Felvidéki Ujság, 1944. március (7. évfolyam, 58-71. szám)
1944-03-22 / 66. szám
Moszkva cáfol a román kérdésben Stockholm, március 22. Az Exchange hírügynökség jelentése szerint moszkvai politikai körökben határozottan megcáfolták azt a hírt, hogy a szovjet kormány Stirbey hercegnek, vagy Románia más képviselőjének bármiféle fegyverszüneti feltételeket adott volna át. Moszkvában kijelentették, hogy ebből a hírből amelyet a svájci Journal de Geneve közölt egyetlen szó sem igaz. A Szovjet sem hivatalosan, sem más módon nem áll érintkezésben semmiféle román megbízottak. Ibaftb oi HHjilhossán a kassai Malomárokban Kassa, március 22. Nemrég megemlékeztünk arról az élet-halál harcról, amely a Malomárok jeges vizében folyt le egy vízbeugrott fiatal nő és a megmentésére siető honvéd között. Az öngyilkos nő és a katona között a sötétségben közel kétszáz méteren át folyt a kétségbeesett, küzdelem a hatalmas jégtáblákat sodró, sebes folyású vízben s már-már úgy látszott, hogy az életmentésben kifáradt derék honvédnek sikerül kimenteni a halálra szánt nőt, akit az öbbánl; egy újabb jégtábla kiszakított kezei közül, úgyhogy azután végleg eltűnt a habokban. A szerencsétlen nőre azóta sem sikerült ráakadni. Most újabb öngyilkosság történt a Malomárokban. Az esti órákban ismeretlen férfi mászott át a Vizi utcai gyalogjáró hid korlátján,, majd rövid gondolkozás után a vízbe vetette magát. A járókelők közül ketten segítségére siettek, de még mielőtt hozzáfoghattak volna a kimentéséhez, az öngyilkos férfi elmerült a vízben és többé nem is került felszínre. Az öngyilkosságról értesítették a rendőrséget és a tűzoltóságot, de kétórai megfeszített munka árán sem sikerült az öngyilkos holttestére rábukkanni. Mindössze egy sötétzöld Szinü kalapot sikerült kihálasztni a vizkalapja eléggé viseltes, zinü szalag van s úgy mára nagy lehetett,, mert ságpapir van elhelyezve. ;ágap a „Függetlenség“ írlap 1941. évi számából ........ tán valami felvilágosítással tudna szolgálni az öngyilkos kilétéről, jelentse be észrevételeit a rendőrség bűnügyi osztályán (1. emelet, 40. számú ajtó). Felvidéki Újság Újabb Roosevelt-Churchill találkozó készül A Madrid, március 22. (TP) Azokkal a szá’Ürígózó híresztelésekkel kapcsolatban, amelyek egy újabb Roosevelt-Churchill találkozóról tudnak, a Diario de Navarra című spanyol újság azt írja, hogy az új találkozónak a szükségszerűsége onnan ered, hogy a casablancai tervek tökéletesen meghiúsultak, ugyanis itt fogalmazták meg a „feltétel nélküli megadás elméletét“. Tekintetel arra, hogy a szövetségesek súlyos erőfeszítéseik ellenére sem a Balkánra nem tudtak eljutni, sem azt nem tudták elérni, hogy a semleges országok hadbalépjenek, sem pedig azt sem tudták kierőszakolni, hogy a Németország oldalán harcoló népek Németországtól elszakadjanak. Roosevelt és Churchill tervét meghiúsultnak kell tekinteni. A cikk végezetül azt mondja, hogy mind a két fél újabb találkozót tart szükségesnek annyival is inkább, mert a német polgári lakosság ellen indított terrortámadások sem jártak eredményei. Munkaképessé operálják azokat a sérülteket is, akik mindkét kezüket elvesztették Azokat a háborús sérülteket, akiknek mindkét kezét amputálni kellett, eddig mi kezekkel látták el, amelyek leplezik a fogyatékosságot Abból a célból pedig, hogy az ilyen rokkantak is végezhessenek valami munkát, különleges protézeket szerkesztettek. A Berliner Börsenzeitungban olvassuk most, hogy egy német orvos olyan műtéti eljárásra jött rá, amely a jövőben feleslegessé teszi az ilyen sérülteknél a műkezeket és a munkaprotézeket. Hírforrásunk a műtétet ekként írja le. A kar alsó szárát alul műtéttel kettéhasítják, úgyhogy az eddigi csonk helyett kétágú fogó keletkezik, amelynek ágait a sérült tetszése szerint tudja nyitni és zárni. Amikor ezek a mozdulatok már beidegződtek, a kar alsó két ágát újabb műtéttel megint széthasítják, úgyhogy négyágú fogó képződik, amely gyógyulás és beidegzés után mindazoknak a műveleteknfek elvégzésére képes, amelyek egy négyujjú kéztől várhatók. A kettős műtét tehát a szó szoros értelmében visszaadja a sérültnek elvesztett kezét. Mindkét kezüket elvesztett sérültek az eljárás befejeztével külső segítség nélkül tudnak öltözködni, pénzt váltani, szerszámokat forgatni, lovagolni és biciklizni, úgyhogy életkörülményeikben és teljesítményükben messze elmaradnak mögöttük azok a sérültek, akiknél a karcsonkra eddig műkezet vagy munkaprotéteket szereltek. Adjunk zsebpénzt a gyermeknek, de tanítsuk meg okosan költeni Budapest, március 22. A szülőket és nevelőket állandóan foglalkoztató problémáról, a zsebpénz kérdéséről tartott érdekes előadást dr. Váró György a Magyar Individual-Pszichológiai Egyesületben. Az előadó rámutatott:’ m ilyen jelentősége van ' annak, ha a gyermek kiskorában megismeri a pénz értékét és megtanul a pénzzel bánni. Egyszer a gyermek rájön, hogy szüksége van pénzre, mert szeretne magának valamit venni. Ekkor kezdi foglalkoztatni a gondolat, miképpen szerezhetne pénzt. És ha egyenes után nem jut hozzá, akkor ferde utakra téved. A gyermek neveléséhez ugyanis nem elég csak a szeretet, hanem szükséges hozzá a megértés is. Az a szülő lesz jó nevelő, aki meg akarja és meg tudja érteni gyermekének gondolatát, akaratát, célját és problémáit. Ha a szülő beleképzeli magát gyermeke helyzetébe, tudja, milyen fájdalmas dolog egy kirakat után vágyakozva pénz nélkül álldogálni. A szeretet a gyermek számára a megértésben válik valósággá, nem a csókokban és az ajándékokban. 1944 március 22. — 6fi. szám REMEK A minden száma. Szerkeszti: Egyed Zoltán. Ara: P 1.20 A zsebpénz adásánál leggyakrabban előforduló hiba, hogy a szülő nem rendszeresen, a hét egy bizonyos napján ad előre meghatározott összeget, hanem ahogyan eszébe jut. A gyermek ilyenkor nem tudja, mennyi pénzre számíthat egy bizonyos időn belül, így nem fogja magának beosztani. Hasonlóan súlyos hibát követ az el, aki gyermekének egyes szolgálatait díjazza. Ezzel a szülő elismeri, hogy a gyermek szívességekért jutalmat érdemel. Az igazi közösségben pedig a család minden tagja örül, ha segíthet a másiknak. Tehát pénzadással ne jutalmazzunk és elvonásával ne büntessünk. Majdnem olyan hibát követ el az a szülő, aki keveset ad,mint az, aki egyáltalán nem ad zsebpénzt. Valószínűleg a következmény is hasonló lesz. Néha ellenkező végletbe esnek a szülők és sokkal több pénzt adnak, mint amire a gyermeknek szüksége van. Ilyen esetekben a gyermek nem tanulja a pénzt megbecsülni és beosztani. Egyesek adnak ugyan zsebpénzt, de megkövetelik, hogy a gyermek perselybe tegye. Nyilvánvaló, hogy ez teljes becsapása a gyermeknek, így ugyanis van pénze, de még sincs. Másik csoportja a szülőknek az, amelyik befolyásolja, hogy mily módon költse el pénzét a gyermek. Az a helyes, ha a szülő rávezeti gyermekét a takarékosságra, de elköltési módját legalább eleinte nem befolyásolja. Valószínű, hogy a gyermek első időkben nem tud helyesen beosztani. Esetleg már az első nap elkölti az egész heti pénzét. A hátralevő hat nap azonban hasznos tapasztalat lesz számára. Fontos problémája a pénzadásnak a rendszeresség. Értsék meg a szülők, hogy a zsebpénz legalább olyan fontosságú a gyermek szemében, mint felnőtteknél az elsejei fizetés. '- iyM [UNK] * A nevelés végső célja mindig az, hogy magunkat feleslegessé tegyük éppen azáltal, hogy a reánk bízottakat önállóságra neveljük. Ez a szülő legmagasztosabb feladata, aki nemcsak szereti gyermekét, hanem igyekszik megérteni is. Marék Antal: Felvidékről jöttek 21 Regény — Elkísérlek. . — Minek? — Mégse lehet, hogy egy fiatal leány ilyen veszélyes időben egyedül járkáljon az utcákon. Teri vállat vont: — Ugyan, ilyen csekélységgel ma nem törődik senki. Józsi még akart valamit mondani, de Teri gyorsan megcsókolta az anyát, búcsút intett a testvéreinek és kirohant. Egyedül’vágott neki az útnak. ' -.*'*■*. Terin a változást először Józsi vette észre Akkor már tavaszra fordult az idő. A nap melegen tűzött a meggyötört városra. Mindenki csodálkozott, hogy megjött a tavasz. Már azt hitték, hogy az idegenek az örök telet hozták magukkal Szibériából vagy az Északi sarkról. Már nem voltak az éjszakák sem olyan félelmetesek, mint télen. Az ablakok kinyíltak s a szobákba tavaszi illatok surrantak. Új remények költöztek a szívekbe. Gyöngyösi tanár úrék kőháza előtt az orgonabokrokon zöld leveleket morzsolgatott a szél. A mezők felől a tavasz üzenete vágódott a kőfalaknak. Egy-egy erősebb szélroham egész illatfelhőt szórt a házak közé. Az égbolton bárányfelhőket őrzött a nap. A föld a fogamzás lázában égett, új erők indultak meg a mélyben. Józsi, amikor Annától jött, gyakran megvárta Terit az irodában. Húga megsápadt az utóbbi időben. Tétova mozdulatai voltak. Mintha betegség szállta volna a meg kibomlott szép fiatalságát. Hallgatag lett s lesoványodott az arcai — Beteg, vagy, — bizonygatta Józsi, de Teri csak mosolygott. — Ne törődj velem. Józsi, spáid csak jobban leszek. — De törődöm. Ki törődjön veled, ha én nem, testvér! Teri belekarolt Józsiba s megszorította a karját. Lépése már nem volt bizonytalan a bátyja mellett. — Oly jó vagy, — súgta leheletszerűen — oly jó. De itt te nem segíthetsz.. * _ ' *, ' , „ — Bántott valaki? Megölöm, ha bántott ... — Nem, senki nem bántott. Egy napon mégis megtudta a titkot. Egyik este egyedül védték otthon. Apa kiment az állomásra, mert új híreket hallott s azokat akarta ellenőrizni. Tamás nem jött haza a korzóról, ahol barátaival lebzselt. Anya átment a szomszédba, hogy a vacsorához kérjen valamit. Teri az ablak mellett ült, két karja csüggedten pihent az ölében, mint anyának, amikor estére elfárad. Kifelé nézett a gyéren világított utcára, de a lelke másfelé tekintett. Szép volt ebben a helyzetben. Szemei földöntúli színekkel teltek meg, arca sem volt sápadt, hanem enyhén kipirult. Az asztal mellett ült és olvasott Józsi. Nézte a betűket, de a szavak értelmét nem tudta egybetartani. Meglepte Teri fenséges megnyugvása. Mintha nem is a testvére ülne az ablak mellett, hanem a középkori festők vásznáról elevenedett volna meg egy alak. Holland festő láthatta így az anyaságot, vagy a kedvesét váró nőt. Ki hitte volna, hogy mozdulatlan alkjában él, figyel a lélek. Az óra verte a negyedeket, a feleket. Teri akkor lassan megmozdult, nyújtózott egyet, két karja feje felé feszült. Háta, ahogyan fejét hátravetette, szétszóródott Aztán Józsira nézett s csendesen azt mondta: — Józsi, nekem gyerekem lesz. Felugrott a székről. — Nem igaz. Homlokát kiverte a hideg veríték. A szoba elhomályosult előtte. — Néked gyereked? Teri! Bólintott. — Az. Újra kinézett az ablakon, mintha közömbös dologról beszélgetnének. Két karja újra az ölébe hullt s bámult kifelé félelmetes nyugalommal. — Már nem búsulok miatta. Most már csak a gyerek a fontos, akit itt hordok a szívem alatt. Józsi Teri mellé ült és megfogta a kezét. Ez a kéz most hűvös volt s jéghideg. A leány alázatosan nézett fel rá. — Szeretném, ha megértenél! Csak te érts meg engem, akkor sokkal könnyebben viselem én is. Ez volt az első értelmes szó, ammit kimondott. — Olyan különös most minden. Szerettem volna régen szólni neked, de nem volt erőm hozzá. Olyan jó lett volna pedig a kétség óráiban valakiben megkapaszkodni. De kiben ? Anya tönkremenne, ha megtudná. Apa? Neki sem szabad tudnia róla. Most már mindenen túl vagyok. Vállalom a sorsot, melyet Isten rám mért. — Nem lehetne segíteni? Házasságra gondolok, gyorsan, mielőtt... Teri szelíden megrázta a fejét. — Nem teszi meg. Annál gyalázatosabb. — Feledi? — Nem. — Ki volt? Mondd meg a nevét. Teri keze simogatóan borult Józsi ökölbe ránduló kezefejére. Ez az ököl most láthatatlan csapásokat osztott valaki felé, aki Teri szerencsétlenségének oka volt. Békéltető anyás mozdulat csillapította a reszkető ujjakat. Közben nézett szelíden, kedvesen a testvér arcába, mintha keresne ott valamit. — Ez szörnyű ... — Ha lehetne, védekeznék, csakhogy ne okozzak neked fájdalmat. De nem tudok. Ez az én szerencsétlenségem csak egy csekély része annak, ami bennünket ért. Valahol minden elromlott... Álmomban sem mertem volna erre gondolni. — Most mi lesz? — Anya leszek. Ennyit tudok, sem többet, sem kevesebbet. — Ennek nem szabad megtörténnie. Régen ezt elintézték egy gyors házassággal. Milyen ember az, aki futni enged téged a gyerekkel... — Kiváncsi vagyok a kölyökre, mondta hetvenkedve amikor megmondtam neki. — Gazember. — Küzdenem kellett volna. Sírni, jeleneteket csinálni. Csak ezt ne, ezt a szörnyű megnyugvást. Az ember nagyon megváltozik ezzel az állapottal. A könnyű hódításnak a fiatalsággal együtt egyszer s mindenkorra vége. Elmaradt minden, ami értéktelen és léha volt benne. Csak ez a titkolózás, ez szörnyű. — Édes jó testvérem, te... Én nem hagylak el soha. — Köszönöm, Józsi. Ezt vártam tőled. Kint a réten szitálni kezdett a sötétség. Vonatok síkot tottak a sineken. Mikor elgördültek a közeli pályán, remegni kezdtek az ablakok. — Mi a szándékod, ha ... — Még nem tudom. Szeretnék valahol csendben meghúzódni. Elbújni, a kis ártatlansággal, amíg szüksége van rám. Az Úristen majd kirendeli valahogy. Csak ne hidd, hogy rossz vagyok ’. Megcsuklott a hangja s két könnycsepp gördült végig meggyötört arcán.— ,Feledit sajnálom, — mondta csendesen, miközben az orrát törölgette, — Feleségül kellett volna mennem hozzá. Dehát ilyen az ember, amíg fiatal és nincs mellette senki az ég világon. — A nevét mondd meg... csak a nevét mondanád meg. — Folytatjuk. — — Teri. •