Figyelő, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1958-01-07 / 1. szám

á­ nak növelése. A Szovjetunióból hazánkba és tőlünk a Szovjetunióba irányuló tu­­rist­aforgalom sokszorosa lesz az 1957. évi­nek. Olcsóbb Szovjetunióbeli turista uta­zásokat is terveznek, (mintegy 2500 forint ellenében 11 napos út), de egészen olcsó utazásokról nem lehet szó, hiszen a Szov­jetunióban lévő hatalmas távolságok miatt a vasúti költség egymaga mintegy 8­ 900 forint. Egyébként a Szovjetunióba teendő repülőút is szerepel az IBUSZ ter­vében. Remélhető az is, hogy egyes sport­­rendezvényekre soron és kereten kívül is indulnak csoportos utazások. Csehszlovákiába is szerveznek olcsóbb társasutazást, mégpedig a többi között előreláthatólag három és ötnapos időtar­tamra s idesorolható a háromnapos út Kassára, esetleg repülőgépen. A tervek szerint mintegy 8000 magyar turista utaz­na 1958-ban Csehszlovákiába, a Tátrába, Karlovy-Varyba, Prágába és máshová. Bulgáriából a jelek szerint mintegy 600 turista érkezik hazánkba, és ugyanennyi utazna oda, elsősorban a tengerpartra. Romániába 6—800 személy számára tervez turista utazásokat az IBUSZ. Bizo­nyára nagy örömmel fogadják majd ná­lunk a Romániába irányuló csoportos utazásokat, s lehetséges, hogy repülőúton megy turistacsoport Kolozsvárra. A Német Demokratikus Köztársaságba mintegy 600-an utazhatnak az IBUSZ ré­vén jelentős részben a lipcsei vásárra. Nyugati államokkal is folynak tárgya­lások az utazásokról, s mivel például Ausztriából már mintegy 600-an jelent­keztek, hogy kéthetes balatoni nyaralá­son kívánnak résztvenni, valószínűnek látszik, hogy Ausztriával és más ország­gal is sikerül megállapodásra jutni ma­gyar utasok külföldi útjával kapcso­latban. Az ifjúsági utazások terén komoly eredmények várhatók. E tekintetben előrehaladott tárgyalások folynak a vég­leges program megállapítása érdekében. Az említett turista utazásokat az IBUSZ szervezi, mégpedig részben „utcán át“ adva el a jegyeket, másrészt úgynevezett rendezvény-utazások szervezésével (üze­mek, intézmények stb. utazásai). Több szállodai férőhely, csereutazás Az imént ismertetett adatokban nem szerepelnek a vállalatok, üzemek csere­utazásai, vagyis, amikor a magyar válla­lat fedezi a külföldiek itteni költségét, a rokon szakmabeli külföldi vállalat pe­dig az odautazó magyarok költségeit. Ed­dig is voltak ilyen csereutazások, de elég­gé kis számban. Bővíteni lehetne az ilyen csereutazások körét és számát, mégpedig az IBUSZ bevonásával, mivelhogy az IBUSZ biztosítani tudja az ilyen utas­cserék kulturált lebonyolítását, a meg­felelő, szakszerű vezetést, stb. Igen fontos lenne, hogy pénzügyi szerveink megvizs­gálják: miként lehetne a kölcsönös ven­déglátás pénzügyi részét zökkenőmente­sen lebonyolítani. A külföldi utazások számának növelése attól is függ, mennyi külföldi utast tu­dunk mi befogadni. Helyes törekvés, hogy — rossz szállodai helyzetünkre való te­kintettel — a belföldi, a hazai lakosság, hacsak lehet, magyarországi utazásai al­kalmával magánlakásokban lakjék, ne pedig szállodában. Ennek révén nem je­lentéktelen számú szállodai szoba szaba­dulna fel a külföldiek számára. Az idei utazási program sok jóval biz­tat. De minden, még­­ki nem aknázott le­hetőséget fel kellene használni ahhoz, hogy minél többen vehessenek részt kül­földi utazásokban, hogy évről évre újabb ezrek és ezrek látóköre, műveltsége, szak­tudása bővüljön, gazdagodjék. Éppen emiatt helyes lenne az is, — volt már erre példa, csak kevés — hogy üzemek, intézmények, termelőszövetkezetek jó munkájuk jutalmazására díjtalan, vagy hozzájárulásos utazásban részesítsenek néhány dolgozót az igazgatói alapból. Felmerült az a lehetőség is, hogy egyes esetekben a vállalat befizetné a dolgozó utazásának költségeit és azt 10—12 havi részletben vonná le tőle. Megvalósítható­nak látszik az „előtakarékossági” rend­szer bevezetése is a külföldi utazásoknál, ami azt jelenti, hogy a vállalatok dolgo­zói előre fizetnék be a részvételi díjat, amelynek befizetett részleteit az OTP el­lenőrizné. Mindez, — s ismételjük, nem utolsó sorban a vállalatok, üzemek kö­zötti csere öntevékeny fejlesztése — szé­lesíthetné a turista utazásokban résztve­vők körét, újabb ezrek és ezrek gazda­godnának örök élménnyel. GYÖRGY ISTVÁN Egyre gyakrabban kerül napirendre: érdemes-e, gazdaságos-e ezt vagy azt az iparcikket termelnünk? Gyakran szóba kerül a bányászat is, érdemes-e fejlesz­teni, érdemes-e még beruháznunk a bá­nyászati iparágba, főképp a szénbányá­szatba. Nem lenne-e helyesebb és gazda­ságosabb az egyre növekvő szénigényt importtal kielégíteni? A bányászati iparágak vagy termékek jelenlegi termelői ára nincs kapcsolat­ban önköltségükkel és ezért „veszteséges” működésük csak látszólagos. Mennyi a szén önköltsége Hogy érdemes-e nálunk a bányászatot fejleszteni, elégséges, ha csak megköze­lítő reál-önköltséget kimutatjuk. Egy tonna 3400—3500 kalóriás szén ön­költsége 1957 végén 190—200 Ft körül mozgott. Ez azonban nem tényleges ön­költség, mert a bányafa, az acéláru stb. a szén önköltségébe a valóságos értéknél alacsonyabb áron kerülnek be. Ha ezt az árkülönbözetet hozzászámítjuk a szén önköltségéhez, akkor az említett minő­ségű egy tonna szén önköltsége kb. 240— 250 Ft körül lenne. A „Yearbook of International Trade Statistics 1955.” szerint egy tonna 6000— 7000 kalóriás szén ára a hozzánk leg­közelebb fekvő Ausztriában 19,34 dollár volt. Ennek figyelembevételével megálla­pítható, hogy nyugatról 20 dolláron alul nem igen kaphatunk szenet. Ha a kalóriaeltéréseket is figyelembe vesszük, egy dollár értékű szén termelési költsége kb. 25 forint, ami nem mond­ható kedvezőtlennek. A szénbányászat fejlesztésének kérdé­sét vizsgálva — a gazdaságosságon kí­vül — figyelembe kell vennünk, hogy az iparfejlesztés — a hazai energiabázis nélkül — csak úgy képzelhető el, ha nagymértékű importra támaszkodunk. A legfontosabb bányászati termékek tekin­tetében viszont nem lehetünk ráutalva más országokra, nem utolsó sorban azért sem, mert a nagy mennyiségű szénim­port egyrészt tovább súlyosbítaná deviza­gondjainkat, másrészt egész Európában általános szénhiány van, s szén „bármi­lyen” mennyiségben nem is kapható. Termeljék ki a meddőhányókat Nem kétséges azonban, hogy a hazai széntermelés fejlesztése — új bányák út­ján — igen nagyösszegű beruházásokat igényel. Tehát újabb bányák nyitása — figyelemmel jelenlegi viszonyainkra is — igen meggondolandó. Ezért a szükségletet a meglevő bá­nyáinkból, ill. egyéb módon kell biztosí­tani. Igen fontos lenne meddőhányóink mielőbbi kitermelése. A meddőhányók, nagyobb arányú beruházások nélkül, gyorsabban és olcsóbban adnak szenet, mint az új bányák. Nyerhetünk szenet úgy is, ha készleteinket használjuk fel, illetve nagyobb hatásfokkal alakítjuk át energiává. A kazánok nagy része elavult Ez utóbbi területen valóban igen sok a tennivaló. Az ötéves terv alatt az ipar­ban energetikai beruházások alig tör­téntek. A kazánkpark jó része elavult, korszerűtlen. A tégla és cserépiparban pl. a kazánok átlagos életkora 40 év kö­rül van. Nem sok történt a szén minőségének megjavítása, a szén nemesítése terén sem. A brikettipar nem sokat fejlődött, így a háztartásokban — különösen apró­szénfelhasználás esetén — igen nagy volt a veszteség, a pazarlás. A szénfelhaszná­lók általában nem rendelkeznek korsze­rű széntárolókkal. A szabad ég alatt való tárolás esetén nagy a kalóriaveszteség. Sok esetben a tárolt szén öngyulladás következtében a tárolóhelyen elégett. A villamosenergiaiparban — ahol a ki­termelt szénnek kb. 40 százalékát hasz­nálják fel — az elérhető szénmegtakarí­tás igen jelentős lehet a régi, ma már kedvezőtlen hatásfokú erőművek átépíté­sével, az elavult kis teljesítményű gé­pek és kazánok kicserélésével. A kohászatban a vállalati belső szál­lítás dieselesítése, a kemencéknél az oxi­­génes aláfúvás alkalmazása stb. a szén­fogyasztás csökkentésének az útja. A vasút elavult mozdonyparkjának ki­cserélése, módosítása szintén számottevő szénmegtakarítást eredményezhet. A leg­fontosabb vasútvonalak dieselesítése, vagy villamosítása, a vasúti tolatás diese­lesítése esetén csak ezen területen a széntermelésnek kb. 5 százalékát lehetne 7-8 év múlva megtakarítani. Mindezek a korszerűsítések természe­tesen fokozott, a szénbányászat fejleszté­sével egyidejű beruházást igényelnek, eredmények azonban már néhány éven belül jelentkeznének. OHRENSTEIN L.—OROSZ L. Szénimport, új bányák helyett­­ energetikai beruházásokat 2 KÉTMILLIÓS BERUHÁZÁS ital TÖBB TÍZMILLIÓS MEGTAKARÍTÁS KÜLFÖLDÖN IGEN ELTERJEDT A MŰANYAGCSAPÁGY Ha csapágyról van szó, a laikus rendszerint acél golyóscsapágyat, eset­leg bronz vagy más fémből készült csapágyat képzel maga elé. Ez a fon­tos gépalkatrész azonban ma már a műanyagból készül. S méghozzá igen jól beválik. Külföldön már évtizedek óta használják, s az utóbbi években nálunk is kezdi áttörni a bizalmatlan­ság és a túlzott óvatosság eddig áthág­hatatlan falát. Még azokban az országokban is, ahol bőven van bronz — például a Szovjetunióban és az Egyesült Álla­mokban — előszeretettel és­ nagy si­kerrel alkalmazzák a műanyag­csapágyat, hiszen az ezzel járó meg­takarítás igen jelentős. Az NDK-ban 1950-ben már megha­tározták, hogy hová, milyen gépekbe lehet műanyagcsapágyakat alkalmaz­ni. Statisztikai adatok alapján azt is kimutatták hogy egy év alatt, mintegy 6480 tonna színes fémet takarítanak meg a műanyagcsapágyak alkalmazá­sával. Szerény becslések szerint évente 300 tonna bronzot takaríthatnánk meg ha az illetékesek végre — méltóbb keretek között — hozzá­kezdenének a műanyagcsapágy gyártásához. Ezt az esztendőnként mintegy hatmillió fo­rintot kétmillió forintos beruházás árán lehetne megtakarítani. Hogyan­­ áll most nálunk a mű­anyagcsapágy gyártás? Mintegy húsz évvel ezelőtt Breuer Hugó technikus külföldi szakkönyvek alapján műanyagból készült gépalkat­részek gyártásával kezdett foglalkozni. 1949-ben már a Ganz Villanygyárban folytatott biztató kísérleteket textil­hulladékból és bakelitből összepréselt csapágyakkal. Ózdról írták, hogy a hengerműben 1956 január 1-től június 30-ig 263 697 forint áramköltséget ta­karítanak meg műanyagcsapágyak al­kalmazása révén. Júliusban újabb 26 367 forintot. S hol van a többi megtakarítás, a színes­fém, a kenő­anyag — hiszen a műanyagcsapágy vízzel is kenhető, sőt jobban, mint olajjal — a könnyebb és olcsóbb meg­­munkálhatóság, a nagy teherbíró ké­pesség, a hosszú élettartam, stb.? A BITEX.CSAPÁGYAK KIFOGÁSTALANUL MŰKÖDNEK Ezernyi helyen ezernyi módon al­kalmazható ez a csapágyfajta. Már most is számos helyen használják, a legkülönfélébb célokra. A kohászati üzemek lemeznyújtó hengereit mű­anyagcsapágy tartja, a hidraulikus sajtológépekhez ebből készülnek a mozgóasztal oszlopvezetékei. A daruk, a szállítószalagok, a mezőgazdasági gépek szerkezetében, a malmok beren­dezéseiben, sőt szerszámgépekben is alkalmaztak már ilyen bakelittextil, vagy ahogy röviden mondják: bitex­csapágyakat. Két éve, hogy bizonyos fajtájú szállítószalagok szerkezetébe kísérletképpen 17,50 forintos golyós­­csapágyak helyett 2,80-ba kerülő bitex-csapágyakat építettek. Körülbe­lül ötvenezer ilyen kísérleti csapágyat helyeztek üzembe és reklamáció még nincs. Hogy mennyi a bitex-csapágy élettartama egyelőre nem tudni, eddig egy se ment tönkre! De nemcsak kész csapágy formák készülnek műanyagból. Az egyes típu­sokból néha oly kevés kell, hogy nem érdemes költséges szerszámokat előál­lítani. Ezért úgynevezett textilbakelit­­csövek is készülnek, amelyekből tet­szés szerinti méretű csapágval lehet e­-*tergálni, a szükségethez képest eb­ből is keveset gyártanak. Ma csupán egyetlen régi gép működik, amellyel havi 1000 kg textilbakelitcső készül­het. LEGYEN GAZDÁJA A GYÁRTÁSNAK A jövődi műanyagcsapágyé­t bizo­nyítja az is, hogy sikeresek (nálunk is) a polyamidból készült csapággyal foly­tatott kísérletek. Egy teherautóban már több mint tízezer kilométert futott hibamentesen a kísérleti példány. Polyamid csapágyak gyártására benn van kapacitás, sőt az év végéig négy új gépet is kap a gyár. De annál szű­kösebben állunk a hozzávaló anyaggal. Viszont a sokkal könyebben beszerez­hető bitex csapágyanyagból az igé­nyek — a Kábel- és Műanyaggyár igazgatója szerint — ötven százalékkal nagyobbak a jelenleg meglévő kapa­citásnál. Mindez amellett szól, hogy többet kell törődni az új gyártmánnyal. Ahol használják elégedettek vele, sok he­lyen viszont nem ismerik. A Kábel- és Műanyaggyárban kissé mostohán­ keze­lik ezt az ügyet. A kábelgyártás mel­lett a csapágygyártás csak a második helyet kapta a gyárban ezért a sok egyéb beruházás mellett sohasem jut pénz a csapágygyártás fejlesztésére. Mindössze néhány prés, gép és szer­számféleség kellene — mint már em­lítettük —, hozzávetőlegesen kétmillió forint értékben, hogy valóban kihasz­nálhassuk a műanyagcsapágy gazda­sági és technológiai előnyeit. A mű­­anyagcsapágy élettartama sok esetben többszöröse a színes fémekből készül­teknek, a használatban mintegy har­minc százalék haj­tóenergiát és ötven százalék kenőanyagot lehet vele meg­takarítani. Jól állja az ütéseket, rugal­mas. 25—30 kg/cm2 fajlagos terhelést is elbír, 3—3,5 m/sec kerületi sebesség mellett. Ha tehát a hatmilliónyi színes­fém megtakarításhoz hozzászámítjuk még az energia kenőanyag, sőt megmunká­lási megtakarításokat is, a tiszta ha­szon több mint tízmillió forint lehetne évente. Érdemes lenne végre igazi gazdát keresni ennek a gyártmánynak. Sőt, továbbmenve,­­ helyes lenne, ha a Szabványügyi Hivatal gondoskodna a műanyagcsapágyak szabványosításá­ról, mert sok tervezőmérnöknek eszébe sem jut, h­gy ilyet is lehetne alkal­mazni. PÁPAY GYULA Villamos • targoisco Sioz utánfutót (pótkocsit) gyárt Kocsigyártó KSZ Bpest, XIII., Francepán u. 41. Tel.: 200—792.

Next