Felvidéki Ujság, 1897 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-07 / 1. szám
Zsolna, IV. évfolyam 1. szám 1897. január hó 7 „Trencsén vármegye köz- és községi jegyzők egyesületeinek hivatalos közlönye. Társadalmi, szépirodalmi, mezőgazdasági, ipar- és kereskedelmi hetilap. Előfizetési árak: SZERKESZTŐSÉG: Hirdetési árak: Egész évre............................. 4 frt. Zsolnán, hová a lap szellemi részét illető közlemények czimzendők. Egy 3-szor halálozott petit sor 5 kr. Fél évre.............................. . 2 frt. KIADÓHIVATAL: MEGJELENIK: Negyed évre........................ . 1 frt. Aldori-féle könyvnyomda Zsolnán, hová az előfizetések és hirdetések intézendők. MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési felhivás. Felkérjük mindazont. előfizetőinket, kiknek előfizetése m. hó végével lejárt, szíveskednének ez irányban mielőbb intézkedni, nehogy a lap szétküldésében fennakadás álljon be. Azon. előfizetőinket pedig, kik még hátralékban vannak, azt esetleg az új előfizetéssel együtt, kiadóhivatalunkba mielőbb eljuttatni szíveskednének. A „FELVIDÉKI ÚJSÁG“ előfizetési ára: Egész évre..............................4 frt Fél évre...........................2 frt Negyed évre......................1 frt A „Felvidéki Újság“ kiadó hivatala. 1897. Ezredéves fennállásunk ünnepélyeivel megörökített 1896. évi koporsójából bölcsőt faragott a végtelenség Ura s újévet teremtett a világegyetem részére. Az emberiség részére telve reményekkel, a nagy természet részére az ő következetes sorrendjének folytatása végett. S amint az emberiség reményei hervadt virágként elhullanak, úgy elhullanak majd ismét a természet pazarul szép rózsái is. Egy nagy színházhoz lehetne a világegyetemet hasonlítani, melyben szigorú következetességgel adják elő a négy évszak nagy tragédiáit évezredek óta, s melyben az emberiség folytonos szerep változtatással működik közre. Mi is betöltöttük parányi kis szerepünket a nagy színpadon s az újév elérkeztével kötelességünknek tartjuk működésünk III-ik évfolyamáról beszámolni. Három év múlt el azóta, hogy e lap helyettt ,kertfőágának a társadalmi és kulturtörekvők soraiban s dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy daczára a különösen ez utóbbi évben megindult társadalmi hajsza és szakadás nyomása ellenére is híven vezér mondatához: „Legyen igazság mindenfelé!“ megállta helyét sőt örömmel tapasztaltuk, hogy a mily mérvben igyekezett elnyomni ama — ma már politikailag is megszületett s az után elis temetett párt, oly lelkesedéssel karolta fel a hazafias érzelemtől áthatott közönség. Megcsípett a kígyó, — de sebet nem ejthetett, mert pártolóink díszes sora nem engedte meg, hogy ily kicsinyes agyarkodás maradandó nyomot hagyon hátra s útját állja egy nemesebb törekvésnek, mely egyedül a közjó szolgálatában kíván nyilvánulni. S mi is volt tulajdonképen hibánk, miért rendezték ellenünk ama hajtó vadászatot. Az, hogy nem tűrtük szó nélkül ama lelketlen izgatást, mely lángba borította az egész Felvidék kedélyvilágát, hogy a pánszláv néppárt ellen nyílt homlokkal küzdöttünk. Hogy igyekeztünk a hazafias irány és elvek részére a társadalom értelmi zömét megtartani s felvilágosítani a párt nemzetellenes intenzióiról s ez után megvédeni szellemileg visszamaradt s a tévtanokra könnyen reá vezethető népünket, a sötétség tanát hirdetőktől. Hogy ez sikerült, nem a mi érdemünk; mi csak közkatonái voltunk a nagy társadalomnak, mely utálattal fordult el ezen nemzetellenes áramlattól s mi hálát rebegünk ma, midőn sírjában nyugszik e zivatarral telt év s fölöttünk látjuk a tiszta kék eget, a magyarok nagy Istenének, hogy megmentette népünket a bajoktól; s ma is arra kérjük társadalmi elleneinket, tegyék le a fegyvert, ne folytassák ama áldatlan harczot, melynek czélja a nemzet szivében visszhangra nem talált, ne vessenek gyűlöletet, holott hivatásuk — szeretetet aratni. Mi a feledés fátylát borítjuk e szomorú napokra, — az idő megmutatta, hogy az igaz győzött, s ma a befejezett tények után is a legtisztább intenzió vezet a testvériség s egyenlőség tana vissza a csatatérre, hogy általunk esetleg ejtett sebeket behegessük s egyesült erővel lássunk a nagy munkához, mely az új évezred hajnalán reánk vár. Letörüljük az elmúlt év fáradalmas verejtékét s erőt merítve hazafias lelkesedéséből, folytatjuk munkánkat az évezredben. Munkatársaink díszes sora oly erőkkel szaporodott, hogy Felvidékünk kulturális s közgazdasági kérdéseit az Alföld fejlettebb viszonyaihoz arányitva tovább fejlesztésének nehéz munkájában hathatósan támogathatjuk az intézőséget. Figyelemmel kisérjük ez után is a nemzetiségi kérdést s kérlelhetlenül leplezzük le akna munkásait. „Győzzön a jobb“ továbbra is , s azért kérjük. pártolóink s olvasóinkat tartsanak meg ez uj évben is jóindulatukban ! TÁRCZA. Egyről másról. Cselkó Józseftől. T. Szerkesztő Úr! Úgy értesültem, hogy midőn a „Felvidéki Újság“ életbe lépett, ez azon jelszóval történt.: „Legyen igazság mindenfelé!“ Azóta már több felszólalását olvastam ezen jelszó alatt, főleg oly fontosabb ügyekben, melyek közvetve vagy közvetlenül a közjót kisebb-nagyobb mérvben érintették. Azt is tudom, hogy felszólalásai folytán kisebb-nagyobb tényezők neheztelését vonta magára. Ez már úgy szokott lenni. Hogy a neheztelések mennyire jogosak és méltányosak s mennyire nem ? ezt, nézetem szerint, valószínüleg leginkább még csak a közelebbi vagy távolabbi jövő fogja bebizonyítani. Tény az, hogy Önt, mint a lap felelős szerkesztőjét avval is vádolják, Önre azért is neheztelnek, Önt — bocsánat a triviális kifejezésért — sokszor azért is — ütik, amiben ártatlan. Némelyek azt mondják, miért támadsz ? de nem mondják, igazságos-e a támadás vagy nem. M:'.st még szemére vetik jóakarólag: erősen oda '..g! No, vannak olyanok is, és pedig nagyon is í. ínyadók, akik igazságérzetük folytán kijelentik: meg erősebben is oda vághatná! Ezek bizonyosan ismerik a helyzetet jól, jól! Ez vigasztalhatja Önt! De miután tudom, hogy Ön mindenért, a mi lapban előfordul, tűtik s igy sokszor mások vétkeiért is lakolni kénytelen, azért határoztam el, hogy, ahányszor Önt szerény dolgozataimmal esetleg felkeresem, az, az anonymitás kerülésével tegyem, hogy így a magam esetleges vétkeiért a felelősség engem, nem pedig szegény fejét érje. Ez elhatározásomat követem is. De ha itt-ott néhány sorból álló czikkecskémet a fél anonymitás vagy pseudonymitás köpenyébe bújtatom ; teszem ezt — őszintén bevallva egoistikus szempontból ; teszem azon czélból s meggyőződésben, hogy a tisztelt olvasóközönség az igénytelen sorokban rejlő ügyet, tárgyat mégis több figyelemre és talán elolvasásra is fogja méltatni, ha nem csekélységemet, de más valakit ismertebbet, hivatotabbá, szóval ily dolgokban irányadóbbat fog tartani a közlemény szerzőjének. Ezek előrebocsátása után engedje meg kérem, hogy itt a vonal alatt egyről-másról említést tehessek. Vigasztaló meggyőződésem az, hogy lesz még kívülem valaki, aki e sorokat, ha szórakozottan is, elolvassa, és ez — a szedő! * * * Egyik múltkori vezérczikke, melyben a sajtó kinövéseivel foglalkozott, néhány megjegyzésre engem is késztetett. Mindazon változások mellett, melyeknek társadalmi életünkben meg kell történniük, az összes irodalmi termékeknek alaposan megváltozott képet kell mutatniok. Felüleges irodalmi termékeknek nagy sokasága, mint jele a romlott ízlésnek, okvetlenül kiküszöbölendő. Mai viszonyaink szempontjából ítélve, minden túlhajtás nélkül mondhatjuk, hogy az összes irodalmi termékeknél legalább három ötödrésze a piacról teljesen eltűnhetnék, anélkül, hogy e miatt csak egy kultúrérdek is valamit szenvedne. Oly nagy a felületes vagy káros iratok tömege. A szépirodalom és a hírlapirodalom majdnem ugyanazon mérték alá veendők. Valóban alig van valami szomorúbb szellemetlenebb, felületesebb, mind a hírlapirodalom nagy része. Ha hírlapjaink ezen részének tartalma szerint kulturviszonyainkat s tudományos álláspontunkat kellenne megítélni s megbecsülni, akkor azok igen alacsonyan állnának. Journalistáink tetemes része oly emberekből áll, akik, mind egykor Bismarck igen jellemzőleg mondta : „hivatásukat elhibázták, pályájukat eltévesztették“. Azonkívül e hírlapok és a szépirodalmi lapok nagy részének, hirdetmények rovatában, az a feladata, hogy a lepiszkosabb reklámot támogassa, tőzsde rovatuk pedig szinte oly érdeket szolgál. A lapok vállalkozóinak anyagi érdekei meghatározzák egyszersmind a tartalmukat is. A szépirodalom átlag nem jobb a hírlapirodalomnál. Itt főleg a nemi kör az ő kinövéseiben kultiváltatik. Majd a felületességnek s álfelvilágosodásnak, itt-ott az előítéleteknek hódolnak. Ezen tágas s fontos téren, a jövő társadalmának nagy feladata lesz és nagy feltakarítást kell itt rendeznie, hogy e tért a tudomány, az igazság, a szép és a közjóért való véleményharct elfoglalja és uralja. Mindenkinek, aki jó szolgálatot tenni képes és tenni akar, alkalma lesz, hogy részt vegyen a nemes munkában. Természetesen nem szabad azután függő viszonyban állnia a könyvkiadóval, a pénzérdekkel, az előítélettel, hanem függő viszonyban lesz a lelkiismeretes páratlan szakértők igazságos ítéletével , ami ma oly ritkán fordul elő. Sajnos, hogy úgy van, — de tényleg úgy van az ! * * * Az elvek nemes küzdelmét felváltják a gyalázatos személyharczok, melyek a nyilvános élet színkörét a gyűlölet izzó salakjával fedik be. Az elvek helyébe lépett az önzés s a piszkos önérdek a csúnya utilitarismussal, sőt parasz-