Felvidéki Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-101. szám)
1889-02-23 / 16. szám
XI. évfolyam Kassa, 1889. szombat, február 23. f ■ ■ ■ [UNK] 16 szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal Malom-utcza 14. hová a Megjelen minden kedden és szombaton. Előfizetési Szerkesztő Dr Hohenauer IgTlácz. lapot illető minden közlemény czimzendő dii- egész évre 5 frt fél évre 2 frt fő kr. negyed Hirdetések a legjutányosabb árak mellett vétetnek fel . Laptulajdonos Hedry Bertalan. Bernovits Gusztáv könyvnyomdájában malom-utcza 14 evre I frt 25 kr. Egy szám 0 kr. r d * sz. alatt sajat hazában. Administració és a helyi érdekek. Az eszmeirány, mely állami administratiónkat mindinkább a centralisálié telljes megvalósítása felé tereli közéletünkben oly erős gyökeret vert hogy majd mint általánossá vált a nézet, hogy az autonómia már saját ügyeinek vitelére is képtelen, hogy helyes és jó administratió csak egy erős központi kormány által lenne megteremthető. Nem lehet feladatunk e helyütt az állami igazgatás centralisatiójának vagy decentralisatiójának helyességét vitatni, jelen sorainknak czélja kiválólag annak kimutatása lesz, hogy a fentebb vázolt helyzettel miként vagyunk a helyi érdekek szempontjából? Hogy minden vidéknek, így a megyéknek és városoknak is vannak saját külön érdekeik, amelyek megvalósítása a vidéki körök létfeltételét képezi, annak bizonyítása azt hisszük teljesen felesleges. Hogy ezen külön helyi érdekek jogosultak, az szintén az állam organicus természetétől következik, mert az egész csak úgy lehet erős, hatalmas ha, a részek maguk erősek és hatalmasak A helyi érdekek megvalósítása tehát úgy magának az illető körnek mint az államnak érdekében áll és elmondhatjuk, hogy ha helytelen a lo- 1 ÍEGSA. 3 £ a!au<l a kígyóval. „Az én hazára, — kezdó alkalmilag e következő történetet egy vendég a w....i fürdőben, egy herculesi termetű férfiu, — Kanada. Anyámnak nagy terjedelmű farmja volt. Ott töltöm ifjúságomat, Bátyám és én leginkább szerettünk a irtokunkat határoló tavon csalnakázni. Volt egy könnyű kis ladikunk, különösen vadászatokra igen alkalmas. Szorgalmasan használtuk, bár apánk jobb szerette volna, ha valami hasznosabb dologgal töltjük az időt, mint amilyen a vadkacsa hajhászása. Tudva volt előttünk, hogy a tó partján, különösen egy mocsáras, süppedéses helyen, nagy fű és nád közt, kígyók szoktak tartózkodni. Közönséges vizikígyók voltak, hanem nem egyformák. Némelyiknek nyakát örvszerü sárga csik vette körül. Ezek a legnagyobbak és legerősebbek voltak. Egy délután egy csoport vadkacsát láttam házunk felett elszállani. Will, a bátyám, nem volt otthon, én tehát — mert tudtam, hogy a tavon le fognak ereszkedni, — puskát ragadok s egymagam sietek a csónakhoz A partra érve, látom, hogy a kacsák ugyancsak kedv szerint lubiczkolnak a túlsó nádas-érben. Igy pártold gályát vágtam le s a csónak orrára tűztem, hogy az egész olyan volt, calpatriotismus, amely felfogás szerint a helyi érdekek fontosságra nézve minden más érdeket, magát az állami érdeket is megelőzik, és oly helytelen sőt helytelenebb az a felfogás, amely a helyi érdekeket kicsinyli, annak megvalósítására súlyt nem fektet, azt támogatás nélkül hagyja elveszni, elpusztulni. A további kérdéssel is könnyen tisztába jöhetünk t.i. hogy ezen helyi érdekek, kik által valósíthatók meg a legsikeresebben ? Kétségtelenül maguk az illető helyi körök, a vármegye, a város és a községek által, mert elsősorban ezekről leginkább feltehető az, hogy érdekeiket felismerni képesek, legjobban tudják az eszközöket, amelyek a megvalósításnál rendelkezésre állanak és mert a valószínűség szerint a saját érdekükben ők maguk járnak el, a legtöbb ügybuzgósággal. Ha már most azt vizsgáljuk, hogy önkormányzási köreink ezen feladatukat miként oldják meg, kénytelenek vagyunk beismerni, hogy e tekintetben a lehető legrosszabbul állunk. Önkormányzó testületeink működését a lehető legnagyobb bágyadság, érdektelenség jellemzi, olyan ügyek iránt a melyek tisztán helyi érdeknek kevés az érdeklődés úgy hogy azok megvalósításáról e miatt alig lehet szó. Hogy ez igy van azt, alig lehetne mintha egy letört faág úsznék a vizen. A gályák mögött megvontam magam, óvatosan evezni kezdek, s midőn jó közel voltam, közéjük durrantak a kacsáknak. Egy pár felfordult a vizen, a többi fölrepült. A lőfegyver másik csövét az elszállók után sütöm s ismét szerencsés voltam, kettőt leejteni. Alig véve időt a vizben vergődőket csónakba szedni, a partra esettek után siettem, mert tudtam a vadkacsa természetét, hogy úgy el tud bújni a nád közt, miszerint kutya nélkül az ember nem bírja megtalálni. Amennyire lehetett, kitoltam a csónakot, s midőn nem ment tovább, kiugrottam a zsombékos ingoványba, s gázoltam, amerre a kacsákat leesni láttam. Egy kissé emeltebb helyen, ahonnan víz lefutott, megtaláltam zsákmányomat. Öravendre kinyujtám kezemet utána, midőn a sűrű gaz közül egy kígyó veti elő magát s az élettelen kacsát könnyű prédának nézve, egyik szárnyát megragadta szájával. — Hohó, koma, igy nem alkuszunk, — gondolám magamban s öklömmel, mert puskámat a csónakban hagyva, fegyver vagy ütőeszköz nem volt nálam, hatalmasan csaptam a kígyó fejére, úgy, hogy láthatólag megdöbbenve, visszavonta magát. Csak fejét és nyakát láttam a hüllőnek és sejtelmem sem volt óriási nagyságáról, de még ha tudtam volna, sem volt szokásom: bármitől megijedni, a kígyóktól pedig épen nem. Tovább akartam menni, hogy a másik megtagadni. Távol áll tőlünk, ezért az önkormányzati testületeket tennmi felelőssé, ellenkezőleg tudjuk azt, hogy az érdektelenségnek, mely jelenleg önkormányzati igazgazgatásukat jellemzi, első és legfőbb oka éppen az, hogy jogkörük az utolsó időben nagyon meg lett nyirbálva, de nem tehetjük másrészt azt sem, hogy ezen állapot ellen tiltakozó szavunkat fel ne emeljük, mert nagyon fáj az nekünk, akik az autonómia hívei vagyunk, ha azt látjuk, hogy az autonómia egyre többet veszít életképességéből, hogy maguk az autonómia lelkes hivei kénytelenek belátni, hogy ha ez így halad, rövid időn nem lesz sem vármegyei, sem városi sem községi igazgatás, hanem mindezek az állami igazgatásba bele fognak olvadni A baj megállapítása után elsősorban az a kérdés, hogy ennek az érdektelenségnek a közönyösségnek mi hát a valódi oka? Nézetünk szerint első és legfőbb oka a tájékozatlanság. Az igazgatás napjainkban már annyira szövevényes lett, annyi sokféle ágaboga van, hogy abban útmutató nélkül eligazodni nem lehet. Elsősorban tehát közéletünket kellene átalakítani, helyes és egészséges közvéleményt teremteni, oda hatni, hogy a közönséggel minden érdek megismertessék s előtte minden kérdés megvitassák, kacsát is megkeressem. Azt hittem, a kígyóval elvégeztem dolgomat. A kígyó azonban nem ezt hitte, s alig tettem két lépést, mint a nyíl csapott ismét a kezemben lóbált vadkacsára. Elragadtam előle s így épen lábam elé esett. Rögtön fejére hágtam. A talaj süppedő volt s a káka gyökerei jó támaszpontul szolgáltak a kígyó testének, hogy fejét kivonja talpam alól. Dühösen sziszegni kezdett s ágaskodott felém. Még akkor sem láttam mekkora, hanem — mondom, megijedni valamitől nem volt szokásom. — Ejnye gazkópé! — gondolám magamban s daczosan nevetni kezdek, — hát te hadat szensz a zsákmányért. No megállj ! Vissza akartam térni a csónakban hagyott puskámért, hogy agyával az undok csúszómászót agyonverjem. Alig fordultam meg, midőn fájdalmas ütést éreztem lábamon. Mintha valami kötéllel csaptak volna oda. A kötél azonban nemcsak ütött, hanem szorítani is kezdett. Oda tekintek. A kígyó volt, mely farkát lábamhoz csapva, reá tekergette, s azt támpontul használva, többi testét és fejét föl akarta emelni. Letettem a kacsát s még mindig öklömmel egypárszor minden erőmből ráütöttem a kigyó farkára, az azonban nem mozdult, hanem erősen tartá lábamat. Másik lábammal, mely szabadon maradt, (a jobb volt) akartam lerugdalni magamról az utálatso bilincset. Törekvésem eredmény-