Felvidéki Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-103. szám)

1887-02-23 / 16. szám

IX. évfolyam. Kassa 1887. szerda, február 23. 16 szám. •----------------------* w ■ [UNK] ■ [UNK] •— •p FELVIDÉKI KÖZLÖNY ^ 1 JUll i IJLJJJlYl­llUiJiiUll 1 d Egész évre 6 frt , . .. . , _7, , _ a legjutányosabb árak Fél évre 3 ,, mellett vétetnek fel én»,. ' B t­T 11 O V­Í­t 8 GUSZtáv Negyedévről ,, 50 kr. könyvnyomdájában majom-utcza 14. sz. a. Egy szám 8 kr. SZERKESZTI ÉS KIADJA: DR. HOHENAUER IGNÁCZ. » kr. »----------------------• •---------------------• A nő. II A nevelési ügy előhaladtával a mivelt­­ség s tudvágy napról-napra nagyobb tért kezd hódítani a nők alsóbb osztályában is. A miveltség fokozatos terjedésével azonban az igények is mindinkább növekednek. A XIX. század nagy vívmányai a nőnek is sok tekintetben újabb szerepkört juttattak, úgy annyira, hogy félni lehet tőle, miszerint ezen újabb szerepkör kellő be nem tölthe­­tése nagy társadalmi bajokat fog előbb­­utóbb előidézni. Hogy messzire ne menjünk, tekintsünk p. vissza csak a legközelebb lefolyt 48 előtti időkre. Még ma is élnek köztünk intelligens emberek, a­kik képesek­­ bizonyítani, hogy a múlt idők viszonyaihoz képest különben elég műveltséggel bíró anyjuk, vagy nő­rokonaik annyi iskolázottsággal sem bírtak, hogy neveiket le tudták volna írni; pedig nemes családból való nők voltak! •— Most? A legegyszerűbb iparos is — főként ha városban él — azon igyekszik, hogy leá­nyának alapos nevelést adjon, nem tartván elegendőnek azt, hogy a leány csupán főzni s varrni tudjon. Zongora, ének s az általános műveltség minden egyéb kellékeivel kell a serdülő nőnek megismerkednie, hogy a mai társas életben kellőleg megállhassa he­lyét! No meg az ily nevelés mellett a szü­lők számítanak még arra is, hogy gyerme­küknek ez által esetleg kenyérkereseti pályát is juttassanak. S mily csodálatos dolog! Daczára a műveltség ilyetén módon való minél na­gyobb elterjedésének: a proletárismus nap­ról-napra mindinkább terjed. Vagy talán a műveltségnek épen ezen rohamos terjedése az oka annak, hogy oly szomorú társadalmi viszonyok közt élünk? ! . . . Nem lehet másként! A művelt, iskolázott nők száma ma már annyi, hogy nem csupán kisebb postákra, pénztárakhoz, tanítónői és nevelő­női állásokra, kisdedóvodákba sat. jut fölös számmal akármennyi, hanem jutna belőlük számtalan másféle hivatalokba is.­­A leg­nagyobb baj az, hogy maholnap már a férfiak számára sem lesznek elegendő hivatalok. Hogy helyes-e a nőket műveltség tekin­tetében majdnem ugyanazon színvonalra emelni, mint a férfiakat ? ez oly probléma, a­melynek megfejtésén nagyon sokan törték már fejüket. Alaposan megfejteni nem sike­rült senkinek, — s nem is fog sikerülni soha ! Mert, hogy a nő többé-kevésbé ugyanoly értelmi fejlettséggel van felruházva, mint a férfi, az kétségtelen; — de hogy hatásköre egészen más, mint a férfinak, az is bizonyos. A természet más utat, más czélt jelölt ki neki rendeltetése betöltésére! Általában áll az, hogy a nő nem lehet a munkában versenytársa a férfinak. Vagyis világosabban szólva, nem helyes azon elv, hogy a nő ugyanazon munkát végezze, mint a férfi — akár a szellemi, akár az anyagi foglalkozás terén. Maradjon a nő, a­mennyire csak lehetséges, saját házi körében; ott van neki a valódi helye! Ott töltheti be hivatását legczélravezetőbben! A házvezetés, gyermekek nevelése, himzés, varrás s más ily kizárólagos női — Fogadja utam legforróbb köszönetemet! kiáltá a fiatal ember s örömmel ragadta meg az öreg kezeit. — Ön tehát szereti leányomat? — Lelkem egész hevével. S gondolja, hogy eléri czélját ? Biztosan. Mennyit szerzett már eddig ? Eddig? Semmit. De hiszen — a­mint nékem monda — ön­nek van valami állása ' — Minden bizon­nyal uram. A pénzügyminisz­tériumnál vagyok alkalmazva. — A fizetése?­­ Száztizenhárom frank és hetvenöt centimes munkák : ezek azon teendők, a­mik a nőt legigazabban megilletik. Ha ezekből a nő túlságosan eltér, nem képes hivatását semmi esetre okszerűen betölteni! Koronái minden szépnek és jónak! esz­ményképei a tökélyességnek! maradjatok ti nők azok, a mik vagytok: a gyöngédség, szeretet s családi élet hű példányképei ! Higyjétek meg, ezek illenek hozzátok leg­inkább ! s ha ezen körben fogtok mindig maradni, tiszteltek és becsültek lesztek min­den időben ! Ezt túllépve, nőiségtek ideális­­musa le fog hullani rólatok egészen s nem lesztek többé azok, a miknek voltaképen lennetek kellene! Kovács Zsigmond. Karczolatok. (A háladatos bérlőről.) .A. galamb dij. XIj. Hanna.a.s Sán.e3.or "beszélje Fordította: Ladomérszky Gyula. (Folytatás.) Nos papa, mit szól ön aház ? Nagyon okosan van írva. Tehát beleegyezik ? Mit csináljak ha ragaszkodói hozá ? S kezemet egy évi határidőre odaígéri Leonnak ? Jól értsük meg egymást: mihelyt a kérdéses ötvenezer frankot, mint jogos tulajdonát nekem be­mutatja, oda adlak neki egészen. — Oh be fogja mutatni, legyen róla meggyő­ződve, most tehát tudathatom vele az örvendetes hírt, s ide szólíthatom, hogy ennek köszönetét kifejezze. Hogyan ? Ott lenn áll az utcrán, s várja az élet és halál kérdés eldöntését. — Hát hogyan tudod te azt ? Láttad ? — Tegnap határoztuk el, hogy kilencz órakor pontban, a papa ablakával szemben levő utcza­sarkon fogja lesni levele eredményét. A kilencz órát épen most ütötte, tehát már helyén kell lennie. Julia az ablakhoz lépett, s megadta az előre megállapított jelt. A várakozó fiatalember egy szempillanat alatt ott termett Lebrun szobájában. II. — Köszönje meg papámnak, — szólt a fiatal leány Leont Lebrun elé tolva, — mert beleegyezett föltételünkbe, havonkint. — Átkozottul kevés! — Azért fogok ez állásról leköszönni. Elégedjék meg a kevéssel, mielőtt többhöz­­ ki vet az arat is. Sok hasznos dolgot tanultam s tudok dolgozni is.­­­ No eddig nem sokra vitte sem tudományá­val, sem munkájával. — Eddig nem volt többre szükségem, mert szívemben szerelem még nem lakozott. — Ön tehát sokat tanult ? — kérdezte Lebrun némi csodálattal hangjában. Igen uram. Beszél angolul ? Folyékonyan. Németül ? Mint az anya­nyelvemet. Olaszul? Tökéletesen. Spanyolul ? Mint a született spanyol. Görögül, latinul ? Magától értetődik. Beszélek arab­ul is. A háladatos Mór megapprehendált, hogy vele foglalkoztunk. Nyilatkozott először az „Offene Brechsaal“-ban, mint kedves kollegám, legifjabb Konya mester szokta mondani. Erre persze nem is bederítettem, mert ugyancsak sok dolgom lenne, ha azt a sok német újságot mind végig kellene olvasnom. Akkor még a másik Mórnak fantasztikus ezik­­keit is el kellene olvasnom, melyek e ozim alatt lát­nak napvilágott: „Grabe um eiuen Reishügel“ — Rase um eineu Greishügel“' — „Grase um einen Reibbügel“ — „Reibe um einen Grashügel“ — „Greise um einen Rabhügel“ — „Reise um einen Grabhügel“ — No, végre még is kisütöttem. De minthogy a háladatos Mór magyar újság­ban is nyilatkozott, kénytelen voltam azt elolvasni. Nem hiába­, hogy Forrón van az a bérlet, de sok forró perczeket is okozott már városunk intézőinek, s magam is, miként az forró kásával szokott történni, nyelvemet becsületesen lefor­ráztam.­­ Arabsul ? — kiáltá Julia — hát nem nagy­szerű ez ? Ugyan mit adna ön papa, ha arab­ul beszélne ? Hogyan Leon úr, ön azokat a hosszú, so­vány és tekervényes betűket is tudja olvasni, melyek úgy néznek ki, mint a hosszúra metélt laska ? — Mindenesetre. Tán rajzol, is ? Hogyne. Akármely mestermű sikerült má­solatát adhatom. Az építészetben sem vagyok idegen. A vegytan erős oldalam. A természettudományokban otthon vagyok. A történelem kedvencz tanulmányom, a­mi pedig a jogtudományokat illeti — ha szabad úgy mondanom — azok a kis ujjamban vannak. Hogy én mindezzel ne tudnék egy év alatt ötvenezer frankot összehozni ? — No az nem olyan könnyű dolog. De én feltételem mellett maradok. 1838. évi szeptember hó 15-én jöjjön hozzám. Szívesebben adtam volna oda leányomat most, ha az összeg megvolna, de Julia is kért, hát legyen kívánságuk szerint. — Kegyed tehát türelemmel fog reám várni ? szólt Leon a fiatal leányhoz fordulva. — Mindenesetre barátom, — esküszöm — Tehát a viszontlátásra — a jövő évi szep­tember hó tizenötödikén ! — mondá Leon s meg­szorította imádottja kezét. — Van szerencsém magamat ajánlani, viszonzá Lebrun s oly semmitmondó és kimért mosoly kísére­tében üdvözölte Leont, mel­lyel évek előtt csupán adósait és pártfogoltjait szokta volt nagyrabecsült köréből kegy teljesen elbocsátani. III. Történetünk folytatása Londonban játszik. Tíz hó és néhány nap múlt el szeptember hó tizenötödike óta. Egy rongyos, düledező viskóban egy felette jutna

Next