Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)

1849-04-20 / 76. szám

Megjelenik e lap hétfőt­ői , min­dennap reggel. Félévi elöfi­.tési ára helyben boríték nélkül házhoz hordva 6frt 30kr., postán hatszor küldve 8 fit. , kevesebbszer küldve 7 frt 12 kr. pengő pénzben. A hirdetések ára egy négyszer hasá­­bozott k­i­c­s­i b­e­t­ü­s sorért 5 kr.p. (MÁSOD­ÉVI FOLYAM.) Budapest, Péntek 76. Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál, Magyarországon kí­vül a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál és helyben Budán a kiadó- és szerkesztőhivatalban ha­lászvárosi főuton 86. szám alatt is, em. a dunaparton, hol hirdetések is elfogadtatnak. April 20. 1849. HIVATALOS RÉSZ. Kinevezés. Sterbeczky Mihály volt magyar királyi udv. kamara titoknoka saját kérelme következtében nyuga­lomba helyeztetett, és ezen alkalommal e csász. kir. felsége által kir. tanácsosi czimmel legkegyelmesebben felruháztatott. — Báró Weiden táborszernagy és a magyarországi hadsereg főparancsnoka következő proclamatiót bocsátott ki, m­ellyet azonban még most csak a „Wien. Zrg“ után közlünk: „A cs. k. hadsereghez Magyarországban ! — A ma­gyarországi sereg hadi működéseinek vezetésével ő fel­sége által megbizatván, éltem egyetlen feladata leendő sze­retett császárunk bizalmára magamat érdemessé tenni. Bizalommal lépek kézifékbe is, derék harczi társaim ! Hiszen egész munkásságom a ti közremunkálástoktól van föltételezve; ez pedig az egyes vezérek értelmisége, óva­tossága és eltökéltségében fekszik, főleg ott, hol önálló­­lag kell cselekedniük, — a tisztek és a legénység bátor­ságában és határtalan odaadásában. — De kinek beszélek én ? Hiszen ti Austria vitéz katonái vagytok, hívek inség- és halálban, ugyanazon félvilágtól bámult hősök, kik Ti­­cinotól egész a Dunáig szivvérekkel menték meg a biro­dalmat. Ti csak győzhettek vagy meghalhattok ! Az igaz ügy az, mellyért harczolunk, és az ég nem engedendi azt el­veszni. Lássátok, mi áll ellenünkben ; örült gonoszok ; min­den nép söpredéke, kik egy egész nemzetet csalnak meg és áldoznak fel önhaszonleső terveiknek , kik egy áldott tartományt, a különben olly nemes Magyarországot, most a bérencz lengyelek játékszerét, egy évszázadra sivataggá változtatják. Ezekkel tehát harcz élet és halálra , de még egyszer kiengesztelésre jobbat nyújtva az elámított, test­vérnek. Eddig a háborút Magyarországon nem lehetett olly sikerrel vinni, mint a magas vezér forró óhajtása vala­­ ki határtalan odaadásának az álladalomért legnemesebb pró­báját adá : mert minél kiterjedtebb jön a tájék, mellyet a hadseregnek előnyomulásában megszállania kellett; annál csekélyebb lett fegyveres erőnk az ellenségénél, miután a pártütök által élesztett izgalom következtében a már meghódított pontokat is megszállva kelle tartani. Az ellenség ellenkezőleg minden irányban aggodalom nélkül mozoghatott; talált mindenütt árulókra, kik a rész ügyet gyámoliták s igy terveinkről tudósítva is volt; a leggyalázatosabb eszközök választásában soha nem té­továzván, rablás és öldöklés kíséretében rettegtetés által a legbékébbeket is segítésre tudá kényszeríteni. így vívunk mi, kik csak a jog és rend pályáján aka­runk előre haladni, egy egyenetlen harcrot, és mégis, ne­künk győznünk kell, hiszen éltünket, és a­mi még több, becsületünket tesszük fel ! Előre tehát­ hív bajtársaim ! Ez legyen jelszavunk !“ Budapest, ápril 19. A királyi hatalom köre megint, és pedig váratlanul, nagyon megszűkült Magyarországon. E fordulat egészen helyreállította azon incorrigibilisek reményeit, kiknek vá­gyai mindig egy független és önálló, souverain magyar birodalom felé tartottak. Kossuth már, mint mondják , tá­bora háta mögől lángoló proclamatiokat szór ki, mellyek­­ben „kedves , hű népét, e földnek ezeredéves birtoko­sit v­égig magasztalja , hogy, mint a hont szerző és Ár­pád méltó ivadéki, megint megtartották a hazát. Mi Árpád és­ apánkhoz költői ihletettséggel ragasz­kodunk, mert ő a maga korának megfelelt. De nem hi­­szük, hogy ma már az ő elvei szerint lehetne birodalmat alkotni és fentartani. Azért az ő jövendő országának ábrándosait is, m­íg a poesis és rhetorika mezején marad­tak , szívesen tűrtük, de mihelyt a tettek mezejére lép­tek , azonnal erélyesen kárhoztattuk. Régi már bennünk azon meggyőződés , hogy hazánk az árpádi rendszer alapjára többé vissza nem mehet, miu­tán arról már annyi század óta lelépett, s hogy az békét és boldogságot csak az austriai birodalom kebelében ta­lálhat. Azért veszedelmesnek és bűnösnek is bélyegeztünk minden törekvést azon anachronistikus chimaera felé és e most folyó háborút még kezdetében őrültségnek neveztük. Mert czélját képtelennek, eredményében hazánkra nézve csak gyászosnak képzelhettük. Most sem változott meg e véleményünk, mikor a hadi k­oczka annyira a királyi hatalom ellen kezdett fordulni, mikor az insurrectio az olly könnyen elvesztett Duna-Ti­­sza mellékit megint visszafoglalni látszik. Mert a dolgok természetét ez meg nem változtathatja. Ezen fordulatból csak annyi világos, hogy a hadi szerencse csakugyan forgandó­­ meg, hogy az előbb győ­zelmesek részéről, mulasztások, hibák sőt tetemes hibák kö­vettelhettek el, mellyek ha nem történnek talán már rég az olly óhajtva várt békét élvezi az ország ; és hogy , az insurrectio vezetői mesterségüket értik , sőt abban reme­kek, mint egészen revolutiora és kalandokra született me­rész emberek, értenek a népnek felizgatásához, elámitásá­­hoz, az ellenség leszedéséhez , ágenseinek megrontásá­hoz és a t.. ellenben, a királyi hatalom főeszközei talán nem olly egyetértők, nem olly önfeláldozók, nem olly merészek és egy kissé tán „altersschwach“-ok is voltak. Azért csak magát ámítja az, a­ki azt hiszi, hogy a kirá­lyi hatalom az insurrectio előtt meg fog hajolni. Az austriai birodalom megsemmisítése vagy egy kép­zeleti magyar birodalom tétele fölött van a kérdés. És, szükség-e mondanunk, hogy a valóságnak csakugyan több schance-a van a léteire , mint a phantomnak. Azért nem is értjük azoknak politikáját, kik folyvást pacificatiot hordanak szájokban. Vagy pacificatio alatt az austriai birodalom felbomlását értik ? Egy törvényes hatalom és egy forradalmi hatalom kö­zött nem lehet pacificatio. Az erősebb törvényt szab a gyengébbnek. Ha az insurrectio győz, vége van az austriai biroda­lomnak, ha a királyi hatalom győz, akkor meg az insur­­rectionak van vége — mellynek örökké tartani úgy sem lehet — ekkor van helye a kegyelem és a kibékités min­den eszközei gyakorlatának , hamarább nem ; ekkor kell pacificálni az elméket, miután a fegyver pacificálta a fel­kelteket. A birodalom most egy megifjodott életért küzd har­czot. Eddig maga erején vívta azt. A külső és belső tá­madások legyőzésében már is óriási munkát vitt véghez. Miért ne győzné meg a mi hátra van ? De ha maga erején meg nem bírná is, ne higyje senki, hogy azért meg kellene hajolnia, sőt széttörnie az insurrectio elött. Az austriai birodalom tétele európai necessitas, a Magyarországon harczoló insurrectio czélja, európai chi­maera és a benne működő elemek az európai társadalom fekélye. Illy ellennel szemben illy hatalom győzedelm­e nem lehetséges, és ha lehetséges, nem tartós. De a szomszédok, kiknek érdekében áll, gondoskodni fognak, hogy a chimaera erőt ne vegyen a valóságon. Ezt nem kell szem elöl téveszteni. A „Presse“ ápril 16-ról így ír a magyarországi in­surrection!)­ : „A magyar ügyek minden kedélyt elfog­lalnak. A szerencsétlen polgárháború, melly az országban dühöng, a legelszántabbakat is megrendíti, s még azok is, kik külellennel szemben bizonyosan a legnagyobb erőmeg­­feszítésre hívnának fel, a mostani crisis alatt a kibékü­lés igéjét pengetik. Szent kötelességnek tartjuk vélemé­nyünket leplezetlen kizárni — olly népnek, melly szabaddá akar lenni, meg kell tudni hallgatni a teljes igazságot — , a kibékülés politic­a­j­a lehetetlen politica­i perezben. Senki sem tagadja, hogy az insurrectio most nagy terjedelemre vergődött; hadseregünk vissza kénytetett vo­nulni Pestre s a kedvező perezre vár, hogy operatioit újra megkezdje. A h­adfolytatás nem volt szerencsés mostanig, de a fő parancsnokság olly tábornagyra száll, kit nagy ér­demek s közvélemény jelöltek ki erre. Meg kell hogy kö­szönjük a kormánynak, miszerint a közvéleményre hallga­tott , s ha eddig nem tette, bizonnyal komoly szempontból indult ki. Az új fő­parancsnoknak megint helyre kell állítani Austria ügyeit; vitézségétől elvárhatni, hogy e római maximat: „kímélet a meghóditottaknak s harcz a negédeseknek“ fogja jeligéjéül választani. Vessünk egy pillantást a dolgok állására. Azon né­pek, mellyek a háború színhelyének területén laknak, tö­kéletesen az austriai ügy mellett vannak. A szlávnak Hor­vátországban, a szerbnek, románnak s németnek északon tökéletesen részünkön kell lenni, ha meg tudják menteni őket a Kossuth-féle factio rémkormányától. Nem a változó érzet politicája fűzi ezeket hozzánk, nem, mi az ő függet­lenségükért vívunk , s Austriából ne legyen semmi más, mint szabad , egyenjogú nemzetek álladalma. Ezen nem­zetek között bizonnyal vannak tévutakra vezettettek vagy árulók, kik honosaikat szóval s írással ámitják s mint szö­vetségest a közös ellenség táborába szeretnék vezetni. Ezen mozgalomnak teljes erővel kell megfelelni; termé­szetelleni az, az igazság és a jog mi mellettünk van. Valamint a magyarok elleni vállalatot csak a többi fa­jok tiszta öntudatából származó mozgalom tette lehetsé­gessé, úgy a harcz eredményét is az fogja feltételezni, ha ezen fajok vonzalmuk szabadságát megóvhatják s érdekük valódi intését követhetik. Ha a magyarok igazán magokra vannak hagyatva, megszűntek hatalmasabbak lenni s a ha­di szerencse minden koczkafordulatának daczára sem lehet az eredmény felett kételkedni. Ismételjük, nem félvén a félreértéstől, miszerint a ki­békülés csak meghóditottakkal szemben lehetséges, kibé­külésnek ebben az esetben nem, csak bocsánatnak szabad lennie ; a pacificatio műve, ha a fegyverek rövid időre le is tétetnének, végtelen bajos lenne. Minő békeajánlatokat te­het Austria jelenleg, s minőket fogadhat el Magyarország? A magyarok felsőbbségi uralmát, a szászok , románok s horvátok újból alávetését, a magyar nyelvet mint hivata­losat a slávok s németek számára, Pest a monarchia súly­pontja s a bécsi kormány csupán csak árnyhatalom ! Ha megnyugosztok illy feltételeken, hát fogadjátok el azon kibékülést, mellyet Kossuth nyújt nektek!“ Igazítás. Tegnapi lapunk főczikkében hibásan van nyomtatva : ,mert a kir. zászlókhoz hűtlen lett huszárok közül egy sem mert csak közelibe is jöni a cs. seregeknek* — holott ennek kellett volna állani: .huszárokon k­­ y­ü 1.* A barbárok Romában, Illy czim­ alatt a , Tim­es a következő érdekes czik­­ket közöl: „Úgy halljuk, hogy az olasz álladalmak né­­melly forradalmi kormányai olly rendszabályokhoz nyúl­nak, mellyek vészes hatásai igen hihetően túlélendik saját rövid ideig tartó hatalmukat s akkor sem lesznek megor­­vosolhatók , midőn már az anarchia ezen gyalázatos inter­­mezzojának a rend helyreállítása véget vetendett. Roma ideiglenes kormányzói, miután az elkobzás és rablás bizonytalan segélyforrásait kimerítők, végre egy lépéssel tovább mentek s kinyilatkoztaták készségüket a művészet s tudomány ama halhatatlan kincsei elidegeníté­sére , mellyek századok óta városuk fő dicsőségét képe­­zék. Illy eljárást követelnek a forradalmak. A félsziget törvényes kormányainak egyik legutóbbi határozata arra czélzott, hogy ezen megbecsü­lhetlen emlékeknek még legcsekélyebbike is megőriztessék , azt rendelvén , mikép semmiféle művészeti tárgyakat ki ne lehessen vinni előbb megnyert hatósági engedély nélkül. A rend romjain felemelkedett demokratikus bizottsá­gok egyik legelső határozata pedig oda van irányozva, hogy a museumok s képtárak kincseiket közárverésnek adják át s a legtöbbet ígérő vásárolhassa meg azokat. Ta­lán azt lehet­ várni, hogy ezen botrányos eladások nem fognak létesülni, nem találkozván vásárló fél. Azonban úgy vagyunk értesülve, hogy a művészeti szenvedély erőt vett a lelkismeret mardosásain s hogy találkoztak előkelő rangú személyek, kik csak azért, hogy ezen eddig hozzá­férhetlen becses tárgyakat megszerezhessék, jobb hiányá­ban készek voltak ezen kétes alkalmat is megragadni. Egyéb alkudozások közt, mondják, jelenleg egy szerző­dés van függőben, mellynél fogva a belvederes Apollo át fogna szállíttatni az atlanti tengeren, mig kevésbé kitűnő művészeti emlékek saját székvárosunk gyűjteményeiben fognak helyet találni. Már ha lehetne gondolni, hogy Ro­ma állandóan jelen kormányzói alatt fog hagyatni, nem

Next