Fiatal Fórum, 1990 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-09 / 1. szám
2 Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség NADISZ SZÁNDÉKNYILATKOZAT vési A MADISZ a romániai magyar fiatalok önálló (szervezeti és cselekautonómiával rendelkező) szervezete, melynek célja a romániai magyar fiatalok jogainak védelme, érdekeinek képviselete, sajátos problémáinak megoldása. A MADISZ független minden politikai párttól, bárki tagja lehet nemre, nemzetiségre, vallásra, politikai meggyőződésre és foglalkozásra való tekintet nélkül. 1. Az 1990. áprilisi szabad választásokig támogatjuk a Nemzeti Megmentési Frontot demokratikus célkitűzéseinek megvalósításában. 2. Küzdünk a román demokratikus jogállam létrehozásáért, kiteljesítéséért. 3. Együttműködünk a haladó román és nemzetiségi, valamint más országbeli és nemzetközi ifjúsági szervezetekkel. 4. Csatlakozunk az RMDSZ haladó törekvéseihez fenntartva az önálló véleménynyilvánítás és állásfoglalás jogát. 5. Elhatároljuk magunkat minden nacionalista, soviniszta, irredenta, szélsőjobboldali, illetve szélsőbaloldali megnyilvánulástól. 6. Különleges hangsúlyt fektetünk a fiatalok problémáinak megoldására. 7. Küzdünk sajátos nemzeti hagyományaink, kultúránk ápolásáért. 8. Követeljük a Helsinki Záróokmány elveinek tiszteletben tartását. 9. Harcolunk a kontinensünket megosztó vasfüggöny maradványainak felszámolásáért, hazánk belépéséért a közös Európa-házba. A MADISZ hezzivásárhelyi találkozóján résztvevő küldöttségek munkatanácsa: Arad — MADISZ; Barót — MADISZ; Brassó — MADISZ; Bukarest — MADISZ; Kézdivásárhely — MADISZ; Kolozsvár — MADISZ; Marosvásárhely — MADISZ; Nagyvárad — MIDESZ; Szentkeresztbánya — MADISZ; Sepsiszentgyörgy — RMDTSZ. Kolozsvári Tájékoztató Iroda, Mócok útja 18, tel. 951/11888. I Alpár kikiáltotta magából Marosvásárhelyen, a Főtér alsó részének „előszobájában“ van egy kis park, rézsútosan a Grand szállodával és a Telefonpalotával. Biztosan nevet is kapott valamikor, de számomra mindeddig nem volt fontos, miként hívják. Ezután pedig új nevén lesz ismert, azon, amelyet jelenleg egy alkalmi felirat jelez: Holtak parkja. Az 1989. december 21-i véres csütörtök mementójaként. Fiatalok, békésen tüntető, demokráciát és szabadságot, a zsarnok távozását követelő fiatalok életét oltották itt ki a terrorlegények, a diktatúra tartópillérei és heréi. (Kísértene a dicstelen emlékű keleti diktátor, a generalisszimusz szelleme? A mi polihisztor diktátorunk példaképe ugyanis valamikor a múlt században ezen a napon született...) Kizárólag a véletlenen múlt, hogy Hamar Alpár huszonkét esztendős kazánfűtő nem a mártírok számát növelte, sebesülten fekszik a kórházban. A barát, Somodi Endre meséli : A tömeg aznap másodszor vonult a hatalmat jelképező Városháza elé. A Tudor negyedből indultunk. Én mind előbb és előbb furakodtam a tüntetők között. Ismerőst, barátot keresve, így találtam rá Hamar Alpárra, aki barátom, de kollégám is: kazánfűtők vagyunk mind a ketten. Bondor Sándorral haladt a menet élén. Csatlakoztam hozzájuk. Most nem mesélem el részletesen, hogyan tüntettünk, miket követeltünk. Csak azt akarom elmondani pár szóval, ami azután történt, hogy Alpár abban a kis parkban, golyózáporban, elhaló hangon közölte: — Endre, meglőttek! Két sortűz közötti rövid szünetet kihasználva menekültünk. A Grivița roșie utcán a Poklos-patakig, annak partján pedig felfelé a Tudor negyed irányába. Este fél tíz körül járhatott az idő. Alpár a saját lábán, támogatás nélkül haladt mellettem. Ömlött belőle a vér. Ha valaki közeledett vagy egyáltalán nem hallatszott, arcát is megkeményítette, ne láthassanak azon fájdalmat. Kihúzta magát, mintha mi sem történt volna vele. Egy háznál nadrágot cserélt, befásliztam lábán a lőtt sebet. Mentünk tovább. Nagybátyámnál orvos is került, igaz belgyógyász, de amennyire lehetett, készségesen kezelte a sebét. Érzéstelenítés nélkül. Alpár még csak fel se szisszent. Hazáig kísértem. Kórházba nem akart menni, attól félt, hogy ott végeznek vele a szekusok. Hallotta ugyanis, hogy Temesváron nem egy ilyen eset történt. De nagy volt a vérvesztesége, fájdalmai is erősödtek, csak muszáj volt bevinni a sürgősségire. Végig olyan fantasztikus akaraterővel viselte el fájdalmait, hogy az csoda. Interjú a kórházi ágyon Nyílt tekintetű, jó vágású fiatalember. A kazánfűtős mesterséget tanulta ki szakiskolában. Egy évet (a XI. osztályt) végzett az esti líceumban, aztán következett, ahol gépkocsivezetői katonaság vizsgát is tett. A kövesdombi 2-es kazánházban dolgozik. — Hogy érzi magát, Alpár? — Jól. Öája lehet, hogy kaptam fájdalomcsillapítót, megjött már a hatása. — Mit mond az orvos a sebéről, állhat-e elő komplikáció, marad-e valami tartós nyoma a sebesülésnek? (Folytatása a 6. oldalon) Lázár László Ahogy mi látjuk Bejelentettük csatlakozási szándékunkat az RMDSZ-hez és továbbra is fenntartjuk. Eddigi párbeszédünkből az derült ki, hogy elképzeléseink lényegükben átfedik egymást és ez lehetővé teszi a további párbeszédet. Amivel nem értünk egyet: a struktúra. A jelek szerint az RMDSZ párttá akar szerveződni, egy régi, a mi véleményünk szerint egészségtelen struktúrát országos szerv, megyei, városi, követve: községi szervezetek, ifjúsági tagozat (vagy munkacsoport), női tagozat, művész stb.; ennek következtében nagyon tagozat, valószínűnek tartjuk, hogy minden kérdésben kialakul majd egy országos álláspont, amit minden szervezet helyzetétől függetlenül hirdetni fog. Ezzel szemben jobbnak tartjuk azt az elképzelést, miszerint, ha az ország különböző részein függetlenül gondolkodó csoportok alakulnak ki, véleményütköztetés útján próbáljunk közös nevezőre jutni. Ezen kívül mindenki a többiek elképzeléseitől függetlenül, a helyi körülmények szerint teheti dolgát, fogalmazhatja meg sajátos célkitűzéseit. Nyilvánvaló, hogy a művészeknek, műszakiaknak, egészségügyieknek, vidéki és városi fiataloknak, tanügyieknek és tudja kinek nem, vannak specifikus gondoljai. Ezeket tételesen is képviselni kívánjuk, de a részletkérdések megfogalmazását és megoldását saját érdekvédelmi csoportjaikra bíznánk, olyan társulásokra, melyeket maguknak kell megszervezniük és működtetniük. Bár az érdekvédelmi társulások szervezésében, egyelőre, nem kívánunk részt venni, gondjaik megoldását támogatjuk. Ide tartozik megfogalmazni, hogy kik vagyunk. Vigyázva az árnyalatokra is, a Romániai Demokrata Magyar Ifjak Szövetsége nevet választottuk magunknak. Hisszük, hogy elsősorban demokratáknak kell lennünk, a demokráciának kell megvalósulnia ahhoz, hogy ebben az országban tisztességesen és szabadon magyarok lehessünk. Nevünkben az Ifjak nem jelent korhatárt. A gondolat frisseségét kívánjuk jelezni vele, reformköveteléseink radikalizmusát. Messzemenően egyetértve az Országos Nemzetmentő Tanács tízpontos kiáltványával, annak megvalósítását támogatva, szakemberek segítségével kívánjuk megfogalmazni, miként értelmezzük a kiáltványt. Reformköveteléseinket békés úton kívánjuk érvényesíteni, nem zárva ki azt, hogy az ország stabilizációja után, sog esetén, minden törvényes eszközt szűkés lehetőséget ki fogunk használni. Szövetségünkben bárki helyet aki a keresztény értékrendszerre kaphat, épített, polgári demokrácia megvalósítását céljának vallja. Szívesen folytatunk párbeszédet bármilyen álláspontot képviselőkkel. Aggályaink vannak a bukott rendszer párt-, KISZ- és szakszervezeti funkcionáriusaival szemben, akik azzal keresték kenyerüket, hogy a rendszert képviselték, azzal, amire senki nem kényszerítette-kényszeríthette őket. Szimpatizánsokat és elvbarátokat keresünk, ellenvéleményeket várunk. Kezdjünk végre nyílt párbeszédet! Csíkszereda, 1990. január 2-án. A DMISZ szervező bizottsága nevében: ifj. Hangyák József Szebent december 21-én érte el a Temesváron kigyúlt láng. Békés tüntetők lepték el az utcákat, s bár a Nicolae Balcescu és Ioan Vodă tiszti iskolák növendékeit állig felfegyverezve kivezényelték az utcákra, a „Ti is románok vagytok!“ és „A katonák velünk vannak“ kiáltások lábhoz tétették a fegyvereket... Térdelő, a temesvári halottakra emlékező, gyertyát gyújtó tömegre szebeni katona, jövendőbeli katona nem lőtt. Másnap, húszezres tömeg gyűlt össze a főtéren. A városháza előtti téren Manóié Bogdana, egy fiatal lány, piros szegfűt tett egy tank ágyúcsövére. Aztán örömvihar futott végig a tömegen: Bukarestben győzött a forradalom. Idegenek, egymást nem ismerő emberek ölelkeztek, „Szabadok vagyunk!“, harsogott a kiáltás a tömeg felett. Ám eldördültek az első lövések és Szeben lakói pillanatok alatt a háború kellős közepén találták magukat. ... Most Szebenben csend van, a város gyászol. Gyászolja katonai, polgári halottait, gyermekeit, azokat, akik harcok során. Az élet elesteka azonban már a rendes kerékvágásba terelődött, a szolidaritás számos jele tapasztalható a hős várossal kapcsolatosan és Szeben nemsokára ugyanaz lesz, ami korábban volt, a műemlékek, a természetszerető, békés emberek városa. Kovács Nemere Magda János: Fény és árnyék vcö H 3 '<DO P4 :o h Igazságszolgáltatást, nem bosszút A Ceaușescu-diktatúra viszonylagos életképességének egyik titka abban rejlett, hogy nem csak egy diktátor volt. A hatalmi piramis minden fokán ott álltak a kisebb ceaușescuk. Ezek az emberek — akik a módszeres kontraszelekció révén kerültek felelős beosztásukba — bálványukhoz hasonlóan — nem voltak kötelesek számot adni senkinek. A diktatúra általános terrorját még a maguk ostoba szeszélyeivel is megtetézték. Hosszan sorolhatnánk a példákat erre a jelenségre — saját tapasztalatunkból. Kétségtelen, eljött a számonkérés órája. Ám ez a munka kizárólag a bíróság és az ügyészség feladata. Azoké a független testületeké, amelyeket immáron saját szak-, mai tudásuk és felelősségérzetük kormányoz, nem pedig a városi vagy megyei pártbizottság különböző rangú funkcionáriusai. Senki, semmilyen körülmények között nem engedhet indulatainak, nem szabad bemocskolnunk nagyszerű és sok véráldozatot követelő forradalmunk méltóságát! Mi nem nyúlhatunk a zsarnokság eszközeihez, a megfélemlítéshez, az önbíráskodáshoz, az erőszakhoz, mert a szabadság, a demokrácia és a jogállam megteremtésére szövetkeztünk. Erre köteleznek bennünket Temesvár, Bukarest — egy egész ország halottai. A bosszú — legyen a sérelem vélt avagy valós — csak további bosszúállást, szenvedést, véráldozatot követelne. Meggátolná a rend helyreállítását, a most már értelmes termelés beindulását, emberhez méltó életről szőtt álmaink megvalósulását. Legyen a mi bosszúnk az, hogy bebizonyítjuk: volt despota vezetőink, félművelt, dogmatikus ideológusaink nélkül (sőt, ellenükre), őket demokratikus úton, szavazással félreállítva sokkal nemesebb emberi tettekre, országépítő munkára vagyunk képesek, mint eddig. Legyen az ő bűnhődésük az, hogy látniuk kelljen: semmi sem marad a népellenes kaszárnya-szocializmus elméletéből és gyakorlatából, amelynek megteremtésén esztelenül, pénzt, életet nem kímélve fáradoztak. Székely Ervin