis teleszedik a zsebüket magyar pénzzel. Vendégszerelő nemzet hírében állunk, azért nincs az a csepürágó, ki nem jól számítana, ha hálóját kiveti Magyarországra. — Nincs pénz, nincs pénz, — külföldi urak részére mégis van. Még pedig sok pénz. Érdekes számítást tesz erre vonatkozólag egy szegedi lap. Konstatálja, hogy Barnum Szegeden két nap alatt négy előadást tartott s ezek bruttó bevétele 76000 korona volt. Ebből körülbelül 30,000 korona mindenféle kiadásokra lemegy, úgy, hogy marad tiszta bevétel 46,000 korona. No már most: Barnumék Budapesten két hétig mutogatták magukat, vidéken három hétig tart a körút. Ez összesen öt hét, harminczöt nap. Minden napra esik két előadás, ami összesen 70 előadást tesz. Egy előadás átlagos bevétele 18,000 korona, 70 előadásé 1 millió és 260.000 korona. Számítsunk 50 százalékot mindenféle költségre, marad tiszta haszon 630.000 kor. Ekkora összeget visznek ki az országból Barnumék. De ők nincsenek egyedül. A Vígszínházban berlini színészek 10 előadást tartottak, mely kerek jövedelmezett hatvanezer koronát nekik, ugyanennyit a Vígszínháznak. Ha hozzávesszük a Magyar Színház mostani német társulatát, Somossy szeczessziós társulatát és azt a bécsi truppot, mely ezt az orfeumban meg-