Felvidéki Ujság, 1944. március (7. évfolyam, 58-71. szám)

1944-03-22 / 66. szám

Moszkva cáfol a román kérdésben Stockholm, március 22. Az­ Exchange hír­­ügynökség jelentése szerint moszkvai politi­kai körökben határozottan megcáfolták azt a hírt, hogy a szovjet kormány Stirbey herceg­nek, vagy Románia más képviselőjének bár­miféle fegyverszüneti feltételeket adott vol­na át. Moszkvában kijelentették, hogy ebből a hírből amelyet a svájci Journal de Geneve közölt egyetlen szó sem igaz. A Szovjet sem hivatalosan, sem más módon nem áll érintkezésben semmiféle román megbízottak. Ibaftb oi HHjilhossán a kassai Malomárokban Kassa, március 22. Nemrég megemlékez­tünk arról az élet-halál harcról, amely a Ma­lomárok jeges vizében folyt le egy vízbe­­ugrott fiatal nő és a megmentésére siető honvéd között.­ Az öngyilkos nő és a katona között a sötétségben közel kétszáz méteren át folyt a kétségbeesett, küzdelem a hatal­mas jégtáblákat sodró, sebes folyású vízben s már-már úgy látszott, hogy­ az életmen­tésben kifáradt derék honvédnek sikerül ki­menteni a h­alálra szánt nőt, akit az öb­bánl; egy újabb jégtábla kiszakított kezei közül, úgy­hogy azután végleg eltűnt a habokban. A szerencsétlen nőre azóta sem sikerült rá­akadni. Most újabb öngyilkosság történt a Malom­árokban. Az esti órákban ismeretlen férfi mászott át a Vizi­ utcai gyalogjáró hid kor­látján,, majd rövid gondolkozás után a­ vízbe vetette magát. A járókelők közül ketten se­gítségére siettek, de még mielőtt hozzáfog­hattak volna a kimentéséhez, az öngyilkos férfi elmerült a vízben és többé nem is került felszínre. Az öngyilkosságról értesítették a rendőr­séget és a tűzoltóságot, de kétórai megfeszí­tett munka árán sem sikerült az öngyilkos holttestére rábukkanni. Mindössze egy sötét­­zöld Szinü kalapot sikerült kihálasztni a viz­­kalapja eléggé viseltes, zinü szalag van s úgy m­ára nagy lehetett,, mert ságpapir van elhelyezve. ;ág­ap a „Függetlenség­“ írlap 1941. évi számából ........ tán valami felvilágosítás­sal tudna szolgálni az öngyilkos kilétéről, jelentse be észrevételeit a rendőrség bűn­ügyi osztályán (1. emelet, 40. számú ajtó). Felvidéki Újság Újabb Roosevelt-Churchill találkozó készül A Madrid, március 22. (TP) Azokkal a szá’­­Ürígózó híresztelésekkel kapcsolatban, ame­lyek egy újabb Roosevelt-Churchill talál­kozóról tudnak, a Diario de Navarra című spanyol újság azt írja, hogy az új találkozó­­­nak a szükségszerűsége onnan ered, hogy a casablancai tervek tökéletesen meghiúsultak, ugyanis itt fogalmazták meg a „feltétel nélküli megadás elméletét“. Tekintetel arra, hogy a szövetségesek súlyos erőfeszítéseik elle­nére sem a Balkánra nem tudtak eljutni, sem azt nem tudták elérni, hogy a semle­ges országok hadbalépjenek, sem pedig azt sem tudták kierőszakolni, hogy a Németor­szág oldalán harcoló népek Németországtól elszakadjanak. Roosevelt és Ch­urchill ter­­­vét meghiúsultnak kell tekinteni. A cikk vé­gezetül azt mondja, hogy mind a két fél újabb találkozót tart szükségesnek annyival is inkább, mert a német polgári lakosság el­len indított terrortámadások sem jártak eredményei. Munkaképessé operálják azokat a sérülteket is, akik mindkét kezüket elvesztették Azokat a háborús sérülteket, akiknek mindkét kezét amputálni kellett, eddig m­i ke­­zekkel látták el, amelyek leplezik a fogya­tékosságot Abból a célból pedig, hogy az ilyen rokkantak is végezhessenek valami munkát, különleges protézeket szerkesztet­tek. A Berliner Börsenzeitungban olvassuk most, hogy egy német orvos olyan műtéti eljárásra jött rá, amely a jövőben felesle­gessé teszi az ilyen sérülteknél a műkezeket és a munkaprotézeket. Hírforrásunk a műtétet ekként írja le. A kar alsó szárát alul műtéttel kettéhasítják, úgyhogy az eddigi csonk helyett kétágú fogó keletkezik, amelynek ágait a sérült tetszése szerint tudja nyitni és zárni. Amikor ezek a mozdulatok már beidegződtek, a kar alsó két ágát újabb műtéttel megint széthasítják, úgyhogy négyágú fogó képződik, amely gyógyulás és beidegzés után mindazoknak a műveleteknfek elvégzésére képes, amelyek­ egy négyujjú kéztől várhatók. A kettős mű­tét tehát a szó szoros értelmében vissza­adja a sérültnek elvesztett kezét. Mindkét kezüket elvesztett sérültek az eljárás befe­jeztével külső segítség nélkül tudnak öltöz­ködni, pénzt váltani, szerszámokat forgatni, lovagolni és biciklizni, úgyhogy életkörül­ményeikben és teljesítményükben messze elmaradnak mögöttük azok a sérültek, akik­nél a karcsonkra eddig műkezet vagy mun­kaprotéteket szereltek. Adjunk zsebpénzt a gyermeknek, de tanítsuk meg okosan költeni Budapest, március 22. A szülőket és neve­lőket állandóan foglalkoztató problémáról, a zsebpénz kérdéséről tartott érdekes előadást dr. Váró György a Magyar Individual-Pszi­­chológiai Egyesületben. Az előadó rámuta­tott:’ m­­ ily­en jelentősége van­ ' annak, ha a gyermek kiskorában megismeri a pénz érté­két és megtanul a pénzzel bánni. Egyszer a gyermek rájön, hogy szüksége van pénzre, mert szeretne magának valamit venni. Ekkor kezdi foglalkoztatni a gondolat, miképpen szerezhetne pénzt. És ha egyenes után nem jut hozzá, akkor ferde utakra téved. A gyer­mek neveléséhez ugyanis nem elég csak a szeretet, hanem szükséges hozzá a megértés is. Az a­ szülő lesz jó nevelő, aki meg akarja és meg tudja érteni gyermekének gondola­tát, akaratát, célját és problémáit. Ha a szülő beleképzeli magát gyermeke helyzetébe, tudja, milyen fájdalmas dolog egy kirakat után vágyakozva pénz nélkül álldogálni. A szeretet a gyermek számára a megértésben válik valósággá, nem a csókokban és az ajándékokban. 1944 március 22. — 6fi. szám REMEK A minden száma. Szerkeszti: Egyed Zoltán. Ara: P 1.20 A zsebpénz adásánál leggyakrabban elő­forduló hiba, hogy a szülő nem rendszere­sen, a hét egy bizonyos napján ad előre meg­határozott összeget, hanem ahogyan eszébe jut. A gyermek ilyenkor nem tudja, mennyi pénzre számíthat egy bizonyos időn belül, így nem fogja magának beosztani. Hasonlóan súlyos hibát követ az el, aki gyermekének egyes szolgálatait díjazza. Ezzel a szülő el­ismeri, hogy a gyermek szívességekért ju­talmat érdemel. Az igazi közösségben pedig a család minden tagja örül, ha segíthet a má­siknak. Tehát pénzadással ne jutalmazzunk és elvonásával ne büntessünk. Majdnem olyan hibát követ el az a szülő, aki keveset ad­,mint az, aki egyáltalán nem ad zsebpénzt. Valószínűleg a következmény is hasonló lesz. Néha ellenkező végletbe es­nek a szülők és sokkal több pénzt adnak, mint amire a gyermeknek szüksége van. Ilyen esetekben a gyermek nem tanulja a pénzt megbecsülni és beosztani. Egyesek ad­nak ugyan zsebpénzt, de megkövetelik, hogy a gyermek perselybe tegye. Nyilvánvaló, hogy ez teljes becsapása a gyermeknek, így ugyanis van pénze, de­ még sincs. Másik cso­portja a szülőknek az, amelyik befolyásolja, hogy mily módon költse el pénzét a gyer­mek. Az a helyes, ha a szülő rávezeti gyer­mekét a takarékosságra, de elköltési módját legalább eleinte nem befolyásolja. Valószínű, hogy a gyermek első időkben nem tud helye­sen beosztani. Esetleg már az első nap elkölti­­ az egész heti pénzét. A hátralevő hat nap azonban hasznos tapasztalat lesz számára. Fontos problémája a pénzadásnak a rendsze­resség. Értsék meg a szülők, hogy a zseb­pénz legalább olyan fontosságú a gyermek szemében, mint felnőtteknél az elsejei fi­­zetés. '- iyM [UNK] * A nevelés végső célja m­indig az, hogy ma­gunkat feleslegessé tegyük éppen azáltal, hogy a reánk bízottakat önállóságra neveljük. Ez a szülő legmagasztosabb feladata, aki nemcsak szereti gyermekét, hanem igyekszik megérteni is. Marék Antal: Felvidékről jöttek 21 Regény — Elkísérlek. . — Minek? — Mégse lehet, hogy egy fiatal leány ilyen veszélyes időben egyedül járkáljon az utcákon. Teri vállat vont: — Ugyan, ilyen csekélységgel ma nem törődik senki. Józsi még akart valamit mondani, de Teri gyorsan meg­csókolta az anyát, búcsút intett a testvéreinek és kirohant. Egyedül’vágott neki az útnak. ' -.*'*■*.­ Terin a változást először Józsi vette észre Akkor már tavaszra fordult az idő. A­ nap melegen tűzött a meggyötört városra. Mindenki csodálkozott, hogy megjött a tavasz. Már azt hitték, hogy az idegenek az­ örök telet hoz­ták magukkal Szibériából vagy az Északi sarkról. Már nem voltak az éjszakák sem olyan félelmetesek, mint télen. Az ablakok kinyíltak s a szobákba tavaszi illatok surrantak. Új rem­ények költöztek a szívekbe. Gyöngyösi tanár úrék kőháza előtt az orgonabokrokon zöld leveleket morzsolgatott a szél. A mezők felől a tavasz üzenete vágó­dott a kőfalaknak. Egy-egy erősebb szélroham egész illat­felhőt szórt a házak közé. Az égbolton bárányfelhőket őrzött a nap. A föld a fogamzás lázában égett, új erők indultak meg a mélyben.­­ Józsi, amikor Annától jött, gyakran megvárta Terit az irodában. Húga megsápadt az utóbbi időben. Tétova mozdu­latai voltak. Mintha betegség szállta volna a meg kibom­lott szép fiatalságát. Hallgatag lett s lesoványodott az arcai — Beteg, vagy, — bizonygatta Józsi, de Teri csak mo­solygott. — Ne törődj velem. Józsi, spáid csak jobban leszek. — De törődöm. Ki törődjön veled, ha én nem, testvér! Teri belekarolt Józsiba s megszorította a karját. Lépése már nem­ volt bizonytalan a bátyja mellett. — Oly jó vagy, — súgta leheletszerűen — oly jó. De itt te nem segíthetsz.. * _ ' *, ' , „ — Bántott valaki? Megölöm, ha­­ bántott ... — Nem, senki nem bántott. Egy napon mégis megtudta a titkot. Egyik este egyedül védték otthon. Apa kimen­t az állo­másra, mert új híreket hallott s azokat akarta ellenőrizni. Tamás nem jött haza a korzóról, ahol barátaival lebzselt. Anya átment a szomszédba, hogy a vacsorához kérjen valamit. Teri az ablak mellett­ ült, két karja csüggedten pihent az ölében, mint anyának, amikor estére elfárad. Kifelé nézett a gyéren világított utcára, de a lelke másfelé tekintett. Szép volt ebben a helyzetben. Szemei földöntúli színekkel teltek meg, arca sem volt sápadt, hanem enyhén kipirult. Az asztal mellett ült és olvasott Józsi. Nézte a betűket, de a szavak értelmét nem tudta egybetartani. Meglepte Teri fenséges megnyugvása. Mintha nem is a testvére ülne az ablak mellett, hanem a középkori festők vásznáról elevene­dett volna meg egy alak. Holland festő láthatta így az anya­ságot, vagy a kedvesét váró nőt. Ki hitte volna, hogy mozdulatlan alkjában él, figyel a lélek. Az óra verte a negyedeket, a feleket. Teri akkor lassan megmozdult, nyújtózott egyet, két karja feje felé feszült. Háta, ahogyan fejét hátravetette, szét­szóródott Aztán Józsira nézett s csendesen azt mondta: — Józsi, nekem gyerekem lesz. Felugrott a székről. — Nem igaz. Homlokát kiverte a hideg veríték. A szoba elhomályo­sult előtte. — Néked gyereked? Teri! Bólintott. — Az. Újra kinézett az ablakon, mintha közömbös dologról beszélgetnének. Két karja újra az ölébe hullt s bámult kifelé félelmetes nyugalommal. — Már nem búsulok miatta. Most már csak a gyerek a fontos, akit itt hordok a szívem alatt. Józsi Teri mellé ü­lt és megfogta a kezét. Ez a kéz most hűvös volt s jéghideg. A leány alázatosan nézett fel rá. — Szeretném, ha megértenél! Csak te érts meg engem, akkor sokkal könnyebben viselem én is. Ez volt az első értelmes szó, amm­it kimondott. — Olyan különös most minden. Szerettem volna régen szólni neked, de nem volt erőm hozzá. Olyan jó lett volna pedig a kétség óráiban valakiben megkapaszkodni. De kiben ? Anya tönkremenne, ha megtudná. Apa? Neki sem szabad tudnia róla. Most már mindenen túl vagyok. Vállalom a sor­sot, melyet Isten rám mért. — Nem lehetne segíteni? Házasságra gondolok, gyorsan, mielőtt... Teri szelíden megrázta a fejét. — Nem teszi meg. Annál gyalázatosabb. — Feledi? — Nem. — Ki­ volt? Mondd meg a nevét. Teri keze simogatóan borult Józsi ökölbe ránduló keze­­fejére. Ez az ököl most láthatatlan csapásokat osztott valaki felé, aki Teri szerencsétlenségének oka volt. Békéltető anyás mozdulat csillapította a reszkető ujjakat. Közben nézett sze­líden, kedvesen a testvér arcába, mintha keresne ott valamit. — Ez szörnyű ... — Ha lehetne, védekeznék, csakhogy ne okozzak neked fájdalmat. De nem tudok. Ez az én szerencsétlenségem csak egy csekély része annak, ami bennünket ért. Valahol minden elromlott... Álmomban sem mertem volna erre gondolni. — Most mi lesz? — Anya leszek. Ennyit tudok, sem többet, sem keve­sebbet. — Ennek nem szabad megtörténnie. Régen ezt elintéz­ték egy gyors házassággal. Milyen ember az, aki futni enged téged a gyerekkel... — Kiváncsi vagyok a kölyökre, mondta hetvenkedve amikor megmondtam neki. — Gazember. — Küzdenem kellett volna. Sírni, jeleneteket csinálni. Csak ezt ne, ezt a szörnyű megnyugvást. Az ember nagyon megváltozik ezzel az állapottal. A könnyű hódításnak a fiatal­sággal együtt egyszer s mindenkorra vége. Elmaradt minden, ami értéktelen és léha volt benne. Csak ez a titkolózás, ez szörnyű. — Édes jó testvérem, te... Én nem hagylak el soha. — Köszönöm, Józsi. Ezt vártam tőled. Kint a réten szitálni kezdett a sötétség. Vonatok síkot tottak a sineken. Mikor elgördültek a közeli pályán, remegni kezdtek az ablakok. — Mi a szándékod, ha ... — Még nem tudom. Szeretnék valahol csendben meg­húzódni. Elbújni, a kis ártatlansággal, amíg szüksége van rám. Az Úristen majd kirendeli valahogy. Csak ne hidd, hogy rossz vagyok ’. Megcsuklott a hangja s két könnycsepp gördült végig meggyötört arcán.­­— ,Feledit sajnálom, — mondta csendesen, m­iközben az orrát törölgette, — Feleségül kellett volna mennem hozzá. Dehát ilyen az ember, amíg fiatal és nincs mellette senki az ég világon. — A nevét mondd meg... csak a nevét mondanád meg. — Folytatjuk. — — Teri. •

Next