Figyelő, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-03 / 27. szám
FIGYELŐ, 1968. JÚLIUS 3. Beruházások 1967-ben A népgazdaság szocialista szektorában 1967-ben 56,6 milliárd forintot — az előző évinél 18,7 százalékkal, 8,9 milliárd forinttal többet — fordítottak beruházásokra. Ez a növekedés volt az utóbbi nyolc évben a legmagasabb. Az 1967. évi beruházási növekmény százalékban a megelőző hat év átlagának csaknem négyszerese volt. Ezzel 1967- ben a beruházási volumen az előző évhez képest valamennyi európai szocialista ország közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben. (A megelőző hat év átlagához képest 1967-ben a beruházások növekedése a Szovjetunióban mérséklődött: Bulgáriában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Lengyelországban, Romániában jelentősen emelkedett; Csehszlovákiában a hatéves átlaggal körülbelül megegyező volt. Az állami szektorban a beruházások összege 1967-ben 19,5 százalékkal nőtt. Ezen belül központi forrásból 16 százalékkal, saját forrásokból pedig 28 százalékkal több beruházást végeztek,, mint egy évvel korábban. A szövetkezeti szektor állóalapjainak bővítését szolgáló beruházások 1967-ben 13 százalékkal haladták meg az 1966. évit. Az 1967. évi beruházási tevékenység részletesebb elemzése több sajátos vonást tár fel, amelyek közt az a legfontosabb, hogy a beruházási tevékenységet nagymértékben befolyásolta az új gazdaságirányítási rendszertől várt változásokra való felkészülés. Nagyobb volumen ű beruházási források mind az előző évhez, mind a tervezetthez képest számottevően bővültek. Az 1966. évhez képest mutatkozó többlet az állami beruházásoknál 8,2 milliárd forint, a szövetkezeti beruházásoknál 0,7 milliárd forint. Ennek körülbelül 40 százalékát az állami költségvetés, körülbelül 60 százalékát pedig a vállalatok és szövetkezetek saját alapjai, illetve bankhitelek fedezték. Erre a tervezettet számottevően meghaladó növekedésre az adott lehetőséget, hogy a népgazdasági tervezés 1967. évi rendszerében minden előzetes engedélyezés vagy utólagos igazolási kötelezettség nélkül túl lehetett teljesíteni az értékhatár feletti beruházások 1967. évi előirányzatait. A beruházási ráfordítások növelését megfelelő műszaki előkészítés esetén csaknem kizárólag a beruházási javakat kibocsátó ágazatok kapacitása határozta meg. Azoknál az értékhatár feletti beruházásoknál, amelyek 1968-tól úgynevezett célcsoportba, illetve a vállalati beruházások körébe kerültek, az 1967. évi ráfordítások mértékét érezhetően befolyásolta a minél magasabb pénzügyi készültségi fok elérésére irányuló törekvés. A 20 százalékos, illetve 80 százalékos készültségi fokok ugyanis ugrópontot, kedvezőbb finanszírozási forma igénybevételének lehetőségét jelentették, s ez a vállalatokat arra ösztönözte, hogy beruházásaikat a fenti készültségi szintek fölé emeljék. Az 1967-ben kivitelezés alatt állt értékhatár feletti beruházások közül a tárgyévben befejezendőkre a tervezettnél 200 millió forinttal, az 1968-ban és később befejezendő beruházásokra pedig 800 millió forinttal többet használtak fel. Az 1967-ben indult új beruházásokra, a lemaradások és túlteljesítések egyenlegeként, a tervezettnél 18 százalékkal — kb. 350 millió forinttal — többet fordítottak. (1965-ben és 1966-ban az újonnan induló beruházások tárgyévi tervét nem teljesítették.) Az ütemgyorsítás 1967-ben elsősorban néhány nagyberuházásnál volt számottevő, egyidejűleg azonban más hasonló nagyságú és fontosságú beruházásoknál elmaradás mutatkozott. Például a szegedi kőolaj- és földgázprogram, a gyöngyösi hőerőmű, a székesfehérvári szélesszalaghengermű, a TVK polietilén-gyára beruházásoknál a tervhez képest együttesen mintegy 740 millió forinttal több; a BVK polivinilklorid II. üteme, a Magyar Vagon és Gépgyár motorgyártás fejlesztése és a budapesti metró beruházásainál együttesen mintegy 350 millió forinttal kevesebb volt a tárgyévi beruházások összege az 1967. évre tervezettnél. A beruházások tervezettnél gyorsabb növekedése szoros kapcsolatban van a célcsoportos és az értékhatár alatti beruházások alakulásával. E beruházások körében az 1967. évi terv 1,8 milliárd forintos túlteljesítését egyebek között az év közben közlekedési eszközök beszerzésére, ár- és belvízvédelemre, az építőipari termelés növelésére, a kőolaj- és földgázvezeték-építés gyorsítására stb. engedélyezett mintegy 1,1 milliárd forint többletkeret tette lehetővé. Az előirányzatok túlteljesítését segítette az a rendelkezés is, amely szerint „a központi lakásberuházások megvalósításának gyorsításához engedély nem szükséges.” Az állami lakásberuházásoknál a túlteljesítés 1967-ben több mint 600 millió forint volt. Saját forrásból... A beruházási volumen alakulására ható tényezők közül 1967-ben elsődlegesnek és egyben meghatározónak a viszonylag tág határok közt tervezett saját (vállalati) források tekinthetők. A népgazdasági tervhez mért túlteljesítés 47 százalékát (3,6 milliárd forintot) 1967-ben saját forrásokból finanszírozták. Az elmúlt évben a saját források öszszege 17,8 milliárd forintot tett ki; ez 5,4 milliárd forinttal — 44 százalékkal — volt több az 1966. évi forrásoknál és 2,5 milliárd forinttal haladta meg a vállalatok előirányzatait. (A népgazdasági terv a vállalati előirányzatoknál lényegesen kevesebb, 11,5 milliárd forint saját forrással számolt.) A saját forrásokon belül elsősorban a különféle fejlesztési alapok és a bankhitelek nőttek nagyobb mértékben. Az e két forráscsoportban rendelkezésre álló pénzeszközök csaknem két és félszer — 3,1 milliárd forinttal — nagyobbak voltak, mint 1966-ban. Az 1967. évi 17,8 milliárd forint ösöszegű saját forrásból ténylegesen 14,0 milliárd forintot használtak fel, 31 százalékkal többet mint 1966-ban. A forrásoknál kisebb felhasználás szükségképpen kihat az idei gazdálkodásra is. A beruházók ugyanis 3,5 milliárd forint öszszegű alapmaradványt hoztak át 1968-ra, ez 52 százalékkal — 1,2 milliárd forintAz iparon belül 1967-ben a beruházásoknak mintegy kétharmada az alapanyaggyártó ágazatok fejlesztését szolgálta. A vegyiipari, villamosenergiaipari, kohászati és építőanyagipari ágazatokba beruházott összegek az ipar 1967. évi összes beruházásainak csaknem a felét képezték. A gépipari beruházások — a műszeripart kivéve — az ipar átlagát jelentősen meghaladó mértékben (36 százalékkal) nőttek. Különösen gyors volt a közlekedésieszköz-gyártó ágazat fejlesztése; itt az 1967. évi beruházások összege több mint másfélszerese volt az előző évinek. A könnyű- és az élelmiszeripar beruházásainak növekedése csak kis mértékben haladta meg az ipar átlagát. Az ipar állóeszköz-állománya kereken 20 milliárd forinttal bővült. Több, a struktúra korszerűsítését segítő új létesítményt helyeztek üzembe, köztük a Borsodi Vegyi Kombinát karbamidüzemét, a Dunai Kőolajipari Vállalat paraffinmentesítő üzemét, a Csepeli Csőgyár újabb csőgyártó üzemét, befejezték a Csepeli Papírgyár bővítését. Az építőiparban 27 százalékkal volt több a beruházás, mint az előző évben. Ennek csaknem kétharmadát gépberuházásokra fordították. A mezőgazdaságba beruházott összeg 12 százalékát — 900 millió forinttal — haladta meg az előző évit. A beruházások felét épületek, építmények létesítésére, mintegy harmadát pedig gépesítésre fordították. Meggyorsult a mezőgazdasági terménytárolók építése: 1967-ben 4800 vagon új magtár-kapacitás létesült (1966- ban 3700 vagon). Ezzel szemben kevesebb szarvasmarha- és sertésférőhelyet helyeztek üzembe, mint 1966-ban. A mezőgazdaságban 12 százalékkal több belföldi gépet szereztek be, mint 1966-ban. Az importgépek beszerzése az előző évi szinten maradt. A legfontosabb mezőgazdasági erő- és munkagépekből — az arató-cséplőgépeket és a fűkaszálókat kivéve — 1965. év óta fokozatosan csökkenő mennyiséget szereztek be; az üzembehelyezett gépek száma a legutóbbi három évben 1967-ben volt a legalacsonyabb. A közlekedési beruházások 19 százalékos növekedésén belül az importgépbeszerzés , 44 százalékkal , 670 millióval nagyobb az 1967. év eleji nyitóállománynál. A saját alapokból végzett beruházások 88 százaléka az elmúlt évben termelési célokra, 12 százaléka pedig nem termelő (kommunális) feladatok megvalósítására szolgált. A saját alapból megvalósított termelési rendeltetésű beruházásoknak több mint a fele az iparra, körülbelül egyharmada a közlekedésre jutott. A saját alap nagyobbik hányadát (56 százalékát) gépbeszerzésekre, 36 százalékát építkezésre fordították. Ezek az arányok lényegében megegyeznek az 1966. évivel, s az állami beruházások egészére vonatkozó arányoknál kedvezőbbek. A beruházási források 1967. évi bővülésében közrejátszott az is, hogy a gazdálkodó egységek egy része nem élt az eredmény terhelése nélküli állóeszközselejtezés lehetőségével. Sok vállalat a selejtezéseket inkább nyeresége terhére — és fejlesztési alapja javára — végezte el. Megélénkült tavaly a használt állóeszközök értékesítési forgalma is; az ebből származó bevételek szintén a vállalati saját alapokat növelték. Változó ágazati arányok 1967-ben, az előző évhez képest elért 8,9 milliárd forintnyi beruházási volumennövekedésnek több mint a fele (55 százaléka) az iparban, körülbelül 16 százaléka a kommunális ágazatokban, 14 százaléka a közlekedésben, kereken 10 százaléka a mezőgazdaságban, körülbelül 5 százaléka a többi ágazatban valósult meg. A beruházási tevékenység tehát a népgazdaság valamennyi ágazatában meghaladta az előző évit. A növekedés különösen az építőiparban és az iparban volt számottevő, olyannyira, hogy az a beruházások szerkezetében is változást hozott, forinttal, a belföldi gépeké 10 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. Ami a vasúti beruházásokat illeti, az előirányzathoz képest meggyorsult a szolnoki vasútállomás rekonstrukciója, valamint a Nyíregyháza—Záhony közötti vonalfejlesztés és villamosítás. A vasúti járműállomány bővítésére fordított kiadások — elsősorban az import — az év közben engedélyezett mintegy 200 millió forint pótlólagos beruházási lehetőségből adódóan megnőttek. A közúti szállítás fejlesztését szolgálta egyebek között 147 új kamion gépkocsi beszerzése. Mintegy 118 millió forintot fordítottak új tengeri (Budapest), illetve Duna—tengerjáró hajók (Hajdúszoboszló, Somogy) beszerzésére. A hajópark 17 uszállyal is bővült. A kereskedelem fejlesztésére 1,8 milliárd forintot — az előző évinél 11 százalékkal többet — fordítottak. Az üzembehelyezett kereskedelmi beruházások öszszege azonban kisebb, mint 1966-ban. Kommunális, igazgatási és egyéb beruházásokra 1967-ben 11,7 milliárd forintot használtak fel (+ 14%). Az említett összegnek kb. 30 százalékát lakásépítésre, 31 százalékát egészségügyi, szociális és kulturális beruházásokra fordították. Állami erőből létesített lakásokra 3,6 milliárd forintot — az előző évinél 12 százalékkal nagyobb összeget — használtak fel. Az állami építőipari vállalatok 22049 lakást adtak át a megrendelőknek, ez 2582-vel — 13 százalékkal — több az előző évinél és meghaladta az előirányzatot is. Üzembehelyezés — részlegesen Az év folyamán több új kórházat adtak át rendeltetésének. Közülük a legnagyobbak a salgótarjáni 530 ágyas, az orosházi 402 ágyas, a hatvani 452 ágyas és a szolnoki 300 ágyas kórház. A beruházások nyomán összesen 2235 új betegággyal gyarapodott az állomány. Üzembe helyeztek továbbá 1570 új bölcsődei férőhelyet, 244-gyel többet, mint tavaly, 403 általános és 157 középiskolai osztálytermet adtak át (1966-ban 475-öt, illetve 261-et). A népgazdaság szocialista szektorában 1967-ben összesen 48,2 milliárd forint összegű állóeszközt helyeztek üzembe, 14,5 százalékkal többet, mint az előző évben. Az üzembehelyezés jelentős növekedése kedvező, az utóbbi négy évben nem tapasztalt jelenség. Az 1967. évi eredmények értékelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy 1966-ban 47 milliárd forint helyett ténylegesen csak 42 milliárd forint összegű állóeszköz üzembehelyezésére került sor, így 1967-ben jelentős összegű — előző évről áthúzódó — beruházás aktiválására volt mód. Számításba kell venni azt is, hogy az év folyamán lehetőség nyílt a ráfordítások növelésére, a beruházók pedig érdekeltek voltak az üzembehelyezés meggyorsításában. a beruházások új rendjéről szóló — már 1967-ben folyamatosan megjelent — rendelkezések ismeretében az érdekeltek nagy erőt fordítottak a beruházások pénzügyi készültségi fokának növelésére, illetve arra, hogy 1967. végéig a beruházások minél nagyobb hányadát üzembe lehessen helyezni. Az üzembehelyezés növelésében való érdekeltség — tapasztalat szerint — leggyakrabban nem a beruházás teljes befejezésére, hanem a részlegesen üzembehelyezhető létesítmények használatbavételére irányult. A részleges üzembehelyezések természetesen előmozdítják a beruházási cél megvalósítását, a kapacitások érdemben azonban általában csak a teljes üzembehelyezés után hasznosíthatók. 1967-ben például a folyamatban levő 738 értékhatár feletti beruházás kapcsán 13,2 milliárd forint üzembehelyezést számoltak el, de ebből csak 3,5 milliárd forint jutott a teljesen befejezett 150 beruházásra; 9,7 milliárd forintot az áthúzódó 588 beruházás részlegesen üzembehelyezett objektumai képviseltek.■ összegezve: a beruházási tevékenység globális mutatószámai kedvezőek. Az üzembehelyezett beruházások összege azonban a tárgyévi ráfordításoknak 85 százalékát teszik csak ki, kisebb hányadát, mint 1966-ban (88%). Emiatt 1967. folyamán a beruházások befejezetlen állománya kb. 7—8 milliárd forinttal (21— 23 százalékkal) nőtt. E növekedés mértéke öt év óta 1967-ben volt a legmagasabb. Bár a korábbinál nagyobb éves beruházási program megvalósítása önmagában kedvező jelenség, a tervek évközi emelése vagy jelentős túlteljesítése számos nem kívánatos következménnyel járhat. A beruházások növekedését némileg túlzottnak is tekinthetjük, nem utolsó sorban azért, mert az előirányzottnál bővebb források mellett is elmaradt az eredetileg tervezett feladatok egy részének megvalósítása. Másrészt, a meggyorsult fejlesztési ütemmel együtt járt a beruházási eszközök bizonyos szétforgácsolódása és a kivitelezési időtartam sem javult a kívánt mértékben. Deák Ferenc Beruházások népgazdasági ágak szerint 1967. évi beruházások 1966. 1967. milliárd az 1966. év évi beruházások öt százalékában százalékos megoszlása Ipar 25,4 124,1 43,0 44,9 Építőipar 1,2 127,1 2,0 2,1 Mezőgazdaság 8,4 122,0 15,8 14,9 Közlekedés 8,1 118,6 14,3 14,3 Kereskedelem 1,8 110,6 3,4 3,2 Kommunális ágazatok 11,7 113,6 21,5 20,6 A szocialista szektor összes beruházásai 56,6 118,7 100,0 100,0 3 KÁRPITOZÓ ÜZEMEK! Skandináv exportból visszamaradt, modern vonalú, fenyő nyárból készült FOTEL BELSŐRÁMÁK, HEVERŐKERETEK BÜKK FOTELOLDALPÁROK FOTELEKHEZ ÁTVEHETŐK! ARTEX Külker. Vállaltu Bpest V., Nádor u. 31. Telefon: 122—790/104 m. ügyintéző: Heckmann József