Figyelő, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1958-04-08 / 14. szám
. ~~T7z ~ Túlterheltek-e vagy szervezetlenek a tervező vállalatok? Az ország gazdasági helyzete megköveteli, hogy a beruházásokkal a legnagyobb mértékben takarékoskodjunk. A legutóbbi időben több rendelkezés jelent meg a beruházások gazdaságosságával és koncentrálásával kapcsolatosam. Itt az ideje, hogy az illetékes irányító szervek a beruházásokhoz nélkülözhetetlen műszaki-gazdasági tervezést végző vállalatok, intézeteik munkájában ezeket a rendelkezéseket érvényesítsék. Tervező vállalataink fennállásuk 10 éve alatt bebizonyították, hogy a legnagyobb feladatokat is meg tudják oldani. Munkájuk egy része nem egyszerű szaktervezés, hanem művészi alkotás, amely külföldön is elismerést szerzett a magyar mérnököknek. Sokan beszélnek elismeréssel a Lakóterv tervezte Üllői úti lakótelepről, a Várpalota Fő teréről, ahol pl. sikeresen oldották meg az új és a régi épületek összhangját. A BUVÁTI sikeresen oldotta meg több un. „foghíjas” terület beépítésének tervét, pl. a Thököly úton és a Bercsényi úti diákszálló tervezésénél. Nagy örömöt okozott a Járműfejlesztési Intézet HD 420 tip. 4,2 to magashegyi Csepel tehergépkocsi sikeres tibeti próbaútja. Az UVATERV tervezőit dicséri a szabadság-hegyi TV adóállomás korszerű és impozáns épülete. Nagyobb figyelmet érdemelne az ALATERV által tervezett, elemekből összerakható könnyűfém gépkocsiszín, amely a garázsírozás problémáját igyekszik megoldani. Megállapíthatjuk tehát, hogy tervező vállalataink nagyobb részben jó munkát végeztek, és megfelelő szakembereikkel rendelkeznek ahhoz, hogy nagyobb követelményeknek is megfeleljenek. A beruházások csökkentek, a túlterhelés megmaradt A tervező vállalatok, csaknem kivétel nélkül, a nagy beruházások megkezdésével egy időben létesültek. Az új létesítmények, beruházások tervezése hatalmas feladatot jelentett, amelyet kellő időre és megfelelő minőségben ezek a fiatal tervező vállalatok nem tudtak elvégezni. Ezért egész sor új beruházást jóváhagyott, sokszor még be sem fejezett, tervdokumentáció nélkül kezdtek el építeni. Az utóbbi évek során, de különösen 1957-ben, a beruházások jelentősen csökkentek, de a tervező vállalatok — legalább is az általuk kimutatott — túlterhelése megmaradt. A tervek ekkor sem készültek gyorsabban, s minőségük sem javult. A létszámcsökkentések pedig — miután azokat szervezési intézkedések nem követték — néhány területen fokozták a túlterhelést. Jelenleg az a helyzet, hogy a beruházó általában időben csak akkor kap tervet, ha célprémiumot, állományon kívüli béralapot biztosít a tervező vállalat számára. Indok: a szűk kapacitás, a túlterhelés. Mi az oka ennek a túlterhelésinek? Elsősorban az, hogy a tervező vállalatok minden eszközzel igyekeznek munkát biztosítani maguknak, mert a forint terv teljesítése a béralap és a prémium- keret kiutalásának feltétele. A munkaszerzésiek egyik leggyakoribb esete, hogy olyan feladatokat vállalnak, amelyek 15—20 év múlva kerülnek meg- * valósításra,mint pl. a Kapos csatornázása és több tucat középület terve, stb.) A szükséges távlati tervekre való hivatkozással a beruházók a tervező intézetekkel készíttetik a terveket, tanulmányokat — gyakran az íróasztalok számára. A felesleges tervezések mellett természetesen a népgazdaság számára hasznos és szükséges terveket és tanulmányokat is készítenek. Ilyen pl. az ÉM Mélyépítési Tervező Vállalat munkája a Csepeli Szabadkikötő fejlesztésére. A VIZITERV nemcsak hazánk, hanem Közép-Európa legnagyobb szabású vízierőműje és hidraulikus energia-tárolója — a Nagymarosi Vízilépcső tervezésén dolgozik. A beruházók változatlan mennyiségben készíttetik a terveket Érdekes jelenség, hogy bár a beruházási lehetőségek csökkentek, a beruázók mégis viszonylag sokat terveztetnek, mondván: „majdcsak felhasználjuk a kész terveket, esetleg még keretet is kapunk”. Igaz ugyan, hogy a tervkészítést a beruházónak először a felettes hatóságával engedélyeztetnie kell, de a legtöbb esetben a felettes hatóság, a minisztériumok is érdekeltek az új beruházás megkezdésében, s így igen könnyen adnak engedélyt. Bizonyítja ezt az, hogy alig csökken a megkötött, a Beruházási Banknál bejelentett tervezési szerződések száma. Az 1950—52-es években a monopólhelyzetet élvező tervező vállalatok — magasabb fizetésiekkel a beruházóktól és kivitelezőktől egyaránt elvontak jó szakembereket. Ezáltal az ellenőrzés és a kivitelezés szakmai színvonala csökkent. A tervek bővültek — sokkal több részlettervre lett szükség — ,másrészt pedig a beruházók építkezés köziben sok módosítást, utántervezést kértek. Ez kapkodást és határidőtúllépéseket is eredményezett. Mindezek rendkívüli módon megdrágították a tervezői munkát. Nemrégiben az egy szentendrei üzem tervezési ajánlatot kért egy tervező vállalattól és egy tervez ktsz-től. Az ajánlatok kézhezvétele után meglepetéssel tapasztalták, hogy a vállalat költségvetése több tízezer forinttal drágább. A tervező vállalatok magas munkadíjait nemcsak a nagyobb rezsi okozza, hanem a különféle, sokszor felesleges és öncélú tanulmányok készítése , és a már általánossá vált kölcsönös „szakértői megbízások” költségeinek felszámítása. Legyen felelős a tervező A technika gyors fejlődése megköveteli a tervezési idő csökkentését. A túlterhelés, a tervek gyakori módosítása azonban olyan helyzetet teremt, hogy a tervek egy része gyakran évekig készül, és így a beruházás lényegében már elavult technológiát valósít meg. Jóllehet, több rendelet is előírja, hogy a tervezőknek többéves kivitelezői gyakorlattal kell rendelkezniök, a vállalatok mégis alkalmaznak olyan munkaerőket , akik ilyen gyakorlattal nem rendelkeznek. Helytelen az is, hogy a tervezőt alig terheli anyagi vagy erkölcsi felelősség. Például az Április 4. Gépgyár egyik exportmunkájához tervezési ajánlatot kért a Kohó és Gépipari Minisztérium Tervező Irodájától, amely alapján a szerződést megkötötték. A tervező vállalat az ajánlatában megjelölt vasszerkezeti súly kétszeresét tervezte meg. Ez nemcsak anyagköltségben jelent többletet, hanem a külföldi cég sem volt hajlandó átvenni a súlyos szerkezetet. A kár, amely ilyen esetben keletkezik, a tervezőt és tervező vállalatot nem érinti. A vállalat a tervezés díját már felvette, a kivitelezés nem tartozik rá, felelősségre nem vonható. Nem ösztönöz minőségi munkára a tervező szerveknél a tervteljesítés ill. a prémiumfizetés rendszere sem. A vállalat munkájának eredményét ne kizárólag a forintterv teljesítése határozza meg. A tervek minőségét is vegyék figyelembe, és a prémiumrendszert is úgy kell kidolgozni, hogy a minőségi és ne a minél drágább tervezésre ösztönözzön. Az úgynevezett „mérnök-szorzók” szinte kényszerítik a tervezőket a drágább, komplikáltabb megoldások választására. Helyes lenne felülvizsgálni az újítási rendelet tervező vállalatokra vonatkozó részeit is. Igaz, hogy sok visszaélés volt ezen a területen a múltban, de a túlszigorítás az újítások ösztönző jellegét is megszüntette. És az építőiparban az újításnak csaknem találmánynak kell lennie ahhoz, hogy elfogadják a tervezőtől. Csökkenteni kellene az úgynevezett tervezői irányelvek és szabványok mennyiségét is. Az irányelvek sok esetben akadályozzák, hogy a helyi adottságoknak megfelelően és esztétikailag is helyesen tervezzenek. Több bizalmat és önállóságot kell adni a tervezőknek. Mit kellene tenni? Mindezek után a tervező vállalatok munkájának megjavítására vonatkozó javaslatainkat a következőkben foglaljuk össze: 1. A tervezés speciális tevékenység, amely nem hasonlítható más vállalatok munkájához; sajátos bérezési, díjazási, teljesítménymérési és minőségellenőrzési problémák sora merül fel. Ezek megoldását szükséges lenne egy központi szervre bízni — esetleg a Tervhivatal Beruházási Főosztálya keretében. 2. Az ellenőrzés további szigorításával meg kell szüntetni a tervezői túlterhelést, amely lehetővé teszi, hogy a tervező vállalatok amunkák között válogassanak , és külön prémiumokat kérjenek stb. Nem szabad megengedni, hogy a vállalatok szinte korlátlanul adjanak tervezési megbízásokat; felesleges tervezői megbízatás kiadása esetében vonják felelősségre a beruházót. Megfelelő egészséges arányt kell biztosítani a közeli és a távolabbi feladatok terveinek elkészítésében. Megoldásra váró probléma a kisebb létesítmények tervei elkészítésének biztosítása, különösen a vidéki vállalatok és tanácsok beruházásainál. 3. Meg kell szüntetni azt a káros gyakorlatot, hogy a tervező vállalat, a tervező anyagi érdeke ellentétes a népgazdaság érdekével. Fokozni kell a tervezők felelősségét. Legyen a tervező valóban felelős a megvalósult műért, ezért a tervezőnek legyen beleszólása a kivitelezésbe is. Németh Sándor bb Hatékonyabb vállalati pénzügyi rendszert Az 1957. évi vállalati pénzgazdálkodási rendszer azt a célt szolgálta, hogy előmozdítsa a gazdasági élet rendjének helyreállítását, megszilárdítsa a gazdasági fegyelmet. Emellett bizonyos változtatások is történtek a pénzgazdálkodás rendjében, megszűntek egyes, korábban érvényben volt felesleges és bürokratikus megkötöttségek. Helyesnek bizonyult a gyakorlatban az az intézkedés, amely a vállalatok forgóeszközellátását teljes egészében a Nemzeti Bankra bízta. Mivel 1957-ben a forgóalapok rendezésére nem került sor — a bank a forgóalapot pótló ún. üzemviteli hitelek folyósításán keresztül teljesen áttekinthette a vállalatok forgóeszköz gazdálkodását, és rugalmasabban tudta figyelembe venni a vállalatok tényleges forgóeszközszükségletét, mint a minisztériumok. A vállalatok hitelen keresztül történő befolyásolását azonban nagymértékben gyengítették azok a jelentős terven felüli pénzügyi források, amelyek a tervezettnél lényegesen gyorsabb gazdasági konszolidáció következtében keletkeztek a vállalatoknál. A vállalatok viszonylag bő pénzellátása is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt év során a készletek jelentős mértékben növekedtek. Az iparvállalatok készletei 1957. III. negyedévében 1956. III. negyedévéhez viszonyítva — lényegében azonos termelési szint mellett — több mint 10 százalékkal voltak nagyobbak. Az ipari készletező vállalatok készletei pedig csaknem 40 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi készleteket. A pénzforrások bősége azonban lehetőséget adott olyan készletek gyűjtésére is, amelyek jóval meghaladják a termelési szükségleteket és ezért fölöslegesen kötik le a népgazdaság erőforrásait. Ismeretes, hogy 1957-ben a tervek túlteljesítése nem mindenütt volt egyértelműen kedvező a népgazdaság szempontjából. Előfordult rendelés nélküli gyártás, vagy olyan beruházási eszközök termelése, amelyekkel a beruházási terv nem számolt, felhasználva az ahhoz igen fontos, gyakran importanyagokat. Az anyaggazdálkodási fegyelem sem érvényesült megfelelően. Ezzel függ össze a finanszírozásnak az a gyengesége, hogy ezeket a tendenciákat pénzügyi eszközökkel általában nem sikerült megakadályozni. A jövőben törekedni kell arra, hogy a bank ilyen esetekben hatékonyabban alkalmazza a finanszírozási rendszer ellenőrző, korlátozó lehetőségeit. A forgóeszközök finanszírozásának 1957. évi módszerét — amely 1958-ra érvényben marad — nem lehet véglegesnek tekinteni. A termelői árrendezést követően fel fog merülni a kérdés: vajon a vállalati forgóeszközök finanszírozásának mi a leghelyesebb módja. A korábbi gyakorlatot, hogy a termelés tervezett alakulását figyelembe véve a forgóalapokat negyedévenként rendezték, nem volna helyes fenntartani. Van olyan vélemény, hogy nem is szükséges a vállalatoknak külön forgóalapot biztosítani, az egész finanszírozást a bank végezze. Ez viszont nem egyeztethető öszsze az önálló vállalati gazdálkodás elvével. Az 1957. évi vállalati pénzügyi rendszer gyökeresen új tényezője volt a dolgozók anyagi érdekeltségét növelő nyereségrészesedési rendszer bevezetése. Az új rendszer eddigi tapasztalatait általában pozitíven lehet értékelni. A vállalati finanszírozás múlt évi rendszerének negatív vonásai is vannak. A gazdasági élet vártnál gyorsabb konszolidálódása következtében a béremelésekre és egyéb többletköltségekre 1957- ben adott úgynevezett állami ártámogatás túlzottnak bizonyult. Ezek helyesbítése sok bizonytalanságot okozott a nyereségrészesedés megállapítása szempontjából. A jövedelmezőség javítása érdekében egyes vállalatok rontották a termékek minőségét, emelték az árakat stb. Mindezeket a hibákat 1958-ban el kell kerülni. A beruházások finanszírozása kérdésében is növekedett a vállalatok önállósága. A beruházások és felújítások pénzügyi forrásai között megszűnt a merev elhatárolás. Mód nyílott a fel nem használt pénzeszközök átvitelére a következő évre. A beruházási tevékenység hibái azonban 1957-ben sem szűntek meg, és ezeket a pénzgazdálkodási rend sem tudta kiküszöbölni. Tovább emelkedett a beruházások befejezetlen állománya. A vállalatok sora kötött szerződéseket építkezésekre és berendezésekre — a megállapított beruházási kereteken felül. Bár a pénzügyi szervezet részéről ennek megakadályozására történtek erőfeszítések, az eredmény mégis az volt, hogy az év második felében az eredeti beruházási kereteket mintegy 15 százalékkal fel kellett emelni. Az emelés ellenére is sok helyen még további összegekkel lépték túl a beruházási-felújítási kereteket. Ebben a tekintetben helyesnek kell minősíteni azt az intézkedést, hogy a túllépés összegét a vállalatok eredményükből fizessék ki, csökkentve ezzel a nyereségrészesedést. Változás történt 1957. évben a vállalatok költségvetési elszámolásában is. 1957. évtől minden vállalat egyedileg áll elszámolási viszonyban az állami költségvetéssel. Minden vállalat önmaga felel pénzügyi eredményeiért a költségvetésnek. Ezt az elvet tükrözi az a rendelkezés is, hogy a többletveszteséget kimutató vállalatokat különleges (szanálási) eljárás alá vonják és a veszteség okainak feltárása után intézkedés történik a vállalat munkájának megjavítására. Az ilyen irányú eljárásokra első ízben az 1957. évi mérlegek lezárása után ez évben kerül sor. Az elgondolások szerint a többletveszteségeket a vállalatoknak általában le kell törleszteniük. A törekvés az, hogy megszűnjék a vállalati veszteségek automatikus pénzügyi rendezése és az a helytelen szemlélet, hogy az „új évvel új élet” kezdődik. Az elmondottakkal az 1957. évi vállalati pénzgazdálkodás tapasztalatait foglaltuk össze. Meg kell állapítani, hogy az 1957. évi vállalati pénzügyi rendszer általában jól szolgálta a gazdasági célkitűzéseket, az új intézkedések helyeseknek bizonyultak. A hiányosságok elsősorban a tervfegyelem lazulásából és a tervszerűség hiányából eredtek. A feladat az, hogy ezeknek a tanulságoknak az alapján kell tovább fejleszteni a vállalati pénzügyi rendszert. Bokor János 3