Felvidéki Ujság, 1940. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1940-09-21 / 216. szám

n A­ népi elv Európában­­/és Magyarországon I. Az Anschluss elve és az élettér — A népcsoportjog megalkotása Az 1940. augusztus 30.-i magyar-német népcsoportszerződés Csáky István gróf külügyminiszter a kép­viselőház külügyi bizottságában elmondott expozéja utolsó részében, melyben a békés építő munkáról szólott, utalt arra, hogy a magyar kormány a hazai románsággal nem­csak jól, hanem nagylelkűen fog bánni. Ugyancsak a Bécsben hozott döntőbírói íté­let során Magyarország és Németország kö­zött kötött kisebbségi szerződés, amely ki­mondottan a német „népcsoport“ jogait körvonalazza, világos bizonyítéka annak, hogy a XX. század közepén a nemzetközi politikának egyik legnagyobb mozgató té­nyezője és elvi alapja: a nemzetiségi elv. A két bécsi döntés, valamint az azt megelőző müncheni­ konferencia, melynek során meg­kötött egyezményben kifejezetten a népi elvre történt utalás, mint az egyezmény alapjára, s ezt megelőzően Ausztriának, majd a Szudéta-vidék átcsatolását követően a Memel-vidéknek s végül legújabban Eu­­p­en és Malmédy-nek Németországhoz való csatolása (Anschluss) szintén azt mutatják, hogy a határváltozásokban, de általában az államok külpolitikájában a népi adottságok fontos szerepet játszanak. Mi tehát a nép­csoportjog, s az azt magában foglaló népi elv? S mennyiben érvényesül ez elv a Kár­pátok medencéjében, a magyar hazában? E két kérdésre vetünk rövid pillantást az alábbi sorokban, hogy tisztán, álljon előttünk, mi volt az elvi alapja a német birodalom külpolitikájának és mily alapokon nyugszik a Kárpátok medencéjének politikai rendje. A A népi elv megjelenése szükségszerű volt. versaillesi diktátumban Németországnak, az ott húzott megcsonkított határokkal szétszakított német népnek legelső politikai törekvése volt a németek által lakott földet egy birodalomban egyesíteni. Ez volt a né­met birodalom külpolitikájának kiinduló pontja. De ezen túlmenően a népi elv nem­csak az államhatárok kitolását szorgalmazta egészen addig, amíg azok a népi határok­kal össze nem estek, hanem ráirányította a figyelmet a népben rejlő értékekre is. A né­­piséget, egy nép kultúráját, így nyelvét, szokásait fenntartani az előbbiekből folyóan a legelső feladat, melyet az államnak szem előtt kell tartani. Ebből következik az, hogy az állam határain túl, a határok mentén élő népet az államhoz kell csatolni (Anschluss, a népi területi elv), míg azoknak a népszi­geteknek, kik az állam határaitól messze élnek, s így rájuk az előbbi elv nem alkal­mazható, népiségük fenntartása végett kü­lönleges autonómiát kell biztosítani a nép­­csoportjog (Volksgruppenrecht) formájában. Ez elvek megjelenése nem történt egy­szerre. Ahhoz, hogy a nép (nemzetiség) olyan értéket képviseljen, melynek jogairól lehet beszélni, hosszú fejlődés kellett. Maga a szó: „nép“, minden korban mást és mást jelentett. A mai népfogalom, mely a nem­zeti szocialista Németország által hirdetett népi elvnek szolgál alapul, a múlt század­ban fejlődött ki. Elsősorban a német roman­tikusok, mint Herder, Fichte voltak azok, kik a nép értékeire, a népdalokra, a népvi­seletekre stb. irányították rá a német nép figyelmét. Ez a szemlélet egyhamar megje­lenik politikai téren is: így Arndt már 1813- ban kiadott füzetében a német nép által la­kott területeknek egy államban való egysé­gesítését, így a Rajna vidék visszacsatolá­sát követeli. A napóleoni háborúk után az elnyomott népek függetlenségi törekvései is nagyban hozzájárultak a népi elv kikristá­­lyosodásához. A múlt század folyamán en­nek az elvnek ,a népi területi elvnek hatal­mas szószólója akadt Manciniben, ki a tori­nói egyetem katedrájáról hirdette azt a té­telt, hogy egy népnek, a határoktól sok államra szaggatott olasz népnek — egy ál­lamot kell alkotnia, („egy nép — egy állam, s egy állam — egy nép“). Érdekes az, hogy Mancini előadásainak látogatását az olaszlakta területeket magában foglaló Ausztriának csá­szára eltiltotta, s könyvét Nápolyban, mely szintén külön államnak volt fővárosa, el­égették. Az Unita Italia mégis létrejött, mert az akkori olasz államférfiak Szardíniából kiindulóan az olasz külpolitikát, az olasz népet egy államban egyesítő nemzetiségi elvre építették. Azóta az olasz birodalom, a fasiszta Olaszország már más elvekre építi az olasz birodalom külpolitikáját. Amikor ugyanis az állam határai a népi határokat már elérték, az állam külpolitikájának, mely az érdek alapján áll, nem lesz többé érdeke az, hogy tovább is a népi elvet kövesse. A népi területi elv tehát ideiglenes elv, amely egy nemzet egységesítésének munkájában nagyszerű szolgálatokat tehet. A német bi­rodalom — midőn minden abból folyó köve­telményt végrehajtott — más elvvel, így a „nagytér“ elvével váltotta azt fel. A nagytér (Grossraum) elve azonban, amely az inkább gazdasági vonatkozású élettérrel (Lebens­­raum-mal) szemben jogi jellegű, szintén a népi adottságokhoz idomul, minthogy ebben a térben (Grossraum) a nemzeti szocializ­mus felfogása szerint a népek jogainak fel­tétlen érvényt kell szerezni. A német biro­dalom legelső államjogásza, Carl Schmidt a Grossraum elvét a Monroe-doktrinához ha­sonlítja, mert úgy, amint az amerikai konti­nensen az Egyesült Államok kizárnak min­den külső befolyást, ugyanúgy a német bi­rodalom e , nagytéren“ kizárja minden tér­idegen (raumfreud) hatalomnak — tehát Angliának és Franciaországnak — befo­lyását. A népek sajátos értékéből (Eigenwert des Volkes) folyik a népcsoportjog, tehát a népi elvnek másik követelménye is. Azoknak a népszigeteknek, melyek az állam határaitól távol élnek és így rájuk az Anschluss elve nem alkalmazható, feltétlen joguk van népi­ségük fenntartásához, népi kultúrájuk fej­lesztéséhez. A népi elv felfogása szerint a népcsoportnak az állam ezeket a jogokat nem is biztosíthatja, mert azok mint eredeti jogok a népcsoportnak minden körülmények között kijárnak. Ez különbözteti meg a nép­csoport ugyanis jogot a kisebbségi jogtól. Míg az előbbi tágkörű eredeti jog, melyben a népcsoport népi kultúrájának fenntartásával nagy szerepet játszik annak az anyaországgal fenntartott kapcsolata, addig a kisebbségi jogot a rendszerint több­séget kitevő, államfenntartó nemzetiség ál­tal vezetett állam biztosítja a számbelileg alárendelt „kisebbségnek“. A népcsoportjog új jog, ezért tartalma is még csak nehezen­­ határozható meg. A bécsi döntés során, ez év augusztus 30-án a Magyarország és Né­metország között kötött népcsoportszerző­dés nagyban és egészében azokat az elve­ket tartalmazza, melyeket német jogászok, mint Werner Hasselblat, Kurt D. Rabi stb. könyveikben fejtegettek. Legfeljebb a Ma­gyarországon élő német népcsoportnak, mint közjogi szervnek (Verband) való megszer­vezése nem szerepel e népcsoportegyez­ményben. A magyar kormány ez egyez­mény értelmében a német népcsoportnak mindazt a lehetőséget megadja, amely a népcsoport népiségének fenntartására irá­nyul és őket, mert nemzeti fogást képviselnek, semmilyen szocialista fel­hátrányban nem részesíti. Az itt élő német népcsoport tagjai mindazok, kik magukat a német nép­hez tartozónak vallják és akik a német nép­csoport vezetőitől mint németek (Volks­deutsche) nyertek elismerést. A magyaror­szági német népcsoportnak joga van külön­böző célú, mint ifjúsági, sport, művészeti stb egyesületeket alakítani, s a német nép­csoport tagjai a magyar állami (önkormány­zati) hatóságok kebelében számarányuknak megfelelően nyernek beosztást. Megilleti őket a szabad iskoláztatás, a nyelvhaszná­lat, folyóiratok, napilapok kiadásának joga. Azokban a közigazgatási egységekben, ahol a német népcsoport az össznépességnek egyharmadát teszi ki, hivatalos érintkezés­ben is a német nyelvet használhatják. A kényszer-névmagyarosítást mindenképpen el kell kerülni. A német népcsoport tagjai kul­turális vonatkozásban a nagynémet anya­országgal szabadon érintkezhetnek. Viszont az előbb felsorolt jogok — mint az az egyez­mény második felében áll — semmiképpen sem érintik a népcsoport tagjait kötelező hűséget és lojalitást a magyar állammal szemben. A visszatért Észak-Erdély terüle­tén élő németeknek azonkívül — az egyez­mény különleges rendelkezése szerint — a magyar állam biztosítja azt a lehetőséget, hogy két éven belül a német birodalomba átköltözzenek. Látjuk tehát, hogy a népcsoportjog abból a meggondolásból született, hogy a világhá­ború után a Nemzetek Szövetsége ellenőr­zése alatt kiépített kisebbségvédelmi jog­rendszer nem váltotta be a hozzáfűzött re­ményeket, mert a kisebbségek jogait biztosí­tani nem tudta. A nemzetiségek védelmének ezt az új formáját tehát ebben a tekintetben csak örömmel üdvözölhetjük, mert számot vet a népeknek elemi jogaival, azok elemi kulturális igényeivel. Orkényi Attila dr. FERENC JÓZSEF KESERŰ VIZ 1940. szeptember 21 — 216. szám Alvidéki Újság­ ­ regeteruszkai vason baleset okozói a kassai törvényszék előtt Kassa, szeptember 21. Ez idén április elsején a Legenye alsómihályi felől jövő tehervonat, amely megállás nélkül haladt át Nagyszalánc állomáson, Regete­­ruszkára érkezve nem tudott lefékezni, rá­szaladt egy csonka vágányra, melyet vasbak zárt el. A vonatot ez a vasbak feltartotta, de a mozdony felborult, megsérült s a kocsik is megrongálódtak. Emberekben kár nem tör­tént. A vizsgálat megállapította, hogy a vonatot azért nem lehetett lefékezni, mert a fékezők nem tartózkodtak helyükön, hanem a vonatvezető kocsijában ültek, ott falatoztak és beszélgettek. Ezért az ügyészség vádat emelt a tehervonat vezetője Szabó András, továbbá Cselei Mik­lós és Szabados István fékezők, valamint Tyukodi József mozdonyvezető ellen az álla­mi vagyonnak gondatlanságból okozott ron­gálása miatt. Az üggyel most foglalkozott a kassai tör­vényszék Kászonyi büntető tanácsa. Szabó András és Cselei Miklós vádlottak védeke­zésükre előadták, hogy 66 órás szolgálat után Sátoraljaújhelyről küldték tovább őket. Ezért Legenye alsómihályi után felszálltak a paksi kocsiba, hogy legalább megreggelizze­nek. Mivel Nagyszaláncig a pálya emelkedik s addig a vonatot egy tolómozdony is tolta, nem volt fontos, hogy a fékházban tartóz­kodjanak, mert munkájuk nem akadt. Nagy­­szaláncon azonban, ahol a tehervonatnak meg kellett volna állnia, le akartak szállni. Mivel azonban a vonat tovább haladt, nem volt módjukban elfoglalni helyüket a féknél A lejtős pályán azután hallották, amint a mozdonyvezető vészjeleket adott le, de már nem tudtak segíteni. Szabados István ugyanígy védekezett, azzal a különbséggel, hogy őt állítása szerint 72 órás szolgálat után rendelték a balesetet szenvedett tehervonatra. Tyukodi József mozdonyvezető arra néz­ve tett vallomást, hogy a vonat azért nem állt meg Nagyszaláncon, mert erre a szolgá­latot tevő forgalmi hivatalnok adott utasítást. A tanúként kihallgatott Bárdos József fé­kező, aki a helyén maradt a vonaton, arról tett vallomást, hogy ő egyedül nem tudta lefékezni a lejtőn a rendesnél nagyobb sebes­séggel haladó tehervonatot. Kosáros István pénzügyőri vigyázó, aki hivatalos küldetés­ben utazott a tehervonat csomagkocsijában, látta a kocsiban a két fékezőt, amint regge­liztek és beszélgettek. Mint szakértő megjelent a tárgyaláson Csink Elemér MÁV műszaki tanácsos, a kas­sai fűtőház főnöke. A bíróság felhívta a szak­értőt, hogy 15 nap alatt terjessze be írásban a törvényszékhez szakértői véleményét s ettől teszi függővé, váljon szükség lesz-e helyszíni tárgyalás tartására. Sorsjegy Uramfia, e héten kihúzták végre a sors­jegyemet! No, nem éppen a főnyereményt ütöttem meg, ne tessék felizgulni. Még a tíz­ezer pengősök között is hiába keresnék a nevemet. Valljuk be, ötven huncut pengőt is sajnált tőlem a zsugori sors. Csak éppen annyit nyertem, ami annak idején a sorsjegy­nek volt az ára. Nem éppen méltányos dolog, hiszen esztendők óta várok egy kis anyagi felvirágzást, lelki felfrissülést a sors­jegyemtől. De azért nem csüggedek ám el, nem eresztem le az orromat, nem szórok át­kot a sorsjegyárusok fejére. Hiszen a jósze­rencse lám, már mutatkozni kezd. Már inte­get felém, huncutul, kacsintgat, felém küldi biztató mosolyát. Az életben mindennek van érési ideje. A születésnek és a halálnak éppen úgy, mint az anyagi áldásnak. Nálam, úgy látszik, már megindult a szerencse folya­mata, már útban van felém a bőség, a pöt­tömnyi nyeremény lassan előkészít a gond­talan életre. A hirtelen örömben úgy sincs ál­dás, az árt a szívnek és a gyomornak, így szép az, mikor a boldogság lassan érkezik, tapintatosan, lábujjhegyen, nehogy meg­riassza az embert. Értelmes teremtmény vagyok én, kevés szóból is értek. Nekem a célozgatás is ele­gendő. Ha a sors figyelmeztetni akar a kis nyereménnyel, hogy szerencsés szériába for­dultam, hogy jövőmet rózsaszirmokra ágyaz­za az ég, én bizony nem állok útjába. Az intés azt jelenti, hogy vásároljak újabb sorsjegyet? Ám legyen! Kérem, sorsjegy­árus űr, adjon csak ide gyorsan egy jófajta nyerőszámot. A sorsjegyárus csak hümmög, mosolyog, sajnálkozva fordítja kifelé a tenyerét. „Saj­nos, nincs több sorsjegyem. E héten mind kifogyott.“ — Kifogyott? Akkor jónapot. Megyek a másik boltba, hogy eleget te­gyek az égi intésnek. ■— Kérek szépen egy jó kis sorsjegyet. Le­gyen benne tizenhármas szám, mert az ne­kem szerencsét hoz. Az első és utolsó szám tegyen ki tizet, mert annyi éves a gyerekem. A többit a szerencsére bízom. — Boldogan adnék, — udvariaskodik az árusító, — de nem maradt e héten egyetlen­egy sorsjegy sem. Különös dolog, de így van: minden sorsjegy kifogyott. — Kifogyott, kifogyott. Akkor jó napot, így tesz próbára a sors. Nem hagyom ma­gam, megyek a harmadik üzletbe. — Kaphatnék, kérem, sorsjegyet? Ha más nincs, legalább olyan legyen, amelyikben az első szám az utolsóval megszorozva negy­venkilencet tesz ki. Annyi esztendős ugyanis a sógornőm. — Sajnos, nem szolgálhatok. Ezen a héten nem maradt meg egyetlenegy sorsjegyem. Legközelebb legyen szerencsém. Megyek boltról-boltra, ugyanaz a válasz mindenütt. Minden sorsjegy elfogyott. A kassai sorsjegyüzletekben e héten egy fia sorsjegyet nem hagytak a türelmetlen sze­rencsevadászok. Nem tudom, meglehet, hogy máshol is így fogynak a sorsjegyek mostanában. A kassai eset bizonyára nem különálló jelenség. A tör­ténelem nagy átalakulási idején, változó vi­lágrend küszöbén, izgatott és zsúfolt eszten­dőkben mindig igy szokott lenni. Az ember rendezettség, nyugalom és anyagi egyensúly után áhítozik. S miután egyebet nem tehet a boldogulása érdekében, legalább sorsjegyet vásárol, hogy utat engedjen az égiek ke­gyének ... Anya és csecsemővédelem Hazánkban, — mint olvassuk — a jövőben teljesen a zöldkeresztes intézmények veszik át a magánegyesületek kezéből a magyar anya és csecsemővédelmet. Ez annyit jelent, hogy az állam maga veszi védőszárnyai alá a legnemesebb mozgalmat. A társadalom csak segítője és gyámolítója lehet az anyák és kisdedek világának, de a főpatrónus, a teljhatalmú gyám az állam lesz. Odaadással és áldozatkészséggel ügyel majd rá, hogy ez a feladat Istennek tetsző módon és az ország érdekeit követve végeztessék el. Nem is ismerünk nagyobb problémát, mint a legifjabb magyar nemzedék problémáját, őket védeni, támogatni, edzeni, pártfogolni mindennél fontosabb, érdemesebb, sürgetőbb. Ez a munka nem a jótékonykodás irgalmatos hatáskörébe tartozik, az önvédelem, az ál­­lamépítés perzselő munkája ez. A magyar anya és a magyar csecsemő jólétéről, egész­ségéről és virágzásáról gondoskodni na­­gyobb arányú és kézzelfoghatóbb teljesít­mény, mint erődítményeket és ágyukat épí­teni. Az ország áttörhetetlen, igazi erődítménye az egészséges anya és az ellátott gyermek. Régi megállapítás ez. A kis karok, amelyek­be oltóanyagot fecskendez a Zöldkereszt or­vosa, munkába lendülnek egyszer, a pityer­gő szájacskák zengő nyelvre nyílnak, a lá­bak, amelyek az állami pólyapárnák pihéi közt rúgkapálnak, egykor a honvédelem szent útjain fognak menetelni. Kamatos ka­matával térül majd vissza az államnak minden, amit a népi családvédelem szent ügyére ál­doz. A cipók, tejesflaskák, a fehér pelenkák, az anya orvossága, a lázas homlokocskára simuló, hűvös, ápoló kéz, a vidám nyaralá­sok, ajándék olvasmányok, baráti szóval adott tanácsok önmagukban hordják jutalmu­kat. Elmúlik tíz és húsz esztendő és a meg­­nagyobodott Magyarország megerősödött népével foglal teret Európa népei között. Évtizedek óta ez a terv, ez a cél: Ma­gyarország foglalja el vezető szerepét a Duna medencében. Mi más vezethet e cél­hoz, mint a nép testi és anyagi jóléte? Mi más lehet e vezető szerepnek biztosabb zá­loga, mint az egészséges anya és a gondo­zott gyermek?... A Zöldkeresztes nővérek feladata így len­dül az élvonalbeli feladatok közé. Mennyi jóság, tudás, áldozatkészség, lelkesedés és türelem kell ehhez a munkához. Mennyi böl­csesség, lélek, hazafias hevület. Mennyi ta­lálékonyság és erő Nehogy szem elől tűnjék a sürgető cél és az anya és csecsemővéde­lem szent ügyét elnyelje a bürokratizmus ingoványa ... Napról-napra Útitervet készít, költségvetéssel szolgál nyaralásához az Ibusz Menet jegyiroda (Fő­ utca 51).

Next