Figyelő, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-06 / 1. szám
Kedvezőek a beruházási bankhitelek eddigi tapasztalatai A Beruházási Bank 1958. december 1-ig kereken 250 millió forint visszafizetendő beruházási hitelt folyósított, s ezzel az 1955 óta beruházási célra adott bankhitelek összege túlhaladta a 750 millió forintot. Tekintélyes összeg ez, még akkor is, ha a beruházások sok milliárdos tömegében alig néhány százalékot képvisel. Bizonyára nem lesz érdektelen, ha a hitelezéssel kapcsolatos tapasztalatokról röviden beszámolunk, hadd beszéljenek a tények a hitelezési forma esetleges bővítésével kapcsolatban megindult vitában. Az 1958-ban megszavazott hitelek több mint 70 százaléka olyan önköltségcsökkentést céloz, mely általában egy éven belül eléri, sőt meghaladja a beruházási ráfordítás összegét. A hitelvolumen mintegy 30 százaléka a termelés növekedését szolgálja, elsősorban a helyi szűk termelési kapacitás megszüntetését. Darabszámra legnagyobb a hitelek igénybevétele az állami gazdaságoknál (20 százalék), forint szempontjából azonban a kohó- és gépipar (23 százalék), az élelmiszeripar (19 százalék) és a könnyűipar (14 százalék) szerepel az elsők között. Jellege szerint az eddig bevezetett hitel a központi feladatokkal össze nem függő beruházások forrása volt, de ebből elégítették ki az évközben felmerülő, valamint a tervből kihagyott vagy kiszorult kisebb beruházási igényeket is. 1958-ban hitelből finanszíroztak néhány, kiemelkedően jó jövedelmezőségű, de bővítés jellegű nagyberuházást is, ami helytelen. A hitel bevonása a jelentős termelésnövekedést eredményező beruházások finanszírozásába megbontaná az egységes termelési rendszert és az esetleges kedvező jövedelmezőség alapján adna lehetőséget egyes bővítésekre, holott azokat kizárólag a tervszerű gazdálkodás szabhatja meg. A hitelezési rendszer kedvező funkcionálásának első feltétele: határolják el egyértelműen a költségvetésből és a bankhitelből megvalósítandó beruházásokat. Akik most fizetik az iskolapénzt.. Szembeötlő az elhatárolás hiánya annál a néhány beruházásnál, amelyet tervhitelből kezdtek meg és bankhitelből fejeztek be. Ez a helyzet pl. a Dunántúli Rostkikészítő pozdorjalemezüzeménél, amelyre a vállalat 1,2 millió hitelt vett igénybe, a beruházás nem bizonyult gazdaságosnak. Vajon a vállalat nem mérlegelte volna gondosabban a tervezett termékek elhelyezési lehetőségeit, ha már a gépek rendelésekor tudja, hogy a beruházás gazdaságossága közvetlenül érinti anyagi érdekeit? A hitel törlesztésének ütemét ugyanis a tervezett többleteredménnyel arányosan állapítják meg és így, ha a beruházás nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, a vállalatnak eredményromlása keletkezik, elesik a nyereségrészesedéstől is, illetve felosztható nyeresége csökken, így járt többek között az Esztergomi Szerszámgépgyár, amely 230 ezer forintért másolóesztergát szerzett be. A hiteligénylésben három műszakos termelés többleteredményét ígérte fedezetül és ennek megfelelő törlesztési kötelezettséget vállalt, ugyanakkor csak jövőre teszi lehetővé az új gép több műszakban való üzemeltetését. Ezek a vállalatok már fizetik az „iskolapénzt”, de végülis megtanulják: csak azokat a beruházásokat érdemes megvalósítani, amelyek határidőben való belépésére és teljes üzemeltetésére minden feltételt biztosítottak. A többség jól gazdálkodott A hitelből megvalósult beruházások 12 százaléka nem érte el, vagy még nem érte el a kitűzött gazdasági célt. Ez arra figyelmeztet, hogy a hitelforma akalmazásával működésbe lépő ösztönzők hatása kezdetben még nem teljes körű. Egyes vállalatok a tervhitelnél olyan gyakran tapasztalt „beruházni minden áron” szemlélet bűvöletében a hiteligénylés előtt elmulasztották a gazdaságosság beható elemzését. Ezért csak fokozatosan szabad szélesíteni a hitelrendszert, hogy a kezdeti hibák minél kisebb körre korlátozódjanak. A bankhitelek nagyobb hányadánál az igénylők tervüket beváltották, túlteljesítették. A Hajdúszoboszlói Községgazdálkodási V. pl. a korábban tervhitelből megépült hajtatóházba 280 ezer forint hitelből fűtőberendezést létesített, a mélyfúrásiból felitörő 73 fokos melegvíz hasznosítására. Eredmény: primőr paradicsom május és június hónapban mázsaszámra, az első évben 146 ezer forint nyereség és ebben még nincs benne a másodvetemény, a szekfű várható eredménye. Az egészséges kezdeményezések körébe tartoznak a kisebb korszerűsítések is. A Dinamó Villamosforgógépgyár pl. félmillió forint hitelből szerelő futószalagot létesített és ezzel több mint 300 000 forintos éves megtakarítást ért el. A termelés fokozását célzó beruházások többnyire igen hatékonyak. A Budakalászi Textilművekben 540 000 forintos bankhitellel létesített filmnyomó üzem 23 millió forint értékű többlettermelést és 2,2 millió forint nyereséget tett lehetővé. Az ilyen beruházások azonban kissé „kilógnak" a jelenlegi hitelezési rendszerből. Szükséges tehát, hogy ezeknek a beruházásoknak a jegyzéke — a hitelforrástól függetlenül — a tervhiteles beruházásokkal egyidőben, még a tárgyév előtt a tervező szervek rendelkezésére álljon. A hitelből megvalósított beruházások átfutási idejének csökkentésére, a határidők és költségelőirányzatok betartására a vállalatok érthető módon lényegesen nagyobb erőfeszítést tettek, mint a tervhiteles beruházásoknál. Az 1958. június 30-ig megvalósult beruházások egyharmada az előirányzatnak megfelelő, vagy annál némileg magasabb összegben valósult meg (költségszintjük a tervezett 105 százaléka), kétharmada pedig alatta maradt a tervezettnek (költségszint: 85 százalék). A beruházók fokozott anyagi érdekeltségét szolgálná, ha a vállalatok a beruházás révén elért többletnyereségből már a visszafizetés időszaka alatt is részesednének, tehát a banknak a törlesztési öszszegeket a várható többleteredménynél alacsonyabb összegben kellene előírnia. Mindent összevéve megállapíthatjuk, hogy a beruházási bankhitelben megtaláltuk azt a módszert, amely a kisebb beruházások megvalósítását beilleszti az anyagi érdekeltség rendszerébe: az éves eredmény érzékenyen— néha fájdalmasan — jelzi a vállalat beruházási tevékenységének hatásfokát. A további feladatok közé tartozik, hogy a jelentkezett ösztönzők érvényesülése útjából elhárítsuk a technikai akadályokat. Elsősorban azt a módszert kell megtalálnunk, mely az anyagi érdekeltség funkcionálását összhangba hozza a fennálló alaprentabilitási rendszerrel. Igaz, a kisebb beruházások egy részénél nem várhatunk. 1-2 év alatti viszszafizetést fedező többleteredményt és így ezek nem is vonhatók be a hitelezésbe, ez azonban aligha lehet akadálya annak, hogy 1960-ra a hitelt bevezessük abban a körben, melyben a népgazdaság számára előnyös alkalmazásának feltételei megteremthetők. Havas G.—Vadócz J. A bankhitelből finanszírozott, gyorsan megtérülő beruházásnak jó példája a Dinamó Villamosforgógépgyárban több mint 700 000 forintos befektetéssel létesített szerelő-futószalag (Folytatás a 3. oldalról) — tervfeladataik ismeretének hiányában — tapasztalati számok alapján, vagy „érzésből" eszközöljék éves anyagmegrendeléseiket. Éppen ezért fokozott felelősség hárul a vállalatokra, hogy szállítási szerződéseikben valóban csak a tervszerinti termeléshez és a megfelelő időpontban szükséges anyagokat biztosítsák. Az új termelői árrendszer külön is aláhúzza ennek a kérdésnek a jelentőségét, nem utolsósorban a vállalati költségek alakulása szempontjából. Kiemelkedő szerephez jutnak a szállítási, illetve az építési szerződések beruházásaink megvalósításában is. A beruházásokkal kapcsolatos szerződések időben való megkötése fontos eszköz az új létesítmények üzembehelyezési időpontjának előbbrehozatalához, a folyamatban levő beruházások állományának csökkentéséhez, a beruházások koncentrálásához. A vállalatoknak élniök kell azzal a részükre az idén első ízben biztosított lehetőséggel, amely módot nyújt arra, hogy a kivitelező vállalatok a folyamatban levő beruházási munkákat a szerződésben eredetileg meghatározott értéken felül is végezhessék, tehát a kiegészítő szerződések időben való megkötése rendkívül fontos követelmény. Fokozott felelősség a szerződések teljesítésénél Rá kell mutatni arra is, hogy a szállítási szerződések szorosan összefüggenek a vállalati jövedelmezőséggel. A termelés folyamatossága, amely alapvetően befolyásolja a termelési költségeket, éppen úgy a termékek átvételét és a zavartalan anyagellátást biztosító szállítási szerződéseken nyugszik, mint ahogy a különböző szolgáltatásokra (például felújítások, gépek karbantartása stb.) kötött szerződések is kihatnak a termelés feltételeire, a vállalat rentabilitására. Hozzátehetjük még, hogy a tervszerű pénzgazdálkodás — ma jobban, mint valaha — elképzelhetetlen jó szállítási szerződések nélkül. Kezdve azon, hogy ma már csak olyan termelést finanszíroznak bankhitellel, amely szállítási szerződés alapján folyik, nyilvánvaló, hogy ha a nem megfelelő szerződések miatt az értékesítés, és az ebből származó bevételek üteme és a kötelezettségek (pl. bérfizetés, anyagszámlák) jelentkezési időpontja a tervezettől eltérően alakul, vagy szerződésekben „túlbiztosított” készletek, illetve szerződés nélkül gyártott termékek kötik le a forgóeszközöket, felborul a vállalat pénzügyi egyensúlya. Azáltal, hogy a tervek felesleges túlrészletezettsége helyett a jövedelmezőségi mutató lépett előtérbe, megnövekedett az a felelősség is, amellyel a vállalatok szerződéses kötelezettségeikért tartoznak. A szerződést kötött vállalat nem zavarhatja meg vagyoni következmény nélkül más vállalat munkáját, mert a szerződés megszegése esetén helyt kell állnia az okozott következményekért. Az ennek során jelentkező szankciók (pl. kötbér, kártérítés)természetesen lerontják a vállalat jövedelmezőségét. Az ilyen igények kötelező érvényesítését viszont éppen azért kell az eddiginél fokozottabb mértékben megkövetelni, mert ezzel elérhetjük, hogy a rossz munka vagyoni következménye ne gyűrűzzék tovább a vállalatok között, hanem ott jelentkezzék, ahol a hibát elkövették. Ebben a vonatkozásban az utóbbi években jelentős fejlődés következett be: azoknak az ügyeknek száma például, ahol a Központi Döntőbizottságnak — a vállalatok igényérvényesítésének elmulasztása miatt — hivataliból kellett eljárást indítania, 1958. második felében a felére csökkent, a korábbi évek átlagához viszonyítva. De a szerződésekből következő szankciók érvényesítése körül ma még helyenként tapasztalható liberalizmus, amely leginkább a kötbérelengedésben jelentkező „amnesztiában’ nyilvánul meg, nemcsak a rosszul dolgozó vállalat hibáját kendőzi el, s ezáltal az irányító szerv hamis képet kap a vállalat munkájáról, hanem az engedékeny vállalat önkárosítására is vezet, ez pedig sérti a becsületesen dolgozók anyagi érdekeit is. Nyilvánvaló tehát, hogy a vállalati dolgozók közvetlenül, anyagilag is érdekeltek abban, hogy a vállalatot a többi vállalattal való együttműködés keretében milyen jogok illetik és milyen kötelezettségek terhelik. A szállítási szerződések tehát, amelyek részletesen meghatározzák a jóváhagyott tervekben előírt fő feladatokat, kihatnak az egész év munkájára. A népgazdasági terv teljesítése jelentős részben azon múlik, hogy a vállalatok most az év elején olyan szerződéseket kössenek — s ezeket pontosan is teljesítsék — amelyekkel gazdaságpolitikai célkitűzéseink szellemében illeszkednek be a népgazdaság egészébe. Jellinus János 1ZZT. h~ Keddtől kedetig Néhány hónappal ezelőtt tettük szóvá, hogy az Építőanyagellátó , és Értékesítő Vállalat rendszer-télén rendelései következtében a Budapesti Fedéllemezgyár raktárán gyűlik a kátránypapír, ami egyébként a lakosság körében keresett cikk. Most arról értesülünk, hogy intézkedés történt ez ügyben és a szóvátett állapot azóta lényegesen és kedvezően megváltozott. Az Építőanyagellátó Vállalat időben és megfelelő mennyiségben adja fel azóta rendeléseit, sőt ma már az a helyzet, hogy a gyártó vállalat a túlteljesítésre is megkapta a diszpozíciót. Lesz tehát kátránypapír, a még jobb ellátás érdekében nyerspapírlemezt is importálunk, s ami számunkra talán a konkrét tényeknél is fontosabb: a felvetett probléma nem sikkadt el. Foglalkoztak vele és nemcsak papíron. Kátránypapíron is. Vegye magára, akinek inge a vendéglátóiparban az alábbi neheztelésünket: Néhány kerületben január elsején megjelent a vendéglátóipari üzletek falán egy tábla a következő felirattal: „Felszolgálási- és zenedíjat külön nem számítunk fel”. Ha a szöveghűséget vizsgáljuk, ez a felirat szórólszóra igaz. Egy új és mindenképpen helyes rendelkezést ad hírül, amely szerint az ülve, esetleg zene mellett fogyasztott cikkek után külön százalékot nem számítanak, mivel ezt már az alapárba bekalkulálják. Ezzel megszüntettek egy sereg bizonytalanságot, a százalékszámításnál kiküszöbölik a pincérceruza véletlen vagy esetleg szándékos tévedését, biztonságot, áttekintést adnak a vendégnek. Amilyen tiszta képet kap azonban a vendég ennek a módszernek a tévén, olyan zavaros és feltétlenül félreérthető az említett feliratok szövege. Ebben ugyanis az dominál, hogy: „nem számítunk fel”. Holott a hangsúly a „külön” szón van, amit viszont a felirat szinte szégyenlős diszkrécióval bujtat el a szövegben. Rendkívül finom és érzékeny anyag a nyelv — s ezt a felirat szerzői is tudják — a sorrend és a fogalmazás olykor merőben más értelmet adhat. S erre a „fogásra” igazán nincs szüksége a vendéglátóiparnak, hiszen mindenki számára természetes, hogy az ülvefogyasztás és a zene magasabb rezsije, indokolja a magasabb árakat. S bár kénytelenek voltunk ezt egy kissé „dobra verni”, ezért külön zenedíjat mi valóban nem számítunk fel. Ser VJ___________________