Figyelmező, 1837. január-december (1. évfolyam, 1/1-25., 2/1-52. szám)
1837-10-10 / 15. szám
228 dönthető, mert emberi ítéleten túl levő kérdést, mellynél azért legtanácsosb közönséges erkölcsi elvek mellett maradni, az emberiség’ három osztályára szorítja Frayssinous: a’ kereszteletlen gyermekekre, az eretnekekre, a’ hitetlenekre. Charactere a’ franczia írónak: hűség fölvett elveihez, szerény mérséklet és kímélet mind az iránt, mi azokon kívül van. Az eretnekek és hitetlenek iránt hozott ítéletén mindenki megnyughatik ; kevésbé azon, mellyet a’ kereszteletlen gyermekek fölött ejte, kiket ő, szentirási és egyházi adatokból indulva, mellyeknek azonban kétes értelmük fölött maiglan sem szűnt meg a’ vitatkozás, magok a’ catholicus theologusok között, kínnélküli pokolba utasít. Kettőt felejtett a’ franczia szerző, részint értelmesítés, részint megnyugtatás végett elhatározni: először, miben áll a’kínnélküli pokol, miután a’ pokol, közönséges keresztény értelemben , kínok’ helye ; másodszor, merre fog ez embercsék’ végsorsa eldőlni , miután egy helyen és pontban illegnem állapodhatnak. De még annak okát is megelégületlenül téveszti a’ valódilag vallásos olvasó, miért legyen , ez egy isten’ atyai gondviselése alatt, sorsuk nyomorúbb a’ saját vétkök nélkül kereszteletlen gyermekeknek, mint a’ nem különben saját vétkök nélkül eretnekeknek és hitetleneknek, holott ez utolsók, a’ mellett hogy hitetlenek, kereszteletlenek is egyszersmind. Valóban , a’ gyönyörű vigasztaló mondatok, mellyeket ez utolsók mellett fölhoz a’ szerző, hasonlag, ollykor még nagyobb joggal alkalmaztathatok az elsőkre, például: „nincs bűn akarat nélkül“; „az evangélium szerint nem fognak ítéltetni, kiknek az hirdetve nem volt.“ „a’ hitetlenek közül egyik sincs kivéve a’ megváltás’ jótéteményeiből“ stb. — Különben a’ franczia szerző többnyire franczia nevezetes!) theologusokra, jelesen a’ sorbónára hivatkozik. — Meglepő ’s ütköztető a’ szerzőnek eme’ bővebben föl nem világított ’s szorosabban meg nem határozott mondata: „az isten jó mindegyik, noha jobb némellyik iránt.“ Hasonlag a’ kérdések és feleletek között emez állítása: nagyon tettleges, hogy a’ protestánsoknál a’ kisdedek és idősek, úgy mint őket lenni föltettük, üdvösségükből bizonyosak.“ — II. A’ lélek’ halhatatlanságát az erkölcsiség és érzelem bizonyítja (Chateaubriand „Genie du christianisme“) minden criticán fölül való munka, mellyben a’ jól kitanult természet’ szava szól világosan, ellenmondhatlanul. A’ Figyelmező’ olvasóinak nem teendek tán unalmat azon szakasznak kivonatával, mellyben egy istentagadó asszony’ szomorú vége rajzoltatik. „Azonban a’ boszúlás’ napja közelget; megjön az idő, karján a’ vénséget vezetve; a’ fejér hajazatú, görnyedt vállú, jégkezű rém leül a’ hirtelen asszony’ szállása’ küszöbére; meglátja azt és fölsikolt. De ki hallja szavát ? Férje ? már nincs többé! Régóta eltávozott az, becstelensége’ piaczától. Gyermekei? istentelen nevelés és anyai példa által elveszve gondoskodnak-e anyjokról? Ha a’ múltba tekint, nem lát semmi utat, mert semmi nyomot sem hagytak hátra erényei. Először fordul szomorú gondolatra az ég felé, ’s hinni kezdi, hogy sokkal édesebb lett volna religióban bízni. Hasztalan vágyódás e’ világon az istentagadás’ legutolsó büntetése a’ hitnek óhajtása, elnyerhetése nélkül. Midőn a’ pálya’ végén az álbölcselkedés’ hazugságait elismerjük, midőn, a’ semmiség mint egy szomorú csillagzat kezd emelkedni a’ halálnak látkörén, szeretnénk visszatérni az istenhez, és már nincs többé idő, az ész, a’ hitlenségtől elbőszítve megvet minden meggyőződést. Ah! milly mély a’ magány akkor, mikor az istenség ’s az emberek egyszerre visszavonultak! Haldoklik az asszony, egy bérlettörnének, vagy egy ínségei által megunatkozott embernek karjai köztt lehelli ki lelkét, ki sok keserű napjai harczinak tanúja vala; néhány lábnyi hosszúságú koporsó zárja el ezen szerencsétlen’ hült tetemeit. Nem látni temetésekor sem szórt haju leányt, sem síró vöket és unokákat, méltó pompát, melly nép’ áldásival, a’ pap’ énekével sírig kövesse a’ családnak anyját. Talán fia, ki szomorú születésének titkát nem tudja, történetből a’ gyászmenettel összetalálkozik, bámul ezen koporsó’ elhagyattan, ’s az elhunytnak nevét a’ négy vivőtől megkérdi, kik a’ férgeknek vetik a’ testet, melly nekik az istentagadó asszonytól igértetett.(‘ A’ második részt, vagy az eredeti munkálatokat, egypár versezet nyitja meg. .. ..a’ megtért és a’ bűnbe ismét visszaeső emberről.“ Mind a’ kettő jó, a’ második még szép is. A* „malaszt“ idegen e-