Felvidéki Ujság, 1943. október (6. évfolyam, 222-246. szám)

1943-10-29 / 245. szám

­943 október 29. — 245. szám­ FFlvinÉki Újság, Kassa, október 29. Kegyeletes ünnepség­gel emlékezett meg ma délelőtt Kassa város közönsége a Nagyságos Fejedelemnek, II. Rákóczi Ferencnek és bujdosó társainak hazahozataláról és kassai temetéséről. Már jóval a gyászistentisztelet megkezdése előtt megtelt a kassai Szent Erzsébet székesegy­ház. A templom előtt, a Rákóczi-em­léktáblá­­n­ál két díszbe öltözött városi hajdú állott őrséget. Előttük, a derűs, napsugaras őszi reggelben hatalmas emléktűz lobogott és lobogása mintha azt a múlhatatlan szeretetet jelképezte volna, mely a Nagyságos Fejede­lem iránt minden időkben eltöltötte a kunné­vá­ros közönségét. A gyászistentiszteleten, melyet Tost Barna prelátus-plébános, felsőházi tag tartott nagy papi segédlettel, megjelent dr. PSeifer Miklós pápai prelátus, püspöki helynök dr. Mada­rász István megyéspüspök képviseletében, vitéz báró Schell Péter főispán, Zachár Ist­ván kir. ítélőtáblai elnök, vitéz Ujváry Lajos tankerületi kir. főigazgató, dr. Pohl Sándor polgármester, dr. Beke Gyula főjegyző Abauj-Torna vármegye alispánjának kép­viseletében, dr. Dányi József miniszteri ta­nácsos, pénzügyigazgató, dr. Stolpa Károly, a kereskedelmi főiskola igazgatója, a honvéd tisztikar küldöttsége, a közhivatalok és a társadalmi egyesületek küldöttségei és még sokan mások. Az ünnepi requiem után az egybegyűltek nagy része levonult a Rákóczi­­kriptába, ahol elsőnek dr. Pohl Sándor pol­gármester helyezte el Kassa város társa­A szónok mélyhatású beszédében mesteri rajzát adta II. Rákóczi Ferenc nemes egyé­niségének s az utókorra gyakorolt hatásá­nak. Történettudósok és írók — úgy­mond — boncolgatták egyéniségét, szónokok és politikusok hirdették nagyságát és gondola­tait, de mi ez mindahhoz képest, ami a ma­gyar nép lelkében róla él. Ez a kép egysé­ges és változatlan s csak az utána való só­várgás és felidézésének hevessége ölt foly­ton uj meg uj alakot. S vájjon a szeretet és lelkesedés, lángjai csaphatnak-e valahol ma­gasabbra, mint éppen itt Kassán, Rákóczi városában? Köztudatban élő alakja lehet-e szebb, fenségesebb valahol, mint itt, ahol legtöbbet tartózkodott szabadságharca ide­jén? E város géniusza 1894 óta, mióta pol­gárai kitörő lelkesedéssel hamvai hazahoza­tala érdekében szálltak síkra és sok évtized lappangó és elfojtott vágyait akarták valóra váltani, 1906 óta pedig Rákóczi kassai sírja a magyarság Mekkája. Kétszer feküdt idegenben, egyszer ide­gen földben, egyszer idegen rabságban. Kétszer volt időszerű rodostói sírfel­irata: Hfc requiescit — a matre avulsus — per carceres, per exilia et per varia vitae discrimina aductus... — elsza­kítva édes szülőföldjétől, bilincsekben. S a nyugalmat, melyet életében nem ismert, halálában pedig hosszú ideig nélkülözött, végre megtalálta. — Mi, késői utódok — folytatta a szónok “ megállunk sírjánál s e sírból nem a halál lehellete csap felénk, hanem a nemzeti fel­ébredés barázdáinak tavaszi illata. Sötét­ben vagyunk, próféták után kívánkozunk. Nehéz napokban ő volt a lelkesedés forrása s a reménykedés biztatója, lobogója köré sereglett az ellentálló nemzet s emléke köré gyűlt mindig a komor vésszel küzködő ma­gyarság. A magyarság életereje volt s ha valamikor, hát most kell, hogy fölsirjon lel­künkben a kuruc érzések tárogatója. — Numen adest... Idézem az élő Rákó­czit! Elevenedjék meg alakja előttünk, hir­dessük és tanuljunk tőle. — Emlékirataiban mondja: „Az isteni Gondviselés elküldött a pusztába, hogy fegy­verre és szabadságra hivó szózat legyek“. Isten eszközének , tekinti magát és mélységes hittel lát neki és végzi munkáját. Az isten­hitből táplálkozott lelkivilága, innen eredtek eszméi és Istennel akarja megvívni szabad­ságharcát. Krisztust hordozta szivében, sze­rette és gondozta lelki üdvét, szent ágostoni vallomásokban tárta ki bűneit, imákat szer­kesztett. Hitét nem homályositotta hazájá­nak borús ege, nem tikkasztotta a francia udvar légköre, nem vitte el a török párto­kon hullámzó kétségbeesés és reménytelen­ség hideg vize, sőt ekkor emelkedett legma­gasabbra, a keresztényi hit fönséges csúcsá­ra. A Homo proponib Deus disponit-elvet mindig vallotta s ha végrendeletét olvassuk, ámulva nézünk fel rá: „Kérlek bocsáss meg dalma nevében koszorúját a Fejedelem koporsójára és a következőket mondotta: — Eszményképünk, sötét reménytelensé­günkben napsugarunk, elveszettségünkben bátorítóak voltál és leszel mindaddig, míg egyetlen magyar él a földön! Ezután a Társadalmi Egyesületek Munka­­közössége nevében vitéz báró Schell Péter főispán, a Munkaközösség elnöke a követ­kező szavak kíséretében tette le koszorúját: — Nagyságos • Fejedelem, kinek lelke a magyar szabadság felett virrasztott, bátoríts, segíts, hogy elérhessük az örök magyar szabadságot! Most özvegy Pausz Béláné lépett a már­ványkoporsó elé és néhány kegyeletes szó kíséretében helyezte rá a Pro Hungária és a kassai magyar hölgyek szalaggal díszített virágcsokrát. A koszorúzás után Tost Barna prelátus-plébános mondott rövid imát. Tíz órakor sor került a gyászünnepségre a Dóm északi falában elhelyezett Rákóczi­­emléktábla előtt. A magyar Hiszekegy és a Himnusz elhang­zása után, melyet a levente-zenekar adott elő, Bakó Endre II. éves főiskolai hallgató szavalta el Prónai Antal „Rákóczi lobogója“ című költeményét. A nagyhatású vers egyes részleteit Papp László gépipari középiskolai IV. osztályú tanuló kisérte tárogatón előadott Rákóczi-dalokkal. Ezután Csanád Vilmos pre­montrei gimnáziumi tanár lépett az ünneplő közönség elé és elmondotta ünnep beszédét. azoknak, akik engem leginkább üldöztek és rágalmaztak — nem tudták, mit cseleked­tek ...“ Ez a Rákóczi-hit tesz bennünket fárad­hatatlanná a közösségért végzett mun­kában, e nélkül minden küzdelem hiába­való, eszmei megalapozás és hivatás­­tudat híján csak vergődés. A hit táplál és lelkesít, ez ad megnyug­vást, ha minden elveszett s bukások köz­ben is élteti az eszményt és sikertelensé­gekben nekibuzdulásokat fogan. — A nemzet egyesítése volt politikája. Boldog, független Magyarországot akart, ahol nem ismernek különbséget szegény és gazdag, nemes és nem nemes, kato­likus és protestáns, magyarajku és ide­genajkú között. Mikor a kérgestengerü tarpai jobbággyal, Esze Tamással a határon kezet fogott, főur és paraszt ölelkezett össze s ez a kézfogás örök szimbólum a magyarság történetében. A szegény népért fogott fegyvert az idegen elnyomás ellen s a szegény nép sorsa idézte lelkébe a magyarság szörnyű tragédiáját. „Mindenütt úgy várja a szegénység, mint a Messiást“ — mondja az egykorú feljegyzés. A bécsi udvar összeverődött rablócsőcselék­nek nézte seregét, melyből a magyar össze­fogás született meg. Lehet-e különbség ma­gyar és magyar között, főként, ha a nem­zeti erők összesítéséről van szó éppen há­ború idején? — A buzgó katolikus Rákóczi, aki vallásos iratokat szerkesztett és órákat tölt térden­­állva az oltár előtt, a templomokat látogatja, miként itt Kassán is és kolostorba készül, a korlátlan fejedelem XIV. Lajos eszméje idején a vallásszabadságot nemzeti erőnek vallotta. „Concurrunt, ut alant“ — mondotta s a szécsényi országgyűlés emlékérmén ka­tolikus, kálvinista és luteránus pap közösen élesztik a hazaszeretet tüzet. Ez a kép fog­jon össze minden vallású magyart, legyen terv a hazaszeretet kupolájának közös fel­építésében. — Egy másik kép elevenedik meg előt­tem. Rákóczi emlékirataiban olvashatjuk: Mikor az országba jött, hogy a felkelés zászlait kibontsa, ruszin parasztok mentek elébe, kik meglátván térdre ereszkedtek előtte és ruszin módra keresztet vetettek magukra. Karddal, vasvillával, kaszával áll­tak Rákóczi felszabadító kuruc seregébe s mint Rákóczi mondja: „Élni, halni akartak velem.“ Minden harmadik ruszin követte a fejedelmet és a fegyverhordozóknak mintegy fele esett el a kuruc hadseregben. Rákóczi nevezte el őket „gens fidelissima“-nak. Utolsó éjszakáját egy budapalóci rutén, Duzsán Já­nos házában töltötte egyszerű bükkfa­asztalnál. A szlovákok ezrével siettek táborába s harcoltak ők is a közös szabadságért. Mivel sokan közülük magyarul nem tud­tak, szlovák nyelven esküdtek. A fönn­maradt esküforma szerint, hogy a „Haza javát“ fogják munkálni. De akkor még nem jártak közöttük bujto­­gatók, a haza egységbe tömörítette őket, a független, szabad Magyarország eszméje s nem rajtunk múlott, hogy elestünk ettől. Önkéntelenül is felötlik bennünk a kérdés: mennyivel máskép alakult volna minden, ha Rákóczi harca győzelemmel végződik s az idegen udvar nem hinti el nemzetiségeink­ben az egyenetlenkedés magvait. Igen, akkor valósult volna meg a szentistváni magyar eszme újból, mikor Draguly Farkas románjai kurucok voltak és ezredének egy része még a bujdosásba is követte a fejedelmet, mikor az erdélyi szászok Rákóczi­ országgyűlésén képviseltették magukat, s szepesiek álltak be seregébe. A nép a lényegre vonatkozó általános igazságban gondolkozik . Ítéletét a szlovákok és egyéb nemzetiségek között felcsendülő és fönnmaradt Rákóczi-dalokat és kurucdalokat, a közös gondolatot, mely akkor mindenki hite szerint a megvalósulás küszöbén állott, nem tudják politikusok ki­irtani. Ezt az együvétartozó érzést, mely hamuval van behintve, nem tudja az idő el­oltani. így beszél a közös múlt, erre a mun­kálkodásra szólít fel a közös történelmi ha­gyomány, ezért is küzdött Rákóczi. — A m­a­ gondterhes idők sodrában Rá­kóczi egyénisége a mi vezércsillagunk. Igazi történelmi nagyság. Már a neuhausi kolostor jezsuita nevelője írta az ifjú Rákócziról: „Egész valójában semmi középszerű, szavai, magatartása, járása csupa méltóság, úgy­hogy minden fejedelemre emlékeztet benne, de kevélység nélkül.“ Készült is erre a munkára, a legmagyarabb vezér s a legműveltebb magyar volt. Ismerte a lelkeket s a lelkek ismerete alap­ján indult azok meghódítására, de először magát tette hőssé, lázadó testét a fegyelem erejében a szabadság tiszteletére szoktatta. — Idézem a rajongó Rákóczit, hazájának nagyságán ábrándozó Rákóczit, ki a merész gondolatra rátette életét, ki élhetett volna nyugalomban, gazdagságban, az udvar káp­ráztató pompájában, de mindent eldobott magától, mert előtte egy nemzetnek sorsa állt. Ünnepeljük benne az erkölcsi és társa­dalmi felelősségnek, az önzetlenségnek és becsületességnek meg nem alkuvó harcosát az elégedetlenekkel, a hitetlenekkel, bizal­matlanokkal és kétségbeesőkkel szemben. — És hivatása van ma is Rákóczinak. Kizárta e kicsinységbe rögzött nemzet szá­mára a nagyobb, magasztosabb élet távla­tait. Lehet-e ennek a városnak dicsősége­sebb eszményképe s fordulhat-e inkább vala­kihez, ha a magyar élet kifejtését akarjuk, mint Ő?! Meleg otthon maradjon itt továbbra is számára és mindaz, aki elmegy sírja mel­lett, tanuljon meg az eszményekben hinni és nagy nemzetölelő föladatokra hevülni. Ne a miért is?, — csak azért is! — embereket hivja Rákóczi lelke. Ma el kell hallgatnia a pártos kicsinyességnek, a mindent jobban tudni akaró fontolgatásnak és bírálgatásnak, ma ugyanúgy kell összesereglenie a nemzet­nek, mint egykor Rákóczi zászlaja alá, ugyanaz a felirat áll a mi zászlónkon is: üum Deo pro Patria et Libertate! — Rákóczi ezt a harcot hirdeti a mai kor emberének is, harcot az egyéniség kialakítá­sában, harcot a nemzeti eszmékért, harcot a munkahelyen, lendülő, küzdelmes akaratot. És hirdeti a szószerinti harcot, addig, míg a haza teljes szabadságát és nagyságát nem biztosítottuk. Bercsényi irta egyszer a Feje­delemnek: ..Fegyverrel kezdtük, a nélkül ki nem traktálhatjuk a békességet.“ — Mikor a császári sereg a kuruc Kassát ostromolta, a város közgyűlése parancsot adott ki polgárainak: „Az idő úgy hozván magával, minden ember állandó legyen maga hivatalában, szófogadó és serény és akit mire és hová fognak szükség idején rendelni, életfogy­tig ott álljon... és senki a város fel­adása felöl feje elvesztése alatt ne beszéljen.“ Kell-e lélekben­jarkolóbb szózat a mai idők­ben? A lemondás, kétség, bizonytalanság őszi ködében, midőn a haza szabadságát a­ hitből élő, testvérszerető, erős jellemű és harcias nemzedék síkraállásától remélhetjük, kell-e szebb elhatározás, melyet a Rákóczi­hoz mindvégig hűséges Kassa polgárai saját anyanyelvükön 1705-ben esküvel és aláírá­sukkal pecsételtek meg: „Az ügyet el nem hagyom, azt mindenkor minden tehetségem­mel elősegítem és terjesztem, az egyenetlen­séget eltávoztatom, az egyességet mint az Szövetségnek Lelkét megtartom — a Haza javát munkálkodom, annak oltalmára igyek­szem.“ — Ehhez segítsen m­indannyiunkat a körü­löttünk lebegő Rákóczi szelleme... A nagyhatású emlékbeszéd után a levente­zenekar eljátszotta a Szózatot és ezzel a kegyeletes emlékünnepség, melyen Kassa város közönsége nagy számmal vett részt, 1 véget ért. 1- 1­­ 99 A mai gondterhes idők sodrában Rákóczi a mi vezércsillagunk” Rákóczi városa lelkes megemlékezéssel és hálás kegyelettel hódolt a Nagyfejedelem örökké élő szellemének Csanádi Vilmos ünnepi beszéde Számtalan emberen segít a Pyramiden tabletta. Ön sem kivétel! T­A­B­K­­­T­T­A­K­IBAYERJ . R . készen áll „A bolgár hadsereg ara, hogy megvédje az ország Szófia, október 29. (MTI) A bolgár parla­ment ülésszakát tegnap nyitották meg ünne­pélyesen. Az ülésen részt vettek a királyi régensek és jelen voltak a diplomáciai tes­tület tagjai is. A régenstanács nevében Cirill herceg felolvasta a megnyitó trónbeszédet. A trónbeszéd kegyelettel emlékezik meg Borisz cárról, majd az ország külpolitikájá­ról a következőket mondja: — Áthatva a Balkán békéje megőrzésének vágyától, Bulgária külpolitikája az eddigi irányban halad tovább. E külpolitika célja Bulgária érdekeinek biztosítása és annak a politikai egységnek megszilárdítása, amely a nagy Német Birodalom és szövetségesei segítségével, valamint nagy áldozatok­­ árán­ elérhető volt. Hadseregünk éberen áll őrhe­lyén, készen arra, hogy megvédje az ország határait, — mondja a bolgár képvi­selőházat megnyitó trónbeszéd. Légi támadás pusztulással fenyegette Szent Benedek hamvait Berlin, október 29. A Szent Benedek-rendi szerzetesek világhírű anyarendházát a Cassi­­no-egyen amerikai repülők támadták meg. A repülők bombáikkal eltalálták a püspöki pa­lotát és szétrombolták a sodronypályát is. Gregorio Diomra püspök, a kolostor főapátja kijelentette, hogy a rend székháza a legna­gyobb veszélyben van s pótolhatatlan érté­keit az a veszély fenyegeti, hogy a bombák következtében elpusztulnak. A kolostor egyik szerzetese Szent Benedeknek és nővérének, Szent Skolasztikának hamvait a Hermann Göring hadosztály védelme mellett Rómába szállította, hogy legalább a nagy szent ham­vait megvédjék a pusztulástól.

Next