Figyelmező, 1839. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)
AZ EGYETEMES LITERATURA’ KÍRÉBEN'. Kiadó szerkesztők SCHEMEL, VÖRÖSMARTY, szerkesztő társ RAJZA. ■■C HARMADIK ÉA Ha Januarius* 1. 1939. 1. szám. Tartalom. Critica, anticritica, polémia. Bevezető szózat a’ Figyelmező’ 3-d. évéhez (D. Schedel F.) — Hazai literatura. Az erdélyi fejedelmek és nemzetek’ czímerei és pecsétei (Jemey János). — Állítások , vélemények és felvilágosítások. Csaplovics és Csatónál (Jogi). —*■ Sürgető kérelem a’ Marczibányi-intézethez. — Az Emlény’ pozsonyi bírálójának (Fáy András). — Pesten. Critica, anticritica, polémia. Bevezető szózat a tirgyelmező 3d.évéhez Sokat írtak már nálunk a’ criticáról, mellette és ellene, sokat a’ mikép és meddigről? sokat bírálhattak, hivatással ’s a’ nélkül, ’s úgy látszik még az iránt sincsenek mindnyájan tisztában, kinek szól a’ critica, mi annak feladása, melly hangon szabad sőt kell beszélnie, hogy hasson, ’s főleg, mennyiben engedhet magának tekintetet az íróra, az iró’ személyességére, ’s hol a’ határ, mellyen túl a’ polémia kezdődik, egy egészen más jogú, más levegőű tartomány? Úgy hiszem, azon kemény súrlódásokután, mik a’ magyar időszaki literatura’ tavak évét jegyzik, ’s mellynek végét egy könynyen előre nem láthatni, folyvást tartván a’ szintolly rész akaratú, mint álnok ingerlések , nincsen egészen idején kívül, az olvasó és iró’ kölcsönös értelmesítése végett, az itt fenforgó „fogalmak* pontosabb megalapítását megkísérteni. A’ critica’ hasznain és szükségén kezdeném rövid bevezetésemet, ha e’ kérdésen, szerencsénkre , már túl nem volnánk. A’ mi lettdolog minden, literaturával bíró nemzetnél az ó és új világban, azt a’ dologtóli félelemben el akarták egykor vitázni tőlünk; de az efféle nem hagyja magát elfuvatni mint egy pelyh, ’s a* critica nálunk is lett dolog jön. A’ közönség kedvelteni kezdi, mert kényelmesb és rövidebb útnak találja, egy arra készült ciceronéval a’ literatura’ termeit bejárni, mint a’ tudomány’ ’s itéletalkalmazás’ iskolái’ hosszú soron által az írók’ érzékeny része pedig legalább hallgat, és gyakran öntudatlanul is, gondosabb iparral igyekszik annak észrevételeit megelőzni. De, úgymond egy is, mást is, közölje Ön velem szóval vagy levélben észrevételeit; azok engem illetnek, a’ szerzőt, nekem kell a’ hibát helyre hoznom, sőt csak én hozhatom helyre: minek arról az egész világnak szólni, min csak én segíthetek, vagy mi jövendőre nézve is nekem, és nem az olvasónak szól? Én azt hiszem, a’ critica az illető szer-