Felvidéki Ujság, 1907. június-szeptember (1. évfolyam, 1-94. szám)

1907-06-09 / 1. szám

2 FELVIDÉKI ÚJSÁG­ nak oltáránál megvédjük az erős, a hazának megalkuvást nem ismerve szolgálni kész nemzedék nevelésének nemes feladatát! * Csodálatos módon kereszteződnek Sáros­vármegye és Kassa város érdekei. A helyi sajtó néhány orgánuma, amikor nyilvánvaló lett, hogy a koronázási jubileum alkalmával Kassa, a közoktatásügyi kormány által léte­síteni tervezett »Közművelődési Házn­ak egyikét a királytól ajándékként kapja, készsé­gesen lemondott volna erről a királyi kegyről s az új kórházat követeltek. — Eperjes is küzd a kórházi mizériákkal s ezek megszün­tetése céljából egy új modern kórház épí­tését kérte a kormánytól, hová küldöttséget is menesztett. Kétségtelen, hogy Eperjesnek, mint megyei székhelynek szüksége van egy modern kórházra, hiszen mi tudjuk azt, mit jelent, ha a vármegye és város közegész­ségügyének oly védbástyája van, mint a kassai kórház, oly célszerűtlen ósdi valami, a­melynél még egy-egy modernebb barakk is különb. A kormány azonban megtagadta Eperjestől a nagyobb szabású kórházat még­pedig (mint egy eperjesi laptársunk közli) a tervbe vett kassai egyetem miatt, a­me­lyet egyelőre két fakultással építenek ugyan, de később megadják az orvosi kart is. Ehhez pedig modern, nagy kórház kell, amely több vármegye területéről kapja a tanításhoz és tanuláshoz szükséges beteganyagot. Ha pe­dig Eperjesen nagyobb méretű, kellően fel­szerelt kórház épülne, ez elvonná a betegek jókora percentjét a kassai egyetem kliniká­jától. — Eperjesi laptársunk eme híradását ezzel fejezi be: „Úgy látszik Kassán nem ismerik még a kormánynak ezt a tervét a sajtó körében, mert ott a kultúrpalota helyett kórházat sürgetnek, holott ez utóbbi úgyis meglesz és pedig nagyobb mértékben, mint ők hiszik . — Nos, mi őszintén bevalljuk, hogy erről a kormánytervről nem tudtunk s így Eperjesé az érdem, hogy nekünk ily nem csekély örömöt szerzett s most vára­kozással nézünk a kormány intézkedései elé. — Az öröm azonban nem tesz bennün­ket önzővé, hanem reméljük, hogy derék szomszédunk, Sáros megye is minél hama­rább megkapja a maga kórházát, ha kisebb méretűt is, de modernet és célszerűt, amelyre minden vármegyének és városnak oly el­­engedhetlen szüksége van. Beköszöntő. Kassa, junius 8. „A nemzetek boldogulásának alapja a tiszta családi élet, a kereskedelmi tisztesség, az erkölcsi érzék s a köz­szellem magas színvonala. Az egyszerű szokások, a bátorság, az igaz­lelkűség s az egészséges higgadt ítélet, mely­nek forrása ép annyira a jellem, mint az értelem. — Ha valamely nemzet jövőjéről helyes ítéletet akarsz alkotni, a vizsgáld még gondosan növekvő­ben vannak-e e tulajdonságok vagy kiveszőben ? Főkép azt figyeld meg, mely tulajdonságokat becsülik leg­többre a közéletben. Vájjon a jellemre nagyobb, vagy kisebb súlyt helyez­­nek-e? Vájjon azok az emberek, kik a nemzet életében a legmagasabb pol­cokra jutnak, oly férfiak-e, kikről ille­tékes bírák a magánéletben, pártkü­­lönbség nélkül, tisztelettel szólnak? Őszinte-e meggyőződésük, következe­tesek-e, kétségtelen-e, feddhetetlen­ségük? Ez erkölcsi áramlatok alapján állapíthatod meg legjobban bármely nemzet horoszkópját­. Ez a néhány sor egyszerűségével és tartalmasságával élénken emlékeztet a negyvenes évek magyar publicistá­ira. Pedig az írójuk egy korunk em­bere és a civilizáció élén halad. Tör­ténettudós, gazdasági,­­ társadalom­­tudományi és filozófiai író. A legmo­dernebb művekben sűrűn idézik. El­ismert tekintély az emberi szervezetek törvényeinek ismeretében. És egy hos­­­szú élet tapasztalatait, egy csodálatos szorgalmú lángész emberöltönyi mun­káját végeredméy kényt­e nehány bib­liai módra egyszerű szóba foglalja össze. Idézzük, mert az irányunkat, törekvéseinket, a célunkat szabatosab­­­ban kifejezni lehetetlen. A magyar közélet pincéjében új bor forr. Még nem ismerjük a szesz­­tartalmát, de már érezzük fullasztó gő­zeit, ártalmas és kellemetlen mellékter­mékeit. Még azt sem tudjuk, erjed-e a mienk vagy possad, de ismerjük a nyugati pincék immár meghiggadt ha­sonló termését és nem sok jó remény­séggel vagyunk az értékéhez. Tudjuk, hogy az erjedés az élet tünete, s aki a lefolyását gátolja, a veszedelmes anyagok meggyülemlését idézi elő; romboló, expanzív erőket oktalanul hizlal. Mi az élet természetes megnyi­latkozásainak, alakváltozásainak nem álljuk útját, azokat szabályszerű me­derbe akarjuk terelni. Tudva tudjuk azt is: a rothadás, az oszlás, a halál jelensége és azért a dezorganizáció bomlasztó mérgét, ha kell, ellenméreg­gel közömbösítjük. Igyekszünk összegyűjteni, erős és öntudatos szervezetbe fűzni azokat, akik — mint mi — úgy érzik, hogy az átlagos emberi életnél sokkalta hos­­­szabb idő óta élnek e darab földön, metropolisában, hanem valamely kis olasz­­országi város pályaudvarán lennénk, amelyek tudvalevőleg arról nevezetesek, hogy tér­fogatuknak és berendezésüknek minél keve­sebb, mondhatni semmi köze a kényelem és célszerűség fogalmaihoz. (A kassai pályaudvarról azt állítják ugyan a benszülöttek, hogy úgy a város vezetősége, mint az egyéb faktorok, már évek hosszú sora óta fáradoznak a pálya­udvar kibővítésén, de ernyedetlen munkás­ságuk csorbát szenved azon, hogy a pálya­udvar és felvételi épületei kőből és nem kaucsukból készültek, mert különben a hosszú huza-vona után, már magától ki kellett volna ennek a pályaudvarnak bő­vülnie). Tehát még ma is fennáll a kényelmet­lenség és a helyszűkében gyökerező status­­quo, amelyet nem tud feledtetni az utassal, sem a hatóságilag engedélyezett kivándor­lási ügynökség embereinek tengerész egyen­ruhás, agilis tömege sem a „határrend­őrök“ egyenruhájának koloriitjából formáló­dott tarka kép. Van azonban remény, hogy ez a szá­nalmas „ázsiai“ állapot (íme: kezdődik már Vámbéry theoriája) nem sokáig tart, mert a város, mely minden vitális érdekét a min­denkori kormányhoz menesztett küldöttségek utján szokta kivívni, most a kassai pálya­udvar kibővítése, illetve egy uj pályaudvar épitése érdekében szervez egy monstre kül­döttséget s igy a múltak példáján okulva álló plakát katonazenét hirdet, akkor meg éppen káprázatos az a kép, mely kibonta­kozik. A hét bizonyos napjain — ugyanis — a „kioszkban“ játszik a katonazene, amely körülmény mégis némi terheket ró az „elő­kelő “­világra, amennyiben ezt a zenét, amely­ért a ligeti vendéglősnek fizetni kell, mégsem illik ingyen meghallgatni, a vendéglőben azonban ilyenkor „zenei árak“ vannak. Szombaton azonban a legmagasabb fokra száll a Széchenyi-liget frekventált voltának hőmérője. Ilyenkor a katona­zenét, a „bon-ton“ és a pénztárcák min­den sérelme nélkül lehet meghallgatni. A hullámzó tömeg hölgyközönsége, valóságos toilette-versenyt folytat s jó családból való, erős szem legyen az, amely el nem káprá­­zik a meglepő nagyságú butonoktól. A kioszk fehér asztalai ilyenkor ugyan szánalmas üre­sen állanak, de annál zsúfoltabb a fő­ abeé széksora, hol az ember a járók-kelőket ké­nyelmesen leszólhatja, élvezheti a hangver­­senyző katonazenét, ahol mutogathatja a toilettejét, epeömléssel komplikált sárgaságba döntheti barátait s mindezt csekély négy fillérért, anélkül, hogy feltámadhatna a rossz nyelvű emberekben a fukarság gyanúja. Zolt: No igen! Mert ezeken a barnára m­­egy és ugyanazon hirdetést kétszáz­­kétszázötvenszer egymás mellett ismétlő szé­keken négy fillért kell fizetni. De mennyire ! Ha leültünk s lefizettük a fekete tarsolyával ellátott s felénk siető ülődíj­szedő­ hölgynek a négy fillért, akkor a jó szellemek óvjanak ALEXY ÖDÖN Mű vésnök KASSA, Fő­ u. 12. “„5“ Mindennemű monogrammok, czimerek és betűk vésése kő, arany, ezüst, elefántcsont s egyéb fémekre. Rnn-n-vsnfa cc­rp-iliplvPír-ínt HUgg­dUtd= CJ> IClVClJCglUh, pecsétnyomók, pecsétbélyegek, önműködő bélyegzők, számozógépek stb. e szakba vágó munkák legelőnyösebb beszerzési helye. — remélhető, hogy nem sokára megkapja az új pályaudvart — egy más város! . . . Amidőn befejezve szemlélődésün­ket, egy „Kimenet“ feliratú táblával jelzett sikátoron át, kijutunk a pályaudvarról, pil­lanat alatt úgy érezzük, mintha a kiállott szenvedésekért, a nyert kellemetlen benyo­másokért, a természet pompájának minden szépségével akarna bennünket kárpótolni. Néhány lépcsőt lefelé haladva, valósá­gos lombsátor borul fölénk, míg a távol perspektíváig, a nyíl­egyenes fasort két ol­dalról székek szegélyezik, amelyek kényel­mes, de kemény ülőhelyekkel pihenőre csá­bítják az arra járót. Kassa éghajlata, méltóan a város északi fekvéséhez, eléggé hűvös, de ha valakinek, dacára az állandóan alacsony hőmérsékletű időjárásnak mégis melege lenne, csak kul­­tiválja ezt a pályaudvarról a városba vezető fasort, (mely különben a „Széchenyi-liget“ alias „Rét“ egy bájos töredéke) s nyomban kielégítést nyernek „nyári smock“ hajlamai mert abban a fasorban jótékony melengető napsugárról nincsen szó. A „Széchenyi-liget“ eme aloé-ja külön­ben, erősen hasonlít valamely fürdőhely séta­teréhez. Délelőttönként unatkozó fiatal urak, üzletkötésekre várakozó, különböző ügynö­kök és utazók, néhány lábadozó beteg, vagy szabadságon levő, de a rossz közgazdasági viszonyok miatt itthon­ rekedt beamter, népe­sítik be a liget e fasorát. Délutánonként már elevenebb élet lüktet itt, de ha a ki­

Next