Felvidéki Ujság, 1899 (6. évfolyam, 5-54. szám)

1899-02-02 / 5. szám

Zsolna. VI. évfolyam. 6. sz am. 1899. február hó 2. felvidéki újság „Trencsén Vármegye köz- és községi jegyzők egyesületeinek hivatalos közlönye. Társadalmi, szépirodalmi, mezőgazdasági, ipar- és kereskedelmi hetilap. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Zsolnán, hová a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetések, hirdeté-Hirdetési árak: Egy 3-szor halálozott petit sor 5 kr. Negyed évre .... .............­­ frt. sek és pénzkü­ldemények intézendők. MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. J’-b­es­z­él Előfizetési árak : 7 évre .......................... évre.......................... . 4 írt. . 2 frt. 1 Január 30. Zokogó szívvel, megrendült lélekkel em­lékezünk a­r­r­a, a kit tiz év előtt e­­napon elvesztettünk és a kinek elvesztése által nagy csapást mért a kegyetlen sors hazánkra és az egész m­­onarchiára. Igen, Rudolf királyfi, a trónörökös volt az, a­kit e napon tíz év előtt megtört szívvel korai sírjába kísérte nem csak a legjobb király, a most már megdicsőült nemeslelkű királyné, h­a­nem­ megtört szívvel kísérték a hű népek, fő­leg pedig Magyarország fiai, lelkük mélyében érezvén a mindenkorra szóló pótolhatatlan vesztességet. .Bús nap, nagy gyász volt az akkor és bús napnak, nagy gyász napjának marad az ezu­tán is — mindig ! Alkotmányos országban, hol a fennálló törvények le és fölfele egyaránt érvényesek; hol az államhatalom alaptényezőjének érdek- és jog­köre tiszteletben tartatik : ott az uralkodó és alattvaló közz a tartozó tisztelet mellett még a szeretet, részvét és ragaszkodás őszintesége teszi erőssé és szilárddá a kapcsot. Ily államban a király öröme a nép öröme, a király dicsősége az ország dicsősége; az ő házi boldogsága a nemzet minden családjának küszöbén visszhangot talál. De visszhangot talál a fájdalma, mely szi­­vét-lelkét áthatja, visszhangot talál a gyásza is. Kölcsönös itt az öröm, a boldogság ; kölcsönös a gyász, a fájdalom. A király öröme, a népnek öröme, a király szomorúsága a nemzet gyásza ! Nagy név az uralkodó, királyi név ! Nagy erő, hatalom környezi őket: építeni s rontani, emelni és sújtani! Élet, halál ura, haragja milliókat retteg­­tet kegyessége millióknak élesztő balzsama; a népek boldogsága vagy boldogtalansága, a nem­zetek élete vagy halála sokszor kezeikből van. Mint a családfő a házban, olyan a király népei között. Nem ismer nyugalmat, atyailag őrködik az uralkodása alatt élő népek jóléte fölött. Együtt örül hű nemzetével, ha látja, hogy elégedett s jólétnek örvendez az ; de mélyen érzi veszteségeit és fölcseréli örömét a nép bánatával, fájdalmával. A nemzet jeleseinek elhunyta a király szivében is részvétet keltett. Eötvös József s hazánk bölcse, Deák Ferenc­, halála fölött ér­zett bánatának kifejezést adott, koszorúkat kül­dött koporsóikra s képviseltető magát temeté­seiben. Fenséges neje, a királyné pedig saját kezeivel tett koszorút Deák Ferenc­, koporsó­jára s könnyeket hullatott a nagy hazafii hült tetemei fölött ! És az Alföld fővárosának, Sze­gednek romjain is igy Szólt a király : »fájt a szivem, mikor láttam a nagy szerencsétlenséget.« Valóban királyi szavak! De viszont a jó, a hű nemzet is őszinte részvéttel van minden iránt, a mi a jó királyt s felséges családját éri. Bebizonyították ezt a haza fiai 1889. év jan. 30. napján, e rettenetes gyásznapon, és ma is, a borzasztó esetnek első decenniuma után a népek milliói, a paloták urai, a kunyhók szegény lakosai, ifjak és vének egyesülve — mély gyászt s fájdalmat éreznek e szomorú napon! Ma már nem képezik azok a bizonyos osz­tályok diszitési szabadalmát; az ékesités demokra­tizálódott ; a legalsóbb osztályok utánozzák, maj­molják a legmagasabbakat; onnét a nagy veszede­­lem azon áldozatokra nézve, melyeket a divat mo­lochja esetleg kiválaszt. Emeljük fel sziveinket e napon az egek­hez, hogy a királyok királya, a fejedelmek ura adjon vigasztalást s megnyugvást a jó királynak; adjon dicsőséget a királyfi, trón­­őrös emlékének, adjon békességet elporhadt tetemének ! Cselkó József. TAR­CZ­A. A divat — Molochja. Cselkó Józseftől. A divat ellen küzdeni — nehéz. A különféle kongressusok, egyesületek s tárgyalások mit sem tehetnek a döntő divatárusnak képzelőtehetségének szüleményei ellen. Azonban nem a hamis érzékenykedés, hanem az önvédelem kényszere vezetni fog majd elszán­­tabb lépésekre a divat esztelenségei ellen, mely minden tekintet nélkül semmisíti a teremtés leg­szebb részét, nem kímélvén még a madárvilág leg­hasznosabb fajait sem. Minden nép, főleg pedig a vad népek ékesí­tették s ékesítik magukat tollakkal. A világ emlé­kezete óta kereskedelem tárgyai valónak elegan­­cziájuk folytán a struez madár tollai. A nők fejeiket ékesítették velük; jelvényei voltak azok a méltóságnak; a főurak lovainak nya­kát is diszitették velük. A nagy ár, valamint a vad struezmadarak ritkuló száma, vezettek ezen madarak otthonításá­­hoz és tenyésztéséhez, valamint a struezmadár to­jások művészi költéséhez. Az otthonos tenyész­tésnek első kísérletei Algírban történtek 1859. A tollak ára mindig magas volt, úgy hogy egy felnőtt struezmadár GOO dollár értékű tollakat is adott. Csakhamar túltermelés támadt, s midőn az ügyes párisiak kis értéktelen tollakból­­ nagyo­­kat készítettek, a magasabb körökben csökkent a tollak becse­s igy ára is. * * * De a struez nem egyedüli madár — disztol­lak­kal. Van bizonyos „aigretton“ nevű igen szép ma­dár, melyet a keletnek nagy hölgyei már régóta, Európában pedig főleg a 18-ik században fejükön hordták. A gém, a kócsag bizonyos faja az aigretton; igen keresett, kedves diszt ad gyönyörű fehér tolla, minek folytán az egész földkerekség gémei, kócsagjai vad pusztításnak ki vannak téve. Ez a pusztítás pedig csak a pározás idejében történik meg. Alig hogy a fiatal madárkák kibúj­tak a tojásokból, kezdődik a madarak gyilkolása, melyek fiaikat elhagyni nem akarják, így pusztulván­­el a — szülők, utánuk pusz­tulnak fiaik is — éhség folytán. Nem csoda, hogy így bizonyos madárfajok tel­jesen kipusztulnak. Némely párisi kereskedelmi házaknak minden országban vannak e czélból ügynökségeik, és Flo­ridában pl. az ezüst gém, úgy mint a tengeri sas is teljesen kipusztult. * * * A kedves olvasóim akar talán némi fogalmat szerezni magának a divat tollak szükségletéről? Hát szolgálok itt biztos számokkal. E divat tart most már 20 év óta. Csak Angliába hoznak évenként 25—30 millió dara­bár nem takaródzunk többé függőfalevéllel, nem élünk többé csupán a szükségletnek, küzdvén állatok s elemek ellen. Fegyver is van már, a tü­zet is feltalálták már, úgy hogy nem csak a mai, hanem a holnapi nap szükségletéről is eleve gon­dolkodhatunk, úgy hogy nem minden erőnk­­rész a mindennapi élet küzdelmébe, hanem egy kis erő­feleslegre is tehetünk szert, mely az állatias élet korlátaitól felszabadit s a haladás terére való lé­pésre utal. Vannak még ma is emberek, kik éhség, hi­deg, eső s a természet más meg más elemi csa­pásai ellen kénytelenek folyton-folyvást küzdeni; erejük e küzdelembe el­ér s alámerül: ők a gyen­gék gazdaságilag; a legkisebb gondjuk is nagyobb, mintsem hogy intellektuális vagy morális tökélete­sedésre gondolhatnának. Sőt az összekuszált, bo­nyolódott megélhetési mód manapság még az erő­sebbnek vállaira is rak súlyos, terhes küzdelmeket, úgy hogy a mai kor emberének ereje sem szabadul fel kellőleg a kenyérkereset mázsányi, nyomasztó terhe alól, műveltségét csak kapkodás útján az új­ságból kanalazza, ebből a hevenyészett szellemi rántott levesből, moralitását pedig csak a foga­s fegyháztól való félelem szabályozza, különben szí­vesen kijátsza a vizsgáló birót is a törvényt is. Csak az osztrigák fekszenek szépen egymás mel­lett a tengeri sziklán — mondja Proudhon, de az emberi haladás folytán előáll bizonyos hierarchia, fokozatosság az organikus létráján. A megkötött erőket első­sorban az örökhagyók szabadítot­ták fel. bát, a többi kontinens számára 150 millió madár­­hullát. Ezen divat betegség követelt tehát eddig 2,3 milliárd madár életet! És miképen szerzi be a divat Molochja ezen rettenetes tömeget. Londonban csak egy kereskedő kapott keleti Indiából 400000 tarkaszinó madarat, és 6000 pa­radicsom madarat. Egy árverési helyeségben, szinte Londonban, négy hónap lefolyása alatt eladtak 800000 darab m madárbórt; ezek között sok ezer fáczánt és paradi­csommadarat. Marokkóban még csak tíz év előtt ezerenként látható volt a szép kakadu; ma már a gyerekek alig ismerik e madarat. Rettenetesen pusztítják főleg a vándormada­rakat déli Itáliában s Francziaországban — hálóval s puskával. Rhone torkolatánál állítanak villanyos batté­riákkal ellátott készülékeket; ezek sodronyaira le­ülnek a kifáradt fecskék ezrei és megölve lehul­lanak. Éppen úgy járnak el Dalmácziában és déli Tirolban is; itt évenként legalább fél millió madarat fogdosnak össze. Hát mit szóljunk a szegény kis kolibrik pusz­tításáról ? Ha a hölgy, a­ki oly szívesen hiszíti kalapját egy kolibri hullával, látná, hogy a vad In­dián miképen kínozza e gyönyörű kis teremté­seket, bizonyosan soha se tűrné meg e díszt a fején.* ** Haladás.

Next