Felvidéki Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-102. szám)
1884-12-03 / 95. szám
séhez a város a kívánt arányban hozzájárult—9 év alatt befejezhető. Egy városi képviselőnek afféle emncziácziója, hogy a bazilikát mint műemléket oda adhatja a város a kormánynak, hadd tartsa azt fel a műemlékek alapjából, a város pedig egy uj s olcsóbb parochiális templomot építhet, — taktikának megjárja, hahogy vele netalán a miniszterre reá lehetne ijeszteni, de egyébnek nem ; azért e propositióra sem az értekezleten, sem a közgyűlésben visszhang nem adatott. Egy monumentális templom mindig legfőbb díszét képezi egy nagy városnak; ritka kincsnek tartaná pl. Budapest, ha ilyen egyházzal birna, bizonyosan nem sajnálná tőle a költséget, úgymint mely sokkal többet áldoz a Lipót-bazilika felépítésére, mint Kassa város most a dómjára, és ahhoz a főváros, rohamos terjedése miatt még más uj templomokat emel. A Városi tanács küldöttei ugyanis úgy nyilatkoztak , hogy a Szathmáry-féle alapítványt sem részletezni, sem elegendőleg kideríteni nem lehet, s a kir. biztos felhívására megköttetett a két vitás fél közt a barátságos egyezség. Lényege abból iU , hogy a városi küldöttek, a tanács és a közönség részéről afelől biztosították az akkori püspököt, Cseh Istvánt, „hogy a város nem csak az egyház lelkészeinek és egyéb szolgáinak ellátásáról, hanem egyiránt s mindenkoron gondoskodni fog a templomi ruhák és edények beszerzéséről, a szentegyház épülete és részeinek fentartásáról, minden kegyúri kötelezettségeit pontosan teljesítene", s magát eziránt szigorúan kötelezi ; a püspök pedig kijelenti, hogy e nyilatkozatot elfogadja, s a tett ígéretek teljesítésének feltétele alatt eláll a Szathmáry-féle alapítvány további szellőztetésének és kiadatásának sürgetésétől. Mely egyezség legfelsőbb helyen 1824. aug. 20. 29,058 számú királyi leirattal szentesittetvén, következik , hogy ezen conventió, mig a feltételek teljesittetnek, mindkét félt szorosan kötelezi és egyoldalulag fel nem bontható ; azon esetre csak, ha a város kegyúri kötelmeinek eleget tenni vonakodnék, vagy a templom javait más, az alapító szándékától eltérő czélra fordítaná, lehetne annak felbontását az egyház részéről czélba venni. E szerint a város úgy is mint patronus, de különösen a fenti egyezség erejénél fogva kötelezve van a dóm restaurationális költségeinek viselésére A nevezett egyezmény előzményeire nézve megjegyezzük, hogy amit akkor a városi deputátusok részletezni nem tudtak, vagy nem akartak, a Szathmáry-féle alapítványnak részletei ma már ismeretesek, mert Szathmáry György a 15-ik század végén és a 16-ik század elején királyi főtitkár és főkanczellár, majd mint pécsi püspök, majd mint esztergomi érsek tett adományokat a kassai sz. Erzsébet templomnak, s igy a pécsegyházmegyei, pozsonyi és a primacziális levéltárakban szintén találtatnak adatok, okmányok, melyek ezen adományokra vonatkoznak, s melyeknek nyomán Szathmáry, mint tudom, nem egyedül Forrót, hanem egyéb birtokát is, u. m. Kásákat, szőlőket, réteket, szántóföldeket, malmot, készpénzt stb. ajándékozott a dómnak, s átadta azt a városnak, mint pátronusnak ; valamint Szathmáryn kívül mások is, mint az hajdan szokásban volt, hasonló bar kisebbszerü ingó és ingatlan adományaikkal megajándékozták a templomot, melyeknek bizonyára összesen több mint 15 ezer forintnyi évi jövedelmeit a város annyi éven, sőt száza— Tartsa meg, ha visszaélni akart volna ezzel, nem hozza ide nekem, amit kért, teljesíteni fogom. Köszönöm gróf úr, most bátor vagyok kérni parancsait, amikért hivatni akart. — Ah I igen ! Ezzel csengetett. Hívd be a grófnőt ! — parancsolá a megjelent inasnak. — Ne várj istentelen Brúnó, megérzed még haragomat, nyomorért ; s még lányom keze után kapaszkodott ; szegény gyermek, ha tudna ? ! Pedig ő nagyon is tudja, — gondola Ervin ; az ég megbocsájtja nekem ezt a kis hazugságot, a mit kigondoltam. Szerelm belépett, s atyjához sietett. — Mi lett atyám, oly elindult vagy ? — s végig nézett Ervinen is. Semmi gyermekem, kedves Ervinünk egy rettenetes következményekkel járó dologról értesített és ezáltal meg is mentett; örök hálára vagyok neki, veled együtt lekötelezve, de erről később világositlak fel; nem akarok rossz napot csinálni neked. De most jöttek gyermekeim, tanácskozzunk valamiről, üljetek le. — Tudjátok, hogy egy hét múlva az ég ura ismét egy évvel öregebbé tesz, név és születésnapom következik. A versenydíjakról akartam veletek beszélni, mert ez éven fényesebben tarjuk meg. — Véleményem az : aki a lófuttatásban elsőnek érkezik be, az egy aranynyal hímzett lótakarót nyereggel fog kapni és egy lovag ostort, melynek végében e két név lesz : Szeréna és Amália, minthogy te Amália bárónővel fogod a jutalmakat kiosztani. úgy hiszem a fiatal bárónő megjelenhet leányom mellett, kedves Ervin ? — Igen gróf úr, sőt nagyon is jó lesz! — felesé a kérdezett. — Aki csolnakjával lesz első, az aranyba foglalt, drágakövekkel díszített albumot kap, benne a te, Amalia és az én arczképemmel. A párbajt vivők közül pedig, ki győztes marad, az egy remek kardot kap, s mielőtt átadatnék neki, mindketten megcsókoljátok, mert a kard egyik ősömé volt; a csók által pedig az kegyeletes emlékké válik mindenki előtt. Jobbágyaimnak szintén különböző jutaidokon keresztül mindig bevételezte; méltó tehát és igazságos, hogy azokat most a roncsolt épület teljes helyreállítására fordítsa, hogy ez stilhűen reconstruáltatva és kellően felszerelve az ő uj pompájában ismét előmozdítója legyen az Isten dicsőségének és a vallásosságnak, legfőbb dísze városunknak. Karczolatok: 6—6. Artur szerette Adriennét Vaué ebben valami feltűnő? Ellenkezőleg ! Ez egészen természetes ? De Artur meg is csókolta Adriennét, dacára annak, hogy ő jogász, sőt mi több : joggyakornok, Adrienne pedig princzipálisának felesége volt, s lehet, hogy ép ez oknál fogva, — a princzipál mellett ő legalább is princzipéternek képzelte magát Artur azonban, becsületére legyen mondva, csak akkor csókolgatta Adriennet, ha egyedül voltak. Hogy miért tette azt, arról nem adott magyarázatot, de hogy így cselekedett, arról akár kezeskedni lehet, sőt azt is állíthatom, hogy Artur ilyenkor Adriennet még meg is ölelte, — s pedig néha oly vehemencziával, mikép Adrienne fel is sikoltott volna, ha nem tudná, hogy a sikoltozás neveletlenség és csak a paraszt menyecskék szokása. Adrienne tehát egy szelíd bárány türelmével engedő magát ölelgetni, csókolgatni. Egy nap este, — szeptemberben lehetett, — mindketten egy ágy szemlélésébe valának elmerülve, — de nem a szobában, hanem a kertben, s pedig egy, őszirózsákkal ékeskedő virágágy szemléletébe, midőn Artur, gyógyithatlannak minősített szenvedélye által elkapatva, — akár valami útmutató, szétterjesztő karjait, s mint éhes polip magához ragadá áldozatát. Szegény Adrienne ! De nem ! Szegény Artur ! Ámort nyomban Nemesis követé ! — Ördög és pokol! Ezen magvas szitok szelíd ordítása lebbent el Artur ajkairól. Más alkalmakkor Artur, ölelés közben, piros ajkait Adrienne rózsa ajkaira szokta volt nyomni, — most eltért a rendes eljárástól, — és jobb kezének közép ujját kezdó nyaldosni. Mi történt ! Az az átkozott gömböslű ! De nem. — áldott gömböslű! E naptól fogva Artur sokkal szelidebben szoritgatta keblére Adriennel, — mindig szelidebben és óvatosabban, úgy hogy ez végre megunta a dolgot — és Artur a gömböstűnek köszönhető erényességét. Még egy gömböstű históriát! Aladár egyike vala a legcsinosabb legényeknek, ki valaha a szép Hernád partján született. Ha azt mondom legény, nem értek mesterlegényt, de még agglegényt sem, hanem egy oly fiatal urat, a ki eltökélő magában, mikép soha sem fog nősülni, soha sem a házas élet mézes madzagára ragadni. Minek is, — gondolá magában ezen csinos barna legény, — van kétezerül száz forint évi jövőmakat rendeltem, melyeket megnézhettek szobámban. Most mondjátok, helyesen választottam-e ? — Nagyon helyesen, igen ! — hangzott a De a mondottakon kívül van itt még egy, az események fonalán létrejött sajátságos szerződés a város és egyház között, mely új kötelezettséget rovott a városra, a lelkészek ellátását, a templom felszerelését és épületének fentartását illetőleg. Itt ugyanis azon régi gyakorlat áll fen, mely ritkítja párját, hogy a város a helybeli parochiális templom pénztárát, alapítványait kezeli, kiadásokat tesz belőlök, a templom részére tett adományokat kezelése alá veszi, s e réven a századok folyamában sok oly földbirtok s más javaknak birtokába és jövedelmeiknek élvezetébe jutott, melyek a szent Erzsébet templomát illetik, szükségleteire adományoztattak. Minek neszét vevén e század elején a város első püspöke, Szabó András, hogy e rendellenességet megszüntesse, a templomjavaknak elkülönítését és kiadatását sürgette, szorgalmazta legfelsőbb helyen. A leérkezett parancs következtében meg is indult a kutatás a levéltárban, de mielőtt a munka befejeztetnék, a bizottság tagjai, kiknek jóindulatú törekvése meghozta volna a kívánt eredményt, u. m. Polinszky biró, Rimanóczy József tanácsnok és Figura János főjegyző elhaltak, halálukkal pedig a helyzet megváltozott; a város, többszöri sürgetésre, ezentúl csak azt felelte a kir. helytartótanácsnak, hogy ha volt is a templomnak dotátiója, az a város többi birtokaival annyira összevegyittetett, hogy azt részletezni lehetetlen, s félő, hogy annak felszínre való hozatalával a város birtokjogai elárultatnak; s mivel a város ugyanezt ismétlé Wurum József nagyváradi püspök, mint királyi biztos előtt is, ki 1824. évi augusztus hóban, e tárgy elintézése végett Kassán megjelent, — a — E kötelezvény nem létezik többé, az ügyvéd, már mint én, — lopást követett el; ime itt van, visszahoztam gróf urnak a mint látja alsó része nincs, a gróf ur aláirasa elveszett róla, kivágatott. — ön ellopta? Ez gyalázatos tett volt öntől, édes öcsém, s én rögtön mást állítok ki Brúnónak ! — monda a gróf. — Azt én nem fogom engedni, mert méltóságod második atyám volt, kinek sokat köszönhetek, de másrészt ügyvédje is vagyok. — Nem engedi ? Vigyázzon magára, ügyvéd úr, nem értem önt! — Mindjárt megért gróf úri... Tudomására hozom tehát, hogy anyagilag tönkre ment. — Ha, ha, ha ! Tréfát akar velem űzni, fiatal barátom, akkor más bolondot keressen magának; hát birtokaim, elhelyezett pénzeim, hol vannak? — Többé nem a gróf, — hanem Alapi Brúnó báróé, kinek e kötelezvény értelmében, — ekkor Ervin kivette a másikat s átadta Üdényinek, 600,000 forinttal tartozik. A gróf átolvasva elsápadt. — Ez az én aláírásom, de hogy került ide? Beszéljen ügyvéd úr! Ekkor Ervin elmondta, mily csellel élt a báró, s miként íratta alá a gróffal a kötelezvényt. — Most arra feleljen — megfogta az ügyvéd kezét, — miként került ez önhöz kedves Ervin ? — Loptam gróf úr ; tegnap a báró urat felkerestem, s engem szobájába vezettek ; nem volt hon, a vadaskertben sétált, az inas érte ment; én megvártam, s időtöltésből asztalán nézegettem egyet — mást, midőn ez iatra esett szemem ; kibontom, akaratlanul a számra nézek, s tízezer helyett hatszázezret látok ; zsebre dugtam, távozni készülök, midőn az inas jelenti, hogy a báró ur a kertből távozott, nem tudják merre. A gróf felállt, kezet szorított Ervinnel. — Köszönöm, ön megmentett, nem felejtem el soha ; a báróval számolok. — Nem gróf úr, halassza el egy hónapra az ügyet, tegye meg kérésemre, azután intézkedhetik, addig ne is gyanittassa a báróval, hogy csalásának bizonyíékrt kezem között van, melyet ez ideig magamnál tartok meg; remélem, a gróf úr bízik bennem ? válasz. Azután ebéddel, este vacsorával, tánczczal és egy kis álarczos bállal zárjuk be. Másnap Imre, a lovász Bözsényi Ervin urat kereste fel; a gróf azonnal szolgálatába fogadta és két fiatal ló kiképzését bízta rá, melyek már eddig is taníttattak. A lovász értesítette az ügyvédet, hogy Brúnó báró úr tegnapelőtt egész este keresett valami iratokat, a cselédséget mind kikérdezte, s midőn nem találta, dühösen távozott el, azóta nem is jött vissza. A névnap, melyre annyi készületeket s megrendeléseket tettek, elérkezett, a vidék nemessége nagyobb részt megjelent, az aristokratia nagy számmal üdvözölte a grófot. Korán reggel a jobbágyok zene szóval vonultak be az ősi kastélyba; egy öreg ember lépett ki közülök s megállt a balkonnal szemben, — hol a gróf leányával és a két Bözsényivel állott; — rövid, de sokat kifejező beszédet intézett Üdényihez, ki meghatottan válaszolt. A nép azután ajándékait adta át; az öregek helyet foglaltak a lóczákon, a fiatalság tánczolt. A gróf nehány hordó bort veretett csapra, s ételeket küldött nekik, később maga is megjelent köztök vendégeivel. Nyolcz órakor a nép a futtatási tér körül csoportosult, s igyekezett mindegyik jobb helyet keríteni magának. Vitatkozásokat fogadásokat lehetett hallani, egyik rész Brúnó báróra szavazott. — Kétszer nyerte már el a díjat, most is ő fogja ! — mondá az egyik csoport. — Itt van ám most Szentkuty báró úr is -mondá a másik rész - az ám a vívó, leveri most Brúnó báró urat! Az emelvények, melyek egy sorban lettek felállítva, tömve voltak ; a bírák és a jutalmat osztók hiányoztak még. Ezeknek emelvényei egymás mellett állottak. Minden szem oda volt irányozva, a nép türelmetlenül várta ezeknek megjelenését. Folytatás a mellékleten,