Felvidéki Közlöny, 1895 (20. évfolyam, 1-59. szám)

1895-02-14 / 12. szám

XX. évfolyam. Kassa, 1895. február 14. 12-ik szám FELVIDÉKI KÖZLŐN! Megjelen minden csütörtökön s vasánapon. Felelős szerkesztő és laptulajdonos . Hirdetések a legjutányosabb árak mellett vétetnek fel : . . , , c . . ,,, , „ , , . HFDRY RF RT AZ AN özv­ Dl Selmeczi Berta dohánytőzsdéjébenrÍ Kassán, Fő-utcza Előfizetési ára egész évre 5 frt, fél évre 2 frt 50 kr., HIUKY fötK I ALAN. 40 sz- Kemény.féle házban, negyedévre 1 frt 25 kr. Egy szám ára 6 kr. Főmunkatárs: if­j. Rössler István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kassán Mészáros-utcza 18. Mauaromi laz ÉMzinszét az! Abban a nagy munkában, mely Széchenyi István szavára a Kárpátok bérczei s az Adria között megindult, amelynek czélja volt egy vagyonban, értelemben s munkaszeretetben gaz­dagabb, érzelmeiben nemesebb Magyarországot állitni az elhunyó nemzedékek helyére, a magyar gazdaosztály is kivette részét. Vízjárta rónákat hódított meg a kultúrának, nemesbitó állat­állományát, igyekezett elsajátítani a művelt nyugat fogásait, hogy jobbá tegye tő­kéinek borát, fáinak gyümölcsét, jövedelmesebbé kezének munkáját. E törekvésekben nem csupán az anyagi haszon előnyei, hanem az a tudat is lelkesíti, hogy a helyzet javítására törve, hazafias munkát végez, olyat, melyért egykor emlékét a nemzetnek ma még meg nem született milliói áldani fogják. Mind e mellett a haladó idők a nemzetnek éppen ezen osztályát nehéz válságba sodorták. A gyapjú ára leszállt, hegyeink világhírű termését elpusztítá a filloxéra, végül a hanyatló búzaárak százezrek, sőt milliók erőfeszítését tették meddővé. A paraszt kunyhóiban s a birtokosok kúriáiban a sötét gond, a jövőért való aggódás ütött tanyát, megsemmisítve a nemzeti fejlődésnek egyik leg­­előkelőbb tényezőjét: a gazdaosztály elégült nyugalmát. És a jövő, melytől sokan oly sokat várnak, ha a dolognak szabad folyvást engedünk, a jelek bizonysága szerint, még sötétebb lesz a jelennél. Az árak nem fognak javulni, a visszavonás, mely a föld urai s a birtoknélküliek ezrei közt kitört, önként meg nem szűnik. Jöhetnek ugyan évek, mikor a föld dusabban terem, de a kalászok dusabb hozadéka nem lesz öröm a gazda szemé­ben, mig az árak esése feltartóztatva nincs. Annyi küzdelem után, m­elyet átélt, annyi feladat mellett, melyek megoldása reá vár, a gyorsan haladó idők egy újnak felkarolását köve­telik a magyar gazdaosztálytól, hogy megmentse magát és így a nemzetet a jövő számára, saját magának munkája által. Szerveszkedjék úgy, amint még eddig nem tudott, egy életerős organizmussá és az erre irá­nyuló kitartó és szívós munkában megnyerje azt, ami még eddig hiányzott: az összetartást és a nagy czélok szolgálatában elsajátított fegyelme­­zettséget, mely a sikernek föltétele. Az első lépés, melyet ez irányban tettünk, nem várt eredmén­nyel jutalmazta erőfeszítésein­­ket. A független magyar gazdák pártja múlt év dec­ember 8-án tartott ülésen egyhangú és sokat ígérő lelkesedéssel mondotta ki, hogy Magyar­­ország gazdái a bajok feltárása és az orvoslás módjainak kijelölése végett ez év tavaszán tartsák meg a III-ik országos gazdakongresszust. Ez a kongresszus Budapesten május 19—23-áig fog megtartatni s a szervező­bizottság­ abban a re­ményben van, hogy munkája bár nehéz, de ered­ménytelen nem leend. A lelkiismeretes munka, az önzetlen törek­vés azonban sikerre vezetni csak akkor fog, ha a kongresszus úgy tagjainak számát, valamint ezek részvétét illetőleg is, azon színvonalon fog állani, amelyen annak a szóban forgó kérdések súlyát és horderejét tekintve állni kell. E végből szavunk egész súlyával, törekvése­ink egész komolyságával fordulunk a magyar gazdaosztály azon részéhez, melynek szive a nagy nemzeti érdekek iránt dobogni meg nem szűnt, csatlakozzék azokhoz, akik sorsát enyhíteni, va­gyoni helyzetét javítani, politikai súlyát emelni s erkölcseit megtisztítani igyekeznek. Szebb, neme­sebb, őt magát közvetlenebbül érintő czélok szol­gálatába nem állhat soha. És ne feledje, hogy a lat behatol a kocsi ablakán és pezsgésbe hozza a vért, felmagasztosítja a képzeletet és valami sa­játságosan megnyugtató, jól eső érzés fogja el az embert melytől mintha minden bánatot, gondot ennek a varázsos földdarabnak a határain kívül felejtene. Azért választotta talán ezt a helyet a ki­­rályi­sszony is, hogy csodatevő virányai balzsa­mot teremjenek gyógyulni nem akaró szivére. A mi királynénk sem szereti a trónt, fázik hideg fényétől, az uralkodói korona töviskoszoru neki és mióta egyetlen fia, a haza reménye, ott alussza álomtalan nagy álmát a bécsi kapuczinu­­sok sírboltjának sötét boltjai alatt, azóta mene­kül, szinte fut a Hofburg rideg, aranytól, selyem­től duzzadó termeitől, melyek szomorú emlékek képeit idézik vissza lelkébe. Most Nizza mellett, egy csodaszép apró pontját a Riviérának, választotta ki a királyné téli szállását, az elrejtőző visszavonulásra oly ki­válóan alkalmas Cap-Saint-Martint, a­melyet még nem özönlöttek úgy el a kiváncsi angol turisták, az orosz nábobok és amerikai milliomosok, mint a Riviéra többi pontjait. Mikor először jártam Nizzában, eszembe ju­tott, vajon járt-e itt valaha a nagy angol humo­rista, Thakoray, mert nekem ma is úgy rémlik, mintha innen írta volna meg „Az élet hetivasára“ czimű regényét. Sehol annyi valódi és hazug fény, sehol annyi szinte félelmesen nagy vagyon és annyi szédelgő, kérész életű existenczia, sehol annyi vérbeli herczegnő, grófnő és elegáns kalandornő egy rakáson mint itt, ebben a tengerparti, csil­logó, ragyogó városban, amelyet, ha Firenzét el­nevezték a virágok városának, bátran lehetne a mosolyok városának hivni. Egy Makartnak szik­ekben dobzódó, fényteli ecsete kellene ahhoz, azt a tündéries képet meg­örökíteni, a­melyet délutánonként a nizzai Prome­nade des Anglais mutat. A széles, ernyős levelű pálmafák alatt sétál, csomóra kötött vesszőket gyönge kéz szét nem töri, a megoldott kéve széthulló szálait pedig szétszórja, semmivé teszi a gyönge szót is. A­ bizottság nevében Gri*ós DesseAvíly Aurél A pozitív egyházpolitika. A törvénybe iktatott nagy és morész igék kezdenek testet ölteni. Az egyházpolitikai programm végrehajtásának első fecskéi mindjárt párosával röpülnek. Perczel D. belügyminiszteré a kérdés érdeme a tettben. A belügyminiszternek valamennyi vármegye köz­­igazgatási bizottságához kibocsátott kétrendbeli nagy érdekű­ rendeletét az állami anyakönyvekről szóló törvény végrehajtása tárgyában. Az első körrendelet az anyakönyvi területek meghatáro­zására, a második az állami anyakönyvezetők és helyetteseik kijelölésére vonatkozólag utasítja záros határidő alatt javaslat és jelentős tételre a ví­­megyéket. A miniszter kimerítő jelentést kér a vármegyék kerületének beosztásáról és az anya­­könyv vezetésére alkalmas egyének kijelöléséről, kiknek szóban és írásban birniok kell az állam nyelvét s állandóan a kerületi székhelyen kell lakniok. Ezen javaslatok f. évi márczius hó 31-ig okvetlenül beküldendők a belügyminisztériumba. LAPSZEMLE. T A EC­Z A. Hízza. — írta : Floridor.­­— A világnak bizonyára egyik legszebb pontja a Riviera. A bonszülöttek egy mesét tudnak róla, a­melyet nagyon szívesen beszélnek el naiv dicse­­kedéssel, megérthető hiúsággal az idegeneknek. Nekem igy mondta el egy nizzai rózsaker­tész leánya, kit Amandának hívtak és kinek nagy sötét szemei voltak. — Adamot az arkangyal kiűzte, a paradi­csomból. Az emberiség ősapja ekkor Évát kezé­nél fogva vezetve, szivében mély bánattal elin­dult bujdosni. Járt-járt, hetedhét országon is túl ment, de nem volt kedve megtelepedni, mert se­hol sem talált az ódonhoz — csak távolról is ha­sonló földdarabot. Végre, hogy a bujdosás után elébe csillant a földközi tenger mélységes kókja , a narancs és babérerdők hűs lombjai enyhe pihenővel kínálták és az ibolya, mertföldeket ellepő virágainak édes illata megcsapta langyos leheletével. A nap aranyos sugaraiban­,melyek lágyan csókolták arczaikat, megállott Ádám és karjait kitárva elragadtatással kiáltott föl : — Ez a paradicsom, az az elvesztett para­dicsom ! Ah valóban az a darab föld, a mely Ospe­­daletitől C­a­n­e­s­i­g terjed, olyan csodálato­san bájos, hogy a legsivárabb lelkületű ember­ben is fölébreszti az örök szép természet bámu­latát és nekem meggyőződésem, tapasztalatom is talán, hogy a legelfásultabb kedély, a legfájóbb szív sem lehet egészen üres, egészen boldogtalan a Riviérán ! Már a vasúton haladva, a vonat mindenütt a tenger mentén, babérligetek, narancserdők közt halad el, a szokatlan, de mégis ismerős édes is­A Nemzet „Győzhetetlen hatalom“ czím alatt azon reményének ad kifejezést, hogy a magyar értelmiség fúziója létesíteni fogja a politikai tö­rekvések, sőt pártok fúzióját. A Pesti Hírlap „Terjedő kórságok“ czim alatt rámutat azon bajokra, melyek a népet fenyegetik. A sok isten csapásán s politikai és társadalmi bajokon kívül legfőbbnek tartja a szoczializmust s ezt annál aggodalmasabbnak, mivel tanai a magyar vidékeken a köznép alsó rétegében is szemmel láthatólag terjednak. Közeledni látja az időt, midőn a közszabadságokat, a nemzet védel­mében korlátozni kell. A Nemzeti Újság „A liberalizmus végnapjai“ czím alatt fölemlítve a legközelebbi politikai perokét és elitéltetéseket azt mondja, hogy elérkeztünk a mozog, kaczag, suttog, flirtol most délutáni há­rom órától ötig az egész nizzai beau monde. A tenger rózsás fényben terül el a sétálók lábainál, mint óriási fehér szárny madár, egy-egy vitorlás gálya tűnik föl a szemhatáron és valamelyik fa alatt egy-egy rongyos kabátú, sápadt arczú, olasz népónekos énekli a „misteri­oso car“-t, a szegény Valéry Violetta elévülhetetlen szépségű, a szív legrejtettebb húrjait is remegésbe hozó áriáját. — Misterioso caro . . . misterioso caro —­­ hangzik a sápadt fiú ajkáról, és a földre tett rongyos sapkába bőven hull a csillogó czentime, itt ott egy-egy frank is . . Csipkés, szalagos, uszályos ruhájú hölgyek dobálják oda, a­kiken Páris legelső szabótermeinek remekei láthatók, a­kiken gyémánt, drágakő, arany csillog, de sze­mükben valami megnevezhetlen fájdalom villan és homlokukra árny, borul mikor fülükbe csendül a szegény Valéry Violetta áriája . . Ne vegye tőlem senki rossz néven, hogy Nizzáról írván, nem hallgathatok ez árnyékos homloku szép arczokról sem. Mily érdekesek ők, mily regényesek, mennyire szerepelnek itt és mily fantasztikus arisztokrata neveik vannak . . . Ám egész villákat bérelnek és hány van köztük olyan, a­kinek magának van villája! Ter­meik fényesek, és a berendezés, gazdagság, pompa és ízlés tekintetében vetekedik akármelyik főúri teremmel. Néhány év előtt a legfeltűnőbb alakja Niz­zának egy csodálatosan szép spanyol származású nő volt. A viven­-ök „La Gioja“ név alatt ismerték és ezen a néven ismerte őt egész Nizza is. Hallatlan volt az a fényűzés, a mit „La Gioja“ kifejtett. Volt egy szalonja, a melynek falait a pad­­malytól a földig velenczei tükrök borították, a bútorok szantálfából voltak faragva és az óriási japán vedrek szinültig állottak napjában többször váltott ibolyával és rózsával, hogy a be­lépőt édes mámor fogta el és megizlelhette azt a

Next