Felvidéki Ujság, 1941. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-24 / 19. szám

Állandóan kisebb lesz a föld! Évezreden­kint 30.000 köbkilométert fogy Tudományos számítások nyomán megálla­pították, hogy a föld a hőkisugárzás követ­keztében négyzetméterenként évi 668 ka­lóriakilogramm meleget veszít. Ez a meleg­mennyiség elég volna egy 3 milliméter vas­tag cseppfolyós állapotban lévő kőréteg szi­lárd halmazállapotba való hozására. . Egy ilyen 3 miliméter vastag kőréteg meg­merevedése viszont a föld sugarának 0,06 milliméteres zsugorodására vezet. Alapul kivéve a földnek évi ilyen mérvű zsugorodá­sát, könnyen kiszámítható, hogy ez ezer év alatt teoretikus értelemben a föld rádiuszá­nak 12 centiméteres megrövidülését jelenti. Ennek természetesen együtt kell járnia a föld köbtartalmának megfelelő arányú meg­­­kisebbedésével. Ez a teoretikus kisebbedés,­­ha a föld felületét 510 millió négyzetkilo­méternek részük, minden ezer esztendőben 30.000 köbkilométert jelent. JÖÁJDJÓ Szombat: KASSA MŰSORA. 10.­11: Azonos Budapest I. műsorával. (10-kor hírek.) 11.05: „Szép felvidéki novellák.“ Jankovich Marcell elbeszélése. A be­vezetőt Marék Antal dr. irta. 11.30: Delibes: Coppélia. Szláv népdalváltozatok és Órakeringő. (Nagy szimfonikus zenekar.) Hanglemez. 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven, műsorismer­tetés. 12—6.20: Azonos Budapest I. műsorával. 6.20—6.50: A földművelésügyi minisztérium mező­gazdasági előadásának átvétele Budapest 11.-ről. 7—0.15: Azonos Budapest 1. műsorával. BUDAPEST I. 6.40: Ébresztő. Torna. 7: Hírek. Közlemények. Étrend. Hanglemezek. 10: Hírek. 10.20 Hegyi betegség és a­óvihar, az alpin hegy­mászás veszedelme. Irta Sztrókay Lajos. Felolva­sás. 10.45: Mit nézzünk meg? A római hadi emlé­keket a Nemzeti Múzeumban. Ismerteti Radnóti Aladár dr. Felolvasás. 11.10: Nemzetközi víz­­jelzőszolgálat. 12: Harangszó. Himnusz. Időjárás­­jelentés. 12.10: Fátyol Jancsi cigányzenekara. 12.40: Hírek. 1.20: Időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. 1.30: Hanglemezek. 2.30: Hírek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Árfolyamhírek, piaci­­ árak, élelmiszerárak. 3.20: Székesfővárosi Tűzoltózene­kar. Vezényel Magyar László Dénes. 4.10: Ifjú­sági­ rádió. Havon át, jégen át. Dalos rádiójáték. Vezeti Kilián Zoltán. Előadják a gyermekszerep­lők. 4.45: Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5. Hí­rek szlovák és­ ruszin nyelven. 5.15: Ifjúsági ének­karok. Közreműködik a budapesti IV. ker. községi br. Eötvös József-fiúgimnázium ének- és zene­kara. Vezényel Preisinger László. 5.40: Milyen a rádióvétel télen? Kádár Géza postamérnök mű­szaki előadása. 6: Szórakoztató hanglemezek.­­ 6.35: A hadsereg és a nép sorsközössége. Bartos Dezső dr. ezredorvos előadása. 7: Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20: Ezüstsirály. Ope­­rettrészletek. 8.50: A háromorrú kacsa. Baky Mária humoros felolvasása. 9.10: Bisztriczky Ti­bor hegedül, zongorakísérettel. 9.40: Hírek, idő­­járásjelentés. 10: Közvetítés a Pannonia-szállóból. Veress Károly és fia cigányzenekara muzsikál. 11: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. 11.25: Tánclemezek. 12: Hírek. KASSA SZ. KIR. VÁROS POLGÁRMESTERE Szám: 1640/VI—1940. Tárgy: Versenytárgyalási hirdetmény Kassa sz. kir. város kövezett útjai­nak javítására. Versenytárgyalási hirdetmény A közszállitási szabályzat 13. §-a értelmé­ben nyilvános­ versenytárgyalást, hirdetek Kassa sz. kir. város kövezett útjainak javí­tási munkáira. A közszállítás költségei szabályszerűen biz­tosítva vannak. A munka megkezdésének ideje a felhívás­tól számított 8 nap; a befejezés ideje 90 mun­kanap. Az ajánlati és költségvetési űrlapok a vá­rosi műszaki ügyosztály ..Városháza, Il­. 49.­ sz. helyiségében a hivatalos órák alatt ön­költségi árban kaphatók. Az ajánlatokat Kassa sz. kir. város iktató­hivatalánál kell benyújtani legkésőbben 1941. február 18-án 10 óráig. Az ajánlatokat ugyan­azon a napon 10 óra 30 perckor fogják a műszaki ügyosztály III. em. 49. sz. helyisé­gében felbontani. Elkésve vagy hiányosan felszerelt ajánla­tok a K. Sz. rendelet rendelkezései értelmé­ben figyelembe nem vehetők. Bánatpénz az ajánlati összeg 2 °/o-a. Kassa, 1941. január hó 15. Dr. POHL SÁNDOR s. k. 561 polgármester FELVIDÉK* ÚJSÁG Fele­lős kiadó: Puskás Jenő Kiadótulajdonos: Kassai Magyar Élet Lapkiadóvállalat Kft Nyomatott az Athenaeum Kassai Könyv­nyomda és Lapkiadó Rt körforgógépén Kassvht. Fo­utflo && * » Rividéki Újság .SPORT ' Eredeti ötlettel segít magán a kiesőben levő várpalánkai Turul Ungvárról jelentik. Ismeretes, hogy az N. B. III. Kárpát alosztályában szereplő vár­­palánkai Turul gyengén szerepelt az őszi fordulóban. A vezetőség ennek dacára re­méli, hogy a csapat nem fog a kiesés sorsára jutni. Ezt a reménykedésüket egy eredeti tervre alapítják, mellyel a Turul vidéki osz­tályokat állított fel. Az érdekes ötlet valóraváltásánál különö­sen az játszott nagy szerepet, hogy Várpa­­lánka körül több magyar és ruszin falunak nincs pályája, az ifjúság tehát nem sportol­hat. A Turul ezért Munkácsváralján, Pósa­házán és Várkulcsán vidéki osztályokat léte­sített. Ezt a három községet bevonják a Vár­­palánkai Turulba. A falvak fiatalsága a Turul pályáját használja majd s így biztosítják az utánpótlást. Ezzel nemcsak a vidéki sporto­lókon, de magán is segít a Turul. A Turul különben most tartotta meg köz­gyűlését. Az uj tisztikar: Elnök: Varga Pál, örökös társelnök: Len­­keffy főhadnagy, ügy. elnök: Nagylucskai József, intéző: Stefanszky János, szakosz­tályi vezető: Kaincz József, pénztáros: Gerber József. A középiskolai síbajnokságban nagyszerűen szerepeltek a diákversenyzők Budapest, január 24. A KISOK síbajnokságának műlesikló versenye a Svábhegyen folyt le. A versenyen hatalmas fej­lődésről adtak számot középiskolai versenyzőink, ami az utánpótlás szempontjából igen örvendetes eseményt jelent. A műlesikló bajnokság részletes eredménye: Székely Tamás (Werbőczy) 46.9 .(24, 22.9), Kál­mán István (Mezőgazd.) 54 (23.6, 25.4), Kálmán Dezső (Mezőgazd.) 56 (28.6, 27.4), Hrabovszky János (Mezőgazd.) 1:02, Papp János (Toldi) 1:02.1, Laczkovich (Toldi) 1:06.8, v. Bánk (Ágh, Ev.) 1:15.6, Szilvássy (Toldi) 1:16.1, Szászi (Árpád) 1:23.8, Koren (Mezőgazd.) 1:31.1. — 25 befutó. Csapatban: bajnok: Mezőgazdasági középiskola (Kálmán I., II., Hrabovszky, Koren, Tagay) 29 pont. Toldi gimn. (Papp, Laczkovich, Szilvássy, Zilahy, Posta) 51. Árpád 62. Ágh. ev. 69. A garmischi kiküldetésért versenyen kivül indult Henrik Ferenc (Toldi) 49.4 mp-es, Adler- Rátz József (Kegyesr.) 1:09 mp-es időt ért el. A Testnevelési Főiskola női síbajnoksága. A m. kir. Testnevelési Főiskola idei női síbaj­­nokságát a Mencsalon rendezte közel 2 km hos­­­szúságú és tekintélyes szintkülönbségű lesikló és igen nehéz műlesikló pályán. A verseny, érdekes­sége, hogy ez volt az első magyar magashegyi verseny, ide számítva a visszacsatolt területeket is. A versenyen 47 induló volt. Eredmények: Sebesy 2:00, Fogarasy 2:14.2, Szalay 3:00, Rónay 3:27, Hámos 3:36, Komáromy 3:40.5. Műlesiklás: Szalay­ 1:34.12, Hámos 1:43.04, Fogarasy 1:45.01, Jászó 1:46.08, Zeley 1:59.07, Sándor 2:06. Össze­tett: Fogarasy 439 pont, Szalay 443. Hámos 529, Rónay 602, Zeley 606, Jászó 616. ° Berzins, Európa gyorskorcsolyázó baj­nokának legújabb eredmények Berzins, a rigaiak Európa-bajnok gyorskorcsolyázója a következő eredményekkel győzött: 500 m.: 45 mp. 1500 m.: 2 p. :25.9 mp. 5000 m.: 8 p. 39,5 mp. ° Barátságos kosárlabda diákmérkőzés: Hun­falvy g. V. B.V. A 19:13 (7:5). Kosárdobók: Weitzen 5, Szabó 6, Tóth II. 4, illetve Krenyicki 5, Keselyák 8. V. B csapata: Tóth I., Zimmer­mann, Spakovszky, Gyurcsánszky, Weitzen. Fél­időtől az V. B.-nek a második csapata játszott: Tóth II., Schiller, Deutsch, Varga, Szabó. V. A. csapata: Stubnya, Leblanck, Krenyicki, Keselyák, Nemcsisák. Félidőtől Stubnya és Leblanck helyett Szepesi és Schlaesinger játszott. Jók voltak: Weitzen, Szabó, Tóth II., illetve Krenyicki, Nem­csisák és Stubnya. 0 A középiskolások budapesti kerületének kosárlabda bajnoksága. A KISOK budapesti kosárlabda bajnokságának állása. I. csoport: Wesselényi fk. 8, Pestújhelyi fk. 6, Szent István fk. 2, Fáy g. 2, Felsőipariskola 0. — II. csoport: Rákóczi fk. 6, Izraelita g. 4, Gya­korló fk. 2, Madách g. 0. — III. csoport: Széchenyi fk. 6, Szent László g. 4, Újpesti g. 2, Gyakorló g. 0. ° Dánia fedettpálya tenniszbajnoksága. Most kezdődött el Kopenhágában a dán fe­dettpálya tenniszbajnokság. Eddig még csak a hölgyek játszottak. Érdekesebb eredmé­nyek: Hantel (német)—Nielsen (dán) 6:4, 6:3, Sperlingné (dán)—Berg Nielsen (dán) 6:4, 6:3. APRÓHIRDETÉSEK­mmmmmmmmmmmmmmommmmmmmmmmmmmsmommmmmmmmmmammmmmmemaama Egyszeri közlési díj (15 szóig) 1.50 pengő, ugyanazon szöveg két közlése 2.50 pengő, háromszori közlése, három egymásután következő számban 3 pengő. Ha a hirdetés jeligés, vagy az cim nélkül jelenik meg, az egyszeri közlési díj 2.20 pengő, két közlés díja 3 pengő, három egymásután következő számban 3.60 pengő. Vidékiek legcélszerűb­ben teszik, ha a szöveget a postautalvány hátlapjára írják.­­ Apróhirdetést csak akkor közölhetünk, ha előre ki van fizetve. Jeligés hirdetésekre felvilágosítást nem adhatunk. Kérdésekre csak abban az esetben válaszolunk, ha válaszbélyeget mellékelnek. Jeligés leveleket csak megfelelő portó beküldése ellenében továbbítunk. — ELJEGYZÉSI és ESKÜVŐI HÍR egyszeri közléséért 8 pengő előre fizetendő. HASZNÁLT BÚTOROKAT: kerekasztalokat, állólámpákat, szőnyegeket, képeket, reka­­miét, könyvállványt stb.-t veszünk. Hiva­tásszervezet Kassa, Fő­ utca 60. szám, I. e. Telefon: 24-58.___________________ 2583 TRAKTORT VESZEK, nagyobb méretűt, ekével, ellenszámlára adnék 800 m/m csép­lő szívógáz-garnitúrát. Cím: Polgári Ist­ván, Kelemen Gömör megye. 2483 ÜZLETHELYISÉG a belváros forgalmas utcáján, órás, trafik, szabó és női kalap­üzlet részére nagyon alkalmas, jutányosan azonnal kiadó. Érdeklődni Fő­ u. 15. 2579 18 DRB KEVESET használt kertészeti meleg­ágy-ablak és egy pár használt igáshám Hernádcsány 52. sz. alatt eladó. 2573 GARZONLAKÁST bútorozva a belvárosban keres helybeli fiatalember. Ajánlatok „Ren­des lakás 1941“ jeligére a kiadóhivatalba kéretnek. 2586 SZÉPEN BÚTOROZOTT SZOBA, erkélyes, központi fűtés, fürdőszoba kiadó: Bubics Zsigmond­ utca 51., telef.: 32-33. 2574 KERESEK orgona és harmóniumépitő szak­mára tanulásra ügyes fü­rt. Lehetőleg pol­gári iskolai végzettséggel. Gábor István Kassa, Timár­ utca 6. sz. 2532 IRODÁNAK, ORVOSI RENDELŐNEK kivá­lóan alkalmas 2 egymásba nyíló utcai tá­gas földszinti szoba hallal, központi fűtés­sel, luxus kivitelben berendezve vagy anélkül, Bercsényi-utcaT­,szárnyalt azon-TÜZIFA, aprított és szén­házhoz szállítva, állandóan kapható. Jenő Pál fa- és szén­kereskedő Kassa, Kovács­ utca 22. szám. Tel.: 25-57. Telep: vasútállomáson. 473 JÓKARBAN LÉVŐ 1,5 tonnás üzemképes te­herautó megvételre kerestetik. írásbeli ajánlatokat „Teherautó“ jeligére a kiadó­­hivatalba kérjük leadni. 560 KÖNYVELÉSI HÁTRALÉKFELDOLGO­ZÁST, mérlegkészítést, irattár rendbehozá­sát vállaljuk. Megkereséseket: „Felvidéki közgazdászok“ jeligére a kiadóhivatal továbbit. 558 BÉLYEGGYÜJTEMÉNYT, régi levelezést veszek. Tordassy­ utca 2. szám. Hirlap­­iroda. 2479 FELSŐIPARISKOLÁT VÉGZETT őskeresz­tény tisztviselő azonnali belépésre állást keres. Nagy gyakorlattal rendelkezik úgy kereskedelmi, mint műszaki téren. Jártas az építészeti rajzolásban és kalkulációban is. Ajánlatokat „Önálló“ jeligére a kiadó­­hivatalba. 2588 FODRÁSZNŐ, perfekt munkaerő, felvétetik. Valamint fodrász-segéd, aki perfekt férfi­­munkás. Cím: Gergely Béla fodrász, Pel­­sőc. 2587 HÁROM PLUSZ EGYLÁMPÁS hálózati rá­diót adnék 100X60 hajlított négylábú poli­túros asztalért. Deák Ferenc-körút 8. sz., földszint balra. 2591 MINDENES SZAKÁCSNŐT keresek azon­­nalra. Jelentkezni tseprádcsány állomá­s 2S& 1941. feb­uár 24 — 19. szám Előléptették a felvidéki futballbírákat Kassa, január 24. A Játékvezetők Testülete alosztályainak­ elő­terjesztésére a J. T. most készült el az előléptetésekkel. Az északi alosztály előlép­­­tetett futballbírói között több felvidéki­ (kassai) játékvezető nevével is találkozunk.: Az északmagyarországi alosztály előlépte­­­tett játékvezetői: III. fokra: Havas János felvid., Palkó István felvid., soronkivül: Hegyi Zsigmond. II. fokra: Benkó Sándor, Bozsik Ferenc,, Hochholzer János, Kardos István, Richnov­­szky László, Vilezsál Árpád. Soronkivül:­ Csala András, Mécs Ernő, Mészáros János,­ Rózsa Gyula dr. I. fokra, Bakó Aurél, Bendicsek Gyula, Bernáth Viktor, Bojtos József dr., Csöpp Sándor, Dévay László, Erdei András, Galló­ István, Gazdagh Gyula, Ivanics László, Ju­hász István, Kerekes Dezső, Korsek­ János, Kovács Ferenc, Krompaszky Géza dr., Kus­­tán Dezső, Lajos Géza, Marti Zoltán, Mikulai János, Mogyoróssy Gyula, Pálfalvy János,­ Petrik Zoltán, Petrilák István, Prémer Gyula, Schramkó Jenő, Szentiványi Sándor, Szol­­­noki László, Tóth Béla, Tulaj Lajos, Uhlár József, Wahlkampf Lajos. Gyakorló játékvezető: Gémesi László. Szlovák siker a három nemzet tornáján Bukarest, január 24. A „Coppa di Marcuela Strob­i“ kupáért lefolyt három nemzet jégkorong-tornája a kis Szlovákia győzelmével végződött. Buka­restben Jugoszlávia, Románia, Szlovákia és Bukarest válogatott jégkorongcsapata mér­kőzött­ meg egymással. Eredmény: 1. Szlo­vákia 6 pont, 9:1 gólarány, 2. Bukarest 4, 6,5, 3. Jugoszlávia 1, 3,8, 4. Románia 1, 1:5. A háromnapos küzdelem során a szlová­kok vereséget nem szenvedtek. A jugoszláv válogatottat 4:1 (2:0, 1:1, 1:0) arányban győzték le. Második helyre a bukaresti vá­logatott került, mely 2:1 (0:0, 1:1, 1:0) arány­ban győzött a román válogatott ellen. Egyéb külföldi jégkorong-mérkőzések: Belgrádban a Klagenfurter AC jégkorong­csapata a hét végén két ízben is legyőzte az Illyria Laibach jugoszláv bajnokcsapatot 4:2 és 5:1 arányban. — Illyrija (Laibach)—Pa­­licsi SK 3:2 (0:0, 1:0, 2:1). Jugoszlávia jég­korong-bajnokcsapata csak nehezen győzött a palicsi csapat ellen. — Az ERC Mannheim­ jégkorongcsapata 3:2 (0:0, 0:1, 3:1) arány­b­an győzött a KS Stockholm ellen. 0 A Rákóczi SE első tornatermi edzése. A Rákóczi SE futballszakosztálya felkéri összes játékosait, hogy szombaton este háromnegyed 7 órakor jelenjenek meg az északi iskola tornatermében.­­ Új tisztikart választott az Ungvári AC. Az Ungvári Atlétikai Club most tartotta köz­gyűlését, amelyen megválasztották az új­ tisztikart Az elnöki tisztet egyhangúlag, Megay László dr. polgármesterhelyettessel töltötték be, míg ügyvezető elnökké Dobro­­volszky Bélát, főtitkárrá pedig Tomcsányi Aladárt választották.­­ Az első kolozsvári gyorskorcsolyázó­verseny. A felszabadulás után először ren­deztek Kolozsvárott gyorskorcsolyázó-ver­senyt. A KKE bajnoki versenyének eredmé­nyei: 1000 m.: Papp Béla 1:48, Sándor 1:51, Nagy 1:56. — 3000 m.: Papp 5:01, Sándor­ 6:02.8, Ambrus 6:12.­­ Németország—Dánia 10:6. A német ama­tőrválogatott ökölvívó csapat kopenhágai­ győzelme. Eredmények: A dán K. Frederikr­­sen pontozással győzött O­bermayer­ ellen, a­ dán V. Frederiksen hasonló győzelmet ara­tott Bögersheusen fölött. A dán H. Rasmus­sen pontozásos győzelmet aratott Schiman­­ski ellen. A német Schmedel hasonló győzel­met aratott Brendstrupp fölött. A német Murach a harmadik menetben kiütéssel győ­zött Kops ellen. A német Schmidt pontozás­sal győzött G. Petersen ellen. A német Umar hasonló győzelmet aratott Christen fölött­­; a német Kleinholdermann a harmadik menet­ben kiütéssel győzött Hermansen fölött.­­ A budapesti középiskolások síbajnoksága. A budapesti kerületi KISOK-bajnokság ugró­versenyét erősen olvadó havon rendezték meg. A 111. és IV. korosztály versenyét a közép-, a ll.-ét a kissáncon rendezték. IV. korosztály (egyben bajnokság): Kálmán Ist­ván MGK 220.7 (15, 15.5), Kálmán Dezső MGK 214.3 (14.5, 15), Papp János (Toldy g.) 202.8 (13, 13). — III. korosztály: Hemrik (Toldy g.) 216.4 (15, 14.5), Gyuris (Toldy g.) 183.9 (12, 13), Preisz (Toldy g.) 181.7 (13.5, 11.5). ■— II. korosztály: Szabó (Árpád g.) 201, Győrffy (Árpád g.) 179, Stadler (Toldy g.) 174. ° A miskolci cserkész-síversenyen 40-en indultak. 40 induló vett részt a miskolci cser­kész kerület perecesi síversenyén. A táv 12 km. változó terepen vezetett keresztül. Ered­mények­: 1. Czeke László 41 perc, 2. Szta­­niszláv János, 3. Burek Lajos, 4. Szóta László, 5. Kraspalktmcs Tibor, 6. Seneleczky;

Next