Figyelmező, 1849. január - 1850. január (2. évfolyam, 1-142. szám - 3. évfolyam, 1-6. szám)
1849-04-20 / 76. szám
Megjelenik e lap hétfőtői , mindennap reggel. Félévi elöfi.tési ára helyben boríték nélkül házhoz hordva 6frt 30kr., postán hatszor küldve 8 fit. , kevesebbszer küldve 7 frt 12 kr. pengő pénzben. A hirdetések ára egy négyszer hasábozott kicsi betüs sorért 5 kr.p. (MÁSODÉVI FOLYAM.) Budapest, Péntek 76. Előfizethetni vidéken minden királyi postahivatalnál, Magyarországon kívül a bécsi cs. kir. főpostahivatalnál és helyben Budán a kiadó- és szerkesztőhivatalban halászvárosi főuton 86. szám alatt is, em. a dunaparton, hol hirdetések is elfogadtatnak. April 20. 1849. HIVATALOS RÉSZ. Kinevezés. Sterbeczky Mihály volt magyar királyi udv. kamara titoknoka saját kérelme következtében nyugalomba helyeztetett, és ezen alkalommal e csász. kir. felsége által kir. tanácsosi czimmel legkegyelmesebben felruháztatott. — Báró Weiden táborszernagy és a magyarországi hadsereg főparancsnoka következő proclamatiót bocsátott ki, mellyet azonban még most csak a „Wien. Zrg“ után közlünk: „A cs. k. hadsereghez Magyarországban ! — A magyarországi sereg hadi működéseinek vezetésével ő felsége által megbizatván, éltem egyetlen feladata leendő szeretett császárunk bizalmára magamat érdemessé tenni. Bizalommal lépek kézifékbe is, derék harczi társaim ! Hiszen egész munkásságom a ti közremunkálástoktól van föltételezve; ez pedig az egyes vezérek értelmisége, óvatossága és eltökéltségében fekszik, főleg ott, hol önállólag kell cselekedniük, — a tisztek és a legénység bátorságában és határtalan odaadásában. — De kinek beszélek én ? Hiszen ti Austria vitéz katonái vagytok, hívek inség- és halálban, ugyanazon félvilágtól bámult hősök, kik Ticinotól egész a Dunáig szivvérekkel menték meg a birodalmat. Ti csak győzhettek vagy meghalhattok ! Az igaz ügy az, mellyért harczolunk, és az ég nem engedendi azt elveszni. Lássátok, mi áll ellenünkben ; örült gonoszok ; minden nép söpredéke, kik egy egész nemzetet csalnak meg és áldoznak fel önhaszonleső terveiknek , kik egy áldott tartományt, a különben olly nemes Magyarországot, most a bérencz lengyelek játékszerét, egy évszázadra sivataggá változtatják. Ezekkel tehát harcz élet és halálra , de még egyszer kiengesztelésre jobbat nyújtva az elámított, testvérnek. Eddig a háborút Magyarországon nem lehetett olly sikerrel vinni, mint a magas vezér forró óhajtása vala ki határtalan odaadásának az álladalomért legnemesebb próbáját adá : mert minél kiterjedtebb jön a tájék, mellyet a hadseregnek előnyomulásában megszállania kellett; annál csekélyebb lett fegyveres erőnk az ellenségénél, miután a pártütök által élesztett izgalom következtében a már meghódított pontokat is megszállva kelle tartani. Az ellenség ellenkezőleg minden irányban aggodalom nélkül mozoghatott; talált mindenütt árulókra, kik a rész ügyet gyámoliták s igy terveinkről tudósítva is volt; a leggyalázatosabb eszközök választásában soha nem tétovázván, rablás és öldöklés kíséretében rettegtetés által a legbékébbeket is segítésre tudá kényszeríteni. így vívunk mi, kik csak a jog és rend pályáján akarunk előre haladni, egy egyenetlen harcrot, és mégis, nekünk győznünk kell, hiszen éltünket, és ami még több, becsületünket tesszük fel ! Előre tehát hív bajtársaim ! Ez legyen jelszavunk !“ Budapest, ápril 19. A királyi hatalom köre megint, és pedig váratlanul, nagyon megszűkült Magyarországon. E fordulat egészen helyreállította azon incorrigibilisek reményeit, kiknek vágyai mindig egy független és önálló, souverain magyar birodalom felé tartottak. Kossuth már, mint mondják , tábora háta mögől lángoló proclamatiokat szór ki, mellyekben „kedves , hű népét, e földnek ezeredéves birtokosit végig magasztalja , hogy, mint a hont szerző és Árpád méltó ivadéki, megint megtartották a hazát. Mi Árpád és apánkhoz költői ihletettséggel ragaszkodunk, mert ő a maga korának megfelelt. De nem hiszük, hogy ma már az ő elvei szerint lehetne birodalmat alkotni és fentartani. Azért az ő jövendő országának ábrándosait is, míg a poesis és rhetorika mezején maradtak , szívesen tűrtük, de mihelyt a tettek mezejére léptek , azonnal erélyesen kárhoztattuk. Régi már bennünk azon meggyőződés , hogy hazánk az árpádi rendszer alapjára többé vissza nem mehet, miután arról már annyi század óta lelépett, s hogy az békét és boldogságot csak az austriai birodalom kebelében találhat. Azért veszedelmesnek és bűnösnek is bélyegeztünk minden törekvést azon anachronistikus chimaera felé és e most folyó háborút még kezdetében őrültségnek neveztük. Mert czélját képtelennek, eredményében hazánkra nézve csak gyászosnak képzelhettük. Most sem változott meg e véleményünk, mikor a hadi koczka annyira a királyi hatalom ellen kezdett fordulni, mikor az insurrectio az olly könnyen elvesztett Duna-Tisza mellékit megint visszafoglalni látszik. Mert a dolgok természetét ez meg nem változtathatja. Ezen fordulatból csak annyi világos, hogy a hadi szerencse csakugyan forgandó meg, hogy az előbb győzelmesek részéről, mulasztások, hibák sőt tetemes hibák követtelhettek el, mellyek ha nem történnek talán már rég az olly óhajtva várt békét élvezi az ország ; és hogy , az insurrectio vezetői mesterségüket értik , sőt abban remekek, mint egészen revolutiora és kalandokra született merész emberek, értenek a népnek felizgatásához, elámitásához, az ellenség leszedéséhez , ágenseinek megrontásához és a t.. ellenben, a királyi hatalom főeszközei talán nem olly egyetértők, nem olly önfeláldozók, nem olly merészek és egy kissé tán „altersschwach“-ok is voltak. Azért csak magát ámítja az, aki azt hiszi, hogy a királyi hatalom az insurrectio előtt meg fog hajolni. Az austriai birodalom megsemmisítése vagy egy képzeleti magyar birodalom tétele fölött van a kérdés. És, szükség-e mondanunk, hogy a valóságnak csakugyan több schance-a van a léteire , mint a phantomnak. Azért nem is értjük azoknak politikáját, kik folyvást pacificatiot hordanak szájokban. Vagy pacificatio alatt az austriai birodalom felbomlását értik ? Egy törvényes hatalom és egy forradalmi hatalom között nem lehet pacificatio. Az erősebb törvényt szab a gyengébbnek. Ha az insurrectio győz, vége van az austriai birodalomnak, ha a királyi hatalom győz, akkor meg az insurrectionak van vége — mellynek örökké tartani úgy sem lehet — ekkor van helye a kegyelem és a kibékités minden eszközei gyakorlatának , hamarább nem ; ekkor kell pacificálni az elméket, miután a fegyver pacificálta a felkelteket. A birodalom most egy megifjodott életért küzd harczot. Eddig maga erején vívta azt. A külső és belső támadások legyőzésében már is óriási munkát vitt véghez. Miért ne győzné meg a mi hátra van ? De ha maga erején meg nem bírná is, ne higyje senki, hogy azért meg kellene hajolnia, sőt széttörnie az insurrectio elött. Az austriai birodalom tétele európai necessitas, a Magyarországon harczoló insurrectio czélja, európai chimaera és a benne működő elemek az európai társadalom fekélye. Illy ellennel szemben illy hatalom győzedelme nem lehetséges, és ha lehetséges, nem tartós. De a szomszédok, kiknek érdekében áll, gondoskodni fognak, hogy a chimaera erőt ne vegyen a valóságon. Ezt nem kell szem elöl téveszteni. A „Presse“ ápril 16-ról így ír a magyarországi insurrection!) : „A magyar ügyek minden kedélyt elfoglalnak. A szerencsétlen polgárháború, melly az országban dühöng, a legelszántabbakat is megrendíti, s még azok is, kik külellennel szemben bizonyosan a legnagyobb erőmegfeszítésre hívnának fel, a mostani crisis alatt a kibékülés igéjét pengetik. Szent kötelességnek tartjuk véleményünket leplezetlen kizárni — olly népnek, melly szabaddá akar lenni, meg kell tudni hallgatni a teljes igazságot — , a kibékülés politicaja lehetetlen politicai perezben. Senki sem tagadja, hogy az insurrectio most nagy terjedelemre vergődött; hadseregünk vissza kénytetett vonulni Pestre s a kedvező perezre vár, hogy operatioit újra megkezdje. A hadfolytatás nem volt szerencsés mostanig, de a fő parancsnokság olly tábornagyra száll, kit nagy érdemek s közvélemény jelöltek ki erre. Meg kell hogy köszönjük a kormánynak, miszerint a közvéleményre hallgatott , s ha eddig nem tette, bizonnyal komoly szempontból indult ki. Az új főparancsnoknak megint helyre kell állítani Austria ügyeit; vitézségétől elvárhatni, hogy e római maximat: „kímélet a meghóditottaknak s harcz a negédeseknek“ fogja jeligéjéül választani. Vessünk egy pillantást a dolgok állására. Azon népek, mellyek a háború színhelyének területén laknak, tökéletesen az austriai ügy mellett vannak. A szlávnak Horvátországban, a szerbnek, románnak s németnek északon tökéletesen részünkön kell lenni, ha meg tudják menteni őket a Kossuth-féle factio rémkormányától. Nem a változó érzet politicája fűzi ezeket hozzánk, nem, mi az ő függetlenségükért vívunk , s Austriából ne legyen semmi más, mint szabad , egyenjogú nemzetek álladalma. Ezen nemzetek között bizonnyal vannak tévutakra vezettettek vagy árulók, kik honosaikat szóval s írással ámitják s mint szövetségest a közös ellenség táborába szeretnék vezetni. Ezen mozgalomnak teljes erővel kell megfelelni; természetelleni az, az igazság és a jog mi mellettünk van. Valamint a magyarok elleni vállalatot csak a többi fajok tiszta öntudatából származó mozgalom tette lehetségessé, úgy a harcz eredményét is az fogja feltételezni, ha ezen fajok vonzalmuk szabadságát megóvhatják s érdekük valódi intését követhetik. Ha a magyarok igazán magokra vannak hagyatva, megszűntek hatalmasabbak lenni s a hadi szerencse minden koczkafordulatának daczára sem lehet az eredmény felett kételkedni. Ismételjük, nem félvén a félreértéstől, miszerint a kibékülés csak meghóditottakkal szemben lehetséges, kibékülésnek ebben az esetben nem, csak bocsánatnak szabad lennie ; a pacificatio műve, ha a fegyverek rövid időre le is tétetnének, végtelen bajos lenne. Minő békeajánlatokat tehet Austria jelenleg, s minőket fogadhat el Magyarország? A magyarok felsőbbségi uralmát, a szászok , románok s horvátok újból alávetését, a magyar nyelvet mint hivatalosat a slávok s németek számára, Pest a monarchia súlypontja s a bécsi kormány csupán csak árnyhatalom ! Ha megnyugosztok illy feltételeken, hát fogadjátok el azon kibékülést, mellyet Kossuth nyújt nektek!“ Igazítás. Tegnapi lapunk főczikkében hibásan van nyomtatva : ,mert a kir. zászlókhoz hűtlen lett huszárok közül egy sem mert csak közelibe is jöni a cs. seregeknek* — holott ennek kellett volna állani: .huszárokon k yü 1.* A barbárok Romában, Illy czim alatt a , Times a következő érdekes czikket közöl: „Úgy halljuk, hogy az olasz álladalmak némelly forradalmi kormányai olly rendszabályokhoz nyúlnak, mellyek vészes hatásai igen hihetően túlélendik saját rövid ideig tartó hatalmukat s akkor sem lesznek megorvosolhatók , midőn már az anarchia ezen gyalázatos intermezzojának a rend helyreállítása véget vetendett. Roma ideiglenes kormányzói, miután az elkobzás és rablás bizonytalan segélyforrásait kimerítők, végre egy lépéssel tovább mentek s kinyilatkoztaták készségüket a művészet s tudomány ama halhatatlan kincsei elidegenítésére , mellyek századok óta városuk fő dicsőségét képezék. Illy eljárást követelnek a forradalmak. A félsziget törvényes kormányainak egyik legutóbbi határozata arra czélzott, hogy ezen megbecsülhetlen emlékeknek még legcsekélyebbike is megőriztessék , azt rendelvén , mikép semmiféle művészeti tárgyakat ki ne lehessen vinni előbb megnyert hatósági engedély nélkül. A rend romjain felemelkedett demokratikus bizottságok egyik legelső határozata pedig oda van irányozva, hogy a museumok s képtárak kincseiket közárverésnek adják át s a legtöbbet ígérő vásárolhassa meg azokat. Talán azt lehet várni, hogy ezen botrányos eladások nem fognak létesülni, nem találkozván vásárló fél. Azonban úgy vagyunk értesülve, hogy a művészeti szenvedély erőt vett a lelkismeret mardosásain s hogy találkoztak előkelő rangú személyek, kik csak azért, hogy ezen eddig hozzáférhetlen becses tárgyakat megszerezhessék, jobb hiányában készek voltak ezen kétes alkalmat is megragadni. Egyéb alkudozások közt, mondják, jelenleg egy szerződés van függőben, mellynél fogva a belvederes Apollo át fogna szállíttatni az atlanti tengeren, mig kevésbé kitűnő művészeti emlékek saját székvárosunk gyűjteményeiben fognak helyet találni. Már ha lehetne gondolni, hogy Roma állandóan jelen kormányzói alatt fog hagyatni, nem