Felvidéki Ujság, 1943. július (6. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-20 / 161. szám

JL 1943 Július 20. — 161. szám HITES NEMZETPOLITIKAI SZEMLE A júliusi szám tartalmából: A HETVENÖTÉVES HORTHY MIKLÓS TÉCHY OLIVÉR: Széchenyi hatása a magyar hiteljogra CSIZMADIA ANDOR: Tisztviselő és közönség SALAMON SÁNDOR: A románság képe a magyar irodalomban R. JÓNÁS MAGDA: A létfenntartás költsége és a drágulás MAGYAR FIGYELŐ: Göttfy Borbála emlékirata a Hóra-lázadás kitöréséről — Az országgyűlés elnapolása közjogi megvilágításban — Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet közgyűlése — Demaison az európai válság értelméről — Román művelő­dési ünnepélyek Északerdélyben SZEMLE: KÉKI BÉLA: Kolozsvár színházi és zenei élete Szerkesztik: Albrecht Dezső, Kéki Béla, Ven­­czel József, Vita Sándor. Előfizetés egy évre 12.— P. Egyes szám­ára 1 P Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kolozsvár, Mátyás király­tér 5. I. Postacsekk: 72809 Megjelenik havonta! RÁ­DIÓ KASSA 17-kor: Ruszin hallgatóinknak: 1. „Pásztortűz ég a gyergyói havasokban.“ Schelken Pálma elő­adása: II. Hanglemezek. — Peredacsa dlya pod­­karpatszkihh ruszinov: I. Pálma Schelken: „Ovcsárszkij ohony hority na polonyini Gyergyó.“ Doklad. II. Muzeka iz gramofonovoch v plit 17.30-kor: A Szimfonietta szalonhatos mű­sora. 1. Sándor Jenő: Erdélyi hangulat. 2. Bö­­röcz János: Virágálom — keringő. 3. Újvári Jó­zsef: Tangószerenád. 4. Rust: Perzsajelenet. 5. Palaskó: Odaliszkok tánca. 6. Móry János: Arab intermezzo. 18-kor: Emlékezzünk a régiekre. Asguthy Erzsébet előadása. 15.20: Strauss­­keringők. Hanglemezek. 18.40-től végig: Azonos Budapest I. műsorával. BUDAPEST 1. 16: Keresztessy Mária dalokat énekel. 16.20: Hírek idegen nyelven. 16.45: Időjelzés, hírek. 17: Liszt: IX. magyar rapszódia (Pesti karnevál). Berlini Filharmonikusok zenekara. 17.10: „Taka­rékoskodjunk nyáron a cipővel.“ Előadás. 17.25: Molnár Anna hárfázik. 17.40: „Temerini fogada­lom.“ Illés Sándor elbeszélése. 17.50: Rádiózene­kar. 18.50: Hírek. 19: „Egy óra a Balatonon.“ Bevezeti Babay József. 20: Se szó, se beszéd — muzsika.. 21: „Az oltóhomok használata a gyújtó­­bombák ellen.“ A honvédelmi minisztérium lég­oltalmi csoportfőnökségének közleménye. 21.15: Herbert Ernst Groh énekel. 21.40: Hírek. 22.10: Chopin a zongora halhatatlan költője. 23: Magyar nóták. 23.45: Hírek. BUDAPEST II. 17—18.30: Azonos Kassa műsorával. 18.30: A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági fél­órája. 19: A Székesfővárosi Zenekar hangver­senye a Fővárosi Képtár kertjéből. Szerda s KASSA 5.40—9: Azonos Budapest I. műsorával. 9-kor:­­ Operakettősök. II. Jazz-orgona és zongoraszó­lók. 10—11.40: Azonos Budapest I. műsorával. 11.40-kor: Hírek magyar és szlovák nyelven, műsorismertetés. 12-kor: Déli harangszó, Rákóczi fohásza és himnusz. 12.10—15.40: Azonos Buda­pest I. műsorával. 15.40-kor: A Hevessy jazz­­együttes játszik. 16.05—17: Azonos Budapest I. műsorával. 17- kor: Szlovák hallgatóinknak: I. Magyar hon­véd az ifjúság ideálja. Féja Tiborné előadása. II. Mikulás Schneider Trnavsky szerzeményei­ből. Közreműködik Hemerka Mária (zongora), Sidelszky László (ének). — Pre slovenskych posluchácov: I. Uhorsky honvéd, ideal mládeze. Prednáska Marii Fejovej. II. Skladby Mikulása Schneidera-Trnavského. Uöinkuju: Maria He­­merková (klavir). László Sidelsky (spev). 17.45: Isten íródeákja. Márton András elbeszélése. 18- kor: Szelecsényi Ilona és Básthy Badics Gyula magyar nótákat énekel, Danyi Pali cigányzene­­kara muzsikál. 18.50-től végig: Azonos Budapest I. műsorával. 5.40: Üzen az otthon. 6.40: Ébresztő. Torna. 7: Hírek. Közlemények. Reggeli zene. 10: Hírek. 10.15: Rádiózenekar. 11.10: Nemzetközi vízjelző­­szolgálat. 11.15: Schmelowszky Wolf Pál mély­hegedűn játszik. Zongorán kisér Szirányi János. II. 40: A seb. .Szemere György elbeszélése. Fel­olvasás. 12: Harangszó. Fohász. Himnusz. 12.10: rendőrzenekar. 12.40: Hírek. 13.20: Időjelzés, víz­állásjelentés. 13.30: Honvédeink üzennek. 14: Weidinger Ede szalonzenekara. 14.30: Hírek. — Műsorismertetés. 15: Zenekari művek. 15.40: Sár­réti táltosok. Felolvasás. 16.05: Fülemüle. Irta Arany János. Elmondja Bodnár Jenő, kiséri a Rádiózenekar. 16.20: Hírek idegen nyelven. 16.45: Időjelzés, hírek. 17: A rádió hangverseny dobogóján. — Közreműködik Layer Márta (ének), Névay Ilonka (zongora) és Szánthó Jenő (hegedű). Zongorán kisér Rieger Tibor dr. 17.45: Fiatal erdélyi költők verseiből előad Versényi Ida. 18: Honvédműsor. 18.50: Hirek. 19: Fekete Péter. Operett három felvo­násban, öt képben Közvetítés a Vigszinházból. 21.25: Vivaldi: Négy évszak. (Auguszteo-zenekar, vez. Molinari). 21.40: Hirek. 22.10: Csorba Gyula cigányzenekara muzsikál és Utry Anna énekel a Metropol-étteremből. 22.50: Tánczene. 23.45: Hirek. 17—18.50: Azonos Kassa műsorával. 19: A ma­gyar közigazgatás múltja. IV. A kancellária. Ember Győző dr. történelmi előadása. Felolvasás: J&2&S­­ödtend Straass masm. Ihásza,­ fjwefc BUDAPEST L BUDAPEST !L Felvidéki Újság. ­h.vbv Kerekesházy József: A VILÁG URA Minden fog a „Griff” könyvkiadás 15 XIII. Alfonzban teljesen meg volt az a halálmegvető bátorság, ami atyját, XII. Alfonzot is jellemezte, aki úgy vélekedett, hogy a merényletek a királyi mesterség rendes velejárói. XIII. Alfonz hidegvérének különösen Madridban, esküvője napján adta tanújelét, amidőn hintója alatt robbant szét a bomba. A robbanás kíséretének néhány tagját megölte, de az ifjú párban semmi kárt sem tett. A király a merényletről csak ennyit mondott halálra rémült, sápadt, ifjú feleségének: — Remélem, nem haragszik rám, hogy önkénytelenül is ilyen izgalmat okoztam.­­ Amire a királyné a legmeghatóbb egyszerű­séggel válaszolt: megcsókolta a férjét. Egyszer a király Páriából Londonba utazott, Cherbourgon át. A királyi vonat Cherbourg előtt hirtelen megállt. Mindenki kinézett az ablakon, hogy megtudja, milyen váratlan akadály állta el az utat. A király így szólt: — Már megint merénylet? Aztán megtudta, hogy­ egy kocsi kisiklott. Ezt a megjegy­zést tette: — Azért meglássák, hogy mégis azt fogják írni, hogy merény­let történt. Sürgősen értesítsék anyámat a dolog felől, nehogy nyugtalankodjék. 1 A spanyol anyakirálynét tényleg arról értesítette valaki, — hogy ki, azt sohasem lehetett kideríteni ■— hogy Alfonz ellen Cher­­bourgban is merényletet követtek el. Angliából visszajövet a király ismét kikötött Franciaország­ban, ezúttal Calaisban érkezett meg. Amint a vonat a pályaudvar­ból kiment, kitört a nyári zivatar. A király, aki kihajolt az ablakon, meglátta, hogy a munkások, akik a töltésen dolgoztak, el akartak húzódni. Rájuk kiáltott: — Várjanak egy kissé, adok valami melegítőt. Először a saját cigarettadobozának, aztán a kupéban lévő szivaros- és cigarettaládák tartalmát ürítette át a kérges tenye­rekbe. Azt persze a jó Alfonz király nem tudhatta, hogy az örven­dező tulajdonosok nem munkások, de a pályatest fölött őrködő, munkásruhába öltözött katonák voltak. A király közben még kísé­retének is elszedte minden cigarettáját. A „munkások“ jókedvűen kiabáltak feléje: — Köszönjük! Legyen szerencsénk minél hamarabb. A király és társasága azután „néma“ ajakkal, füstölés nélkül volt kénytelen tölteni az időt a legközelebbi megállóhelyig, ahol újból elláthatták magukat cigarettával és szivarral. Midőn másnap reggel újból megérkeztek Flendaye határállomásra, ott épp Curtos portugál királyt várták. A hatóság és a katonai díszőrség már együtt volt a perronon, de minthogy nem a portugál, hanem a spanyol király vonata robogott elő, a karmester nem a portugál, hanem a spanyol himnuszra zendített rá. De Alfonz kedélyesen rákiáltott: — Elég lesz, uram! Hiszen tudom, hogy Ön nem én miattam van itt, hanem a „kollegámat“ várja a túlsó partról! Néhány évvel később Alfonz Németországból jött meg. Ismét ellátogatott Párisba, de ezúttal csak 24 órára. Alig érkezett meg, beugrott az autóba, elrobogott a Bristolba, alig öltözött át, rohant a St. Roche-templomba misét hallgatni, mert épp vasárnap volt. A legnagyobb gyorsasággal meglátogatta az új köztársasági elnö­köt, aztán bevásárolt egyet-mást, ebédelni ment egyik nagynénjé­hez, Eulália infánsnőhöz, a zuhogó eső ellenére még megtett autón néhány látogatást, megvacsorázott az angol nagykövetnél és az estét a Varieté-színházban töltötte — mindezt egyetlen nap alatt. Különösen jól érezte magát Alfonz akkor, ha sikerült ismeret­lennek maradnia. Egy ízben ifjúkori barátjával, Quinonez de Leonnal autón érkezett Daxba, Dél-Franciaországba, ahol a vendéglőst meg­kérte, adjon számukra reggelit. A két úr aztán, ami keveset a so­vány büffében találtak, csakhamar mind elfogyasztotta. A király azonban még így is éhes maradt.­­ — Nincs már egyéb ennivalója? — kérdezte a vendéglősnét. — Van még egy libamájpástétomom, de az drága lesz. — felelte a jó asszony. Persze, sejtelme sem volt arról, hogy ki lehet az utazástól poros két úr, akivel beszél. — Csak adja elő, — rendelkezett a király. A vendéglősné feltálalt valami, már nem is egészen friss pásté­tomot. A két utas nemcsak teljesen elpusztította, de megették még a máj zsírját is. A siker a jó asszonyt annyira fölbátorította, hogy odaült vendégei mellé, elbeszélte nekik családja egész történetét és tudakozódott az övék után is. Végül rengeteg kézszorítással búcsúz­tak el egymástól. Nemsokára ismét Daxban járt a spanyol király, de akkor már egyenruhát viselt. Amint megérkeztek, így szólt udvarmesteréhez: — Van itt nekem Daxban egy­ nagyon kedves ismerősöm. Jöjjön, bemutatom neki. A vastag és némi bajuszkával is ékeskedő vendéglősné eléggé meg volt rökönyödve, amidőn egykori vendégében felismerte a spanyol királyt. • — Nos, kezet sem akar már velem szorítani? — biztatta a király a derék asszonyt, aki azonban annyira zavarban volt, hogy egyáltalán nem tudott felelni. Alfonz azonban erőszakkal kezébe fogta a jó asszony kezét, parolázott vele és még nagy pénzajándék­kal is ellátta. A vendéglősné azóta is csak per „barátom“ beszél XIII. Alfonzról. Se szeri, se száma az Alfonz királyról szóló kedves történetek­nek. A legkedvesebb és legérdekesebb király, aki országát a világ­háború pusztításaitól megmentette,­­ önként félreállt, amikor a nép távozását kívánta. Pedig ő személyesen semmiről sem tehetett. Azóta is csendes elvonultságban élt külföldön haláláig. Az egész világ őszinte rokonszenve kisérte kriptájába ezt a kedves, udvarias, okos, békés embert, aki hazáját 1914—1918 közt meg tudta óvni a világháborúban való részvétel borzalmaitól. 18. HOGY KERÜLT EGY MAGYAR HERCEGNŐ FIA PORTUGÁLIA TRÓNJÁRA? Spanyolország szomszédjának, Portugáliának érdekes magyar királyi vonatkozásai vannak. Arról már beszéltünk, hogy az angol királyné nagyanyja ma­gyar grófnő, Rhédey Claudia volt De azt, hogy a portugál dinasztia is magyar származású, hogy az 1830-as években egy magyar her­ceg és magyar állampolgár került az akkor még oly hatalmas Por­tugália trónjára,­­ azt már alig tudják. Pedig ez a magyar em­ber dinasztiát alapított: fia, unokája is portugál király volt, egész addig, míg az utolsó portugál királyt trónjáról el nem űzték. II. Emánuel két éve halt meg, száműzetésben, London melletti várkastélyában. Édesapját 1908-ban Lisszabon utcáin lőtte le a forradalmi csőcselék. Érdekes volna részletesebben is elmondani, milyen út vezetett a felvidéki magyar mágnáskastélyból a lisszaboni királyi vár tü­kör­­tróntermébe? De akkor messziről kell kezdenünk. Ismét vissza kell térnünk a bolgár királyi család őseihez, a már említett Koburg—Koháry-család egy eddig nem tárgyalt ágához. Tudjuk, hogy híres törökverő nemzetség voltak a Koháry­­család a régi Nagy-Magyarországon. A Felvidéken, az Erdős-Kár­pátoktól le, egész a fehérvirágos palóc síkságokig ott kolompoltak a Koháryak gulyái, nyájai. Ott meredeztek feketetornyú, üszkös romváraik a gömöri hegycsúcsokon, újonnan épített, réztetejű, pom­pázatos címeres, hófehér kastélyaik mellett, a rengeteg Koháry­­dominiumok közepette. Minden száz esztendőben meg­volt a régi Magyarországnak a maga politikai és társadalmi szenzációja, egy-egy fantasztikus karrier, egy-egy legendás vagyonszerzés. Ha végigtekintünk a ma­gyar történelmen, láthatjuk, hogy például már az 1400-as években is nemcsak hercegséget, de királyi trónust is szerzett egy színma­­gyar főúr, Ujlaky Miklós, aki Igazságos Mátyás alatt Boszniának megkoronázott királya lett. A XVI. században a Zápolyák szereztek királyi trónt és Báthory István ül lengyel trónra. A XVI. században a csallóközi kisnemes, Esterházy nádor szerez már szinte valószí­­nőtlenül nagy vagyont, meg szent római birodalmi hercegséget. 1700-ban a régi nemes, de koldusdeák Grassalkovich lett Mária Terézia mellett Magyarország mindenese és leghatalmasabb ura, no és természetesen szintén szentbirodalmi herceg is. Az ezer­­­nyolcszázas évek elején még az utolsó Koháry új magyar herceg­ségéről beszélt mindenki, csakúgy, mint ahogy 1900 elején Magyar­­országon mindenki a monakói uralkodóhercegnő férjének, Festetich Taszilónak a hercegi rangra emeltetéséről beszélt. A mi történetünk idejében is a napóleoni háborúk befejezése után, a Szent Szövetség reakciós-abszolutisztikus korában is volt mi fölött elcsóválgatni a fejet, hosszú behavazott téli estéken, a rojtosszárú csibuk mellett. Ekkoriban m­ár csak egyetlen Koháry élt ebből a gőgös nemzetségből, az atlétatermetű, szép zengő bari­tont­ utolsó Koháry Ferenc herceg és egyetlen leánya, Antónia her­cegnő. Bájos, szőke, felcsavart hajú kisbaba volt Toncsi princessz, olyan loknis és olyan kékszemű­, amilyen loknis és kékszemű csak egy regénybeli hercegnő lehet. Pedig hát Koháry Antónia nem regényalak, nézze meg bárki akármilyen történelmi munkában. Huszonhat demoiselle, komorna és belső frajj öltöztetgette, babus­gatta a „nevendék hertzegkisasszonyt“, aki a telet a bécsi és párisi rokonok és ismerősök barokk palotáiban, az aranystukkós, már­­ványtükrös termekben­ és kis szalonokban­ töltötte,, a nyarat pedig a fenyvesekkel borított, festői panorámát nyújtó gömörvidéki hegyek között, a híres szitnyai és szentantali Koháry-kastélyokban, ahol a hatalmas kőkockás padlójú, márványmellvédes terraszról nyári délutánokon kilométerekre el lehetett látni, át a túlsó hegy­oldalakra, ahol —­szabad szemmel ki lehetett venni — éppen a medve mászott felfelé négykézláb, lassan cammogva és itt-ott meg­­megállva, hogy hátsó lábaira ülve, kipróbálja körmeit a szálas ezüstfenyők törzsének kérgén. Itt szeretet lakni Antónia hercegnő, itt érezte magát otthon, ennek a fehér és zöld színekből komponált isteni panorámának a kellős közepén. Apja pedig reszketett kislánya, szemefénye minden lépéséért és egyetlen gondja az volt: kire bízhatná rá ezt a gyö­nyörű virágszálat, Magyarország és kapcsolt részei leggazdagabb örökösnőjét! Régimódi, öreg gavallér volt Koháry Ferenc, a szitnyai herceg, különben a birodalom főkancellárja és Magyarország zászlósura, főpohárnokmestere. Amolyan még Mária Terézia iskoláján felnőtt, elöregedett „Kufmacher“, mint amilyen típus a világháború előtti Angliában a Viktória királynő korából ittfelejtkezett „old Victorian gentlemannek fajtája volt. Az ezüstös parókájú, öreg Koháry alaposan átbeszélte uralko­dójával, a jóságáról híres Ferenc császárral leánya férjhezmenete­­lének tervét. Kifelé rettentően gőgös, befelé azonban bölcs, előre­látó és egyenesszívű szempontok vezették az öreget. A világ akkori állomásai: London, Páris és Bécs után végre megtalálta azt, akit leányának keresett. Szép szál, egészséges, csinos ifjú ember volt a kérő, aki még­hozzá Antónia hercegnő szívét is teljességgel meghódította. Előkelő fejedelmi család sarja, szász Ferdinánd, Koburg dúsgazdag hercege, aki az Úr 1815-ik esztendejében oltár­hoz is vezette a szitnyai hercegnőt. Apjuk oly nagy lakodalmat rendezett nekik, hogy az összes uradalmi falvakban dézsaszámra folyt a bor és amikor a kilencvenhárom esztendős, vén hodolM várnagy látta, hogy a murányi vár óriási, négyszögletes udvarán még a cigányok is borban hemperegnek, elszörnyülködve csapta össze elpetyhüdt, reszkető kezét: „Hát azért rakok én hetvennyolc esztendő óta krajcárt­ kraj­­cárra kegyelmes uram számára, hogy most ő hercegsége még ezt a muzsikáló, léhűtő tolvajbandát is aszúban fürdesse ...“ De nem hiába volt Koháry Ferenc magyar herceg, nem engedte ám csak úgy a hatalmas, ősök ontotta vérrel szerzett, uradalmakat külföldi kézre kerülni. Veje, a koburgi herceg is óhajtotta, hogy mint Magyarország egyik leggazdagabb, állandóan itt is rezideáló földesura, teljességgel magyar ember váljék belőle. Tehát az akkori törvényeknek és jogszokásnak megfelelően a legközelebbi ország­­gyűlésen személyesen megjelenvén, az ország Karai és Rendei előtt ünnepélyesen letette a saját és utódai nevében a magyar honpolgári esküt, Magyarországot hazájának ismerte el s hazájáért késznek nyilvánítva utolsó csepp vérét is áldozni. Az országgyűlés pedig kijelentette, hogy „nem kételkedik, hogy nevezett ily módon szoro­sabb kötelékkel fűződvén a Magyar Nemzethez, a Haza érdekeit és javát minden alkalommal őszinte igyekezettel fogja szolgálni“ Rögtön utána különleges királyi engedéllyel felvette a Koháry nevet is, a Koháryak magyar hercegi rangját is megkapva. Minderről tör­vényt is alkottak, amelyet a magyar törvények gyűjteményébe, a Corpus Jarisba be is vezettek. Ez a mai 1827. évi XLI. törv­é­nycikk." —•. Folytatjuk. —*

Next