Figyelő, 1967. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-05 / 27. szám
gyi közgazdász vándorgyűlés Debrecenben Huszár István. Ezután Huszár István, a KSH első elnökhelyettese, az új gazdasági mechanizmus bevezetésének előkészítéséről tartott előadást. Az MSZMP Központi Bizottsága június 23-i üléséről kiadott közlemény szerint — mondotta — „... el kell érni, ... hogy a következő hónapokban a reformra való átmenet középpontjába a vállalati tevékenység, a vállalatok helyzetének a magasabb követelményekből kiinduló elemzése, a vállalati kezdeményezés élénkülése kerüljön”. E közgazdasági tevékenységhez minden, vagy majdnem minden fontos feltétellel rendelkezünk. Az elmúlt hónapokban kidolgozták a legfőbb szabályozó eszközöket. Befejezéhez közeledik az új termelői árak kialakítása, állásfoglalás történt az ármechanizmus fő kérdéseiben. A vállalatok többsége július végéig, a gépipari és az építőipari vállalatok pedig szeptember 1-ig megismerik induló crailet. Időben megismerik az árakat és az ún. ármechanizmust a mezőgazdasági üzemek is. Kialakul tehát az az új mértékrendszer, aminek alapján végül a vállalati tevékenységet a társadalom minősíti, értékeli. Elfogadta a kormány az állami vállalatok jövedelmének felhasználására vonatkozó szabályozás elveit is. Most a kormányzati szervek azon dolgoznak, hogy konkrétan szabályozzák a termelési adó és a nyereségadó mértékét, a vállalatoknál maradó nyereség felhasználását, a vállalati részesedési alap, fejlesztési alap és tartalékalap képzésének rendjét. Kialakult a tervezés új rendje is. A népgazdasági tervezés feladata mindenekelőtt a fejlődés legfőbb arányainak, a fejlődés ütemének, a fogyasztás és a felhalmozás mértékének, a beruházások összvolumenének meghatározása. Ezek mellett a tervek magukban foglalják majd azokat a szabályozó eszközöket is, amelyek a gazdaságpolitikai célok megvalósításához szükségesek. A népgazdasági terv a minisztériumok, országos hatáskörű szervek, bankszervek számára határozza meg a cselekvés kötelező irányát. A vállalatok saját terveiket, gazdasági programjaikat a maguk számára önállóan dolgozzák ki, természetesen a népgazdasági terv és a hozzátartozó számítási anyagok, valamint a közgazdasági szabályozó eszközök ismeretében. Kidolgozták az új beruházási rendszert, újra szabályozták a hitel- és pénzforgalmat, a külkereskedelmet, a devizagazdálkodást, a termékforgalmazás rendjét. A kormány határozatot hozott a gazdasági ellenőrzés új feladatairól és egyenként dönt a minisztériumok szervezetéről. A vállalati tevékenység kibontakoztatásának, a reform vállalati konkretizálásának legfőbb feltételei tehát biztosítottak. A reformnak jellegzetessége, hogy a korábbi irányítási rendhez képest a döntési rendszer decentralizálódik: minden lényeges kérdésben ott döntenek majd, ahol a döntéshez szükséges ismeretanyag és a megvalósítás eszközei is leginkább rendelkezésre állnak. A jó vállalati gazdálkodás kialakításához okvetlenül ismerni kell a központi szabályzó eszközök működési mechanizmusát, sőt a szabályozó eszközök kialakításának gazdasági, társadalmi, politikai indítékait is. Ez azonban még csak szükséges, de nem elégséges feltétele a jó vállalati gazdálkodásnak. A gazdaságirányítás új rendjében a vállalatok önállóan, saját felelősségükre, a gazdasági környezet hatásaival számotvetve döntenek gazdasági programjukról. A gazdasági környezet azonban nem egyenlő a szabályozók és a jogszabályok halmazával. Vállalati tevékenységek eredőjeként alakul majd ki sok minden. A vállalatoknak tehát jól kell ismerniük a piaci viszonyokat, a beszerzési, értékesítési lehetőségeket, az önállóan cselekvő eladók és vevők magatartását, sőt, várható magatartását Fokozatosság a bevezetésben A reform számos elemét fokozatosan tudjuk csak érvényesíteni, de ez a fokozatosság nem jelent eltérést a reform fő céljaitól, nem lemondás az irányítás következetes átalakításáról. A fokozatosság elvének alkalmazására az előadó a következő gondolatokat vetette fel: — A reform alapelveiből az következnék, hogy a vállalatok teljes egészében rendelkezzenek az amortizációval. Mégis, ma olyan álláspont alakult ki, hogy az amortizációnak átlagosan mintegy 40 százalékát be kell fizettetni, 60 százalékát célszerű csak a vállalatoknál hagyni. A III. ötéves terv beruházási szerkezete ugyanis nem ad lehetőséget arra, hogy a vállalatok a teljes amortizációs alappal diszponáljanak. A reform elvei szerint a vállalatoknak maguknak kell megteremteni az át A legfőbb feltételek biztosítottak. Vállalati döntés a gazdasági ösztönzők új rendszerében A közgazdászok országos méretű találkozója, az időszerű közgazdasági problémákról folytatott eszmecsere immár hagyományosnak számító kerete az 1962 óta más-más városokban megrendezett közgazdász vándorgyűlés. Miskolc, Győr, Budapest, Szeged és Pécs után, a hatodik vándorgyűlés színhelye Debrecen városa volt, ahol az Agrártudományi Főiskola korszerű épületei ideális környezetet szolgáltattak a mintegy 600 résztvevő tanácskozásához. Vajdit Imre: A reform szellemében cselekedni! A június 27-i plenáris tanácskozást dr. Vajda Imre, az MTA levelező tagja, a Közgazdasági Társaság elnöke nyitotta meg. A vándorgyűlés jellegét — mondotta — ez alkalommal az adja meg, hogy a gazdasági reform elveinek kialakítása után, de gyakorlati alkalmazásbavételük előtt vagyunk. Ebből következik feladata: széles körben tárja fel és ismertesse az elveknek a gazdaság gyakorlatába való átültetésére kínálkozó módozatokat. A tanácskozás a vállalati döntéseiket befolyásolni hivatott gazdasági ösztönzők új rendszerét és a rájuk való vállalati reagálást vitatja meg. A cél nem rendeletek ismertetése, hanem az ösztönzők, rendszerében testet öltő összefüggő koncepció kifejtése, megvitatása és bírálata. Az összefüggések jó megértésének roppant fontossága van, hiszen a reformot követő új helyzetben az lesz a jó gazdasági vezető, alá a reform szelleme szerint cselekszik. Az előírások szabta keretek között a megnövekedett szerephez jutó vállalatok sokféleképpen járhatnak el, s az adott körülmények közt legcélszerűbb megoldást nekik maguknak kell megtalálniuk. A vállalatok vissza is hathatnak az állami intézkedésekre és szabályokra jelezni, s ha kell, dörömbölni, ez is vállalati feladat! A reform szellemében hozott vállalati döntésekkel feltárható tartalékok között Vajda Imre kiemelte a felgyülemlett készleteket és a befejezetlen beruházások évről évre növekvő állományát. Ezek együttvéve a felhalmozás jelentős részét folyamatosan sterilizálják. Ha ezen változtatunk, máris hatékonyabbá válik a gazdálkodás. A megnyitó után Molnár Viktor, a Debreceni Városi Tanács VB-titkára és dr. Munkácsi Ferenc, a vándorgyűlést vendégül látó Agrártudományi Főiskola rektora üdvözölték a tanácskozás résztvevőit, tagbérek növelésének fedezetét. Amilyen mértékben megteremtik a bérek emeléséhez szükséges részesedési alapot, annyira lesz lehetőségük a keresetek növelésére. Ennek nyomán szűnik majd az egyenlősdi, fokozódnak a vállalatok közötti jövedelemkülönbségek. Mégis, 1968- ban vállalatonként 4 százalékban maximálták az átlagbérek emelkedését, még ha a részesedési alap többre is adna fedezetet. Január 1-ével a vállalatok egyszeri forgóalap-juttatásban részesülnek. A juttatás mértéke azonban nem lehet független az állam központi pénzalapjából e célra igénybevehető résztől. Józan előrelátással arra is fel kell készülnünk, hogy az új feltételek között sor kerül majd bizonyos átértékelésekre is. Lehetnek majd esetek, amikor a köztudatban vagy a gazdaságirányító szerveknél kiválónak, de legalábbis jónak elkönyvelt vállalatokról az új feltételek között az derül ki, hogy inkább a gyengék közé tartoznak és fordítva. Esetenként a vállalati lehetőségek is módosulnak, olykor nem is mindig kedvező irányban. Az indulás pozíciói is lehetnek a jelenleginél kedvezőtlenebbek. Ilyenkor is a vállalati tevékenység gondos mérlegelése s az erre épülő program, terv végrehajtásával változtathatnak — maguk a vállalatok — ezen a helyzeten. Az előadó ezután a reform megvalósításának néhány politikai jellegzetességére hívta fel a vándorgyűlés figyelmét. Az áttérés éveiben is biztosítani kell a gazdasági élet folyamatosságát, el kell kerülni a nagyobb megrázkódtatásokat, zökkenőket, így várható csak, hogy a reform előnyei gyorsan kibontakozzanak. A reformtól azt várjuk, hogy egész gazdálkodásunk minőségileg magasabb szintre emelkedjék, a munka eredményesebb, hatékonyabb legyen. A reformról szóló irányelvek teljes érvényesítése a biztosítéka a gazdasági élet fellendülésének, a népgazdaság eddiginél gyorsabb, kiegyensúlyozottabb fejlődésének. Ezért nem szabad engednünk a reform elveiből, következetesen valóra kell azokat váltanunk. Az esetleges nehézségeket pedig nem a reform elveinek feladásával kell legyőznünk, hanem az elfogadott, mindnyájunk által helyesnek tartott politikai irányvonal érvényesítésével. Csak így várhatjuk a reformtól a gazdasági élet fellendülését. Az elvtelen kompromisszumok az előnyök kibontakozását fékeznék. Az elmúlt évben sokat javultak a reform végrehajtásához rendkívül fontos emberi, vezetésbeli, munkamódszerbeli feltételek. Százával vettek részt közgazdászok, gazdasági vezetők a részletes szabályok kialakításában csak úgy, mint az irányelvek kimunkálásában. Értik tehát és megértik a reform szükségességét, lényegét. Mégis, még sokáig számolnunk kell a módszerek kialakulatlanságával, szokatlanságával. Goethe szavaival: „A régi út botránkozás, az úton lábunk még ügyetlen.” Új követelmények a vezetés minden szintjén A gazdasági vezetőkkel szemben a vezetés minden szintjén sok az újszerű követelmény. Fáradhatatlanul tudatosítani kell, hogy a vállalat nem államigazgatási, végrehajtó és hatósági organizmus, hanem vállalkozás. Ha ez a vállalkozás eredményes — a szocialista népgazdaság eredményeit növeli, ha eredménytelen — egész népünk számára okoz veszteséget. Ezt a politikai, s egyben szigorúan gazdasági összefüggést azért is hangsúlyozni kell, mert enélkül aligha érthetők meg a vezetők fokozott anyagi felelősségére, valamint a szükséges és helyes anyagi érdekeltségére hozott intézkedések. Emellett az anyagi érdekeltségnek szervesen ki kell egészülnie erkölcsi, politikai motívumokkal. (Ez utóbbiak nem lehetnek ellentétesek az előbbiekkel.) Huszár István ezután foglalkozott a reform dogmatikus értelmezésének veszélyeivel. Hangsúlyozta: a reform kimunkálói, az irányelvek és a részletes szabályozások megfogalmazói nem hittételek kánoni rendszerezését végezték el. Gazdaságvezetési koncepciót alkottak, amelyet rugalmasan alkalmazni lehet és kell az élet követelményeihez. Amikor tehát a reformkoncepciót ismertetjük, olyanfajta ismeretterjesztés kívánatos, amely gondolkodásra nevel. Nem dogmákat kell magyaráznunk, hanem az emberi cselekvést, kezdeményezőkészséget kell kibontakoztatni, feltárva a reformnak ezeket a vonásait is. Sok még a meg nem értett vagy félreértett kérdés, és emiatt nem a reform koncepcióját kell hibáztatnunk. Helyenként még a reform fő céljai is magyarázatra, megértetésre várnak. Különösen fontos az egy-egy intézményt vagy réteget érintő lényeges összefüggések bemutatása. Áttérve a reform közvetlen bevezetésének kérdéseire, az előadó hangsúlyozta, hogy azt a lehetséges legnagyobb gondossággal készítik elő. A következő hónapokban még rendelkezésre álló idő elégséges a még hiányzó rendelkezések kidolgozására és arra, hogy a vállalatok időben megismerhessék gazdálkodásuknak a központi szabályozás által behatárolt feltételeit és időiben elkészíthessék gazdasági terveiket, programjaikat. A jövő évi tervek még bizonyára nem lehetnek minden szempontból kifogástalanok. A felkészülésben is sok a különféle ismeretlen tényezőkből fakadó bizonytalanság. A régi gondok egy része még egy darabig megmaradhat, esetleg újak is keletkezhetnek. Ezeket a keletkező, esetleg egyes vállalatokat, csoportokat érintő helyi konfliktusokat oldjuk meg a reform elveinek a megőrzésével, ne emeljük őket népgazdasági magaslatokra, ne tekintsük általános politikai horderejű problémáknak. Befejezésül néhány, a reform bevezetésével összefüggő gazdaságpolitikai kérdésről szólott. Figyelmet érdemlő gazdasági tény — mondotta —, hogy III. ötéves tervünk első két évében a népgazdaság fejlődése és a lakosság fogyasztásának emelkedése is gyorsabb annál, amire az ötéves terv előirányzatai szerint számítottunk. Felmerül a kérdés: a következő három évre ezek alapján az ötéves terv eredeti 5 évre szóló előirányzatait tekintsük-e irányadónak, avagy a következőkben is számoljunk az első két évben tapasztalt gyorsulással? Ha az első alternatívát választanánk, akkor rendszabályokat kellene hoznunk a fejlődés ütemének lényeges fékezésére; ha a másodikat, akkor már most a terv lényeges túlteljesítésével kellene számolnunk, annak minden gazdasági következményével. Az előadók szerint nem lenne reális lényegesen fékezni a fejlődés ütemét, az ötéves terv lényeges túlteljesítését előirányozni viszont nagyfokú könnyelműség lenne. Legcélszerűbbnek az látszik, ha a következő három év gazdaságfejlesztési programjainak, terveinek kimunkálásakor az ötéves tervben előirányzott átlagos éves fejlődési ütemből indulunk ki. A következő években alapvető, a reform sikerét lényegesen befolyásoló gazdasági feladat a belső piac egyensúlyának biztosítása, mindenekelőtt a lakosság javuló áruellátása. Természetesen, a népgazdaság organikus egysége végső fokon nem választható el a belső, s azon belül is a fogyasztói piac egyensúlya a külső egyensúlytól, e kettő pedig a fejlődés általános ütemétől és a gazdasági hatékonyság fokától. A reform kibontakozása mindhárom gazdasági öszszefüggésben lényeges változást kell, hogy hozzon. Ám, ha e célokat fokozatosan tudjuk csak elérni, akkor nem lenne helyes erőltetni a külső piac — magyarul a fizetési mérleg — egyensúlyának teljes megteremtését, annak árán is, hogy nagymértékű korlátozásokat vezetnénk be a belső fogyasztói piacokon. A belső piac nagyobb zavarai ugyanis veszélyeztetnék a reform sikerét. Ezt a gondolatsort folytatni lehetne a beruházások leheséges mértékével kapcsolatos problémák vázolásával, ahol különösen fontos a józan mértéktartás. Végül Heinét idézte: „A merész gyűrkőzés már félig győzés”. Megvan bennünk az elszántság, a cselekvési vágy a reform végrehajtására; a vándorgyűlés s a hasonló más tanácskozások bizonyára gyarapítják majd az ésszerű cselekvéshez szükséges ismeretanyagot (Folytatása a 4. oldalon.) m 3 FIGYELŐ, 1067. JÚLIUS 5.