Figyelmező, 1839. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)

1839-09-17 / 37. szám

599 600 régibb száraz volt, ’s most elvetettük magát a’ genust, mint ha a’ hiba a’ genusban volna, 's nem, kik azt lelketlenül űzték. Pedig ezen irány’ illy tökéletes elhanyaglása végre tar­­talmatlanságra vezet, ’s vezetett is már. — Illy nagy szükségben ref. — elolvasván e’„Poétái próbák“ előszavát, bizonyos vára­kozással ment által a’ tartalomhoz, némi pót­lását reménylvén az igen érezhető hiánynak. Szerző, czélja’ egész fenségében fogja fel a’ költészetet, ’s szent borzalommal nyúl a’ lant­hoz, mellyet az erkölcsiség’ érdekében pendít meg, részint vallásos érzések’ táplálásával, részint oktatva,’s gyengéd satirával korhol­va. Azonban reménysége nem teljesedett be. Mély kedély, hivő szív, buzgó a’ szent, a’ jó mellett, de mindenható ereje nélkül a’ phan­­tasiának, minden eszközei nélkül a’ költői művészetnek. Azt vélnék, hogy szerző sok esztendővel előttünk élt, vagy kivítt minden közlekedésen a’hazával, kihez a’nyelv’, a’be­széd’, a’ verselés’ mesterségének ez utolsó fél­században tett haladásai, még hírüknél fogva sem jutottak el. A’ gyűjteményt énekek nyitják meg. Bennük ph­ilosoph­iai világnézet mutat­kozik, csendesen megnyugvó e’ föld’ bajain, az ég felé intézett szemben bizodalom, a’ nyelv­ben melegség; de emelkedettség nélkül az „ódák“ban, ’s a­ „hymnusok“ nem egyebek verses könyörgéseknél. Három darabot írunk ki e’ szakaszból, hogy olvasóink a’ költő’ mód­ját azokból ismerjék; rec. ollyakat választa, m­ellyekben poétái tehetsége culminálni látszik. Estvéli Hymnus: Az áldott nap már a’ láthatárról tűnik, Az éj’ fátyla lebeg , Éltem’ vég napja is egykor így megszűnik ; De a’ csillagos ég’ ragyogó kárpitja Szívet illetőleg Lelkem’ a’ jobb élet’ hitére tanítja. Mert az Ur Istennek végetlen jósága Nékem azt hirdeti , Hogy mindenütt hazám az ő szép országa , Ott is érző ’s okos teremtések laknak, Kiknek eredeti Isteni. Testvére vagyok hát azoknak. Itt a’ bútól bágyadt szívem majd újra él, ’S megholt kedveseim Újra fel lelem az élet’ kútfejénél, Ott megmenekedve ez agyag formától, Tisztátt érzéseim Nem szenvednek többet a’bűn’ostromától. Létem’ édességét meg nem háborítja Sem bú , sem szenvedés , Kinyílt értelmemnek megtisztult világa , És megelégedés Lesz újjá szült lelkem’legfőbb boldogsága. De míg azon boldog helyre lehet jutnom , Előbb az életnek kell pályáját igaz lélekkel megfutnom , Itt szükség, hogy előbb magam megpróbáljam. És a’ mit tehetnek Gyenge tehetségim, azt végig kiálljam. O­l vasha e nap’ is úgy folyt le életem : Hogy bennem meg nem szűnt Felebatatinkhoz munkás szeretetem; Vajha nem ejtettem sem szívvel sem tettel E’ mai nap’ oly bűnt, Mely megbüntet engem lelkiesmérettel. Atyám én Istenem! ha lelkem jót miveit Aldassál érezte, Aldassál, hogy ez nap is csendesen telt, A’ hol gyenge elmém , homályosan látva Útját nem követve, A’ Jézus’ nevéért legyen megbocsátva. A’ hol az indulat csorbát ejtett bennem Adjad szent lelkedet, Hogy ne lehessen azt többször nekem tennem , Tedd csendessé most is a’ nyugott éjjelt, imádlak tégedet, Hogy megújult testben , köszöntsem a’ reggelt Minden kedvesimre , Atyám ! irgalommal Árazd kegyelmedet, Hogy töltsék az éjjelt áldott nyugalommal. A’ könyhullatások­ becse♦ Szívem’ érzékeny forrása Szemeim’ könyhullatása Ha te folysz a’ bú­­nyész, Te vagy a’ jobb földi rész. Mert ha keblem megsebesül , A’ fájdalmam azzal enyhül , Hogy te balzsam cseppe­ lészsz , Te vagy a’ jobb földi rész. Hol a’ szívet titkon nyomja A’ megbánt bűnök’ ostromja , És te bocsánatot kérsz, Te vagy a’ jobb földi rész. ’S mint a’ vetésre szált esső, Mellyet önt az őszi felhő, így te is áldást ígérsz, Te vagy a’ jobb földi rész. WBYU rnflONIRYIS MMtW KOAWTM*

Next