Figyelő, 1958. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1958-07-01 / 26. szám

A FOGLALKOZTATOTTSÁG MÉRTÉKE ÉS AZ ÉLETSZÍNVONAL* A foglalkoztatottság kérdése lényegesen másként vetődik fel a szocialista társadalomban, mint a kapita­lizmusban. A tőkés rendszerben a foglalkoztatottsági prob­léma: krónikus betegség, amelyet legfeljebb csak csil­lapítani, de véglegesen gyógyítani nem lehet. A szocialista társadalomban a munkához való jog a népgazdaság fejlesztési irányának lényeges szem­pontja. Ennek ellenére a szocialista társadalomban is fel­merülhetnek foglalkoztatottsági problémák, ezek azon­ban nem vezetnek munkanélküli tartalékhadsereg ki­alakulásához. A kapitalizmusban a munkanélküliség kifejlődése irányában ható tényezők állandóak és a munkaerőpiac stabilizálódásához vezető tényezők ideig­lenes jellegűek. A szocialista tervgazdálkodásban eset­leg felmerülő foglalkoztatottsági problémák azonban általában ideiglenes és részleges jellegűek. Nem a gaz­daság természetéből, mozgástörvényeiből, hanem eset­leg azok megsértéséből, gazdaságpolitikai hibából, vagy esetleg más — a cikk terjedelme miatt itt nem részle­tezhető — gazdaságon kívüli vakokból adódhatnak (pl demográfiai tényezők, vagy rendkívüli körülmények). Időszerű felvetni a foglalkoztatottság fogalmának, szükséges mértékének és az életszínvonallal való kap­csolatának kérdését, mivel sem a közgazdaságtanban, sem a gyakorlati gazdaságpolitikában nem eléggé tisz­tázott e fogalom csakúgy, mint a vele összefüggő prob­lémák. Sőt, gyakran különböző, esetleg egymásnak ellentmondó — és megítélésem szerint helytelen — kimondott és kimondatlan nézetekkel és törekvésekkel is találkozhatunk. A foglalkoztatottság relatív fogalom, a munkaerő bővített újratermelésére és annak felhasználására utal. Lényegében azt fejezi ki, hogy egy adott társadalom milyen mértékben képes munkába állítani a rendelke­zésre álló munkaképes népességet.** A foglalkoztatottsági színvonal problémáinak fel­vetése előtt előre kell bocsátanunk, hogy a munkaké­pes népességnek nem minden tagja folytathat kereső foglalkozást, hiszen a betegek, rokkantak és különböző testi, vagy szellemi fogyatékosságúak végeredményben csak életkoruk szerint munkaképesek. Csökkentik a munkába állíthatók számát azok is, akik a mukaképes kor elérése után is folytatják tanulmányaikat. (Közép­iskolai tanulók, főiskolai, egyetemi hallgatók.) Ugyancsak nem szükséges azoknak a háztartásbeli nőknek munkábaállítása, akiket a gazdasági szükség­­szerűség, vagy hivatástudatuk nem késztet valamely kereső munkakör betöltésére. A foglalkoztatottság fogalma tehát a ténylegesen dolgozók és a munkaalkalomra igényt tartó népesség arányát fejezi ki. A maximális foglalkoztatottság koncepciója közgazdasági , és különösen gazdaságpolitikai szempontból helyes hangsúlyozni, hogy a foglalkozta­tottság színvonalának emelése nem öncélú folyamat, hanem az egész társadalom, s ezen keresztül az egyén jóléte biztosításának fontos eszköze. A társadalmi jólét alapja pedig a nemzeti jövedelem állandó növekedése, amelynek — lényegében — két forrása van: a dol­gozók számának és a munka társadalmi termelékeny­ségének emelkedése. (A munkaerő termelő és nem­termelő ágazatok közötti megoszlásának amúgy is bo­nyolult kérdésére e cikk keretében nem térünk ki.) A lakosság rendelkezésére álló egyéni jövedelmek mértéke is két tényezőtől függ: a foglalkoztatottság mértékétől és az egyes keresőre jutó átlagos jövedelem nagyságától. Ezeknek az összefüggéseknek az alapján megállapíthatjuk, hogy a foglalkoztatottság mértéke akkor tekinthető optimálisnak, ha a népgazdaság adott­ságainak figyelembevételével a nemzeti jövedelem és az egyéni jövedelmek maximális színvonalát biztosítja. Egy ország gazdasági helyzetének itt figyelembeveendő körülményei lényegében adott keretek között ható, és rövid időn belül nemigen változó tényezők. Ilyenek például: a természeti adottságok, a nemzetközi munka­­megosztás helyzete, a beruházási lehetőségek és a — többek között ezek következtében történelmileg kiala­kult és nem könnyen megváltoztatható — népgazda­sági struktúra. Az optimális foglalkoztatottság színvonalának meg­ítélésénél azonban figyelembe kell venni a zavartalan életkörülmények biztosítását is. A többgyermekes csa­ládanyák munkába állása például, ha növelné is a csa­lád pénzjövedelmét, a család életmódjában esetleg olyan kedvezőtlen változásokkal járhatna, amelyek könnyen kétségessé tehetik a pénzjövedelem növeke­désének jelentőségét és eredményét. A foglalkoztatottság optimális mértékének bizto­sítása, mint célkitűzés, nem a foglalkoztatottak számá­nak maximális növelését jelenti. Ha a foglalkoztatot­tak számának maximális növelését tűzzük ki célul, könnyen elszakadhatunk a közgazdasági realitások ta­lajától, mert nem vesszük figyelembe a népgazdaság jelenlegi és a jövőben kialakítható struktúráját, a fog­lalkoztatottság történelmileg kialakult szerkezetét, és az egyéb gazdaságossági szempontokat. A foglalkozta­tottak száma maximális növelésének koncepciója félre­ismeri a gazdasági törvények jellegét és lényegében a voluntarista irányzatok új, — bizonyos demagógiá­val társult — vetülete. A foglalkoztatottak számának a realitástól elsza­kadt, mindenáron való maximális növelése esetén nem növekedhet a társadalmi jólét. Ebben az esetben • Vitacikk. •• Munkaképes népesség alatt - a tervezési és statisztikai gyakorlatban — a munkaképes korú népességet (15-60 éves férfiak és 15-55 éves nők), valamint az ennél idősebb aktív keresőket értjük, ugyanis a munkahelyek számát csak úgy tudnánk növelni, ha megrekesztenénk a munka termelékenysé­gének növekedését és a társadalom szempontjából felesleges munkahelyeket létesítenénk. A foglalkozta­tottak számának maximális növelésére való törekvés nem járna együtt a rendelkezésre álló anyagi javak és szolgáltatások olyan méretű növekedésével, mely a reálkeresetek növekedését is lehetővé tenné, eltorzul­na a fogyasztás és felhalmozás közötti arány. A nem­zeti jövedelem felhalmozásra fordított részének csök­kenése pedig megfoszthatja a népgazdaságot a társa­dalom szempontjából szükséges és rentábilis — tehát a gazdaságosságot és az abból fakadó jólétet biztosító — új munkalehetőségek megteremtésétől. Csak a realitások talaján lehet a kérdést megvizsgálni A keresők száma, a rendelkezésre álló, a munka szerinti juttatás keretében elosztható anyagi javak és szolgáltatások mennyisége, valamint a reálbér nagy­sága között szoros közgazdasági és matematikai ösz­­szefüggés van. Ezt az összefüggést a legcélszerűbben függvény formájában fejezhetjük ki. Ha a reálbér nagyságát X-el, a foglalkoztatottak számát Y-nal jelöljük és egy bizonyos, bázisnak tekintett időpontban, mind a ren­delkezésre álló anyagi javak és szolgáltatások meny­­nyiségét, mind pedig a foglalkoztatottak számát és a reálbér nagyságát 1-nek tekintjük; — a rendelkezésre álló anyagi javak és szolgáltatások mennyiségének változatlan színvonala feltételezésével — a foglalkoz­tatottság és a reálbér közötti összefüggést az alábbi függvény ábrázolja: Ha a rendelkezésre álló anyagi javak és szolgáltatá­sok mennyisége adott, akkor a foglalkoztatottság csak a reálbér, a reálbér pedig csak a foglalkoztatottság rovására nőhet — a fenti ábrán jelzett mértékben. A népgazdaság fejlődésére azonban nem az anyagi javak és szolgáltatások mennyiségének stagnálása, ha­nem ezek szakadatlan, — de az adott gazdasági hely­zettől függő mértékű — növekedése jellemző. Függvényben ábrázolva — az előbbi görbe mellé fel kell rajzolnunk az anyagi javak és szolgáltatások megnövekedett mennyiségét kifejező görbét is. Ameny­­nyiben e növekedés mértéke­­, úgy függvényünkben az előbbi görbét is fel kell venni, amely a növekedés feltételei között fennálló összefüggéseket fejezi ki. Ha tehát a foglalkoztatottak számát a rendelke­zésre álló anyagi javak és szolgáltatások növekedé­sénél nagyobb mértékben emelnénk, a reálbérnek az ábrán jelzett mértékű csökkenése következne be. Ha viszont a reálbért emelnénk a rendelkezésre álló anyagi javak növekedésénél nagyobb arányban, akkor a foglalkoztatottság jelzett mértékű csökkenése tör­ténne. A fenti ábrából látható, hogy abban az esetben, ha bármely tényező csupán a rendelkezésre álló anya­gi javak arányában nő, sem a reálbér, sem a foglal­koztatottság színvonalának csökkenése nem követke­zik be. A függvényben e két határesetet, ahol az egyik tényező stagnál, a másik pedig M mértékben nö­vekszik, a Pi és Pa pontok jelzik. Világos tehát, hogy a foglalkoztatottság optimális szintje görbénk Pi és Pa pontjai közötti szakaszán ta­lálható. E szakasz tartalmazza mindazokat a lehetősé­geket, amelyek mind a reálbér színvonalának, mind pe­­dig a foglalkoztatottak számának egyidejű növekedését biztosítják. A pontos meghatározáshoz azonban az ösz­­szes gazdasági és népesedési körülmények ismerete szükséges, sőt, előfordulhat olyan redkívüli körülmény is, amikor e pontokon kívül eső helyzetben adódik egy meghatározott időszakban a népgazdaság számá­ra optimális foglalkoztatottsági megoldás. A munka társadalmi termelékenysége, a keresők száma és a nemzeti jövedelem közötti összefüggés — matematikailag és közgazdaságilag — a fentiekkel azonos. A foglalkoztatottság kérdését tehát nem lehet egy­oldalúan a bővített újratermelés folyamatából kiragad­va, a gazdasági élet realitásaitól elszakítva vizsgálni. A foglalkoztatottság — bár alapvető problémája a gazdaságpolitikának és a népgazdaság tervezésének — szerepe nem elsődleges jellegű. A foglalkoztatottság színvonalának meghatározásánál és vizsgálatánál mesz­­szemenően figyelembe kell venni a tömegek életszín­vonala, a társadalmi termelés és termelékenység, valamint a felhalmozás és fogyasztás közötti össze­függéseket. Bizonyos időszakokban azonban a foglalkoztatott­ság kérdésének megoldása elsődleges probléma is lehet. (Pl. hazánkban a felszabadulást követő évek egyik fő feladata a munkanélküliség felszámolása, a munká­hoz való jog és lehetőség biztosítása volt.­ Hogyan alakítható ki az optimális színvonal? A foglalkoztatottsági probléma eddigi tárgyalása is bizonyítja, hogy a foglalkoztatottság és az életszín­vonal alakulása között rendkívül szoros kapcsolat van. Ez a kapcsolat azonban nem egyoldalú, hanem hatás­­- visszahatás jellegű és nem teljesen egyértelmű. Az életszínvonal fogalma bővebb, mint döntő és általában ismeretes mutatói (mint például reálbér, reáljövedelem egy főre jutó fogyasztás, stb). Az élet­­színvonal végeredményben a társadalom és az egyes — a társadalmi munkamegosztás folyamatában külön­böző szerepet betöltő — társadalmi csoportok és egyé­nek életmódját kialakító létfeltételek összessége. Egyfelől a foglalkoztatottság mértéke jelentős ha­tást gyakorol a jövedelmek nagyságára. Ezen túlme­nően azonban önmagában is befolyásolja az életkö­rülményeket. A létbizonyosság, a holnapi napba vetett bizalom, az egyénnek az a tudata, hogy a társadalom igényt tart munkájára, fontos eleme az életmód kiala­kítására ható létfeltételeknek. Arról sem szabad meg­feledkezni, hogy a foglalkoztatottság rétegződésében végbement változások, a különböző népgazdasági ágak­ban foglalkoztatott munkaerők arányában bekövetke­zett változások is kihatással vannak az életszínvonal alakulására. Pl. az ipari dolgozók létszámának emel­kedése jelentős tömegeknek tette lehetővé a kulturá­lis felemelkedést. Másfelől az életviszonyok, a kialakult életszínvo­nal befolyásolja a foglalkoztatottság mértékét. Anélkül, hogy a részletes kifejtésbe belebonyolód­nánk, bátran állíthatjuk, hogy a nők és a munkaképes kornál idősebb népesség tömeges munkába állása, fő­képp az 1950—1952-es években, Magyarországon — a munkaerőszükséglet jelentős növekedésén felül — a reálbérek átmeneti csökkenésének volt a következmé­nye. Ehhez még hozzájárult az a helytelen és merev szemlélet, amely majdnem egyértelműen elítélte a munkaviszonyban nem levő asszonyokat. Ennek kö­vetkeztében pl. olyan nők is munkába álltak, akiknek semmiféle szakképzettségük nem volt,­­ sőt, esetleg anyagilag sem kényszerültek arra, hogy munkát vál­laljanak. A fentiekkel ellentétes irányba hat­ a jövedelmek növekedése, a fiatalok továbbtanulási lehetőségeinek a fokozódása, mivel a továbbtanulók számának növe­kedése csökkenti a munkahelyek iránti igényt. Az életszínvonalnak a foglalkoztatottság mérté­kére gyakorolt hatása azonban más oldalról is meg­mutatkozik: a magas életszínvonal és a magas kere­­seti lehetőségek is ösztönözhetnek a foglalkoztatott­ság növekedésére. Pl. a háztarási gépek könnyebb beszerezhetősége és a vendéglátóipari hálózat fejlődése növelheti a foglalkoztatottság iránti igényt, mivel ezáltal a ház­tartási munka jelentősen csökken. Ugyanakkor szá­mos háztartásbeli nőt késztethet munkavállalásra, hogy ezekhez a termékekhez és szolgáltatásokhoz hoz­zájussanak. Igaz ugyan, hogy csak vázlatosan vetettük fel a foglalkoztatottság, valamint a gazdaságpolitika egyéb tényezői közötti összefüggéseket — azonban már ez is azt mutatja, hogy csak rendkívül körültekintően, a társadalmi-gazdasági körülmények sokoldalú elem­zése révén alakíthatjuk ki a foglalkoztatottságnak azt a színvonalát, amely egyaránt javára válik az egyén­nek és a társadalomnak. Frigyes Ervin Y=----l— X FOGLALKOZTATOTTAK száma görbe mellett egy Y = -i­Y _ *+M X 'FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA 3

Next