Figyelmező, 1837. január-december (1. évfolyam, 1/1-25., 2/1-52. szám)

1837-02-21 / 7. szám

véteni, hogy még­ most is, azaz tizenhat év­vel későbben,­­ a’ már nyolczvannyolcz évű jósnő is örökké fiatal boszút neveljen ? Azon­ban végre is kisül, hogy ez is csak ijesztge­tés , millyet a’ jó Góga szeret; mert minden boszúja, mellyet a’ király ellen forral, abból áll, h­og­y a’ lyányt, kit az szeret, kedvesé­nek karjaiba vezesse vissza, mihez a’ király elleni indulat nem is kellett, elegendő ok volt volna Olda’ java, kit úgy is ő döntött olly mondhatatlan búlra. Ad ugyan Oldanak port, hogy a’ király’ serlegébe tegye; de mi az, iléreg-e vagy egyéb? ’s mi végre? ’s mi volt következése ? mind ez nem sül ki. Pedig­ ne­künk azt tudni kellene, különben minek mind ez ? Vagy tán még­ is csak álompor, hogy a’ leányt elrag­adhassa, kit azonban, tanú nél­kül lévén vele , már most is elvihetett vala ? ’S elhagyván most Oldát a’ jósnő, miért tá­vozott annyira, hogy, a’ ki három h­étiő­ sar­kában volt az összeesküdteknek , mint mag­a mondja, épen most, az elválasztó pillanatban, ne legyen elég közel, hogy a’ történendő bajt megelőzhesse? Az oktondi megint elkésett. Az efféle elkésések, értem, a’ motiválatlanok, ha így nyomról nyomra követik egymást, utóljára ollynemű érzést támasztanak, melly a’ tragoediai hangulattal nem kis ellenkezet­­ben áll. Ha Góga el nem késik ’s jókor szól Árboczczal, megnyugtathatja vala kebelét; ha jókor tér meg a’ királyi sátorhoz, meggá­tolhatja vala Olda’ megöletését. De első eset­ben , igaz, megszűnt volna a’ darab! Ha te­hát a’ jósnőnek, ki mindenütt van, mindent tud, még a’ gondolatokat is látja, örökké el kelle késni ’s így minden tette foganatlan, úgy minek is ő a’ darabban ? ’S valóban e’ személy, melly annyit jár fel ’s alá, beszédei’ rejtélyességével, kitüntető formájával, ígére­teivel és szándékaival annyi figyelmet és vá­rakozást gerjesztett, végre is nem egyébre , mint az ismeretes partum­ánt...ra emlé­keztet; ’s meggyőződünk, hogy, ha egészen kimaradna a’ darabból, legkisebb hézag sem támadna benne; mert az előjátékot is egy, az első felvonásba szőtt rövid elbeszélés által meg lehetett gazdálkodni. Szerző’ előszava szerint a’ főcselekvény* tengelye Á r b o c z. Ezen, kán hitéhez szorosan ragaszkodó, egyébiránt valódi becsület-érző férfiú, ki kevéssel­­ez előtt nem kételkedett gyámleánya’ lényének feláldozni javait ’s ki­rálya’ kegyelmét (21, 22. 1.) az átokra visz­­szaemlékezvén, majd annyira gyötörtetik ba­bonás hite által, hogy kész, az átok’ elfordi­­tására, a’ kedves, jó leányt, kit „védeni öcsém’ halál óráján esküv黓, önmaga meg­gyilkoltatni. ’S nincsen-e minden vakhit mel­lett is túlvive, nem mondom gyanúja, de az a’ mohóság, mellyel be nem várván Bazir’ fe­leletét, maga teszi szájár­a az Oldára kival­lást ? ’S mikép van motiválva az a’ hiszékeny­ség, mellyel egy bűnösnek, kit már egyszer megbélyegeztetett, ’s most újra, mint ő maga véli, gyilkoló szándékon kaptak, egyetlenegy szavára elhiszi, hogy Csupor, régi meghittje (22. 1.) ’s próbált h­űségű­ szolgája, ki mellett minden, ’s ellene semmi sem szól, részes Ba­zir’ vétkében, ’s hiszi épen akkor, midőn maga Csupor hozza őt kötözve? Illy motivá­latlan hiedelmen, illy ingatag alapon épűl a’ cselszövény, mellyen az egész darab megfor­dul. Nem tudjuk azt sem, miért kelle azon scenát, hol Árbocz a’ leányoknak a’ falura menetelt jelenti, úgy intézni, hogy Olda’ lel­két gyanúk vegyék körül; de még kevesbbé azt, miért kelle Árboczot a’ szerencsétlen gyámleány’, sőt elvétve saját leánya’ sírásó­jává tenni; mikép folytathatta ő ’s fejezhette be az irtózatos mesterséget egyszerre némi egykedvűséggel, ő, kit eddig örök küzdelem­ben láttunk önmagával ? ’s miért kelle ez ál­tal azt a’ kis sajnálkodást, mellyel talán még viseltettünk hozzá, utálattá változtatni, ’s így a’ főszemély iránti emberi érdekkel együtt, a’ darab iránti érdeket is olly hamar megsem­misíteni? ’S honnan gyanítja, sőt hiszi ő, hogy az Elmával történt fölcserélésnek Olda az oka; ’s ha így, miért szól egy perczczel utóbb már többesben: „Átokreátok, lyányom’ gyilkolói!“ a’ vég felvonásban pedig miért vádolja már egyenesen a’ királyt? — A’költő sem ezen character’ vitelében elég psycholo­­giai mélylátást, sem a’ darab’ tervében elég bölcseséget nem fejtett ki. Főszempontja volt, úgy mond, „nem annyira a’ meggyilkolandó király, mint inkább azok, kik a’ gyilkolást elkövetendők; a’ királynak természetesen a’ fenékszínre kelle jutnia ’s a’ főcselekvény* tengelyévé Árbocznak lennie ... ennek házi viszonyait kelle kiemelnem, hogy a’ király­gyilkolást Árboczból mintegy kifonhassam.“ Illy főszemponthoz nem kelle a’ természetlen­­ségek ’s képtelenségek’ szövedéke; nem egy

Next