Felvidéki Ujság, 1941. augusztus (4. évfolyam, 175-198. szám)

1941-08-06 / 179. szám

Felvidéki újság Pompásan szerepelt­ek a hassal leventebírkozók az országos versenyen ■ Mezőtúr, augusztus 6. Az országos levente birkozóverseny 500 néző előtt folyt le a levente sportcsarnokban. A mérkőzés előtt az összes leventebirkozók részvételével megkoszorúzták a hősök em­lékművét, melynél megjelentek a város ve­zetősége és a katonai parancsnokság kép­viselői is. Ezután délelőtt 10 órakor megkezdődött a verseny, melyre 102 leventebirkozó nevezett az ország valamennyi levente alakulata ré­széről. Részt vettek: Bp. Vasutas, UTE, Gamma, Nagyvárad,­­ Nagybánya, Kassa, Debrecen, Kisújszállás, Kiskunfélegyháza, Orosháza, Kolozsvár, Hódmezővásárhely, Törökszentmiklós, Szarvas, Mezőtúr. A ver­senyen kiválóan szerepeltek a kassai levente birkózók, mert 1 első és 3 második helye­zést értek el. A Nagy László szakosztály­­vezető irányítása mellett dolgozó kassai le­venték technikailag magasan kiemelkedtek a mezőnyből. Végeredmény: A pontverseny végeredménye a követ­kező: Debrecen 16, Kassa 14, Orosháza 9, Nagyvárad 5, Újpest 5, Kisújszállás 5, Ko­lozsvár, Hódmezővásárhely, Törökszentmik­­lós 1—1, Szarvas és Mezőtúr 0—0 pont. A verseny részletes eredményei ezek: Légsúly: 1. Pardi József Kisújszállás, 2.­­Erdélyi T. Debrecen, 3. Takács Törekvés, 4. Toldi István Mezőtúr. (12 induló). Pehelysúly: 1. Perei I. Nagyvárad, 2. Ri­­már L. Kassa, 3. Göblyös L. Törökszent­­miklós. (18 induló). A kassai levente csak bírói tévedés következtében került a máso­dik helyre. Könnyűsúly: 1. Sípos László Debrecen, 2. Vengrin L. Kassa, 3. Csánki L. UTE, 4. Tö­rök B. Mezőtúr. (22 induló). Váltósúly: 1. Juhász I. Kiskunfélegyháza, 2. Fehérvári B. UTE, 3. Bihari B. Kolozsvár. (18 induló). Középsúly: 1. Cseskovics J. Kassa, 2. Mi­hók L. Kassa, 3. Arató Ödön UTE. (12 in­duló). A kétszeres ifj. bajnok meglepő vere­sége a kassai fiúktól. Félnehézsúly: 1. Csapó Gy. Orosháza, 2. Nagy Károly Debrecen, 3. Kiss Ernő Hód­mezővásárhely. (10 induló). Nehézsúly: 1. Németi Gy. Debrecen, 2. Méri Antal Orosháza, 3. Körösi Sándor Oros­háza­ (10 induló). A verseny végén Veresváry László őrnagy méltatta a leventesport jelentőségét, majd kiosztotta a díjakat. A győztesek mindegyike zsebórát kapott tiszteletdíjul. A kassai leventebirkózóknak a versenyen való résztvétele elsősorban Szabó Elemér v. főtanácsos, a leventék elnökének hathatós támogatásával volt biztosítható. A kikülde­tés érdekében sokat fáradozott még Csányi Barna testnevelési tanár. Mint az eredmények mutatják , érdemes volt,.. A legerősebb magyar csapat az olasz atléták ellen Budapest, augusztus 6. Szombat—Vasárnap kerül eldöntésre Bu­dapesten a magyar—olasz atlétikai mérkő­zés. A magyar szövetség a legerősebb ös­­­szetételben állítja ki együttesét. Éppen ezért mert a 100 méteren aligha győzheti le ma­gyar futó a világnak jelenleg legjobb futóit, Csányit valószínűleg a távolugrásban indít­ják, melyben nagyobb esélye van. Ebben­ az esetben Szigetvári fut helyette. A magyar válogatottak névsora: 100 m: Csányi, Korompai (tartalék Sziget­vári dr.) 200 m: Csányi, Gyenes (Korompai). 400 m: Görkei, Polgár (Dévényi). 800 m: Harsányi, Hires (Filó). .1500 m: Szabó, Harsányi (Hires). 5000 és 10.000 m: Csaplár, Szilágyi, Né­meth. 110 m gát: Szabó dr., Hidas (Kiss). 400 m gát: Polgár, Kiss (Nádasdi). Magasugrás: Tordai, ?. Távolugrás: Gyuricza, Csányi (Léhnert). Rúdugrás: Zsuffka, Kovács (TSE) (Ko­vács MAC). Hármasugrás: Dusnoki, Kapros dr. (Hor­váth). Súlylökés: Németh, Darányi dr. (Hor­váth). Diszkoszvetés: Kulitzky, Horváth (Józsa dr). Gerelyhajítás: Várszegi, Csányi III. (Rák­hely). Kalapácsvetés: Németh, Biró (Rácz dr). 4x100 m: Csányi, Gyenes, Szigetvári, Ko­rompai. 4x400 m: Polgár, Görkei, Dévényi, Marosi (Góbi). Magasugrásban szó van arról, hogy a hosszú idő óta nem indult Cserna lesz az egyik válogatott. Magyar fiú nyerte az USA gyalogló bajnokságát Filadelfia, augusztus 6. A­z Amerikai Egyesült Államok atlétikai bajnokságaiban futották a legnagyobb eddigi 400 méteres versenyt, melyben még a hato­dik helyezett is 47 mp.-en belül­ ért a célba. A verseny érdekességei közé tartozik, hogy a 3000 m-es gyaloglás bajnokságát Medgyesi József egy newyorki magyar fiú nyerte. A bajnokság részletes eredményei: 110 m gát: Wolcott 13.7, világcsúcs beál­lítva: Batiste 13.9, Wright 14. 200 m gát: Wolcott 22.8. 400 m gát: Erwin 54.5. 3000 m akadály: Efaw 9:13.7. 300 m gyaloglás: Medgyesi 14:37.9. Magasugrás: Stewart 207.5, Steers 207.5, Berry 205, Williams 196, Coffman és Wisloc­­ky 189. Távolugrás: Brown 773, Lewis 733, Dupre 731, Rodgers 717, Gordon 712, Douglas 688. Rúdugrás: Warmerdam 457, Megdows és Smith 426, Morcom 411, Schaefer és Jensen 396. Hármasugrás: Bromn 15.43, amerikai c A kerületek rangsora a vidéki úszóbaj­­nokság után. A vidéki kerületek rangsora az országos vidéki úszóbajnokság így alakult ki: Északnyugat 47 p., Dél 46 p., Észak 36 p., Délnyugat 29 p., Székelyföld 15 p., Északke­l* 7 r. Észak-Erdély 5 p. csúcs: Rantz 14.17, Toomsalu 13.93, Lemis 13.92, Gustavson 13.31, Ryliska 13.09 . Az észt Toomsalu az orosz megszállás előtt költözött Newyorkba. Súlylökés: Blozis 16.47, Michaels 15.56, Audet 15.26, Harris 14.94, Montgomery 14.70 Beetem 14.31. Diszkoszvetés: Harris 51.14, Fox 51.11, Morrow 49.36, Blozis 48.52, Beetem 43.18, Huber 42.84. Gerelyhajitás: B. Brown 66.5 L Biles 66.27, Todd 62.76, Salisburg 60.2, Bonham 60.17, Cohen 59.98. Kalapácsvetés: Folwarthsny 53.47, John­son 52.663, Dreyer 50.51, Wilcox 50.36, Styr­­na 49.50, Haskins 49.38. 100 m: Ewell 10.3, Davis 10.3. 200 m: Davis 20.4, Ewell 20.5. 400 m: Klemmer 46, világcsúcs beállítva. Kerns 46.1, Bourland 46.1, Diebolt 46.1, Her­bert 46.5, Campbell 46.9. 800 m: Beetham 1:50.2. 1500 m: Mac Michell 3:53.1. 5000 m: Rice 14:75.2. 10.000 m: Gregory 33:11. . Meghalt a cseh labdarúgás legnépszerűbb szakértője. Meghalt Scheinost, a prágai Sparta egykori nemzetközi vezetője, aki 1922 óta mint sportújságíró működött Prá­gában. Scheinost egyik legnagyobb szak­értője volt a cseh labdarúgásnak. •«■%«( (Mi «. «. tanácsol legalább, szenzációs művet Egészséges nyerskoszt és nyers diéta mint természetes gyógy tényező. ’■­­­­ eszsacrú táplálkozás és a természetes életm­ód gyógyhatása ma már be van bizonyítva. A tartalomból: A nyerskoszt lényege. — A vér megromlása helytelen táplálkozás folytán. — A «MáVWofc értékelése. — Gyümölcskúrák. — Nyers diéta. — Nyerskoszt-receptek. — Vitaminok. Stói&m rth — Ara P­a.— Kapható a Felvidéki Újság kiadóhivatalában Kassa. * Az UAC ellen elszenvedett vereség után 8 gólt rúgott a DIMÁVAG Ungvár, augusztus 6. DIMÁVAG—SK Rusj 8:4 (4:1). Vezette: Tóth. A DIMÁVAG most is ezzel a csapattal játszott: Gáspár — Bohus, Felföldi — Ker­tész, Turán, Barta — Füzér, Liptai, Fazekas, Barna, Turbéki. — Rusj: Dankó — Vaszó­­csik, Papp — Hakán, Bibék, Szolga — Haj­lik. Próbajátékos: Simon, Czvékus, Csancsi­­nov. Góllövő: Barna (4, egyet 11-esből), Turbéki (3), Fazekas, illetve Csancsinov (2), Simon és Papp (11-esből). A DiMÁVAG sok­kal jobban játszott, mint szombaton. Barna góljai káprázatosak voltak. Kitűnt: Bohus, Kertész, Fazekas, Barna, illetve Papp, Ka­­hán, Csancsinov. Szeged legyőzte szegedi riválisát, az NB I.-be jutott Vasutast. Szeged—SzVSE 4:1 (1:1). Vezette: Adányi. Szeged: Tóth — Szabó, Raffai — Gyuris, Baróti, Bertók — Bognár, Halasi, Kalmár, Mester, Nagy. — SzVSE: Papp — Domon­kos, Lajtos I. — Sebők II., Baloghi, Varga — Lajtos II. Próbajátékos: Péli, Bódi, Kecskés. Góllövő: Nagy (2), Kalmár, Baróti (11-esből), illetve Péli. Jó: Szabó, Raffai, Baróti, Nagy, illetve Lajtos I., Sebők II, Baloghi. Próba­játékos. — SzVSE vegyes—SzAK vegyes 8:2 (7:1). Vezette: Tóth. Góllövő: Sulyok (3, mind a hármat 11-esből), Szigeti (2), Bor­bély I., Kasza, Sebők I., illetve­­ Szilágyi, Károlyi. Újvidék: UVAC—Budapesti VSC 4:3 (3:3). Vasutas bajnokság. Vezette: Raczkov. Gól­­lövő: Mongol (2), Lépes, Kurunczi, ill. Föl­­desi (2) és Maszarovics. — UFC—Duna 6:2 (2:1). Barátságos. Vezette: Buchner. Gól­­lövő: Erdős (3), Pörge (2), Zahorai, illetve Nagy (2). HVSE—Miskolci VSC 6:2 (3:2). Hatvan. Vezette: Halmai. Góllövő: Vincze (3), Varga,­­Perényi, Tóth, ill. Farkas, Balajthy. Ózd: MOVE DVTK—Borsodnádasdi BLASE 6:0 (3:0). Quirin-serleg mérkőzés. Vezette: Baghi. Góllövő: vitéz Üveges (3), Tóth (2), Anocskai. Debrecen: DTE—Nyilastelepi Törekvés 4:0 (1:0). Debreceni kupa. Vezette: Sárosi. Góllövő: Pásztor (2), Bobák és Telek. Fülek: Füleki Vasutas— Losonci Vasutas 10:0 (4:0). Vasutas bajnoki. Vezette: Búzás. Góllövő: Magyar (4), Koronczi (3), Szabó (2) és Galbács. WMTK I.—WMTK II. 4:2 (2:1). Csepel. Vezette: Burger. Góllövő: Gerle (2), Füzessy és Temesi, illetve Novák és Próbajátékos. Püspökladány: Szolnoki MÁV—P. MÁV 8:1 (3:0). Vasutas bajnokság. Vezette: Nagy dr. Góllövő: Kolláth (4), Szántó (2), Nagy, Búzás, illetve B. Nagy. Kitűnt: Kolláth, Ko­rom, Szántó, Fazekas, illetve Kolláth és B. Nagy. Komárom: Érsekujvári SE—KAC 3:0 (1:0). Barátságos. Vezette: Horváth. Góllövő: Pin­tér (2) és Csapó. 1941 augusztus 6 — 179. szám FERENC JÓZSEF mm KESERUVIZ Csütörtök: 1. KASSA MŰSORA. 6.40—11. Azonos Budapest műsorával. 11.05: Szlovák hallgatóinknak: ,,Bethlen Gábor terve egységes középeurópai pénz verésére.“ Kerekes György de. előadása. — Pre slovenskych posluchácov: „Návrd Gábora Bethlena a razenie jednotnej stredoeuropskej mince.“ Prednáska dra Juraja Kerekesa. 11.25: Hanglemezek. „Szlovák népdalok.“ 1. Aratási szlovák népdalegyveleg (énekel Gellért András kórussal). 2. Házasodnék, de hiába (Kijovsky Já­nos). 3. Szepességi szlovák népdalok (Gellért András). 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven, műsorismertetés. 12—0.15: Azonos Budapest I. műsorával. BUDAPEST L 6.40: Ébresztő. Torna. 7. Hírek. Közlemények. Étrend. Hanglemezek. 10. Hírek. 10.20: 1. A boldog ember. 2. A sasfiók. Pakots József elbeszélései. Felolvasás. 10.45: A légy. Fel­olvasás. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12: Himnusz. 12.10: Mikulay Gusztáv szalonzenekara. 12.40: Hirek. 1.20: Időjelzés és vízállásjelentés. 1.30: Lakatos Tóni és Lakatos Misi cigányzene­­kara. 2.30: Hirek. 2.45: Műsorismertetés. 3: Ár­­folyamhírek, piaci árak, élelmiszerárak. 3.20: Hanglemezek. 4.15: Ruszin hallgatóinknak. 1, Szülőföld. Irta Vladimir Ervin. Felolvasás. 2, Eugen Stepat ruszin népdalokat ad elő harmoni­kán. 4.45: Időjelzés, hírek. 5: Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15: Országos Postaszen­ekar. Vezényel Eördögh János. 6: Az ellobbant láng. (Emlékezés Justh Zsigmondra.) Irta Feszty Ár­­pádné. Elmondja Feszty Masa. 6.20: Táncleme­zek. 6.55: Műemlékek a­ Balaton mellett. Irta Dornyai Béla. Felolvasás. 7: Hírek magyar, né­met és román nyelven. 7.20: Kalmár Pál magyar nótákat énekel, kiséri Oláh Kálmán cigányzene­­kara. 8: „Vitéz lélek.“ Színmű három felvonás­ban. Irta Tamási Áron. Rádiószinpadra alkal­mazta Csanády Gy. Rendező Szilassy Gyula. — 9.40: Hirek. 10.10: Szervánszky Péter hegedül, zongorakisérettel. 10.40: A Rádió Zenekara. 11: Hirek német, olasz, angol, francia és eszperantó nyelven. 12: Hirek. MMMtaMNMRMMMMMRnNMMMMMaMa 1933. Pk. 2370. sz. 1938. Vh. 260/4. sz. Árverési hirdetmény Dr. Lichtenstein Izidor ügyvéd által képvi­selt Gönczi Takarékpénztár végrehajtató ja­vára 356 P. tőke és jár. erejéig 1933. évi augusztus hó­ 2. napján lefoglalt és összeírt ingóságok és pedig termény, üsző, gazdasági­­ felszerelések és egyéb ingóságok Hejcze köz­ségben végrehajtást szenvedő lakásán az 1941. évi augusztus hó 9. napján d. e. 12 óra­kor megtartandó bírói árverésen el fognak adatni. Abaujszántó, 1941. évi julius hó 18. napján. SZMRECSÁNYI LAJOS, kir. végrehajtó 1266 APRÓHIRDETÉSEK Egyszeri közlési díj (15 szóig) 1.50 pengő, ugyanazon szöveg két közlése 2.50 pengő, háromszori közlése, három egymásután következő számban 3 pengő. Ha a hirdetés jelígés, vagy az cím nélkül jelenik meg, az egyszeri közlési díj 2.20 pengő, két közlés díja 3 pengő, három egymás után következő számban 3.60 pengő. Vidékiek legcélszerűb­ben teszik, ha a szöveget a postautalvány hátlapjára írják. — Apróhirdetést csak akkor közölhetünk, ha előre ki van szetve. Jeligés hirdetésekre felvilágosítást nem adhatunk. Kérdésekre csak abban az esetben válaszolunk, ha válaszbélyeget mellékelnek. Jeligés leveleket csak megfelelő portó beküldése ellenében továbbítunk. _ ELJEGYZÉSI és ESKÜVŐI HÍR egyszeri közléséért 8 pengő előre fizetendő. ELADÓ INGATLAN: Belvárosi bérházak. Villák nagy gyümölcsössel. Em. 2X3 és 2 garzon komf. 30000 p. Adómentes családi: 1X2—1X1 komf. 19000. 3 szobás 14000— 15000. 2 szobás 9000, 9500, 10000. 1 szobás 360 öl kert 9000. 2X1 szobás 130 öl kert 9000. Átvehető teherrel. Schnek Kassa Fő­ u. 7. 4339 OLCSÓBBAK LETTEK A CEGLÉDI BO­KOK! Rizling 1.60, kadarka 1.50, édes ka­darka 1.70, pecsenye 1.70. Ceglédi borter­melők Szövetkezete Kassa, Horthy Mik­­lós­ tér 21. 4347 TIZENKÉT KARÚ bronz-csillár, faragott álló lámpa, délfrancia faragott szekrény, Mária Terézia stílusú ebédlő, stb. elköltözés miatt eladó. Almássy­ utca 12. I. 4358 FIATAL CUKRÁSZ-SEGÉD felvétetik. Cím: Barcs cukrászda Kassa, Szathmáry György utca 36. sz._______ 4355 JÓLMENŐ keresztény élelmiszer- és tejüz­lethez társat keresek. Cím a kiadóhivatal­ban: 4361 BORBÉLY-SEGÉDET, jó munkaerőt, állan­­­dóul keresek azonnali, de legkésőbb aug. 15-iki belépéssel. Sürgönyajánlat előnyben. Demeter László borbély Kassa, Luzsénszky Pál­ utca 24. sz. 362 KOMOLY LEÁNY szakácsnős, házvezetőnő­ állást keres szeptember 1-től. Vidékre is szívesen megy. Esetleg magános nőhöz vagy úrhoz. Cím: „Harcsár“ Buzita, 4360 ZONGORA, rövid, wieni gyártmány, eladó. Posta­ utca 11., I. em. 8. d. u. 3—5-ig. 4363 KÖLTÖZKÖDÉSNÉL forduljon megbizható butorszállitóhoz: Bartos Károly nemzet­közi butorszállitó vállalata Kassa, Kossuth Lajos­ utca 31. Telefon: 21-75. A Baross szövetség tagja._______ ___ _464 BÉRBEADÓ, esetleg eladó egy, a m. kir. közélelmezési hivatal által engedélyezett cséplőgép. Az egyes géprészek egyenként, külön is eladók. És pedig egy gőzkazán, egy cséplőgép, elevátor szíjakkal és szer­számmal együtt traktoreke és egy bőrfe­­deles kocsi. Cim: Ilkovics Adolf, Kassa, Kovács­ utca 32. szám. 427. FELVIDÉKI ÚJSÁG Felelős kiadó: Puskás Jenő Kiadótulajdonos: Kassai Magyar Élet Lapkiadóvállalat Kft. Nyomatott az Athenaeum Kassai Könyv­nyomda és Lapkiadó Rt körforgógépén Kassán. Fő tiéca 86. sz. - ‘Msépo&MV’

Next