Figyelő, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Az új gazdaságirányítási rendszer beruházási szabályai a népgazdaság egészének, illetve egyes ágazatainak fejlődésére nagy hatást gyakorló — legfontosabb fejlesztéseket — az egyedi nagyberuházásokat — a kormány döntési körébe utalják. A jogszabály csak irányelveket állapít meg: milyen beruházásokra kell a kormány döntését kérni, a döntés minősíti a fejlesztési célt egyedi nagyberuházássá. Az iparágilag differenciált — viszonylag alacsony (100—300 millió Ft-ig terjedő) — értékhatárok biztosítják a nagyságrendi szelekciót. Az egyedi nagyberuházások szelektálásánál a pénzügyi feltételeknek, pl. a visszafizetendő összeg nagyságának — nem volt megfelelő szerepük. A finanszírozási konstrukciónak másodlagos, számonkérő szerepe van. A termelő egyedi nagyberuházások finanszírozása állami kölcsönből és vissza nem térítendő költségvetési juttatásból együttesen történik. Az állam a beruházási cél megvalósításában általában olyan mértékben támogatja a beruházókat, amely nagyságrendben megfelel a beruházás révén keletkező nyereség fejlesztési alap adójának és az armonizáció központosított hányadának. A fejlesztési költség ezt meghaladó részét a bank állami kölcsön formájában folyósítja, amelyet a beruházás üzembehelyezése után képződő nyereség fejlesztési alapot illető hányadából és az amortizáció vállalatnál maradó részéből kell visszafizetni. E beruházások finanszírozásában — a megvalósítás ideje alatt — a beruházó vállalat saját pénzeszközeivel nem vesz részt kötelezően, holott a beruházás megvalósításában anyagilag maga is érdekelt, mert ezzel megalapozhatja részesedési alapjának kedvező alakulását és az állami kölcsön visszafizetése után fejlesztési alaptöbblete is keletkezik. Az állami kölcsön összegének megállapításánál nem veszik számításba a vállalatnak az adott beruházástól függetlenül keletkező fejlesztési alapját, és így az egyedi nagyberuházás a hosszúlejáratú bankhitel feltételeihez viszonyítva is aránytalanul előnyösebb helyzetet teremt, problémákat oldanak meg, de eredményük esetleg közvetett módon jelentkezik. A tapasztalatok alapján azonban a nagyberuházásoknál sem indokolt, hogy a fejlesztés teljes költségét az állam előlegezze, és a vállalat csak a fejlesztési alap beruházás miatti növekményét — legfeljebb 10 évi időtartamon át — térítse vissza. Az egyedi nagyberuházássá minősítés új szemléletéből adódik az a következtetés, hogy a jövőben állami pénzeszközöket csak a saját források kiegészítésére célszerű a fejlesztés megvalósításához rendelkezésre bocsátani. Bővül a „vállalati beruházás“ kategória A kör szűkítése számos olyan beruházást utal vállalati kategóriába, amelyek a gazdasági szerkezetre, a fizetési mérlegre és az export növelésére jelentős hatást gyakorolnak. Ezeknek a fejlesztési céloknak megvalósításánál az állami érdek jelentős, s ez a beruházás megvalósítására való ösztönzésben jelentkezik. Az ösztönzés formája a fejlesztési kölcsön. A fejlesztési kölcsönnel támogatható beruházások — vállalatiak. A „vállalati beruházás” kategória azt jelenti, hogy a döntés joga és következménye a vállalaté. Az olyan fejlesztéseknél azonban, amelyek vállalati saját erőből nem valósíthatók meg, hanem az állam pénzügyi segítségét is igénylik, a vállalati döntést — megvalósítása érdekében — össze kell hangolni az állami akarattal. Az állam akarata kormányszintű döntésben jut kifejezésre, amely a kölcsön gazdasági indokoltságát mérlegeli, esetleg feltételekhez is köti. Minden esetben vizsgálja azonban, hogy» a tervezett beruházás a népgazdaság fejlesztési koncepcióiba beillik-e és hatékonysága biztosítja-e a kölcsön visszafizetését. A vállalati döntés a többoldalú gazdasági mérlegelés és megfontolás eredményeként a vállalatnál alakul ki, a fejlesztési elképzelést, a kölcsönkérelmet a vállalat terjeszti elő és dönt az állam által szabott feltételek elfogadásáról. A vállalati döntés szabadságából azonban nem következik az állam passzív — csak finanszírozó jellegű — szerepe.Az állam tudatosan irányítja a fejlesztési kölcsönt igénylő vállalati elhatározásokat. A fejlesztési kölcsönnel kapcsolatos pénzügyi konstrukció alapvető jellegzetessége és lényege: ilyen finanszírozási formára csak az állami és vállalati érdekek találkozása esetén kerülhet sor. Az állam fejlesztési elképzelései a népgazdasági tervben szerepelnek. Ennek megfelelően már a középtávú tervben diijelölhetők azok a fejlesztési célok, amelyeket az állam fejlesztési kölcsönnel támogat, esetleg egyedileg is meghatározhatók a célnak megfelelő vállalati beruházások. A kormány — a vállalat döntési jogának tiszteletben tartása mellett — a következőkben foglal állást: — a fejlesztési kölcsön engedélyezése és lényeges feltételeinek megállapítása (pl.: a termelési kapacitás, a fejlesztés költsége, jövedelmezősége, a befejezés időpontja, a kölcsöntörlesztés évenkénti üteme); — a megvalósítást előmozdító egyéb kedvezmények meghatározása (pl. letétmentes deviza).) A kölcsönre vonatkozó szerződéstervezet elkészítéséhez és egyeztetéséhez a Beruházási Bankkal megalapozott gazdasági-műszaki adatokra van szükség. Nem túlzott az az igény, hogy az ilyen vállalati beruházásokat az egyedi nagyberuházásokhoz hasonló szabályok szerint kell előkészíteni. Az előterjesztést a felügyeletet gyakorló miniszter nyújtja be. Talán nem felesleges rámutatni arra a fontos szerepre, amit a felügyeleti szervek az ilyen vállalati beruházások előkészítésében betöltenek. A minisztériumok közvetítik mindazokat az információkat, amelyek a központi és vállalati célkitűzések egymásra való hatását biztosítják. A központi fejlesztési céloknak megfelelő beruházások kiválasztásával, a népgazdasági tervbe való felvételével és a „partnerek összehozásával” járó szervezés jelentős része hárul a felügyeleti szervekre. A kormány elé terjesztés azzal a kötelezettséggel jár, hogy a felügyeleti szervek a vállalati ajánlatok megalapozottságát megfelelően ellenőrizzék és ennek érdekében — a vállalati döntési jog korlátozása nélkül — a beruházásoknak az egyedi nagyberuházásokhoz hasonló előkészítését biztosítsák. Helyes ha a felügyeleti szervek a vállalatoknak megadják a segítséget, amit az egyedi nagyberuházásoknál biztosítanak számukra (pl.: más felügyeleti szervekkel való egyeztetés, kapcsolódó beruházásokra vonatkozó megállapodások stb.) A flidnél kedvezőbb A vállalkozás önállóságának és kockázatának fenntartása mellett az állam a finanszírozáshoz a hitelnél kedvezőbb feltételű segítséget nyújt. A vállalat és a bank szerződésben rögzíti a kölcsön folyósítási és törlesztési feltételeit. A fejlesztési kölcsönnel támogatott beruházások finanszírozása elvben azonos a vállalati beruházásokéval. A vállalati beruházások finanszírozási módjától viszont eltér abban, hogy — a kormányszintű döntésben rögzített feltételeket a vállalat és a bank már nem vitathatja. — az állami beruházásokra érvényes folyósítási szabályokat kell alkalmazni (pl.: okmányoknak a bankhoz beküldése, a fizetési megbízáshoz számlák csatolása, importletétmentesség); — érvényesíteni kell az állami pénzeszközök felhasználásának ellenőrzésére vonatkozó előírásokat (pl.: a bank részéről a rendeltetési célnak megfelelő felhasználás vizsgálata, számla- és árellenőrzés). Az új konstrukció szervesen beleillik a jelenlegi beruházási rendszerbe. A jogi szabályozásra a tapasztalatok alapján később kerül sor. Várható, hogy a kormány az egyedi nagyberuházások minősítésénél már a közeljövőben alkalmazza ezeket az elveket és a jelentős fejlesztéseknél — egyedi nagyberuházásként való jóváhagyás helyett — a vállalatok intenzívebb érdekeltségének megteremtését és szabad forrásaik felhasználását kívánja meg. A felügyeleti szervek és az érdekelt vállalatok informálására az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium tájékoztatót adott ki, a Magyar Beruházási Bank pedig informálja a beruházókat milyen módon élhetnek a fejlesztési kölcsön lehetőségével. Dr. Szabó László IV. FEJLESZTÉSI KÖLCSÖN VÁLLALATI NAGYBERUHÁZÁSOKHOZ GB-határozat a döntési jogkörről és a finanszírozásról A beruházások rendjében meghatározott kritériumok szerint jóformán minden jelentős beruházás az egyedi nagyberuházások körébe lenne sorolható. Egyrészt ennek, másrészt a kedvező finanszírozási feltételek következtében az egyedi nagyberuházások engedélyezése iránti igények állandóan növekednek. Minthogy sokkal több az igény, mint amennyi a megvalósítás tényleges lehetősége, szükségszerű volt az egyedi nagyberuházásokkal kapcsolatos döntési jogkör gyakorlásának és a finanszírozás módjának megváltoztatása. A Gazdasági Bizottság közelmúltban hozott határozata szerint: — az egyedi nagyberuházások körét a mainál szűkebbre kell vonni; — a szelektálásnál pozitív tényezőnek kell tekinteni, ha a vállalat saját eszközeivel minél nagyobb mértékben részt vesz a megvalósításban. a népgazdaságilag fontos és a jövőben vállalati döntési körbe utalt beruházások fejlesztési kölcsönnel támogathatók. Ez az állásfoglalás két alapvető beruházási politikai szempontot körvonalaz. Egyrészt a vissza nem térítendő, ingyenes költségvetési juttatást a legszükségesebb mértékre korlátozza —, másrészt a nagyösszegű, hatékony és a saját anyagi erő kockázatát viselő vállalkozásokat „fejlesztési kölcsönnel” támogatja. Továbbra is egyedi nagyberuházásként kell számba venni az olyan beruházásokat, amelyek — az állami döntés szükségessége mellett — költségvetési támogatás nélkül nem lennének megvalósíthatók. Ilyenek a kommunális igényeket kielégítő, a nem termelő szférába tartozó nagyberuházások. Költségvetési támogatásra tarthatnak igényt az olyan termelő jellegű beruházások is, ahol a fejlesztés új vállalatot „alapít’. Számolni kell az olyan termelő beruházásokkal is, amelyeknek egyedi kezelését nemcsak a fejlesztési cél jellege, és nagyságrendje, hanem objektív gazdasági tényezők teszik indokolttá. Az alapanyagellátás, vagy az energiaszükséglet biztosítása az ipar fejlesztésének alapvető feltétele akkor is, ha a megtérülés objektív okokból nem kedvező. Meg kell valósítani olyan fejlesztéseket is, amelyek átfogó központi programok végrehajtását szolgálják, vagy fontosabb egyensúlyt . KEDDTŐL kezdetben volt a patronálás. Amikor az iparválla- 2 V_z látók az úgyszólván gyermekcs csilpekben járó tsz-ek első lépéseit egyengették. Önkéntes brigádok társadalmi munkában járták az országot, feladva hét végi pihenésüket, segítették a kezdeti gondokkal küzdő mezőgazdaságot. Azóta alaposan megváltozott a helyzet a tsz-ek többnyire ugyancsak megerősödtek, s az iparral olykor már perlekednek, konkurrálnak. Hol sportszerűen, hol némi szépséghibával. A patronálás és a perlekedés között van egészséges középút is, az együttműködés. Nemcsak elvben, mert példa is akad rá. Az Ácsi Cukorgyár és a helybeli Egyetértés Tsz kapcsolata már korábban is jó volt, az utóbbi időben még tovább mélyült. Ismeretes, hogy a cukorgyártás idénymunka, s az idényben — szeptembertől februárig — évről évre meg kell küzdeni a munkaerőhiánnyal. S bár az őszi betakarítási munkák egybeesnek a cukorkampány kezdetével, az Egyetértés Tsz vezetői úgy döntöttek: kölcsönadnak 30 dolgozót a gyárnak, hogy ezzel segítsék a cukorrépa-feldolgozást. Hogy a kölcsönadott tsz-tagok távolléte ne okozzon fennakadást, fokozták a betakarítás gépesítését. S hogy a „jótett helyébe jót várj” nemcsak mesebeli kategória, a cukorgyár se maradt adós: jelentős mennyiségű répaszeletet ad el a tsz-nek, ami a szarvasmarhák takarmányozására igen alkalmas. Úgy gondoljuk, hogy az iparvállalatok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kapcsolatának ez a legjobb formája. Talán nem véletlen, hogy történetünk egyik szereplőjének neve: — Egyetértés. Az önállóbb . Nem új a vita, de az önállóság kiszélesítésével jelentősége megnövekedett, hiszen egyre inkább „zsebbe” vág. A gyártók „biztonságosabb” kereskedelempolitikát szeretnének, a kereskedelem „merészebb” iparpolitikát. A merészség, persze, önmagában nem elég. Példázza ezt az az eset is, amikor a külföldi piacokon váratlanul megnövekedett a kereslet egy bizonyos — az Iszó profiljába vágó — rádiócső iránt, mivel az egyik nyugati cég nem tudta teljesíteni szállítási kötelezettségét. Itt volt a konjunkturális lehetőség a kockázatvállalásra, de egyben a nehézség is: a gyár kapacitása 100 százalékig le volt kötve... Másfelől a gyártók vetik a kereskedelem szemére, hogy nem jelzi időben a piaci igényeket, ezért késik a fejlesztés. Nem kell soká várni a kereskedelem válaszára: mintegy esztendeje jelezte a piaci igényt a PCL 805 típusú csövekre, amelynek gyártása még ma sem megoldott kérdés. Sorolni lehetne a vita részleteit, a lényeg érzékeltetéséhez azonban talán ennyi is elég. Nagyon jó, ha a vállalatok ezt a kérdést napirenden tartják, hiszen a piacon maradni csak a gyártmányok fejlesztésével lehet, a fejlesztéssel pedig a kockázat többnyire együttjár. S mert az ipar és a kereskedelem egymás nélkül aligha élhet, e közös munkát valami nagyon hasznos dologgal lehetne kiegészíteni. A kockázatvállalás közös felelősségével a gazdálkodás egyre több gondolkodásra készteti a vállalatok vezetőit, beosztottjait egyaránt. Új helyzetek állnak elő, váratlan kérdések merülnek fel, amelyek eddig a főhatóság gondját, esetleg felelősségét jelentették. A piac újabb, korszerűbb termékeket vár, s ha a „beverklizett” gyártmányok ma még kitöltik a kapacitást, s el is adhatók, mindinkább gondolni kell a holnapra. Gondolni, de immár nem az irányító szervnek, hanem a vállalatnak. Új termékek gyártására áttérni, vagy akár a meglevőket továbbfejleszteni, bizonyos kockázattal jár. A piac hiányos ismerete ugyanolyan bajt okozhat, mint a műszaki rugalmasság hiánya. A kockázatos kockáztatás eddig szokatlan kérdése ez. Hogy mennyire időszerűnek érzik a vállalatok ezt a kérdést, s „házon belül” mennyire foglalkoznak vele, mutatja ezt az Egyesült Izzó üzemi lapjában megjelent vitacikk. A vállalati önállósággal együttjáró kockázatvállalásról van szó, pontosabban arról: a kockázatra szükség van, de ki vállalja? A kereskedelem-e, viselve a gyártók intézkedéseinek felelősségét, vagy a gyártók osztozzanak a kereskedelem kockázatvállalásában ? Sor KEDDIG