Figyelmező, 1840. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)

1840-10-27 / 43. szám

692 azokat, miket szerző nyelvünk’ betűiről, szó­­tagairól és különféle alkotó részeiről tanítani szükségesnek látott. Élőbeszéd helyett egy párbeszélgetés ötlik az olvasó szemébe, melly­­ben szerző kijelenti, hogy a’ nyelvtudomány a’ m­athesissal sok közös tulajdonságot bir, és hogy e’ jelen munkája mindenek előtt a’ kö­zéposztályi tanulók, ’s a’ tanítók’ számára í­­ratott. Rendszere szerzőnek bizonyára ajánlatos volna , ha socratesi tanításmódja a’ methodi­­ca’ szabályait híven követné; de föltett kér­dései közöl némellyek magokban minden tar­talomtól üresek: p. o. hogyhogy? miként? mi következik ebből? miképen ?; mások ollyanok, m­ellyekre az adandó felelet az előzményekből épen nem foly ; p. o. mire megyünk már most által? mi van már előttünk? stb. Sokszor a’ kérdés hosszabb a’ feleletnél , pl. 247 k. 346 k. 501 k. stb. Vizsgáló’ véleménye szerint ó­­hajthatóbb a’ középszerű tanulókat, és a’ta­nítókat, inkább rendszeresen az előzmények­ből vezetni a’ következőkre, és ha lehet, bi­zonyos előre megállapított fő elvből kiindulni, mint hosszú, értelmetlen, ’s egyenesen nem folyó kérdések által a’ figyelmet inkább meg­akasztva lankasztani, mint élesebb fölébredés­re gerjeszteni. Igen is, hathatósan tanítunk kérdésekben és feleletekben akárkit is, de csak akkor, ha az erotlcyca methodus’ szabá­lyai szerint a’kérdésben mindenkor benne fog­laltatik figyelmünket gerjesztő ama’ csomó, mellynek föloldását a’ feleletből várva várjuk. Aztán nem említvén, hogy e’ két kötetben a’ nyelvtudomány’ körén túl vágó tárgyak is meglepik az olvasót, pl. a' könyvnek mikénti nyomtatása, a’ kérdések fölötte nagyra neve­lik az egyébként is tág tervü munkát. A’ dolgozat’ belső értékét tekintve, álta­lán talál az olvasó a’ Parthenonban olly új gondolatokra is többször , mellyekben nem csak gyönyörködhetik, hanem jobbra is okúl­hat, de lel olly tanításokat is, mellyeket mint igen is újakat, és nem mindenkor legjobban eltaláltakat méltán kétségbe von , vagy lega­lább rostálgatás után is nehezen fogad el. A’ többi között szerző helyes észrevételei közzé számoljuk azon javaslatát, mi­szerint ő is két jegyű betűink helyett egyes jegyeket ajánl , de jól tudjuk azt is, hogy illy javaslat alig fog diadalomkoszorúkat aratni, Schedel ez he­lyett egyes c jegyet irni helyesen kezdett; de ki követi?íme’látjuk, hogy szerző sem a). — A’ betűkről, azok’ tulajdonságairól igen sok jót tanít szerző; ’s különösen, a’ mit ír és zs ről, az írásban az academia’ helyesírási szabályai­tól eltérve a’361—362. kérdésekben előad, mi is örömest helyeseljük b), de azon hozzáadás­ a) Valamint a'Parthenonnak mind szerzője, mind bí­rálója, úgy mi is, és velünk együtt, bebizo­­nyíth­atólag , igen számosan, barátjai azon esz­mének , hogy írásunk a’ terhes és számos ortho­­graphiai galibát okozó kettős betűktől megsza­­badíttassék , sőt az academia is elismerte és he­­lyeslette azt ( L. Magyar Helyesírás és Szóra­gasztás’ főbb szabályai. Első kiad. 5. 1- Másod, kiad. 7. 1. — M. t. t. Évkönyvei , II. köt. 2-d. osztály; valamint Tudománytár, Vill. köt 184­1.); de mind eddig, egy régibb példát kivéve (18­38. Simon Antal), senki sem mert a’ helyeslés és javaslatok’ pályájáról tettleges próba és kivitel által a’ közönség’ fórumára appellálni; mind a’ mellett nem merném bírálóval azt jósolni, hogy ha azt testület , vagy egy vagy több iró , az ed­dig megkísértett formáknál szebbekkel tenné, minden esetre el fogna utasíttatni. A’ tót írásban legújabban egy ennél sokkal nagyobb mozgalom keletkezett, ’s mint halljuk, sikerrel: nem hi­szem, hogy a’ magyar nemzet, melly az utolsó harmincz évben szint annyi fogékonyságot mint ta­pintatot bizonyított nyelvkincsének, egy élénk és valóban h­aoticus forradalmon keresztül a’ gaz­­dagulás és szépülés’ azon pályájára terelésében , mellyben azt most örömmel látjuk haladni, hogy az a’ nemzet, mondom, vagy át ne lássa , vagy átlát­ván ne helyeselje azok iparkodását, kik azon irás­­reformot, melly némelly hajdan összetett hangzó­ink’ egyszerítésével ,an helyett á, ew helyett e, en helyett a stb) szerencsésen kezdődött, az össze­tett mássalhangzók’ egyszeritésével befejezni, ’s ez által írásunkat a’ tökély’ magas fokára vin­ni igyekeznek. Lehet, hogy csalódunk remény­ségünkben , de tudni azt, hogy illy javaslat alig fog elfogadtatni, nem lehet. — Bir. továbbá en­gem tisztel meg a’ puszta­­ apaságával, mely­­lyet a’ régiek kezdtek, a’ múlt században Fah­­chich, Dugonics és Kazinczy élesztettek fel , ’s én csak újabban ajánlani bátorkodtam; ’s való­ban olly szerencsével, hogy bir.’ e’ kérdésére­ De ki követi? örömmel mondhatom, hogy egy rövid év alatt Magyar- és Erdélyországban har­mincz írónál több , hogy nem ritkán találom fel nem-irók­ írásaikban is, ’s hogy a’ közönségben is nem igen tapasztaltatik ellene visszahatás : leg­alább Szontagh , Horváth Mihály, Szigligeti, Nagy Ignácz, stb kiadásaik részvétellel fogad­tatnak , mint ha Írások a’ legmindennapiabb ke­rékvágásban járna. — Hogy a’ Parthenon kia­dója nem követi, természetes, mert ő könyvé­vel megelőzte az én tettleges ajánlásomat. — S. I. b) A' Parthenon’ kiadója az idézett szakokban azt ta­nítja, hogy csak azon összetett mássalhangzókat lehet, midőn kettőztetve vannak (péld. lyly he­lyett Ily', összehúzni, mellyek „elegyültek“, az­az két hangból forradtak össze, mint az ly, tiy, ty, stb. ellenben az sz és zs egyszerű hangot fejezvén ki, azon összehúzás meg nem engedhe­tő, ’s így hoszszú, aszszony helyett hosszút , asszonyt írni neny helyes. — Legyen szabad ne­kem itt, a’ szerzőtől és bírálótól eltérőleg, meg­jegyeznem , hogy ha szabad egyszerű hangot két jegy­gyel fejezni ki , szabad bizonyosan a’ kettő­zött egyszerű hangot is hárommal. Az* és z nem

Next