Felvidéki Ujság, 1896 (3. évfolyam, 1-53. szám)
1896-09-03 / 36. szám
Zsolnán, 1896. IFelvidékii Tájság:_ szeptember hó 3. Ilyen volt az akkori zsidó, görög és római ? Vájjon a modern ember is úgy vélekedik-e ? A mi korunk valóban a sok ellentmondás kora. Minden ország, minden nemzet sajtója csak a világ békét hangoztatja és ennek szükségességét a népek számára. És ily értelemben nyilatkoznak, a kormányok képviselői is, úgyis mint magánemberek, úgyis mint nyilvános közegek, parlamenti szónoklataikban, diplomatikus értekezleteik alkalmával sőt kölcsönös szerződéseikben is. Egyúttal azonban szaporítják a kormányok évről-évre az országok véderejét új adókat rónak ki és új kölcsönöket vesznek fel. Vajjon nem ellentmondás-e ez a szó és tett között ? * * * A kormányok intézkedéseik igazolása végett joggal hivatkoznak fegyverkezéseknek kizárólag védekező jellegére, azonban mégis megfoghatlan majdnem minden nem érdekelt ember előtt az, hogy honnan várnak tulajdonképen ellenséges berohanást, mikor a nagyhatalmak minden politikájukban közös akarattal csak a védekezés czélját követik. Valóságban olyan színezete van az egésznek, mintha minden nagyhatalom, minden percben, a másiknak betódulását várná, aminek a következménye : általános bizalmatlanság és természetellenes megerőltetés arra nézve, hogy a többi hatalmak véderején túl tegyen. Ilyen verseny maga is emeli a bábom veszélyét, úgy hogy a legcsekélyebb ok elegendő lesz egyszer arra, hogy egész Európát egy világháború lángjai borítsák be. Talán azt hiszi valaki és vigasztalódik is azon gondolattal, hogy ilyen válság kiszabadítana bennünket a politikai és gazdászati zavarokból, melyek a népeket terhelik. Aligha! Mert a legújabb időben viselt háborúkban szerzett tapasztalatokból tudjuk, hogy minden háború a népek ellenségeskedését csak fokozta és Európa politikai és közgazdászati helyzetét csak szomorúbbá és bonyolódottabbá téve. Az egész világ megegyezik abban, hogy a háború következményei, ha az egyszer Európában kitör, hasonlítana a barbárok nagy betöréséhez és hogy azért a legdrágább béke, még mindig olcsóbb, mint akár a legkedvezőbb háború. A bekövetkezendő háborúnál már egész népek tétele lesz kockáztatva és azért lesz az véres, elkeseredett és kegyetlen. * * * 60 miliárd forint,"és mennyi most az ez után fizetendő kamat? Ezen óriási összeg csak kis része is elegendő volna sok népnevelési intézmény alapítására és a legnagyobbszerű közhasznú munkák végzésére. Európa jelenleg , mint látjuk, a tudomány annyi vívmánya dacára, és olyan helyzetben van, mint a középkor legrosszabb idejében. Mindenki panaszkodik ezen helyzet miatt, mely sem nem háború, sem nem béke. A kormányok állítgatják ugyan, hogy csak a békét akarják és versenyeznek is egymással a békeszeretet nyilvánításában, s ugyanaznap terjesztenek javaslatokat a törvényhozó testületek elé a haderő szaporítása ügyében, azt mondván, hogy ez csak a béke biztosítása kedvéért történik. Si vis pacem, para bellum. Engedjék meg, hogy jegyzeteimből megint valamit idézzek. Moltke a nagy csataművész szavai ezek, melyeket egyszer a béketársulat küldöttségéhez intézett. Többek között ezeket mondta: A háború szent, Istentől el van rendelve. „A háború egyike a világ szent törvényeinek az tartja fenn az emberben a nagy és nemes érzelmeket: a becsületet, az önzetlenséget, az erényt, a bátorságot. Csak a háborúnak köszönhető, hogy az emberek a legnagyobb anyagiságnak át nem engedik magukat.“ — A fegyveres békét pedig a következővel igazolta: „Csak a kard képes a kardot hüvelyébe szorítani.“ — Ezek Moltkének, a nagy csata hősnek szavai. * * * A tudósok egész életük munkáját és fáradozását csak azon czélnak szentelik, hogy egy eszközt találjanak ki, melylyel embertársaik sorsán javíthatnak. Kitartó munka és találmányok által gazdagítják az emberi elmét, bővítik a tudományt, minden nap új találmányokkal lépnek fel és így szaporítják a nemzetek jólétét és erejét. Ekkor jön a háború! Engedjék meg, hogy ehhez egy kis megjegyzést fűzzek. Mit hagyott ránk a régi Görögország ? Könyveket, márvány képeket. Vájjon nagy volt-e győzelmei által, melyeket kivívott, vagy az által, amit létrehozott?! Nem a perzsák megrohanásai akadályozták meg a görögöket, hogy a legdurvább materializmusba essenek, nem a barbárok támadásai mentették meg Rómát és támasztották fel újra és nem I. Napóleon állott a nagy szellemi mozgalom élén, melyet a múlt század bölcsészei, megindítottak. Csak ezt akarom megjegyzeni. És ti atyák és anyák, mit mondanátok ti Moltke urnak? Szomorúak az idők, minden következő nap fenyegetés, ineg a talaj mindenütt lábunk alatt és a keletkező zivatar alig fog elmaradni. * * * lyok és fejedelmek kezében soha sem tagadta meg a szolgálatot.“ Rettenetes üdvözlő szavak! A római és görög tölgykoszorúval díszítette föl a győző hadvezért is. Ez volt a legszebb ékessége. — A német császár karddal övezte a diplomatát és az ő szavai szerint vassal és vérrel építve van azon korszak, amelyet ő maga nagynak nevezett. — Mi már azt hittük, hogy az a kor, az a czivilizáczio, mely a munkában kereste a nemesítő eszközt, csak egy hatalmas ragasztó anyagot ismert: a munka verejtékét. A német császár szavai szerint e hatalmas ragasztó eszköz: vas és vér! Blut und Eisen! Nézetünk szerint a munka verejtéke hozta létre a nagy és maradandó alkotásokat. Ez vitte előre az emberiséget. Ez alkotta meg a humanizmus nagy művét. Ez hozott a világra békét és megelégedést. A vas csak szenvedést, a vér csak pusztulást! Hálás szívvel áldják a népek, a nemzetek s országok azon fejedelmeit és kormányait, akik távoltartják tőlük mai nap is a háború luháit, tudván azt, hogy ha az emberek százezreit belevinnék a háborúkba, akkor a sok szép viruló élet, a sok fáradsággal szerzett tudomány, a szenvedések árán fenntartott becsület, boldogító eszmék kincshalmaza — pár pillanat alatt tönkretéve, veszve volna. * * * A mostani Európa tényleges szolgálatban lévő katonai állománya 9.000.000, tartalékja pedig 1.700.000, úgy hogy hadserege évenként körülbelül 3 miliárd forintjába kerül. És milyen nagy e mellett a társadalomnak rengeteg kára, mely azáltal keletkezik, hogy egy ilyen nagy számú erőteljes férfiút vonnak meg tőle, akik így az ipar és egyéb foglalatosságaik számára el vannak veszve. Ehez járulnak még a rengeteg állami adósságok, melyeknek nagyobb részét a hadi készülődések okozták. Európa összes államadóssága közel szerkesztőségbeli íróasztala mellől úgyszólva készen pattant ki a színpadra. Egyszerre tűnt fel a „3 Kázmér“-ral a Népszínházban s alig pár hónappal első sikere után, már egy második darabbal állott elő s első bemutatott eredeti szerzője lett a Vígszínháznak. Pedig Beöthy László nincs több huszonhárom évesnél...................... A múlt hétnek azon az estéjén, amelyen Pámay Ilka „Szép Heléná“-t játszotta a budai színkörben, a fából épült szellős műcsarnok előtt összetalálkoztam a „Béni bácsi“ fiatal szerzőjével. Gratuláltam neki a sikeréhez. Melegen megrázta a kezemet. A meleg kézszoritásból kiérzett, hogy hazai szerző nem igen szokta meg az ilyesmit írótársai részéről s annál mélyebb hálát érez az ilyen gratuláczióra. A kézszoritás közben eszembe jutott a Mascagni nyakkendője, s elgondoltam, hogy nem cselekedném egészen haszontalan dolgot, ha ott nyomban egy parázs kis interviewbe ugratnám bele az én fiatal szerzőmet, amely felderítené Béni bácsi megszületésének a homályát. Utóvégre ha Sardou, Bisson még a többi franczia szerzőnek, még csak megírandó darabja annyira érdekel bennünket, talán csak érdekelhető az is, hogy mi egy eredeti bohózat megszületésének a története. Megszólaltattam hát a Béni bácsi szerzőjét, aki egy pár ügyesen alkalmazott keresztkérdés alatt, következőleg vallott:• A Béni bácsit voltaképen Sipulusznak köszönhetem. Valami franczia könyvet olvasott, (a czimére már nem emlékszem) s a szerkesztőségben erről a tankönyvről beszélt nekem, a melyben valami bolondos történet volt elmondva egy házas Valóban borzasztók a német Császár szavai is, melyekkel nem régen 1895 márcz. 26. Bismarckot üdvözölte: „A vas és vér az az eszköz, mely a kiráságról. Mialatt Sipulusz beszélt eszembe ötlött, hogy nem rosz bohózatt hóma lenne egy nászutra induló ifjú házaspárnak a története, amelyről időközben kisül, hogy a házassága valamelyes okból érvénytelen. .... A nászutas fiatal asszonykának lehetne például valakije, például egy nagybátyja, aki abban a hiszemben, hogy a fiatal pár házassága érvénytelen, mindenütt nyomában van az ifjú párnak, nehogy a család becsületén valami foltocska essék. ... És ezzel megszületett Béni bácsi, a „Sziporka család becsületének őre.“ A théma egy kicsit borsosnak ígérkezett, de eszembe jutott Bisson az ő Pont-Riquet-jével, meg a válás utánnal és isten nevében neki fogtam a munkának. — És mennyi idő alatt írta a darabot? — Oh nagyon rövidesen végeztem vele. Mindössze három hét alatt a szerkesztőségi munkaszünetelése közben. Azt hiszem, a gyors munka észre is vehető egy kissé a darabon, de hát fiatal vagyok még és ráérek még az átgondolt, jól megfontolt munkára. Az én koromban ez tán még nem is lehetséges.......... Ennyi volt az, amit Béni bácsi szerzőjéből ki bírtam bátran srófolni. — Mellékesen megjegyzem, hogy honvédhuszárhadnagyi uniformisban volt, mert épen aznapra behívták huszonnyolcnapi fegyvergyakorlatra. Ez az apró részlet is van talán olyan érdekes, mint Mascagni nyakkendőjének a sziké. Igen, Béni bácsi szerzője ez idő szerint a nyári hadgyakorlatokon izzad, mig a közönség jóizneket mulat darabján a jól ventillált Vigszinháznak nyáron is hűvös nézőterén.......... Márkus József: Kiállítási levelezés. Kiállítási terület, 1896. augusztus 25-én. Kedves Szerkesztőm! Hat napi fáradságos utazás után itt vagyok a kiállítás területén, annak is a legeslegközepében, id. Karikás Mihály bátyánk vendéglőjében. Ne gondold azonban, hogy egész úton jöttem ide, mert előbb bejártam a területet s azt sem egyszer, hanem éppen elegendőszer arra, hogy megállapíthassam a helyet, honnét, ha körültekintek, mint valami győztes hadvezér előtt hajolnak meg előttem a bevett várak lobogói. A tegnapi nap ugyan nem valami nagyon kedvezett az ismeretek szerzésének, mert a förtelmes széltől eltekintve, novemberi hideg fagyasztotta meg fáradt tagjaimat. — Annyira, hogy nem is lakásomon hagyott felöltőm után sopánkoztam, hanem otthon hagyott bundám után. A mai nap már nagyban kedvező a kiállítást látogatók seregének. A délelőtti borongos időt szép nyári nap váltotta fel, mi a kiállítás képének is barátságosabb szint kölcsönözött. A tegnapi látásfutást, mellyel a szél elől, a hideg elől futott a közönség, a könnyed sétálás váltotta fel, de unqye e rövid tapasztalásomból is elég meggyőződést szereztem arra, hogy az idő gyors változásától a jó pestiek sem mentek. Egy nap jó lenne a bunda, másnap a felöltő is csak teher. A kiállítás nagyszerűségét már annyiszor méltatták, hogy erről írni, kárba veszett fáradság. A mi azonban mindig leköti figyelmünket s a mi különösen minket zsolnaiakat érdekel legjobban, mert oly büszkeségünk, mely az egész országgal közös lett : ez a zsolnai posztógyár. Az iparos csarnok „Észak“ oldalán lépve be az iparcsarnokba, rögtön az első lesz, mely leköti figyelmünket, a mi kedves ismerősünk, jobban mondva földink, Löw Károlynak a zsolnai posztógyár működését előtüntető kiállítása. A gyapjú feldolgozásának minden átmenete van itt feltüntetve, oly remek kivitelben, hogy minél jobban ismerjük, annál inkább fokozódik bennünk az öröm, hogy Zsolna van általa képviselve, mégpedig oly mértékben, mely mindenkit bámulatba ejt. Nagyban fokozza ezt a sikerült dioráma, mely a zsolnai gyárat, azt mondhatom nem is teljes nagyságában, hanem nagyítva tárja elénk. Nagyítva annyira, hogy szinte az ismerősök körébe igyekeznénk jutni, ha kedves Haas barátunk nem állana mellettünk s tőle nem tudnánk, hogy még a kép mérete is titok. A földmivelésügyi kiállításon találkoztunk ifj. báró Wodiáner Albert caprizai uradalmának képviseletében, földink: Kemka Gyula erdésznek gazdasági szerek kiállításával, s bár Krassó-Szörény megyét mutatja be, de mint megyénk szülöttjét örömmel üdvözöljük őt a kiállítók között. Styka és Kossák: „Kosciusko győzelme“ az oroszok feletti csata körképe előtt áhítattal hajoltam meg s a testvér lengyel nép ez elszánt harczában mintegy osztozni látszik minden magyar néző. A szabadságot szerető, hazáját védő nemzetnek igaz lelkesedése, mely a kicsikből óriásokat teremt, mint írásból olvasható le a képről. Azért látása kétszeres értékkel bír, egyik a testvéri szeretet erősbítése a derék lengyel nemzet iránt; másik értéke a soha nem melegedhető magyar hazaszeretet. Hogy a pokolba be ne tévedtem volna, az nem is képzelhető. Dante poklának e festmény általi megörökítését nem jelezhetném jobban, mint úgy, hogy attól talán maga a költő is visszarettenne. Annak elejétől végig való átnézése maga a