Felvidéki Ujság, 1943. július (6. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-20 / 161. szám
JL 1943 Július 20. — 161. szám HITES NEMZETPOLITIKAI SZEMLE A júliusi szám tartalmából: A HETVENÖTÉVES HORTHY MIKLÓS TÉCHY OLIVÉR: Széchenyi hatása a magyar hiteljogra CSIZMADIA ANDOR: Tisztviselő és közönség SALAMON SÁNDOR: A románság képe a magyar irodalomban R. JÓNÁS MAGDA: A létfenntartás költsége és a drágulás MAGYAR FIGYELŐ: Göttfy Borbála emlékirata a Hóra-lázadás kitöréséről — Az országgyűlés elnapolása közjogi megvilágításban — Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet közgyűlése — Demaison az európai válság értelméről — Román művelődési ünnepélyek Északerdélyben SZEMLE: KÉKI BÉLA: Kolozsvár színházi és zenei élete Szerkesztik: Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József, Vita Sándor. Előfizetés egy évre 12.— P. Egyes számára 1 P Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Mátyás királytér 5. I. Postacsekk: 72809 Megjelenik havonta! RÁDIÓ KASSA 17-kor: Ruszin hallgatóinknak: 1. „Pásztortűz ég a gyergyói havasokban.“ Schelken Pálma előadása: II. Hanglemezek. — Peredacsa dlya podkarpatszkihh ruszinov: I. Pálma Schelken: „Ovcsárszkij ohony hority na polonyini Gyergyó.“ Doklad. II. Muzeka iz gramofonovoch v plit 17.30-kor: A Szimfonietta szalonhatos műsora. 1. Sándor Jenő: Erdélyi hangulat. 2. Böröcz János: Virágálom — keringő. 3. Újvári József: Tangószerenád. 4. Rust: Perzsajelenet. 5. Palaskó: Odaliszkok tánca. 6. Móry János: Arab intermezzo. 18-kor: Emlékezzünk a régiekre. Asguthy Erzsébet előadása. 15.20: Strausskeringők. Hanglemezek. 18.40-től végig: Azonos Budapest I. műsorával. BUDAPEST 1. 16: Keresztessy Mária dalokat énekel. 16.20: Hírek idegen nyelven. 16.45: Időjelzés, hírek. 17: Liszt: IX. magyar rapszódia (Pesti karnevál). Berlini Filharmonikusok zenekara. 17.10: „Takarékoskodjunk nyáron a cipővel.“ Előadás. 17.25: Molnár Anna hárfázik. 17.40: „Temerini fogadalom.“ Illés Sándor elbeszélése. 17.50: Rádiózenekar. 18.50: Hírek. 19: „Egy óra a Balatonon.“ Bevezeti Babay József. 20: Se szó, se beszéd — muzsika.. 21: „Az oltóhomok használata a gyújtóbombák ellen.“ A honvédelmi minisztérium légoltalmi csoportfőnökségének közleménye. 21.15: Herbert Ernst Groh énekel. 21.40: Hírek. 22.10: Chopin a zongora halhatatlan költője. 23: Magyar nóták. 23.45: Hírek. BUDAPEST II. 17—18.30: Azonos Kassa műsorával. 18.30: A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági félórája. 19: A Székesfővárosi Zenekar hangversenye a Fővárosi Képtár kertjéből. Szerda s KASSA 5.40—9: Azonos Budapest I. műsorával. 9-kor: Operakettősök. II. Jazz-orgona és zongoraszólók. 10—11.40: Azonos Budapest I. műsorával. 11.40-kor: Hírek magyar és szlovák nyelven, műsorismertetés. 12-kor: Déli harangszó, Rákóczi fohásza és himnusz. 12.10—15.40: Azonos Budapest I. műsorával. 15.40-kor: A Hevessy jazzegyüttes játszik. 16.05—17: Azonos Budapest I. műsorával. 17- kor: Szlovák hallgatóinknak: I. Magyar honvéd az ifjúság ideálja. Féja Tiborné előadása. II. Mikulás Schneider Trnavsky szerzeményeiből. Közreműködik Hemerka Mária (zongora), Sidelszky László (ének). — Pre slovenskych posluchácov: I. Uhorsky honvéd, ideal mládeze. Prednáska Marii Fejovej. II. Skladby Mikulása Schneidera-Trnavského. Uöinkuju: Maria Hemerková (klavir). László Sidelsky (spev). 17.45: Isten íródeákja. Márton András elbeszélése. 18- kor: Szelecsényi Ilona és Básthy Badics Gyula magyar nótákat énekel, Danyi Pali cigányzenekara muzsikál. 18.50-től végig: Azonos Budapest I. műsorával. 5.40: Üzen az otthon. 6.40: Ébresztő. Torna. 7: Hírek. Közlemények. Reggeli zene. 10: Hírek. 10.15: Rádiózenekar. 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 11.15: Schmelowszky Wolf Pál mélyhegedűn játszik. Zongorán kisér Szirányi János. II. 40: A seb. .Szemere György elbeszélése. Felolvasás. 12: Harangszó. Fohász. Himnusz. 12.10: rendőrzenekar. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés, vízállásjelentés. 13.30: Honvédeink üzennek. 14: Weidinger Ede szalonzenekara. 14.30: Hírek. — Műsorismertetés. 15: Zenekari művek. 15.40: Sárréti táltosok. Felolvasás. 16.05: Fülemüle. Irta Arany János. Elmondja Bodnár Jenő, kiséri a Rádiózenekar. 16.20: Hírek idegen nyelven. 16.45: Időjelzés, hírek. 17: A rádió hangverseny dobogóján. — Közreműködik Layer Márta (ének), Névay Ilonka (zongora) és Szánthó Jenő (hegedű). Zongorán kisér Rieger Tibor dr. 17.45: Fiatal erdélyi költők verseiből előad Versényi Ida. 18: Honvédműsor. 18.50: Hirek. 19: Fekete Péter. Operett három felvonásban, öt képben Közvetítés a Vigszinházból. 21.25: Vivaldi: Négy évszak. (Auguszteo-zenekar, vez. Molinari). 21.40: Hirek. 22.10: Csorba Gyula cigányzenekara muzsikál és Utry Anna énekel a Metropol-étteremből. 22.50: Tánczene. 23.45: Hirek. 17—18.50: Azonos Kassa műsorával. 19: A magyar közigazgatás múltja. IV. A kancellária. Ember Győző dr. történelmi előadása. Felolvasás: J&2&Södtend Straass masm. Ihásza, fjwefc BUDAPEST L BUDAPEST !L Felvidéki Újság. h.vbv Kerekesházy József: A VILÁG URA Minden fog a „Griff” könyvkiadás 15 XIII. Alfonzban teljesen meg volt az a halálmegvető bátorság, ami atyját, XII. Alfonzot is jellemezte, aki úgy vélekedett, hogy a merényletek a királyi mesterség rendes velejárói. XIII. Alfonz hidegvérének különösen Madridban, esküvője napján adta tanújelét, amidőn hintója alatt robbant szét a bomba. A robbanás kíséretének néhány tagját megölte, de az ifjú párban semmi kárt sem tett. A király a merényletről csak ennyit mondott halálra rémült, sápadt, ifjú feleségének: — Remélem, nem haragszik rám, hogy önkénytelenül is ilyen izgalmat okoztam. Amire a királyné a legmeghatóbb egyszerűséggel válaszolt: megcsókolta a férjét. Egyszer a király Páriából Londonba utazott, Cherbourgon át. A királyi vonat Cherbourg előtt hirtelen megállt. Mindenki kinézett az ablakon, hogy megtudja, milyen váratlan akadály állta el az utat. A király így szólt: — Már megint merénylet? Aztán megtudta, hogy egy kocsi kisiklott. Ezt a megjegyzést tette: — Azért meglássák, hogy mégis azt fogják írni, hogy merénylet történt. Sürgősen értesítsék anyámat a dolog felől, nehogy nyugtalankodjék. 1 A spanyol anyakirálynét tényleg arról értesítette valaki, — hogy ki, azt sohasem lehetett kideríteni ■— hogy Alfonz ellen Cherbourgban is merényletet követtek el. Angliából visszajövet a király ismét kikötött Franciaországban, ezúttal Calaisban érkezett meg. Amint a vonat a pályaudvarból kiment, kitört a nyári zivatar. A király, aki kihajolt az ablakon, meglátta, hogy a munkások, akik a töltésen dolgoztak, el akartak húzódni. Rájuk kiáltott: — Várjanak egy kissé, adok valami melegítőt. Először a saját cigarettadobozának, aztán a kupéban lévő szivaros- és cigarettaládák tartalmát ürítette át a kérges tenyerekbe. Azt persze a jó Alfonz király nem tudhatta, hogy az örvendező tulajdonosok nem munkások, de a pályatest fölött őrködő, munkásruhába öltözött katonák voltak. A király közben még kíséretének is elszedte minden cigarettáját. A „munkások“ jókedvűen kiabáltak feléje: — Köszönjük! Legyen szerencsénk minél hamarabb. A király és társasága azután „néma“ ajakkal, füstölés nélkül volt kénytelen tölteni az időt a legközelebbi megállóhelyig, ahol újból elláthatták magukat cigarettával és szivarral. Midőn másnap reggel újból megérkeztek Flendaye határállomásra, ott épp Curtos portugál királyt várták. A hatóság és a katonai díszőrség már együtt volt a perronon, de minthogy nem a portugál, hanem a spanyol király vonata robogott elő, a karmester nem a portugál, hanem a spanyol himnuszra zendített rá. De Alfonz kedélyesen rákiáltott: — Elég lesz, uram! Hiszen tudom, hogy Ön nem én miattam van itt, hanem a „kollegámat“ várja a túlsó partról! Néhány évvel később Alfonz Németországból jött meg. Ismét ellátogatott Párisba, de ezúttal csak 24 órára. Alig érkezett meg, beugrott az autóba, elrobogott a Bristolba, alig öltözött át, rohant a St. Roche-templomba misét hallgatni, mert épp vasárnap volt. A legnagyobb gyorsasággal meglátogatta az új köztársasági elnököt, aztán bevásárolt egyet-mást, ebédelni ment egyik nagynénjéhez, Eulália infánsnőhöz, a zuhogó eső ellenére még megtett autón néhány látogatást, megvacsorázott az angol nagykövetnél és az estét a Varieté-színházban töltötte — mindezt egyetlen nap alatt. Különösen jól érezte magát Alfonz akkor, ha sikerült ismeretlennek maradnia. Egy ízben ifjúkori barátjával, Quinonez de Leonnal autón érkezett Daxba, Dél-Franciaországba, ahol a vendéglőst megkérte, adjon számukra reggelit. A két úr aztán, ami keveset a sovány büffében találtak, csakhamar mind elfogyasztotta. A király azonban még így is éhes maradt. — Nincs már egyéb ennivalója? — kérdezte a vendéglősnét. — Van még egy libamájpástétomom, de az drága lesz. — felelte a jó asszony. Persze, sejtelme sem volt arról, hogy ki lehet az utazástól poros két úr, akivel beszél. — Csak adja elő, — rendelkezett a király. A vendéglősné feltálalt valami, már nem is egészen friss pástétomot. A két utas nemcsak teljesen elpusztította, de megették még a máj zsírját is. A siker a jó asszonyt annyira fölbátorította, hogy odaült vendégei mellé, elbeszélte nekik családja egész történetét és tudakozódott az övék után is. Végül rengeteg kézszorítással búcsúztak el egymástól. Nemsokára ismét Daxban járt a spanyol király, de akkor már egyenruhát viselt. Amint megérkeztek, így szólt udvarmesteréhez: — Van itt nekem Daxban egy nagyon kedves ismerősöm. Jöjjön, bemutatom neki. A vastag és némi bajuszkával is ékeskedő vendéglősné eléggé meg volt rökönyödve, amidőn egykori vendégében felismerte a spanyol királyt. • — Nos, kezet sem akar már velem szorítani? — biztatta a király a derék asszonyt, aki azonban annyira zavarban volt, hogy egyáltalán nem tudott felelni. Alfonz azonban erőszakkal kezébe fogta a jó asszony kezét, parolázott vele és még nagy pénzajándékkal is ellátta. A vendéglősné azóta is csak per „barátom“ beszél XIII. Alfonzról. Se szeri, se száma az Alfonz királyról szóló kedves történeteknek. A legkedvesebb és legérdekesebb király, aki országát a világháború pusztításaitól megmentette, önként félreállt, amikor a nép távozását kívánta. Pedig ő személyesen semmiről sem tehetett. Azóta is csendes elvonultságban élt külföldön haláláig. Az egész világ őszinte rokonszenve kisérte kriptájába ezt a kedves, udvarias, okos, békés embert, aki hazáját 1914—1918 közt meg tudta óvni a világháborúban való részvétel borzalmaitól. 18. HOGY KERÜLT EGY MAGYAR HERCEGNŐ FIA PORTUGÁLIA TRÓNJÁRA? Spanyolország szomszédjának, Portugáliának érdekes magyar királyi vonatkozásai vannak. Arról már beszéltünk, hogy az angol királyné nagyanyja magyar grófnő, Rhédey Claudia volt De azt, hogy a portugál dinasztia is magyar származású, hogy az 1830-as években egy magyar herceg és magyar állampolgár került az akkor még oly hatalmas Portugália trónjára, azt már alig tudják. Pedig ez a magyar ember dinasztiát alapított: fia, unokája is portugál király volt, egész addig, míg az utolsó portugál királyt trónjáról el nem űzték. II. Emánuel két éve halt meg, száműzetésben, London melletti várkastélyában. Édesapját 1908-ban Lisszabon utcáin lőtte le a forradalmi csőcselék. Érdekes volna részletesebben is elmondani, milyen út vezetett a felvidéki magyar mágnáskastélyból a lisszaboni királyi vár tükörtróntermébe? De akkor messziről kell kezdenünk. Ismét vissza kell térnünk a bolgár királyi család őseihez, a már említett Koburg—Koháry-család egy eddig nem tárgyalt ágához. Tudjuk, hogy híres törökverő nemzetség voltak a Kohárycsalád a régi Nagy-Magyarországon. A Felvidéken, az Erdős-Kárpátoktól le, egész a fehérvirágos palóc síkságokig ott kolompoltak a Koháryak gulyái, nyájai. Ott meredeztek feketetornyú, üszkös romváraik a gömöri hegycsúcsokon, újonnan épített, réztetejű, pompázatos címeres, hófehér kastélyaik mellett, a rengeteg Kohárydominiumok közepette. Minden száz esztendőben megvolt a régi Magyarországnak a maga politikai és társadalmi szenzációja, egy-egy fantasztikus karrier, egy-egy legendás vagyonszerzés. Ha végigtekintünk a magyar történelmen, láthatjuk, hogy például már az 1400-as években is nemcsak hercegséget, de királyi trónust is szerzett egy színmagyar főúr, Ujlaky Miklós, aki Igazságos Mátyás alatt Boszniának megkoronázott királya lett. A XVI. században a Zápolyák szereztek királyi trónt és Báthory István ül lengyel trónra. A XVI. században a csallóközi kisnemes, Esterházy nádor szerez már szinte valószínőtlenül nagy vagyont, meg szent római birodalmi hercegséget. 1700-ban a régi nemes, de koldusdeák Grassalkovich lett Mária Terézia mellett Magyarország mindenese és leghatalmasabb ura, no és természetesen szintén szentbirodalmi herceg is. Az ezernyolcszázas évek elején még az utolsó Koháry új magyar hercegségéről beszélt mindenki, csakúgy, mint ahogy 1900 elején Magyarországon mindenki a monakói uralkodóhercegnő férjének, Festetich Taszilónak a hercegi rangra emeltetéséről beszélt. A mi történetünk idejében is a napóleoni háborúk befejezése után, a Szent Szövetség reakciós-abszolutisztikus korában is volt mi fölött elcsóválgatni a fejet, hosszú behavazott téli estéken, a rojtosszárú csibuk mellett. Ekkoriban már csak egyetlen Koháry élt ebből a gőgös nemzetségből, az atlétatermetű, szép zengő baritont utolsó Koháry Ferenc herceg és egyetlen leánya, Antónia hercegnő. Bájos, szőke, felcsavart hajú kisbaba volt Toncsi princessz, olyan loknis és olyan kékszemű, amilyen loknis és kékszemű csak egy regénybeli hercegnő lehet. Pedig hát Koháry Antónia nem regényalak, nézze meg bárki akármilyen történelmi munkában. Huszonhat demoiselle, komorna és belső frajj öltöztetgette, babusgatta a „nevendék hertzegkisasszonyt“, aki a telet a bécsi és párisi rokonok és ismerősök barokk palotáiban, az aranystukkós, márványtükrös termekben és kis szalonokban töltötte,, a nyarat pedig a fenyvesekkel borított, festői panorámát nyújtó gömörvidéki hegyek között, a híres szitnyai és szentantali Koháry-kastélyokban, ahol a hatalmas kőkockás padlójú, márványmellvédes terraszról nyári délutánokon kilométerekre el lehetett látni, át a túlsó hegyoldalakra, ahol —szabad szemmel ki lehetett venni — éppen a medve mászott felfelé négykézláb, lassan cammogva és itt-ott megmegállva, hogy hátsó lábaira ülve, kipróbálja körmeit a szálas ezüstfenyők törzsének kérgén. Itt szeretet lakni Antónia hercegnő, itt érezte magát otthon, ennek a fehér és zöld színekből komponált isteni panorámának a kellős közepén. Apja pedig reszketett kislánya, szemefénye minden lépéséért és egyetlen gondja az volt: kire bízhatná rá ezt a gyönyörű virágszálat, Magyarország és kapcsolt részei leggazdagabb örökösnőjét! Régimódi, öreg gavallér volt Koháry Ferenc, a szitnyai herceg, különben a birodalom főkancellárja és Magyarország zászlósura, főpohárnokmestere. Amolyan még Mária Terézia iskoláján felnőtt, elöregedett „Kufmacher“, mint amilyen típus a világháború előtti Angliában a Viktória királynő korából ittfelejtkezett „old Victorian gentlemannek fajtája volt. Az ezüstös parókájú, öreg Koháry alaposan átbeszélte uralkodójával, a jóságáról híres Ferenc császárral leánya férjhezmenetelének tervét. Kifelé rettentően gőgös, befelé azonban bölcs, előrelátó és egyenesszívű szempontok vezették az öreget. A világ akkori állomásai: London, Páris és Bécs után végre megtalálta azt, akit leányának keresett. Szép szál, egészséges, csinos ifjú ember volt a kérő, aki méghozzá Antónia hercegnő szívét is teljességgel meghódította. Előkelő fejedelmi család sarja, szász Ferdinánd, Koburg dúsgazdag hercege, aki az Úr 1815-ik esztendejében oltárhoz is vezette a szitnyai hercegnőt. Apjuk oly nagy lakodalmat rendezett nekik, hogy az összes uradalmi falvakban dézsaszámra folyt a bor és amikor a kilencvenhárom esztendős, vén hodolM várnagy látta, hogy a murányi vár óriási, négyszögletes udvarán még a cigányok is borban hemperegnek, elszörnyülködve csapta össze elpetyhüdt, reszkető kezét: „Hát azért rakok én hetvennyolc esztendő óta krajcárt krajcárra kegyelmes uram számára, hogy most ő hercegsége még ezt a muzsikáló, léhűtő tolvajbandát is aszúban fürdesse ...“ De nem hiába volt Koháry Ferenc magyar herceg, nem engedte ám csak úgy a hatalmas, ősök ontotta vérrel szerzett, uradalmakat külföldi kézre kerülni. Veje, a koburgi herceg is óhajtotta, hogy mint Magyarország egyik leggazdagabb, állandóan itt is rezideáló földesura, teljességgel magyar ember váljék belőle. Tehát az akkori törvényeknek és jogszokásnak megfelelően a legközelebbi országgyűlésen személyesen megjelenvén, az ország Karai és Rendei előtt ünnepélyesen letette a saját és utódai nevében a magyar honpolgári esküt, Magyarországot hazájának ismerte el s hazájáért késznek nyilvánítva utolsó csepp vérét is áldozni. Az országgyűlés pedig kijelentette, hogy „nem kételkedik, hogy nevezett ily módon szorosabb kötelékkel fűződvén a Magyar Nemzethez, a Haza érdekeit és javát minden alkalommal őszinte igyekezettel fogja szolgálni“ Rögtön utána különleges királyi engedéllyel felvette a Koháry nevet is, a Koháryak magyar hercegi rangját is megkapva. Minderről törvényt is alkottak, amelyet a magyar törvények gyűjteményébe, a Corpus Jarisba be is vezettek. Ez a mai 1827. évi XLI. törvénycikk." —•. Folytatjuk. —*