Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-01-21 / 1. szám

A hamisság­ országa nem lehet tartós,­­ drága ménlovat, sok ott felállított paripát, igás lovat és marhát elraboltak és magokkal hurczoltak. Ezen hallatlan gonosztettek méltó megboszulására rendelem , hogy Kossuth Lajos czinkosainak és pártján lévőknek ingó és ingatlan vagyonuk tüstént zár alá vétes­sék, hogy ebből a cs. kir. kincstár, úgy szinte egyes, ki­rályuknak ha egyének által szenvedett kár megtéríttet­hessék a nélkül, h­ogy ezen kárpótlással a jó gondolko­zása és nyugot­ szegényebb sorsú földmivelő osztály ter­heltessék. Kelt kocsi tábori főhadi szállásomon, boldogasszony­hó 1-ső napján 1849. — Herczeg W­i­n­d­i­s­c­h­g­r­a­e­t­z Alfréd s. k. cs. kir. tábornagy. Rövid előszó. A 63. számmal múlt december 10-dikén megszűnt ,,Figyelmezem már több, mint egy hónapja, hogy hallgat s én szükségleti elvonulásom miatt még magam számára sem figyelmezhettem a történtekre. Azóta nevezetes for­duló­pontra jutott Magyarország, mit előre csak az elámí­tottak és örültek nem láthattak. A királyság ügye diadal­masan halad elő — fájdalom, hogy fegyverek élén! — s véggyőzelemről okos ember nem kételkedhetik. A Figyelnezéről is lehullott a megfutamodott zsar­nokság által rávert bilincs , s újra hangosan emelheti fel szavát a királyság, a haza igaz ügye mellett. Mielőtt ezt elkezdené, legyen szabad visszatérnünk e lapnak múlt de­cember 10-dikén történt betiltására. Ezzel részint ma­gunknak tartozunk, hogy igazolva legyünk a rajtunk ki­hallgatás nélkül végrehajtott erőszakos ítélet ellen — mellynek igen érdekes históriáját olvasóink mulatságára majd elő fogjuk adni — részint olvasóinknak, hogy őket a dolog mivoltáról felvilágosítsuk. Ha az idő illy komoly nem volna, csípős satyrát le­hetne irni azon rendeletekre, mikkel a magát hibásan ,,honvédelmidnek keresztelt bizottmány —mert voltaké­­pen csak a „h­on veszedel­m­i“ név illenék reá, mivel egynéhány hónap alatt több veszedelmet és kárt okozott a honnak, mint 160 éves török iga — kezünkből a tollat kicsavarta. Már csak a bevezetése is e rendeleteknek tö­kéletesen jellemzi e Madarász-regiment: „egy­részt a sajt­ó­s­zabadságot hőn tisztel­v­e, m­á­s­r­é­s­z­t a törvényeket mindenki által tisztelet­ben k­i­v­á­n­v­á­n tartat­n­i“ — ezek motívumai a 186. és 187. sz. Közlönyben olvasható három rendeletnek. Oh szent igazság ! Azok tisztelik hőn a sajtószabadságot, kik a legsze­rényebb ellenészrevételt sem tűrik el ? azok kívánják a törvény tiszteletét fentartani, kik azon egyetlen ujságlapot is erőszakosan tiltják be, melly a törvényt egyedül tar­totta tisztidésben ? Kik e végre azon szembetűnő kohol­mányhoz folyamodnak, hogy a Figyelmezőnek biztositéka nincs------mert a Vida Károly édes atyja a Budapesti Híradóért állott jót! ? Milly nyomom tekervény ! Hiszen az apa fiáért és nem lapja czimeért állott jót; a biztosíték nem a czimért, hanem a felelős szerkesztőért van. És ha július 19-dikén, mikor a ,,B. Híradó“ czimet— mihez Borsos Márton úr jogot tartott— a „Figyelmező“ vál­totta fel, miért nem volt ez ellen a budai polgármesternek, kihez a biztosíték volt beadva, semmi kifogása egész 26- káig, meddig t. i. a Figyelmezö még Budán nyomatott ? és miután egy pesti nyomdába jött által, miért hallgatott az ottani hatóság mind­végig? talán, mert nem tudott a Fi­­gyelmezöröl semmit? Hiszen ha a városi hatóság hivata­losan nem is kapta volna meg a Figyelmezöt — a­mint ezt a budai nyomda folyvást és pontosan tette is —­­mi úgy sem volna a mi hibánk, mert a nyomdai ügyvivőnek álta­lunk ki volt adva a rendelés, hogy egy lapot mindig alá­írás alá terjesszen s azt a városi kapitánynak be küldje, — a mint az egyik perbe idéző, de végre nem hajtott rende­letben látogatik — de ő azzal utasított el, hogy szükség­telen, mert a nála nyomtatott számos lap közül egyikkel sem történik hasonló ) de a rendőrhivatal tőlünk egyenesen megkapta s különben is többet zajgottak a forradalmasok és uszították ellenünk a hatalmat és közönséget, hogy sem a városi hatóságnak híte és tudta nélkül lehetett volna. Miután tehát egész journalistikai működésünkben e­­gyetlen egy törvénysértést vagy sajtóvétséget feltalálni nem bírtak, nyílt erőszakhoz pedig a főváros színe előtt nyúlni, a boszóló igazság karjától rettegve, nem mertek, tekervényhez folyamodtak. — Nem gyávaság ez ? — mindenben törpék, csak egyben voltak nagy­ok. ór­iások — — a hazudásban ! Nem rég figyelmeztettük volt őket egy­ jó franczia ki­rálynak AN III. Lajosnak — szavaira: ..le regne de I iniquité ne pent durer" *). Hamar beteljesedett rajtuk e jóslatunk is, mint sok más. Most már eltakarodtak. Ez utolsó budapesti hivatalos cselekedetükben is hívek maradtak jellemükhöz : a­mini ámításból éltek, úgy nyilvános hazugságok fedezése alatt is szöktek meg a gy­ávák. Az egykor józan öntudatra éb­redő magyar népnek átka fogja kísérni őket ! Ezen öntudat felébresztésére törekedni, a királya iránt leg vakmerőbb csalárdságok által hűtlenségre csábí­tott jó magyar népet az igazság és valódi érdekei iránt fel­világosítani s a rá nézve egyedül üdvözítő királyi hű­ség útjára visszatéríteni, lesz ezentúl is feladásunk , mint v­olt eddig is v­áltozhatatlanul. És e szent feladás minél sikeresebb mego­lhatására segédül szólítunk fel minden jó hazafit és értelmes embert. Járuljon kiki tehetsége szerint a szent czélhoz , ékesen­­szólásával vagy irótollával és ne kímélje a fáradságot, sőt ne rettegjen képzelt veszedelmektől is, mert a fáradság­­jutalma , ha sikerül , nagy lesz , nem kevesebb , mint­­Ma­gyarország és a magyar nemzetiség fentartása. Az ámító zsarnokok terrorizmusának vége! Már töb­bé nem játszik fejével és vagyonával, ki a törvények szentsége mellett egy szerény szót mer emelni. Ostrom- és így kivételes állapotban vagyunk ugyan. De ennek éppen az a czélja, a­mi a mienk és minden becsületes emberé is: t. i. a zendülés elnyomása, az elcsábított népnek a törvé­nyes engedelmesség útjára visszatérítése és a szívszakad­­va óhajtott békének helyreállítása. Csak munkára hát, nyitva van a tér a legtermékenyebb munkára! Eddigi olvasóinknak a múlt havi kénytelen hátrama­radás pótlására e hó végéig megküldjük lapunkat, miből azon kedvezés hárul rájuk, hogy az alatt­a tovább is meg­vagy nemtartás iránti szándékukat szabad tetszésük szerint kijelenthetik. Egyszersmind nem mulaszthatjuk el forró kitszüne­­tünket nyilvánítani a jó ügyhöz kitartó hű ragaszkodá­sukért, mellyel egy olly nehéz időszakban hozzánk visel­tetni bátrak voltak. — A sz­e­r k e s­z t­ő s­é­g. B u d a p e­s­t j­a­n­uár 16-án. — Mióta hírlapírói tollunkat letenni kényszerülünk — öt nehéz hét vonult el nemzetünk felett. Azóta beteljese­dett, mit megjósolunk. Egyesek hiúsága, uralkodási vá­gya, ábrándos álmai által felizgatott, félrevezetett nemze­tünk belátni tanulta, mikép a szó még nem erő ! A ragyogó építmény, mellyel ámítás és zsarnokság tarthatott rövid néhány hónapig össze, mint álomkép, mint­egy alföldi délibáb eltűnt, szétfoszlott. Minél nagyobb volt az ámulás, annál kínosabb az ébredés. Mi, kik az okot következményivel együtt tisztán fel­fogtuk, meg nem lepeténk. Mégis fájdalomtól szorul ösz­­sze keblünk, midőn annyi milliók boldogságát feldúlva szemléljük , midőn elgondoljuk a nyomort s­ínséget, mel­lyel a polgárháború e szegény félrevezetett, elámított nemzetre felidézett, midőn tapasztaljuk , miként a háború következményeit bűnös és ártatlan együtt viselni kényte­len, sőt talán inkább ártatlanokra nehezedik annak súlya, mert az „omnia viecum porto“-féle kalandorok a veszély elöl gyáván tovább állottak. És mégis a háború okozta bajok még semmik egye­bekhez képest, miket e meggondolatlan vállalat reánk há­rított. Amazokat az idő megorvosolja. Ámde kifejezhetlen keserűség s fájdalom nyomja a hazafi keblét, ha elgon­dolja a következményeket, mellyek reánk mint nemzetre háramol­hatnak ! Nemzeti tételünk, országunk épsége, a magyar név fenmaradása áll koczkán. El lesz-e mindez játszva, örökre eljátszva? még talán tőled függ el v aki­tol­t, elcsábított magyar nép ! Minket legalább éltet a remény , hogy azon királyi ház —melly iránt a magyar nemzet nehéz időkben, midőn csaknem mindenki elhagyd , tántorithatlan hűségét s ra­gaszkodást tanúsított — nehányak vétke miatt nem fogja az egész nemzetet még unokáiban is büntetni akarni s biztat a remény, hogy e honnak nem magyar ajkú népcsa­ládjaitól távol van a gondolat: örökre száműzni a testvéri szeretet érzelmeit, sőt inkább a kölcsönös kiengesztelő­­désben keresik s találják fel közös jóllétük biztosítékát. Reméljük ezt annyival is inkább, mert , bármint hol­létért is e nemzet közé a királyság elleni lázadás s a testvér­népek közötti viszálkodás konkolya , a nagyobb rész mégis megőrző az uralkodó ház iránti hivséget. Élt az a szivekben, de a kényszerítés s jelleglelő zsarnokság miatt , mellyel egyesek a sajtót lebilincselék , nem nyilat­kozhatott. A magyarnak századokon át állhatatosan meg­őrzött jellemvonása: a királyához s alkotmányáhozi hűség s ragaszkodás. Ennek ny­ilvánulását bizonyos varázs­bű­völet s erőszak visszatarthatták néhány pillanatig, de ki­irtani nem valának képesek. Bizonysága ennek a vetélkedés , mellyel siet az or­szág népe hódolatát bemutatni törvényes uralkodójának, miben sokakat addig is csak az elháríthatlan akadály hát­ráltatott. Bizonysága ennek az önkénytes megadás , mellyel a császári seregek a föld népe részéről eddigi útjukban mindenhol találkoztak. Mert sokkal ismeretesebb a ma­gyar vitézség, mintsem csak távolról is fel lehetne tenni, hogy olly könny­en megadta volna magát a magyar nép,ha nem érezte volna az ellenlállás oktalanságát, ha nem tudta v­olna, hogy a háború czélja tovább nem terjedhet, mint vissza­állítani a koronának törvényes hatalmát , melly­el egy bá­tor-merész párt kétségbe hozott. Reméljük ezt annyival is inkább, mert a felsége ny­ilatkozv­ányában s a császári sereg fővezérének pro­­clamátióiban ezen ígéretet világosan befoglalva találjuk. Más részről felteszünk az uralkodó ház tanácsadóiban anny­i bölcsességet s előrelátást, hogy a királyi trónt nem kívánják im­lékony alapra állítani, hanem a népek szeretdének rendületlen sziklájára akarják építeni. Mert király és nép jólléte , boldogsága v áldatlan kapcsolatban áll egymással! Nem is tartózkodunk , őszinte hódolattal járulni a ki­rály­i trónhoz s bocsánatért esdem­­e félrevezetett , elámí­tott nemzetszármim. Az uralkodói jogok között nincs drágább gyöngy a kegyelem jogánál ! Midőn egyeseknek is kegyelmet oszt­hatni — édes élvezet, mennyivel inkább az, midőn egy eddig inly és lelkes nemzet forog kérdésben ! A királyi kegyelem örökre képes lesz azt újra lekötelezni az ural­kodó házhoz , ellenkezőleg végképp el­hidegülhet s elide­­genedhetik. Téged pedig szerencsétlen nemzetünk, rokonunk, v­é­reink, kikkel mi is mindenben egy sorsot osztunk, kiknek java tehát szivünk legforróbb vágya, arra kérünk, kény­szerítünk , ne idézd fel magad ellen inkább inkább a bo­­szúálló kéz büntető ostorát, a különben is hasztalan el­­lentállással ne súlyosítsd bajaid tömegét, add meg a ki­rálynak, a mi a királyé, igy remélheted, hogy tőled sem fog elvonatni, mi téged jog­ és igazság szerint megillet. Csak igy remélhető lehetőségig megtartani a jogot s szabadságot, mit néhányak könnyelmű gondolatlansága s bűnös szenvedélye koc­kára tön. A­m­i­t­á­s és v­a­l­ó. Talán mióta Magyarország fená 1t soha az igazsággal vakmerőbb, gonoszabb és kártékonyabb visszaélés nem űzetett, mint azon néhány hónap alatt, mióta ezen sze­rencsétlen ország a terroristikus párt urasága alá volt kénytelen büszke nyakát görbíteni. A külföldről, mintha pestis uralkodott volna szegény­­hazánkban , saját kormányunk — vagy jobban : a hatalmat bitorló párt — zárt el és tartott olly szigorú contumáciá­­ban , hogy onnan az igaznak semmi sugára sem hathatott át hozzánk. Ben pedig a hazugságnak és istentelen, antisociális tanoknak olly özönével boríttatott el az ország, hogy a nemzet öntudatának benne el nem merülni lehetetlen volt. És még most is, mikor az igazság szemeik előtt áll az em­bereknek , olly nehezen esik kijózanodniok , mintha a té­velygés ki­írthatatlan gyökeret vert volna elméjükben. A kárt, a veszedelmet, mibe ez anyagi és szellemi zsarnokság e szegény hazát keverte, ne szám­itgassuk most; arra még rá fogunk érni. De mindazon álnokságot, hamisságot, ámítást és csalást, mellyeknek segélyével e hűségében hires nemzet királyától — ha véleményében nem is, de fettleg — el­pártolásra bivatott s ezzel csaknem a végenyészet örvé­nyének szélére sodortatott, felfedezni s mint első lépést a baj némileges elhárítására, a közvélemény felvilágosítá­sára szolgáltatni, hazafiéi kötelesség. E czélra nyitunk egy állandó rovatot a fenebbi czim alatt. A czél elég nemes , mert az, egy elcsábított és rutul rászedett népnek a hűség , becsület, igazság és józanság útjára térítése. A tárgy sem­­szegény, mert gyom, irtani való, elég van. Felhívunk tehát minden értelmes és jó hazafit e hasz­nos rovatot tudomásukban levő tények és adatok által gazdagítani. Reméljük is, hogy felhív­ásunk nem lesz pusztában kiáltó szó. CSÖRGETTYÜ. * Azon időben, mikor a h­alhatatl­a­n emlékű hon­védelmi bizottmány legbővebben szórta ki a banknótát s mikor a Csörgettyű nyelve, mintha a guta ütötte volna meg, úgy el volt zsibbadva, s az emberek csak négy szem közt vagy magukban csürdilettek egyet néha a dicsőséges ze­nebona ellen. — Így szólott hozzánk egy valaki: „Noba­rátom, már nemsokára paradicsomban leszünk“. — Mi­csoda paradicsomban ? Kérdek, bámulva azon csudálatos ötleten, hogy most valakinek a mennyei boldogság helye juthat eszébe. — „No hát elfelejtene, a­mit Kossuth a po­zsonyi országgyűlésen ígért volt, hogy Magyarországból rövid idő alatt paradicsomot csinál ? Lássa ön, ő két kéz­zel dologhoz fogott, már vetkeztet le s nem sokára para­dicsomi öltözetben leszünk.”.­­ A minap kire futamodott, milly nagy seregekkel indul Kossuth Budapest elfoglalására. Éppen egy állodalmi titkár elött folyt a beszéd, hogy az előcsapatban jó több ezer vad ökör, a corps d' armée-ban 8000 kutya és hátul a honvédek, szegények! „Hát a szamarak hol lesznek?“ szól közbe az egyik.­­ ..A general-stabban“ felel a volt álladalmi titkár. * A Festi Hírlap oda magyarázza a mi, két legjobb vidéki levelezőnknek ígért, aranyóra-jutalmunkat, mintha mi azt hinnék, hogy ott a vidéken nem tudják hányat ütött az óra.­­ A Festi Hírlapnak igaza lehet és ez éppen nem csudálatos, miután az előbbi F. Hírlap és többi kollegái mindent elkövettek a politikai óramutatónak elcsavarására. HIRFÜZÉR­ Hitelesen értesíthetjük a tisztelt közönséget, hogy a királyi ügy iránt hódolók tiszttel­kedései a múlt héten egymást érték a cs. királyi felsége teljes hatalmú képvi­selőjénél, Windischgrätz Alfred­­ herczegségénél. Hiva­talos testületek és magánosok vetélkednek hódolatuk be­mutatásában. A hétszemélyes és királyi táblát a napokban az egész pestmegyei tisztikar követte, melly királyunk ő felségéhez való hű ragaszkodását írásban és egyenkénti aláírással is megerősítette. Ő­egségének, a király teljes hatalmú képviselőjének nyájas módja mindent elbájol és — azt mondják a körében forgottak — teremett mindenki nyugottabban hagyja el.

Next