Fényszóró, 1946 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1946-01-02 / 1. szám
II. ÉVF. 1 SZÁM I I 1946 JANUÁR II. ÉVF. 1. SZÁM III 1946 JANUÁR FÉNYSZÓRÓ MŰVÉSZETI HETILAP FŐSZERKESZTŐ: BALÁZS BÉLA ________________ _ _______________ FELELŐS SZERKESZTŐ: BÉKEFFI ISTVÁN FŐMUNKATÁRS: DARVAS SZILÁRD 1945 elmúlt, lezárult ez a szokatlan színházi évad, amely nem szeptemberben kezdődött, amikor a nyár búcsúzik, hanem egy fagyos és véres januári napon, amikor a szabadság hirtelen ránk köszöntött. Néhány nap múlva a Magyar Színház lobogókkal feldíszített színpadán kigyullatc a fényszórók és a zsúfolt, hideg nézőtéren sírva halgattam a szabadság mindennél forróbb és édesebb verseit. Mintha 10 millió ember harsogta volna: »Fázunk és éhezünk s átlőve oldalunk, részünk minden nyomor, de szabadok vagyunk. ..« Újra kezdtük az életet- A színház is újra kezdte az életét. Ez az alkalom nem tér vissza többé s éppen ezért, kissé keserű szájízzel kezdek hozzá, hogy megcsináljam 1945-től — a számadást. * Ez a számadás nem egyszerű feladat Soha nem volt olyan nehéz színházat játszani, mint 1945-ben, a nagy lehetőségek és a még nagyobb lehetetlenségek esztendejében. A jószándék megmutatkozott, sőt némi hősiességet is felfedezhetünk abban, hogy egy-egy darabbal még most is visszakanyarodnak az eredeti, a nemesebb célkitűzések felé. De minden mérlegnek két serpenyője van. A nehézségekkel szemben ott ragyog a színház örök varázsa. Nem hazug frázis, ha azt mondom: nincs az a hideg nézőtér, amelyet be ne fűtene a drámai feszültség csodálatos forrósága. Nincs az a kopott díszlet, foltozott jelmez, amelyet újjá, ragyogóvá ne varázsolna a színpadi költészet és az emberábrázoló művészet végtelen hatalma. Nincs az a háború utáni fáradtság, cinizmus és közömbösség, amelyet meg ne törne a színház, amelynek deszkái világot is tudnak jelenteni. A műsor itt áll előttünk. Mindegyik cím egy-egy premier emlékét idézi. Próbáljuk először is azt megállapítani, melyik színház mit dobott a mérleg egyik és mit a másik oldalára? Színházak Nemzeti és Nemzeti Kamara Színház Eleget tett egyik legfontosabb hivatásának, a világirodalom nagy drámáit, ugye írta: MOLNÁR MIKLÓS kezeit színpadra vinni. Megismertette az új orosz drámát két lelkes, lobogó indulatokat árasztó darabbal, amelyek az ortodox dramaturgia szabályai szerint talán nem kifogástalan alkotások, de mélyen belevilágítottak egy erős és fiatal új világ lelkébe- Készséget mutatott az új törekvések felé, játszott modern angol és francia darabot, de nem felejtette el a klasszikus hagyományokat sem. Csokonai, Madách és Katona József, Moliére és Beaumarchais szavával bizonyította, a klasszikusok örök időszerűségét és ezzel a nagy emberi szabadságeszmények mindig és mindenütt jelenvalóságát . A darabválasztás tantárgyából végeredményben jelesen vizsgázott az új Nemzeti Színház-Demokráciából pedig kitűnően. Major Tamás számára ez volt a legkönnyebb feladat, mert ő is demokrata és — bármenynyire fáj az úgynevezett »politikamentes, tiszta irodalom« hirdetőinek és művelőinek — a nagy drámaírók is demokraták ... Az előadások összeredménye közepesen jó osztályzatot ad A kissé hullámzó Bánk bán, a nem minden pontján meggyőző Szent Johanna, a vitathatóan helyes Figaro után azonban a lelkesítő orosz emberek s a nagy művészegyéniségek nélkül is ragyogó Veszélyes forduló kitűnő együttes és nemes, de végre pátoszmentesen nemes, igazi nemzetiszínházi játékstílus kialakulását ígéri. Vígszínház és Pesti Színház Az igényes, széplelkű, minden, nyersességtől és valljuk be, igazságtól is irtózó közönség lipótvárosi színházpalotája ma romhalmaz. Romjai alatt nemcsak a Molnár-, Fodor , Lakatos, Bernsteinpremierek emlékei hevernek, hanem az egész hajdani Lipótváros. Az előkelő vígszínházi hagyományokból tehát éppen elég az előadások művészi gondosságát és sajátos, finom hangulatát megőrizni. Ezt nyilván megérezte Jób Dániel és a régi, nagypolgári Vígszínház helyett, — ha nem is forradalmi — de haladó szellemű színházat indított a Nagymező utcában. Gorkijt, Thornton Wildert, Gábor Andort és Huxleyt játszott. Az Éjjeli menedékhely mélységes filozófiája, A mi kis városunk derűs életbölcsessége, A dollárpapa maró szatírája és a Most- vagy soha ragyogó politika- és társadalomszerűlélete — valamennyi bátor állásfoglalás is egyúttal. A Molnár-felújítás és az új Márai- darab azonban ismét a régi szellemet idézi. Ezekre a darabokra is írhatta volna József Attila: »Úgy szállong a semmi benne, mintha valaminek lenne a pora«. Még egy hibapont: 7 előadásból 5 felújítás volt. A Vígszínház és Pesti Színház előadásairól nem is kell külön-külön megemlékezni. Nem volt olyan közöttük, amely ne sugározná a nagykultúrám együttes szorgalmát, pontosságát és művészetét. Művész Színhez Várkonnyi Zoltán hősiesenkísérletezett az igazi irodalommal. Bár a Lement a hold darabváltozata messze a regény színvonala alatt maradt és Maugham Esője is csak dramatizált regény maradt a színpadon. A kettő között volt némi kiegyezés a korszellemmel, a közönséggel, a kasszával, de mindig úgy, hogy ne kelljen szégyelnie magát. A Rettenetes szülők sokat javít a Somogyi Erzsi a Tiszazugban.