Figyelő, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-10 / 28. szám

Ne csak „papíron“ fejlődjék Korszerű ipari termék-e a pa­pír? — vetődik fel a kérdés nem egyszer, amikor a papíripar hely­zete és fejlődése szóba kerül. Né­mely „közgazdasági” nézet sze­rint: „a papír szerepét korunk technikai fejlődése állandóan csökkenti, mert az új anyagoké — főleg a műanyagoké — a jövő.” E nézetek vallóival szemben áll az a tény, hogy éppen a mű­anyaggyártásban és felhasználás­ban is vezető országok (USA, Nyu­­gat-Németország, Franciaország stb.) fejlesztik legerőteljesebben a papíripart is — a növekvő igény alapján. Másrészt az is közgazdasági tény, hogy a „kész” papír nem végtermék, hanem féltermék, hordozóanyaga a kulturális élet megnyilvánulásainak, eszköze az ipari termelésnek, a civilizáció­nak, a kulturáltabb kereskede­lemnek, egészségügynek stb. Mint ahogy az ősrégi „féltermék”, a vas sem megy ki még belátható ideig a „divatból”, ugyanúgy több és több papír szükséges — ha úgy tetszik — éppen a technika fejlődéséhez is. Egyáltalán nem túlzás azt állí­tani, hogy „hagyományos” kul­turális és kereskedelmi szerepe mellett — ma már úgyszólván minden készülhet — és készül is — papír alapanyagból: ház, ru­házat, szigetelőanyag, textil, fa- és üvegpóttló anyagok, „göngyö­leg”, gépalkatrész stb. A külön­böző fajta papír tehát korszerű, nélkülözhetetlen ipari termék és az is marad. A papíripar fejlesz­tése, alapanyagon mása ezért kor­szerűsítési feladat is. A papírgyártás egyébként ha­zánk egyik „legöregebb” ipara, amelynek immár évszázados „üzemi” múltja van. (A minőségi papírgyártásról ismert Diósgyőri Papírgyár például most 180 éves). A régebbi — átalakított, bővített és korszerűsített — gyárak mellé, néhány év óta új, papíralapanyag gyártó üzemek sorakoznak (pl. Szolnoki Papírgyár, Dunai Szal­­macellulózgyár), amelyek jelentő­sen bővítik az utóbbi években 21 nagy méretű papírgyártógépnél is gyarapodó iparágat. A tár­ti fejlesztési tervek azonban még többet ígérnek. A távlati tervek cikkenkénti előirányzata (1000 tv.) Csomagolópapír 48 200 Ipari és ke-karton és lemez 41 200 reskedelmi Egyéb 8 21 szükséglet Papírgyártásunk termelését te­hát 1980-ra több mint 3,5-szere­­sére kell növelni. A papíripar ilyen ütemű fej­lesztését sürgeti és indokolja, hogy hazánkban az egy főre jutó évi 23 kg-os papír- és karton­fogyasztás jelenleg a 25 kg-os vi­lágátlag alatt van és meg sem kö­­zelíti az iparilag fejlett nyugat­európai országok lakosainak 90 —110 kg-os fogyasztását. Ezért iparfejlesztési, kulturális és nem utolsósorban csomagolás fejlesz­tési követelmény a papír és az alapanyag-cellulózgyártás főként hazai nyersanyagbázisra épülő, nagyarányú fejlesztése. A fejlődés jelenlegi számai a következők: Az ötéves terv végéig évi 240 000 tonna papírt kell termel­nünk, amely több mint 70 száza­lékkal haladja meg az 1960. évi Jelentős új alapanyagforrásunk a szalma, illetve a szalmacellulóz­­gyártás, amelyet Szolnokon kísér­leteztek ki papíripari szakembe­reink. A múlt év decemberében üzembe helyezett Dunai Szalma­­cellulózgyár évi 22 ezer tonna új alapanyagot szolgáltat­­a papír­­gyártás alapanyagának 20—25 százaléka hulladékpapírból szár­mazik) a papírgyártó iparnak. Az alapanyagot előállító üzemhez csatlakozó, most épülő papír­gyár előreláthatóan 1965-ben kez­di meg a termelést és 25 száza­lékkal gyarapítja majd egész pa­píriparunk termelését! Új, jelentős papíripari alap­anyagunk a nagyhozamú nyárfa­­cellulóz, amelynek gyártási tech­nológiáját a Csepeli Papírgyár és a Papíripari Kutatóintézet szak­emberei közösen kísérletezték ki az importfenyő pótlására. (A gyorsabban növő hazai nyár, fűz és nyírfából előállított facsi­­szolat ma már összes cellulóz­gyártásunk 35—40 százalékának alapanyaga.) termelést. Ehhez azonban a terv szerint nem bővítjük a jelenlegi, évi 100 millió devizaforint értéket képviselő cellulóz és papírimpor­tot, mert új alapamyagforrásaink képesek lesznek ellátni a papír­gyártó ipart. (Ma 1963-ban — papíriparunk 165 ezer tonna különféle papírt állít elő és 70 ezer torma papírt im­portálunk.) A fejlődő papír­­fel­dol­gozó-i­par anyagellátása te­hát — az import jelenlegi szín­vonalának stagnálása mellett is — a hazai alapanyagbázis meg­teremtésével egyensúlyban levő­nek látszik — de csak „papíron”. A facsiszolathoz már a 30-as évek óta használtunk nyárfát, eredetileg kb. 12 százalék meny­­nyiségben, amit azonban a fel­­szabadulás után rövidesen 25 szá­zalékra növeltünk. Azóta is ál­landó törekvés a nyárfaarány emelése, ami fokozatosan 30—40 százalékot ért el és ma már egyes minőségeknél az 50 százalékot is megközelíti. ,,Túltermelés'' és oka! Az új alapanyagforrások feltá­rása, a papírgyártóipar fejleszté­se új üzemekkel, és az 1963-ban (főként Csepelen és Fűzfőn) vég­rehajtandó nagyarányú re­konstrukció azonban az alap­anyagellátás új problémáit veti fel. Az évi 22 ezer tonna szalma­cellulóz gyártásához Dunaújvá­rosban és Szolnokon 55—60 ezer tonna bálázott szalma szükséges. Ez a szalmamennyiség elenyésző (mezőgazdaságunk összes szalma­termelésének mindössze 1,5—2 százaléka), a szalmafelvásárlás és a szállítás szervezetlensége miatt azonban a dunaújvárosi üzem folyamatos nyersanyagellátott­sága még nincs biztosítva. Más­részt — a kapacitás kihasználat­lansága ellenére — az új üzem­ben bizonyos alapanyagtúlterme- lés mutatkozik. Amíg ugyanis a feldolgozó ipar „nem áll a talpán” — azaz foly­nak az üzemépítések és felújítá­sok — az új alapanyagtermelő iparágazat már működik (igaz, hogy csak 64,2 százalékra teljesí­tette első negyedévi operatív ter­vét), Dunaújvárosban mégis va­­gonszámra áll a szabad ég alatt is felhalmozott szalmacellulóz, amelyet a most épült­ papírgyár hiányában csak részben állíthat­nak papíripari termelésbe — más üzemekben. Azért csak rész­ben, mert papírgyáraink — mű­szaki intézkedések hiányában — ma még vonakodnak a rövid­­rostú szalmacellulóz felhaszná­lásától. Félreértés ne essék .. . Általá­ban helyes az a tervezési irány­elv, hogy az alapanyag a papír­gyártó üzemrész indulásakor áll­jon rendelkezésre, azonban nem helyes az a gyakorlat, hogy a du­naújvárosi, vertikálisnak épülő üzemben az­­alapanyaggyártó és a papírgyártó üzemrész beindító­Papíriparunk — az igények­nek megfelelő — fejlesztéséhez tehát nem elegendők a népgaz­dasági tervezés jelentős és a fej­lesztési feladatnak megfelelő anyagi ráfordításai. A Dunaújvá­rosi Szalmacellulózgyár beruhá­zási előirányzata pl. igen reális volt, s a tervezett 668 millió fo­rintból a kivitelezők jó 20 millió forintot megtakarítottak. Az új gyár feldolgozó kapacitás hiányá­ban most mégsem szükségletre termel, ami bizonyítja, hogy a be­ruházási ráfordítások ütemezése népgazdasági szempontból leg­alább olyan fontos — de össze­hasonlíthatatlanul „olcsóbb” te­vékenység — mint a sokmillió forintos beruházási összeg bizto­sítása. Mégis, ez a viszonylag „legcsekélyebb népgazdasági rá­fordítás” — a közgazdasági ter­vezőmunka — a legelhanyagol­tabb, pedig szükségességét nem­csak a legközelebbi feladatok, de a papírgyártás három és félsze­resére­ való növelését előíró tár­sa közötti időkülönbség több mint 3 év! (Ezt — furcsa módon — még növelte az az önmagában örven­detes tény is, hogy a Dunai Szal­macellulóz gyér 3 hónappal a tervezett határidő előtt megkezd­hette a termelést.) Hasonló elto­lódásokat okoztak és okolhatnak a milliós nagyságrendű rekonst­rukciók, amelyeket jobb lett vol­na az alapanyaggyártó iparág megteremtése, illetve bővítése előtt — vagy­ legalábbis alatt — megoldani. Ehhez azonban az ösz­­szes kapcsolódó iparágak fejlesz­tésének alapos összehangolásá­ra, közgazdaságilag elemzett ko­operációra lett volna szükség. E probléma felvetése most — a könnyűipar sok népgazdasági hasznot ígérő teljes átszervezése­kor — különösen indokolt, mert megszűnnek az iparigazgatósá­gok, amelyeknek a napi operatív munkában feladatuk volt az em­lített kooperáció intézményes biz­tosítása. Miután az iparátszerve­zés a vállalati önállóság fokozá­sát is célozza, jórészt az egyfajta gyártmányokra profilírozott ösz­­szevont nagy papíripari üzemek (pl. Fűzfő: irka, Szolnok: csoma­golóanyaggyártás) vállalati fel­adata lett a fejlesztési tervezés összehangolása az alapanyagellá­tás szempontjából függő viszony­ban álló üzemekkel és nem utol­sósorban az importgépeket be­szerző külkereskedelemmel. Iati nagy tervek is indokolják, sőt követelik. Igaz, hogy ez a cél távoli, de mégis érdemes róla már ma be­szélni, mert megvalósítása még mindig csak azt jelenti majd, hogy az életszínvonal más terü­leten történő gyorsabb fejlődése mellett, S csak 1980-ban érjük el az iparilag fejlett országok mai, egy főre jutó papírfogyasztása szín­­vonalát. Még közelebb hozva a té­mát: 1960-ban az egy lakosra jutó évi könyvtermelés 1,2 kg volt. Ez 1980-ra kb. 4 kg lesz, ami azt je­lenti, hogy minden lakosra 9 könyv jut majd. (Jelenleg Euró­pában 3, a Szovjetunióban 4 példány könyv jut évente egy-egy lakosra). És igen sok még a ten­nivaló a kereskedelemben, a cso­magolásban és a papír sokrétű ipari felhasználásában is. Érde­mes tehát a papírgyártást szer­vezni is, nemcsak nagy áldoza­tokkal államilag fejleszteni... Horváth Mihály A PAPÍRIPAR Uj a la jut nya­j­ forrá­sok: a szalma és a nyárfa házf­aifjasági szervező munkát! 1960. 1980. Rotációs papír 24 80 Kulturális Író-nyomó papír 46 114 szükséglet Különleges papír 2­5 Nátronpapír 18 80 Papíriparunk termelése (tonnában) Év Szulfít- Papír cellulóz 1938 — 55 195 1949 11 614 70 884 1960 23 859 137 799 1961 32 384 150 887 1962 41 559 160 917 magyar .f.ad­o televpi MAGYAR RADIO ES' TELEVÍZIÓ • A&HíVüMA «ARCHÍVUMA “ ‘ _______________ — \ <963. Jjggpl1 jPjP JÚLIUS 10. k k VII ÉVFOLYAM zW 28. szám S ÁRA 160 FORINT • Munkaügyi állásfoglalások • Bírósági ítéletek találmányi díjakról • A műszaki fejlesztés ösztönzése a vegy­iparban : i-V-"r '•■V.j ■ ’ ' ■ . . '" * r-. . • ■

Next