Csongár Árpád: A csehszlovákiai magyar sport története a két világháború között, II. (Budapest, 1985)
A Csehszlovákiai Magyar Asztalitenisz Szövetség, a CSMATSZ története
25 1931-ben az LTE szakosztályvezetőjévé Pálfy Jánost választották. Irányításával az egyesület csapata eddigi legnagyobb sikerét érte el az országos csapatbajnokságban.Megnyerte Közép-Szlovenszkó bajnokságát, majd Szlovenszkó bajnokságában a döntőbe verekedte magát, ahol 16:4 arányú vereséget szenvedett a PTE együttesétől és a második lett. A következő években erős hanyatlás állott be az LTE asztalitenisz életében. A sportág irányítását a Juventus SK vette át. 1934-ben az LTE tagja lett a CSMATSZ-nak, de a szövetség egyéni- és csapatbajnokságában egyszer sem vett részt. Léva egyéni asztalitenisz bajnokságát a Juventus rendezte meg november 11-én Paska János szakosztályvezető irányításával. A felnőttek versenyében Kádár János Juventus szerezte meg a győzelmet Berger György LTE és Beldmár László LTE, míg az ifjúságiaknál Szumrák LSE győzött Deutsch és Neumann Makkabi előtt. December 9-én a Juventus SK együttese Érsekújvárott 7:4, a lévai visszavágón pedig 8:5 arányú vereséget szenvedett az ÉSE asztalitenisz-gárdájától. Léva 1935. évi asztalitenisz csapatbajnokságát a Juventus SK nyerte meg a Makkabi együttese előtt.A döntő eredménye 7:4 volt. Szeptember 22-én, a Juventus SK klubházavató ünnepsége alkalmából nemzetközi asztalitenisz versenyt bonyolítottak le a városban az érsekújváriak részvételével. A verseny valamennyi számában hazai győzelem született. A vendégek kénytelenek voltak két második és egy harmadik hellyel megelégedni. A bajnoki címeket Rajcsányi LTE, Blumenfeld Róza Makkabi, a Bartl, Kolorossz Juventus férfi páros szerezte meg. Az ifjúsági fiúknál Steiner Makkabi, a lányoknál pedig Lovass Sarolta LTE győzött. December 26-án Érsekújvárott a város bajnokságában Kolorossz a férfi egyesben a második, a férfi párosban pedig Feld •márral az első helyen végzett. 1936-ban az LTE asztalitenisz sportja teljesen visszaesett. Versenyzői a Juventus, vagy a Makkabi színeiben szerepeltek. A város legerősebb egyesülete a Juventus SK volt. A város bajnokságait március 1-én bonyolították le a Juventus SK rendezésében. A bajnoki címek közül hármat a Juventus, kettőt az ESE és egyet a Makkabi versenyzői nyertek meg a következő számokban: férfi egyes: Kádár Juventus, női egyes: Kovácsné ÉSE, férfi páros: Bartl, Fogér Juventus, vegyes páros: Kovács hp. ÉSE, ifj. férfi egyes: Várady Juventus, ifj. férfi páros: Hammermüller, Kammer Makkabi SE. A lévaiak további helyezéseit Kalorossz Juv. , Várady JuV. , Nemes Kató Makkabi, Pálfyné Juv., a Kádár, Feldmár és a Berger, Müller Juv. férfi-, valamint a Kalorossz, Pálfiné Juv. és a Rosner, Nemes Makkabi vegyes pár szerezte. BESZTERCEBÁNYA A város asztalitenisz sportja az 1920-as években a BAK- ban kezdődött el, majd,a szláv SK Slavia Banská Bistrica sportegyesületben és az YMCÁ-ban folytatódott.