Felvidéki Ujság, 1943. július (6. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-12 / 154. szám

1943 Július 12. — 154. Siam rEIVIDÉKI ÚJSÁG, A londoni emigráns­ kormányok írta: Dr. Orkonyi Attila Sikorszkinak, a lengyel emigráns kormány vezetőjének halála különböző gondolatokat ébreszt fel bennünk az emigráns kormányok helyzetéről. Bizonyos fokban természetes az, hogy a katonailag megszállt államok felelős kormányai külföldre menekülnek. Teszik ezt részben a megtorlástól való félelemből, de másrészt azért is, hogy népüknek érdekét továbbra is szolgálják, csak nem otthon, ha­nem más államok támogatása alatt. Az egész játék tulajdonképpen arra megy, hogy abban az esetben, ha az az államcsoport győz, melynél ők a védelem köpönyegét keresték, akkor ők mint elhagyott államuk tényleges vezetői térnének vissza azokon a diadalka­pukon keresztül, amelyeknek felállításáról ők annak idején gondoskodnának. Nem is az első eset, hogy egy katonailag megszállt állam felelős vezetői külföldön ke­resnek menedéket. Kossuth Lajos maga is azért keresett a francia és angol fővárosok­ban, majd Amerikában menedéket, hogy az idegen kormányok rábeszélése útján tegyen meg­ minden lehetőt az osztrák-orosz had­erőtől elfoglalt Magyarország érdekében. Az emigráns kormányoknak mai londoni menedékhelye azonban azért oly feltűnő a múlt századbeli szórványos, majd az első világháború utáni esetekkel szemben, mert a tengelyhatalmak csapatai elől elmenekült kormányok egytől-egyig Londonban keres­ték székhelyüket — kik egy pazarul beren­dezett palotában, kik egy egyszerű szállo­dában. Anglia ugyanis szívesen fogadta őket. A brit birodalom vezetői t. i. az ő részükről arra számítanak, hogy győzelmük esetén ezeket a kormányokat, melyek már most kézinél vannak, igen jól fel tudja használni annak a mozaiktáblának kirakásánál, melyet az európai háború lezárásakor Londonban összeállítanának. Minthogy magyar szempontból is fontos az, hogy tudjuk, min törik a fejüket a Lon­donban székelő emigráns kormányok, néhány sorban foglalkozni fogunk az ő terveikkel. Nemrég jelent meg egy „Európa újjárende­­zése“ címen kiadott könyvük, melyekben ezeknek a kormányoknak fejei nyilatkoznak a háború utáni Európa új képéről. Természe­tes, hogy ez a kép nagyon hasonló ahhoz a képhez, amelyet a brit birodalom festett Európáról — természetesen angol győzelem esetén. A könyvhöz maga az angol külügy­miniszter, Eden írta az előszót, s többek között azt, hogy ezek a kormányok béke­terveiket szabad elhatározásukból alkották meg. Mi tudjuk, hogy ez a szabad elhatáro­zás azt jelenti, hogy ők szabadon és minden ellengondolat nélkül elfogadták azt, amit an­gol részről nekik tanácsoltak. Nlncsics és Benes A holland és norvég londoni kormányelnö­köknek felfogását még könnyű megérteni, hi­szen ők akkor, amikor Hollandiának és Nor­végiának a tengerentúli és így elsősorban az angolszász államokkal való együttműkö­désüket hangsúlyozzák, akkor csak termé­szetes tényekről írnak. Ezek az Atlanti- óceáni parton fekvő államok kiútjukat, gaz­dagságukat, politikai irányukat is abban az irányban fogják keresni, amerre és ahonnan hajóik a gazdagságot hozzák. Magyar szempontból azonban nagyobb je­lentősége van annak, amit például a cseh emigráns kormány elnöke, Benes mond el­képzeléseiről. Ezeket az elképzeléseket ugyan gyakorlatban már ismerjük. Tudjuk azt, hogy Benes az általa remélt cseh-szlo­­vák államnak, sőt továbbmenőleg Közép- Európának jövőjét nem Európa természetes közepében, azaz az európai középnek álla­mában, Németországban keresi, hanem távo­labb fekvő hatalmakban. Elsősorban Angliá­ban és ugyancsak elsősorban Oroszország­ban. Benes béketervében természetesen benne van Németországnak felosztása­­ is, magát Poroszországot is három vagy négy államra kívánja felosztani. Moncsilo Nincsicsnek, a jugosz­láv emig­ráns kormány külügyminiszterének fejtege­tései már reálisabbak az előbbi terveknél. Jugoszlávia külpolitikája alapjának a jugo­­szláv-görög egyezményt jelöli meg. Kétség­kívül a balkáni népeknek vannak érdekközös­ségeik. Itt is azonban az a fő kérdés, hogy mily nagyhatalmi csoportosulás felfogása szerint oldják meg a balkáni kérdéseket. Sikorszki Sikorszki halála elsősorban a lengyel emigráns kormány terveit helyezi az érdek­lődés előterébe. A lengyel eset amúgy is egyike a legnehezebb kérdéseknek. Sőt ne­héznek találták azt már a XVIII. és a XIX. században is. Ezek mind abból a tényből fakadnak, hogy a lengyel nép egy olyan sík­­ságon él, amely átmenet nélkül folyik bele azokba a tájakba, amelyeknek egyikén a né­met, a másik oldalon pedig az orosz nép fog­lal helyet A lengyel emigráns kormánynak ma is igen nehéz helyzete van Londonban, minthogy az egyik ellenséges szomszédja London ellenfelei, a másik szomszédja pedig London barátai között foglal helyet. A len­gyel emigráns kormány megkísérelte a len­gyel-orosz ellentétek elsimítását. Akkor, amikor orosz részről kijelentették, hogy az orosz-német szerződést, tehát a lengyel ha­tárokat sem tekinti érvényesnek, akkor len­gyel részről hozzáfűzték azt, hogy ezzel a Szovjet tulajdonképpen a régi Lengyelorszá­got ismerte el. Moszkva azonban igen rideg hangon válaszolt ezekre a próbálkozásokra. A katini sírok feltárása, valamint Kornejcsuk­­nak helyettes külügyi népbiztossá való kine­vezése, ki Keletlengyelország ukrán-orosz jel­legének képviselője is, a szovjet és az emig­ráns lengyel kormány között igen súlyos helyzetet teremtettek. Tény az, hogy ezen az összefolyó síkságon a népek is összefolynak és sok helyen nehéz is eldönteni, hogy ki melyik nemzetiséghez tartozik. Több helyütt a népnek nincs tiszta nemzetiségi öntudata sem. Annál nehezebb tehát azt a politikai formát megtalálni, amelyben a lengyel nép­nek méltányos helyet lehet biztosítani. Az előbb említett kiadványban Raczinszki len­gyel emigráns külügyminiszter egy olyan államszövetségre gondol, amely magában foglalná Finnországtól kezdve egészen Görög­országig valamennyi kisállamot. Ennek mag­­vát ugyanis a lengyel-csehszlovák egyez­ményben találja meg. Ezek a próbálkozások mind csak arra vet­nek fényt, hogy minden fővárosban másként vélekednek a háború utáni Európa politikai formáiról. Egyáltalában nem jelentik azon­ban azt, hogy ezek a tervek életképesek-e, legkevésbbé pedig, hogy ezek valaha is a megvalósulás szakába fognak jutni. Békés időkben minden pénteken éjfélkor indult egy hajó Palermóból, hogy tizenkét óra múlva letegye utasait Marsala kikötőjében. Négy óra állott a turista rendelkezésére, hogy szét­nézzen a városban, ha nem akart a következő péntekig várni. A nyolcvanezer lakosú városban olyan városházát talált a turista, amely még az ókor­ban épült, a kikötőben megmutatták neki azt a helyet, ahol Garibaldi 1860 május 11-én partra­­szállt, hogy megteremtse az egységes Olasz­országot. A szicíliai angolszász partraszállás legköze­lebbi célja most is Marsala kikötője. Szombaton reggel, amikor a helyzetet mérlegelve papírra­­vetettük, hogy Szicília szigetén várható az első partraszállás, a hadműveletek ezen a vidéken már folytak. Eisenhower tábornoknak sikerült elhitetni katonáival, hogy a nagy olasz szigeten tárt karokkal fogadják és felszabadítókként fog­ják őket üdvözölni. Még a hely kiválasztásánál is gondosan ügyelt arra, hogy Garibaldi útján induljon el. Az amerikai tábornok azonban igen sok tekintetben tévedett. Elsősorban arról feled­kezett el, hogy Garibaldi olasz volt, aki Olasz­ország felemelkedéséért küzdött, nem pedig azért, hogy megalázott gyarmatként kezeljék. Tévedett, amikor az olasz nép felfogását úgy ítélte meg, hogy hajlandó lesz Málta sorsát vál­lalni, ahonnan az olasz lakosság kénytelen volt kivándorolni, kénytelen volt eltűnni az idegen népek tengerében, mert az angol uralomnak nem tetszett a hagyományaihoz, nemzeti sajátosságai­hoz hű és olasz mivoltára büszke őslakosság. Így történt azután, hogy szombaton hajnalban a Mar­sala közelében partraszállt angolszász erőket egészen más fogadtatás várta, mint aminőben bíztak. A fogságba került ejtőernyősök — amint arról a római jelentések beszámolnak — éppen erre utalnak. A Szicília ellen induló angol, ame­rikai, kanadai katonáknak egészen különös el­képzeléseik voltak. Azt mondották nekik, hogy ott szabotál a lakosság, alig várja a pillanatot, hogy keblükre ölelhesse őket. Azon is csodál­koztak, hogy a sziget nem védtelen s végered­ményben jól felszerelt erődbe kerültek. A védők és a partraszállt erők között heves harcok folynak — állapítják meg a jelentések. A harcok színhelyeként a sziget délkeleti kiszö­­gelését jelölik meg, ahol Marsala is fekszik. Első­sorban ezt a kikötővárost akarják az angolszász erők megszállni, hogy kirakodásra alkalmas ki­kötőjük lehessen. Egyelőre azonban — mint a MTI jelentése megállapítja — csupán partraszál­lás történt, nem pedig behatolás. Az ejtőernyő­söket fogságba ejtették, vagy megsemmisítették. Figyelemreméltó, hogy a légi gyalogság átszállí­tásával már nem is kísérleteztek. Valószínű, hogy ennek a kiképzését még nem sikerült befejezni, de az is lehetséges, hogy az uralkodó széljárás miatt maradt el ezeknek a kötelékeknek harcba­­vetése, amire pedig olyan sokat építettek. Meg is állapítja a MTI, hogy függőleges átkarolás nem mutatkozik. A már említett Marsala különben Tunisztól körülbelül 230 kilométerre fekszik. A személy­szállító gőzösök megállás nélkül rendes viszo­nyok között mintegy húsz óra alatt teszik meg az utat Tunisz és Marsala között, míg a hadi­­jelentésekben szereplő másik, jóval kisebb kikötő, Gela körülbelül 130 kilométerre fekszik Málta támaszponttá kiépített kikötőjétől, La Valettától. A legkeményebb harcok még csak ezután kez­dődnek. Rómában máris megállapították, hogy a mozgó háborúnak egy különös fajtája folyik itt. A sziget belsejében nagy tengely erők álltak készenlétben, melyek bevetésére ezután kerül sor. Megkönnyíti a helyzetet, hogy a sziget bel­sejéből úgy a Feto-fok környéke, mint Gela vi­déke, ahol a hadműveletek folynak, könnyen megközelíthető. Enna felől kitűnően kiépített autóút vezet Gela felé a tengerpartra, a közeli Sh­alánál pedig a vasút jut ki a tengerpartra. Hasonló a helyzet a másik szárnyon, a Feto­­foknál is. Ide a sziget védettebb részéből két vasúti vonal is kifut, melyek Castelvetranónál találkoznak a tengerpart szegélyén végigfutó vasúti vonallal. Ez a vasút a sziget északnyugati sarkában lévő Trapaninál ér véget, ahol az 1109 méteres Monte S. Giuliano akadályozza, hogy tovább futhasson Palermo felé. Angol mértékadó körök véleménye szerint ezzel a partraszállással „a legmerészebb és leg­nehezebb vállalkozás vette kezdetét Gallipoli óta.“ Ez a megállapítás előre figyelmezteti az angol közvéleményt arra, hogy könnyű sikerekre ne számítsanak, bár igen jelentős tengerészeti erők támogatják a partraszállt rohamosztagokat. A helyzet ugyanis az, hogy a partraszállás után a hajóágyuk legfeljebb a hátsóbb, fel nem derí­tett területeket vehetik tűz alá, mert a partsze­gélyen saját csapatok mozognak. Gallipoli külön­ben nem a legkedvezőbb kilátásokra emlékeztet. Az első világháború alatt az antanthatalmak 1915 februárjától 1916 januárjáig sikertelen táma­dásokat intéztek ez ellen a félsziget ellen. Chur­chill agyában született meg az a terv, hogy a Dardanelláknak ezt a párkányát meg kell szállni, azonban tizenegy hónapon keresztül éppen ilyen körülmények között hiába folyt az ostrom. A keleti fronton akkor is nagy támadás indult, de mindez nem javított az erődöket ostromló csa­patok helyzetén. Több, mint százezer angolszász katona veszett el a félsziget ostromában, végül is fel kellett adni a reménytelen küzdelmet. A Corriere della Sera a partraszállás előtt fog­lalkozott azzal, hogy az Inváziós tervek hol ke­rülnek először alkalmazásra. Három inváziós Irány lehetőségeit latolgatta s megállapította, hogy a dél-franciaországi és olaszországi partra­­szálláshoz szükség lenne Szicília, Szardínia és Korzika, a balkáni partraszállás esetén pedig Krétának és Dodekonezosz szigetcsoportnak és az égei-tengeri görög szigeteknek előzetes meg­szállására. Katonai szakértők megállapították, hogy a délfranciaországi támadás nem kínálko­zik alkalmas helyül a második arcvonal számára, a szigetek előzetes elfoglalását illetően egyezők a vélemények, azonban ezen túlmenően úgy vé­lekednek, hogy a támadás továbbfejlesztésének igen nagy akadályai vannak. A hadműveletekhez igen nagy erők szükségesek. A szicíliai partraszállás észrevehetően eltérí­tette a figyelmet a keleti front eseményeiről, pedig a Kurszk körül, a bjelgorodi és orell tér­ségben folyó nagy páncélos csatáknak éppen Európa ellátása szempontjából nagy a jelentő­sége. A szövetségeseknél Churchill ismerte fel leghamarább Ukrajnának, ennek a nagy gabona tárháznak jelentőségét s alighanem ő kívánta a szovjet szövetségestől, hogy minden lehetőt kö­vessenek el azért, hogy ezidén ne a németek arathassanak itten. A termőföldek 92 százalékát ősszel és tavasszal bevetették ezen a területen, ami az éhségblokád közömbösítését fogja ered­ményezni A nagy szovjet erők felmorzsolása fo­lyamatban van, a támadó ékek az orosz hadosz­tályok oldalában vannak. A visszavonulás egyet­len útja Jeljec és Voronyezs felé van, a szovjet erők azonban semmi áldozattól nem riadnak vissza, hogy tartsák a frontot (S, kJ 3 Amerika hadügyminisztere Londonba érkezett A brit hírszolgálat jelentése szerint Stílu­son, az Egyesült Államok hadügyminisztere, fontos megbeszélésekre Angliába érkezett. Amerika nem ismer el francia kormányt Washingtoni értesülés szerint Roosevelt el­nök kijelentette,, hogy amíg a tengely erői megszállva tartják Franciaországot, az Egye­sült Államok nem ismernek el semmiféle francia kormányt. Gyilkosság gyanúja miatt letartóztatták Plarigny grófot Buenos Aires július 12. (MTI) Nassau Bahamasban vizsgálati fog­ságba vetették Marigny grófot. Azzal vádol­ják, hogy agyonlőtte apósát, Harry Oakert, az „aranyásó-királyt“, hogy 200 millió dollár örökség birtokába jusson. háborús vesztesége Genf, július 12. Washingtoni jelentés szerint az Egyesült Államok hadseregének összes vesztesége a háború kitörése óta 92.704 fő. Ebből elesett 16.997 ember. A m. kir. osztálysorsjáték negyedik húzása Július 13 és 14-én » Liskó Elemér bank és váltóüzlete, Kassa, Fő­ u. 12. ||­­­elefon 23-07 M Csangkaisek követeli a kínai kommunista pártok feloszlatását­ Csangkaisek tábornagy követeli az összes kommmunista szervezetek feloszlatását Kí­­nában és a kommunista uralom alatt álló te­rületek visszaadását — közli Nankingból származó jelentés alapján a Német Távirati Iroda. A csungkingi kormány felszólította a kínai kommunista pártot, hogy a kommunista forradalmi katonai bizottság és a kommu­nista hadsereg vesse alá magát Csangkajsek parancsnokságának. A balkáni emigránsok az angolszászoktól Balkán-frontot követelnek Szófia, július 12. (TP) A Zora jelenti Anka­rából, hogy Kairóból származó hírek szerint a görög és a szerb emigráns-kormány Chur­­chilltől ás Roosevelttől közösen követelte, hogy haladéktalanul állítsák fel a már régen beígért Balkán-frontot. A két emigráns kor­­mány azzal indokolta meg követelését, hogy partizánjaik Görögországban és Szerbiában eddigi tevékenységük végrehajtása során nagy akadályokba ütköztek. Kairóból úgy értesül a Zota, hogy Draza Mihailovicsot, a szerb bandavezért, egy Kairóban felállítandó új szerb emigráns-kormány élére kívánják állítani. A „FELVIDÉKI ÚJSÁG" előfizetési ára a m. kir. minisztérium 7570/1942. M. E. sz. rendelete alapján egy hónapra . . . 3.20 pen­gd negyed évre . . . 9.20 pengd Postatakarékpénztári csekkszámla 71.151

Next