Figyelő, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-06 / 1. szám

I ..... . ----.. _____ Divat és korszerűség -terv.Tz áll­am­lyon A ruházkodási szokások állandóan és gyorsuló ütemben változnak. A divat egyeduralmát azonban a mi racionális korunkban mindjobban ostromolja a célszerűség. Ez azonban nem jelenti a di­vat legyőzését, hanem e két tényező szo­rosabb kapcsolódását. A „korszerűbb öl­tözködést”! — jelszavával a célszerűség és a divatigények együtt hódítanak, s mivel ez az igény modern, csak korsze­rű textil- és ruhaipari termeléssel lehet kielégíteni. A korszerű öltözködés igénye mind szélesebb körben hódít, azonban a fér­firuházat még mindig legalább két ki­logrammal nehezebb, mint a nőké, akik ugyancsak nehezebb ruházatot viselnek a szükségesnél. Ebből az átlagszámítás­ból az derül ki, hogy körülbelül 3,5 mil­lió felnőtt férfilakosság mintegy 7 mil­lió kilogrammal több terhet „cipel”, mint kellene, amihez hozzátehetjük: ez a 7 millió kilogramm felesleges ruha­nemű ugyanennyi súlyú textil alap­anyag felhasználását is jelenti a textil- és ruházati iparban... Igazságtalan lenne azt állítani, hogy textiliparunk nem fejlődött sokat az elmúlt években. A terliszter jellegű szö­vetek gyártása például 1960 óta meg­kétszereződött és a poliakrilnitrilt tar­talmazó könnyű, gyűrődésmentes gyap­júszövetekből évente több mint fél­millió négyzetméter készül. A kor­szerűsödést jelzi az is, hogy a fonodák a kötszövő ipart már el tudják látni — a korábban importált — műszálfonállal. Ezek az eredmények azonban még csak útjelző tényeknek tekinthetők, mert ha valaki például a gyűrtelenített ter­liszter férfiöltönyt keresi, sok üzletet járhat végig hiába. Inkább belvárosi „mutatóba”, mint közfogyasztásra jön számításba a poliuretán habbal bélelt „néger” kabát, amelyben a vazelint a selyemre rádolgozott, steppelt habszi­vacs réteg helyettesíti. Keresett cikk a 65 százalék gyapjú és 35 százalék poliészter szálakból szőtt ruhaszövet és más korszerű textília. Igaz, közben a konfekcióipar mennyiségben mind több ruházati cikkel látja el a lakossá­got. Tavaly — januártól novemberig — csaknem 15,5 millió kész felsőruhát, ka­bátot és zakót gyártottak, amelyből 13 millió (85 százalék) belföldi fogyasztásra készült. Egyedül férfikabátból 24 szá­zalékkal többet gyártottak ruhaipari üzemeink, mint 1963-ban. Nem kapható! Egy nemrég lezajlott áruházi közvé­leménykutatáson mégis az derült ki, hogy sok ruházati cikk vásárlása a következő okok miatt hiúsult meg: 1. Nem kapható 37 százalék. 2. Nem megfelelő a fazon 24 százalék. 3. Nem megfelelő a méret 35 százalék. A meghiúsult vásárlások okai közül csupán 4 százalékkal szerepel a magas ár, vagy egyéb ok. A „nem kapható” kategória a legné­pesebb, mert a vásárlók a korszerűt, az újat keresik, s mivel „a jó árunak nem kell cégéi­”­­, az gyorsan elfogy. A meg­kérdezettek 46 százaléka magánkis­iparosoknál vásárolt vagy csináltatott — esetleg éppen „állami fazonú”, de az üzletekből hiányzó modern ruha­darabokat (lásd: orkánkabát). A ruházkodásnak és a ruházati ipar korszerűsítésének alapja a textiliák kor­szerűsítése, az új anyagoknak megfele­lő gyártástechnológiák kidolgozása. E feladat megoldásának kulcsa: a tex­tilipari kutatás eredményessége. E ku­tatómunka „fellegvára” a Textilipari Kutatóintézet (TKI), amelynek most készül az 1965—66. évekre szóló téma­terve. A tervjavaslat két fő forrásból tevődik össze: az az intézet 1965-re üte­mezett tématerve és a vállalatok, vala­mint más intézmények által, a Könnyű­ipari Minisztérium Iparfejlesztési Fő­osztályán keresztül a TKI-nak eljutta­tott igények. A most készülő 1965—66. évi tervja­vaslatban 33 témacsoportra koncentrál­va 125 kutatási részfeladat szerepel. Az 1964—65. évi tématerv 190 témájából 89 téma került át az új kétéves tervjavas­latba, amelyben új téma: 36. Ezeket az új feladatokat 336 kutatási igényből vá­lasztották ki (a ruhaipar 45 igényéből 20 szerepel a tervben). A kutatás meg­kezdésétől az üzemi technológia kidol­gozásáig eltelő átfutási idő a legtöbb témánál egy évnél kevesebb. Az áthú­zódó témák közül viszont szembetűnő, hogy az új anyagok előállítását és a gyártmányfejlesztést célzó kutatások tartanak a legtovább. Íme néhány példa: Téma 8 kutatás A hazai szintetikus szá­lak fonástechnológiájá­nak kidolgozása 1952 1966 10 év Polyuretán-hab szövetek feldolgozása 1983 1965 2—3 .. Felsőruha ragasztási tech­nológia kidolgozása 1962 1986 4—5 „• Vigogne hulladékok jobb felhasználása 1960 1965 5—6 „ Ragasztott ruha E hosszú kutatási átfutási idők miatt nem elég gyors a gyártmányfejlesztés. Ezért csak helyeselhető, hogy a kutató­­intézet említett tervében csökkentették a két év alatt feldolgozandó témák szá­mát. Remélhető, hogy így több idő, illet­ve kutatási kapacitás jut az alapvető gyártmánykorszerűsítési feladatok meg­oldására. Ez pedig nemcsak a gyorsabb alkalmazkodást jelentheti a divatköve­telményekhez, hanem a textil- és ruha­ipari termelés gazdaságosságának javí­tását is! Nézzünk erre egy-két példát: a felső­ruhagyártás ragasztásos techno­lógiája szinte évtizedre visszanyúló ku­tatási téma, amely az üzemekben jóval megelőzte a kutatóintézet ilyen irányú tevékenységét. A kísérletek során mint­egy 50 ragasztóanyagból választották ki a legmegfelelőbbet, egy poliamid anyagot. Az új ragasztóanyag szövet­bedolgozásához a Vörös Október Ruha­gyárban szerkesztettek gépet, s a három üzemben folytatott sikeres kísérlet után, most már megállapítható: a várható nép­­gazdasági megtakarítás körülbelül évi 10 millió forint. A ruhaipari gyártmányok moderni­zálásával hasonló volumenű megtaka­rítás ígérkezik a poliuretán habanyag textilipari „bevonulásával” is. Az Északmagyarországi Vegyiművek sajó­­bábonyi részlege megkezdte a textilre ragasztható műanyag béléshab előállí­tását és 1964-ben mintegy 14 ezer négy­zetmétert le is szállított a Győri Textil­­gyárnak. E modern, könnyű bélésanyag viszonylag alacsony termelési költsé­gét össze sem lehet hasonlítani — az ugyancsak meleg, de nehéz szőrmék elő­állítási költségével, pedig még csak a gyártás kezdeténél tartunk! (Eddig csak külföldi anyagokkal végezhették a poliuretánhab-bevonattal ellátott kel­mék gyártáselőkészítő vizsgálatait és a próbagyártást.) Hazánkban még nem gyártott új anyaggal jelentkezett a Ha­zai Fésűsfonó is: rövidesen szállítja a népszerű Hágó kelméknél és köny­­nyebb, tartósabb Tiros-szövetet, amely gyapjú- és poliészter-szálak keveréké­ből készül. Az új, korszerűbb és mégis olcsóbb anyagok előállításának, illetve felhasz­nálásának is első jele a textilruházati ipar anyagköltség-szintjének csökkené­se, az 1963. évi 69,3 százalékról, 68,7 százalékra 1964 első felében. S elgondol­koztató a vásárlási kedv növekedése is az állami ruhaipar termékei iránt: 1964- ban mintegy 10—12 százalékkal több fér­fi és női felsőruha, kabát fogyott, mint előző évben. A nemrég lezajlott VIII. textilipari gazdasági konferencián sok szó esett arról: a vállalatoknak már lehetőségük van arra, hogy bizonyos cikkekből — igénycsökkenés esetén — kevesebbet termeljenek. Sőt, a rendelés nélküli gyártás az üzemnek anyagi hátrányt je­lent. A termelő vállalatok és a minisz­térium azonban nem egy esetben — elsősorban a „kapacitások kihasználá­sát” tartva szem előtt — igyekeznek az átvevő szervekkel megállapodni a ke­vésbé keresett cikkek átvételéről is. Mindez azért történhet, mert a ter­melő vállalatok érdekeltsége nem ter­jed ki az új gyártmányok, a modern ruházati cikkek választékának növelé­sére. Igaz, hogy ezt nem serkenti a mi­nisztériumi termelésirányítás mai rendszere, hiszen a ruhaiparnak abból a méteráruból kell negyedév végéig a készárut előállítania és kiszállítania, amelyet számára ugyanannak a negyed­évnek a végéig szállítanak. Az anyag és a készárutermelés ilyen egybeesése késleltetheti az új cikkek kibocsátását és ez a késés tovább gyűrűzhet a ke­reskedelmi forgalomban. Korszerűség — gazdaságosság Számos ilyen szervezési, tervezési tendencia akadályozza meg az ipar gyor­sabb alkalmazkodását a kereskedelmi, illetve a fogyasztói igényekhez. Éppen ezért helyeselhető, hogy a TKI téma­­tervében — az új anyagok, gyártási el­járások, technológiák kidolgozása mel­lett — már jelentős közgazdasági témák is szerepelnek. (Ez az összes kutatá­soknak mintegy 7,4 százalékát teszi ki.) Érdemes „mutatóban” idézni egy-két témacímet: „A kétszintű tervezés textil­­ruházati modelljének kidolgozása... A textilipari szakosítás gazdasági haté­konyságának vizsgálata...” stb. Kétségkívül sokkal könnyebb volt a textil- és ruhaipari tervezők dolga azok­ban az években, amikor lehetőségeink igen szűkreszabottak voltak. Napjaink­ban azonban a fogyasztói igények már differenciáltabbak, a minőségi és a választéki igények állandóan nőnek. Nem véletlen — de örvendetes — e kor­szerűségi igények találkozása a ga­zda­­ságosság szempontjaival. Az 1965. évi népgazdasági terv elő­írja: „biztosítani kell, hogy a termelés rugalmasan alkalmazkodjék a szük­ségletekhez, ezért szorosabb együtt­működésre van szükség a termelők és a felhasználók között...” A ruházattal „cipelt” felesleges kilók csökkentése, a modern ruhaipari ter­mékek nagyobb arányú gyártása nemcsak a vásárlá­si" nem jelentős népp' Ezért érdemes ' sítati —' ! " az pálYkás‹‘isítés­e» -Januári utazási útmutató • A gyógyszeri­par és a K›«ST kéz- bele- időtar­­dete­jezése tama

Next