Figyelő, 1963. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-10 / 28. szám
Ne csak „papíron“ fejlődjék Korszerű ipari termék-e a papír? — vetődik fel a kérdés nem egyszer, amikor a papíripar helyzete és fejlődése szóba kerül. Némely „közgazdasági” nézet szerint: „a papír szerepét korunk technikai fejlődése állandóan csökkenti, mert az új anyagoké — főleg a műanyagoké — a jövő.” E nézetek vallóival szemben áll az a tény, hogy éppen a műanyaggyártásban és felhasználásban is vezető országok (USA, Nyugat-Németország, Franciaország stb.) fejlesztik legerőteljesebben a papíripart is — a növekvő igény alapján. Másrészt az is közgazdasági tény, hogy a „kész” papír nem végtermék, hanem féltermék, hordozóanyaga a kulturális élet megnyilvánulásainak, eszköze az ipari termelésnek, a civilizációnak, a kulturáltabb kereskedelemnek, egészségügynek stb. Mint ahogy az ősrégi „féltermék”, a vas sem megy ki még belátható ideig a „divatból”, ugyanúgy több és több papír szükséges — ha úgy tetszik — éppen a technika fejlődéséhez is. Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy „hagyományos” kulturális és kereskedelmi szerepe mellett — ma már úgyszólván minden készülhet — és készül is — papír alapanyagból: ház, ruházat, szigetelőanyag, textil, fa- és üvegpóttló anyagok, „göngyöleg”, gépalkatrész stb. A különböző fajta papír tehát korszerű, nélkülözhetetlen ipari termék és az is marad. A papíripar fejlesztése, alapanyagon mása ezért korszerűsítési feladat is. A papírgyártás egyébként hazánk egyik „legöregebb” ipara, amelynek immár évszázados „üzemi” múltja van. (A minőségi papírgyártásról ismert Diósgyőri Papírgyár például most 180 éves). A régebbi — átalakított, bővített és korszerűsített — gyárak mellé, néhány év óta új, papíralapanyag gyártó üzemek sorakoznak (pl. Szolnoki Papírgyár, Dunai Szalmacellulózgyár), amelyek jelentősen bővítik az utóbbi években 21 nagy méretű papírgyártógépnél is gyarapodó iparágat. A tárti fejlesztési tervek azonban még többet ígérnek. A távlati tervek cikkenkénti előirányzata (1000 tv.) Csomagolópapír 48 200 Ipari és ke-karton és lemez 41 200 reskedelmi Egyéb 8 21 szükséglet Papírgyártásunk termelését tehát 1980-ra több mint 3,5-szeresére kell növelni. A papíripar ilyen ütemű fejlesztését sürgeti és indokolja, hogy hazánkban az egy főre jutó évi 23 kg-os papír- és kartonfogyasztás jelenleg a 25 kg-os világátlag alatt van és meg sem közelíti az iparilag fejlett nyugateurópai országok lakosainak 90 —110 kg-os fogyasztását. Ezért iparfejlesztési, kulturális és nem utolsósorban csomagolás fejlesztési követelmény a papír és az alapanyag-cellulózgyártás főként hazai nyersanyagbázisra épülő, nagyarányú fejlesztése. A fejlődés jelenlegi számai a következők: Az ötéves terv végéig évi 240 000 tonna papírt kell termelnünk, amely több mint 70 százalékkal haladja meg az 1960. évi Jelentős új alapanyagforrásunk a szalma, illetve a szalmacellulózgyártás, amelyet Szolnokon kísérleteztek ki papíripari szakembereink. A múlt év decemberében üzembe helyezett Dunai Szalmacellulózgyár évi 22 ezer tonna új alapanyagot szolgáltata papírgyártás alapanyagának 20—25 százaléka hulladékpapírból származik) a papírgyártó iparnak. Az alapanyagot előállító üzemhez csatlakozó, most épülő papírgyár előreláthatóan 1965-ben kezdi meg a termelést és 25 százalékkal gyarapítja majd egész papíriparunk termelését! Új, jelentős papíripari alapanyagunk a nagyhozamú nyárfacellulóz, amelynek gyártási technológiáját a Csepeli Papírgyár és a Papíripari Kutatóintézet szakemberei közösen kísérletezték ki az importfenyő pótlására. (A gyorsabban növő hazai nyár, fűz és nyírfából előállított facsiszolat ma már összes cellulózgyártásunk 35—40 százalékának alapanyaga.) termelést. Ehhez azonban a terv szerint nem bővítjük a jelenlegi, évi 100 millió devizaforint értéket képviselő cellulóz és papírimportot, mert új alapamyagforrásaink képesek lesznek ellátni a papírgyártó ipart. (Ma 1963-ban — papíriparunk 165 ezer tonna különféle papírt állít elő és 70 ezer torma papírt importálunk.) A fejlődő papírfeldolgozó-ipar anyagellátása tehát — az import jelenlegi színvonalának stagnálása mellett is — a hazai alapanyagbázis megteremtésével egyensúlyban levőnek látszik — de csak „papíron”. A facsiszolathoz már a 30-as évek óta használtunk nyárfát, eredetileg kb. 12 százalék menynyiségben, amit azonban a felszabadulás után rövidesen 25 százalékra növeltünk. Azóta is állandó törekvés a nyárfaarány emelése, ami fokozatosan 30—40 százalékot ért el és ma már egyes minőségeknél az 50 százalékot is megközelíti. ,,Túltermelés'' és oka! Az új alapanyagforrások feltárása, a papírgyártóipar fejlesztése új üzemekkel, és az 1963-ban (főként Csepelen és Fűzfőn) végrehajtandó nagyarányú rekonstrukció azonban az alapanyagellátás új problémáit veti fel. Az évi 22 ezer tonna szalmacellulóz gyártásához Dunaújvárosban és Szolnokon 55—60 ezer tonna bálázott szalma szükséges. Ez a szalmamennyiség elenyésző (mezőgazdaságunk összes szalmatermelésének mindössze 1,5—2 százaléka), a szalmafelvásárlás és a szállítás szervezetlensége miatt azonban a dunaújvárosi üzem folyamatos nyersanyagellátottsága még nincs biztosítva. Másrészt — a kapacitás kihasználatlansága ellenére — az új üzemben bizonyos alapanyagtúlterme- lés mutatkozik. Amíg ugyanis a feldolgozó ipar „nem áll a talpán” — azaz folynak az üzemépítések és felújítások — az új alapanyagtermelő iparágazat már működik (igaz, hogy csak 64,2 százalékra teljesítette első negyedévi operatív tervét), Dunaújvárosban mégis vagonszámra áll a szabad ég alatt is felhalmozott szalmacellulóz, amelyet a most épült papírgyár hiányában csak részben állíthatnak papíripari termelésbe — más üzemekben. Azért csak részben, mert papírgyáraink — műszaki intézkedések hiányában — ma még vonakodnak a rövidrostú szalmacellulóz felhasználásától. Félreértés ne essék .. . Általában helyes az a tervezési irányelv, hogy az alapanyag a papírgyártó üzemrész indulásakor álljon rendelkezésre, azonban nem helyes az a gyakorlat, hogy a dunaújvárosi, vertikálisnak épülő üzemben azalapanyaggyártó és a papírgyártó üzemrész beindítóPapíriparunk — az igényeknek megfelelő — fejlesztéséhez tehát nem elegendők a népgazdasági tervezés jelentős és a fejlesztési feladatnak megfelelő anyagi ráfordításai. A Dunaújvárosi Szalmacellulózgyár beruházási előirányzata pl. igen reális volt, s a tervezett 668 millió forintból a kivitelezők jó 20 millió forintot megtakarítottak. Az új gyár feldolgozó kapacitás hiányában most mégsem szükségletre termel, ami bizonyítja, hogy a beruházási ráfordítások ütemezése népgazdasági szempontból legalább olyan fontos — de összehasonlíthatatlanul „olcsóbb” tevékenység — mint a sokmillió forintos beruházási összeg biztosítása. Mégis, ez a viszonylag „legcsekélyebb népgazdasági ráfordítás” — a közgazdasági tervezőmunka — a legelhanyagoltabb, pedig szükségességét nemcsak a legközelebbi feladatok, de a papírgyártás három és félszeresére való növelését előíró társa közötti időkülönbség több mint 3 év! (Ezt — furcsa módon — még növelte az az önmagában örvendetes tény is, hogy a Dunai Szalmacellulóz gyér 3 hónappal a tervezett határidő előtt megkezdhette a termelést.) Hasonló eltolódásokat okoztak és okolhatnak a milliós nagyságrendű rekonstrukciók, amelyeket jobb lett volna az alapanyaggyártó iparág megteremtése, illetve bővítése előtt — vagy legalábbis alatt — megoldani. Ehhez azonban az öszszes kapcsolódó iparágak fejlesztésének alapos összehangolására, közgazdaságilag elemzett kooperációra lett volna szükség. E probléma felvetése most — a könnyűipar sok népgazdasági hasznot ígérő teljes átszervezésekor — különösen indokolt, mert megszűnnek az iparigazgatóságok, amelyeknek a napi operatív munkában feladatuk volt az említett kooperáció intézményes biztosítása. Miután az iparátszervezés a vállalati önállóság fokozását is célozza, jórészt az egyfajta gyártmányokra profilírozott öszszevont nagy papíripari üzemek (pl. Fűzfő: irka, Szolnok: csomagolóanyaggyártás) vállalati feladata lett a fejlesztési tervezés összehangolása az alapanyagellátás szempontjából függő viszonyban álló üzemekkel és nem utolsósorban az importgépeket beszerző külkereskedelemmel. Iati nagy tervek is indokolják, sőt követelik. Igaz, hogy ez a cél távoli, de mégis érdemes róla már ma beszélni, mert megvalósítása még mindig csak azt jelenti majd, hogy az életszínvonal más területen történő gyorsabb fejlődése mellett, S csak 1980-ban érjük el az iparilag fejlett országok mai, egy főre jutó papírfogyasztása színvonalát. Még közelebb hozva a témát: 1960-ban az egy lakosra jutó évi könyvtermelés 1,2 kg volt. Ez 1980-ra kb. 4 kg lesz, ami azt jelenti, hogy minden lakosra 9 könyv jut majd. (Jelenleg Európában 3, a Szovjetunióban 4 példány könyv jut évente egy-egy lakosra). És igen sok még a tennivaló a kereskedelemben, a csomagolásban és a papír sokrétű ipari felhasználásában is. Érdemes tehát a papírgyártást szervezni is, nemcsak nagy áldozatokkal államilag fejleszteni... Horváth Mihály A PAPÍRIPAR Uj a la jut nyaj források: a szalma és a nyárfa házfaifjasági szervező munkát! 1960. 1980. Rotációs papír 24 80 Kulturális Író-nyomó papír 46 114 szükséglet Különleges papír 25 Nátronpapír 18 80 Papíriparunk termelése (tonnában) Év Szulfít- Papír cellulóz 1938 — 55 195 1949 11 614 70 884 1960 23 859 137 799 1961 32 384 150 887 1962 41 559 160 917 magyar .f.ado televpi MAGYAR RADIO ES' TELEVÍZIÓ • A&HíVüMA «ARCHÍVUMA “ ‘ _______________ — \ <963. Jjggpl1 jPjP JÚLIUS 10. k k VII ÉVFOLYAM zW 28. szám S ÁRA 160 FORINT • Munkaügyi állásfoglalások • Bírósági ítéletek találmányi díjakról • A műszaki fejlesztés ösztönzése a vegyiparban : i-V-"r '•■V.j ■ ’ ' ■ . . '" * r-. . • ■