Felsőmagyarországi Tanügy, 1938 (3. évfolyam, 1-19. szám)
1938-01-10 / 1. szám
1. szám, 1938. január 10. dlGYARORSZÁGI TANÜGYx. M Köszöntjük a főiskolai tanítóképzést Az év küszöbén nemcsak a januári hideg, de a reménység is pirosra csípi arcunkat. Évfordulás idején feszült figyelemmel vizsgáljuk mi is — akárcsak az ókori népek — a csillagképek állását. Bizakodó lelkünk keresztülfúrja magát a téli ködön és jelekre, hangokra, tényekre finoman rezonál. Önámítás nélkül elmondhatjuk, hogy a tanítóság szempontjából 1938 elején a titokzatos horoszkóp állása kedvező. Mintha fordulna sorsunk és hivatásunk kereke. Egyidőben a nemzeti élet több más sorsdöntő kérdésével, a magyar parlament elé kerül a főiskolai tanítóképzés ügye is. Már a miniszteri bejelentésre, a napisajtóban megjelent hírekre is nagyot dobbant a szívünk. Hisz ez a probléma évtizedekig állott a tanítói törekvések homlokterében ismérkül, hogy mozdulatlanságából ki tudtuk volna emelni. A sírba íosc álló esztendők hosszú során ettől voltak gyűléseink színesek és hangosak. Mennyi gondolkodásra késztető, tettre serkentő vita folyt e kérdés körül, mégis évről-évre visszazuhant a meg nem valósított programmok nagy taposómalmába. Most azonban a nemzeti kultúrpolitikában mindig nagy távlatokat kereső, grandiózus terveket szövő és cselekvő miniszterünk, Hóman Bálint, a főiskolai tanítóképzés ügyét is kimozdította holtpontjából. Az új év küszöbén elhangzott a felelős miniszteri szó, amely drága és értékes ajándékként ígéri a nemzet részére a középiskolai érettségire felépített akadémiai tanítóképzést. Erre a nemes miniszteri gesztusra a magyar tanítóság már érdemessé tette magát, de ez az elhatározás illő a nemzet jóhírnevéhez is. Meggyőződésünk, a nemzeti társadalom teljességében megérti és vallja abbeli felfogásunkat, hogy a főiskolai tanítóképzés megvalósítása elsősorban egyetemes nemzeti és csak másodsorban rendi érdek. Nem véletlen, hanem logikus következménye a dolgoknak az, hogy a közjogi, politikai, gazdasági és szociális problémákkal egyidőben a kormányzat napirendre tűzi a főiskolai tanítóképzés ügyét is. Minden magyar, aki felelősséggel figyeli a nemzet sorsának jövő alakulását, megérti, hogy az erkölcsi, anyagi, köz és egyéni jólét megteremtéséhez kevés minden politikai bölcseség és aktivitás, ehhez a nemzettest egyedeinek etikai, szellemi minőségét, anyagi világszemléletét kell tisztultabb, reálisabb és szolidárisabb szintre emelni. Ezt az új lelkiséget, ezt az új embertípust és az ilyen egyedekből összetevődő nemzeti társadalmat nem lehet politikai lombikban kifőzni.. 1